ÉLETBIZTOSÍTÁSOK GYŐR
46 találat ÉLETBIZTOSÍTÁSOK kulcsszóra GYŐR településen
"Első az ember" Pénzügyi szolgáltatások
postahozamőr, magyar posta biztosító, biztosítás, postautasőr, biztosítás kalkulátor, kárrendezés, postamentőöv, posta biztosító, postatestőr, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás, casco, postanyugdíj
hagyományos életbiztosítások, postahozamőr, postacasco, postamentőöv, magyar posta biztosító, lakásbiztosítás, gépjárműbiztosítás, postafészekőr, postatestőr, jövedelempótló biztosítás, posta
Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is. A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot.
Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is. A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot.
A magyarországi piacon muködő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal.
- AEGON ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ - GYŐR ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, JÓKAI UTCA 11/B.hitelfedezeti biztosítás, nyaralóbiztosítás, csoportos balesetbiztosítás, építésbiztosítás, vállalati biztosítások, csoportos életbiztosítás, kockázati életbiztosítások, biztosítás kalkulátor, online
lakásbiztosítás, postaértékőr, otthonbiztosítás, postacasco, magyar posta biztosító, casco, jövedelempótló biztosítás, postamentőöv, utasbiztosítások, biztosítás, postafészekőr, kötelező
kötelező felelősségbiztosítás, utasbiztosítások, postafészekőr, casco biztosítás, posta biztosítások, hagyományos életbiztosítások, postahozamfix, postanyugdíj program, utasbiztosítás, biztosítás
utasbiztosítás, életbiztosítás, postahozamőr plusz, casco biztosítás, biztosító, postacasco, posta biztosítások, hagyományos életbiztosítások, magyar posta biztosító, jövedelempótló biztosítás,
A társaság számos közéleti kiválóságot megnyert a biztosítás ügyének, köztük a kor híres íróját, Jókai Mórt is, aki 7 éven át volt a Generali Igazgatótanácsának tagja.
Telefonszám: (20) 954-8400. A társaság számos közéleti kiválóságot megnyert a biztosítás ügyének, köztük a kor híres íróját, Jókai Mórt is, aki 7 éven át volt a Generali Igazgatótanácsának tagja.
biztosítás kalkulátor, utasbiztosítás, lakásbiztosítás, postaértékőr, magyar posta biztosító, postautasőr, kötelező biztosítás, posta biztosító, postapénzhalmozó, utasbiztosítások, postanyugdíj
postatestőr, postahozamőr plusz, postahozamfix, postautasőr, postacasco, kötelező biztosítás, kötelező felelősségbiztosítás, postapénzhalmozó, biztosító, postahozamőr, postanyugdíj program,
Az UNION a magyar biztosítási piac egyik legtőkeerősebb biztosítója: a negyedik legmagasabb alaptőkével rendelkezik a biztosítótársaságok és egyesületek között. Pénzügyi hátterét anyacége, Közép-Kelet-Európa vezető biztosítási csoportja, az 1824-ben alapított Vienna Insurance Group garantálja.
Nyitva: h:8-18; k-cs:8-17; p:8-13, 40.
A Groupama Garancia Biztosító mind a lakossági, ezen belül is a családoknak, mind a kis- és középvállalkozásoknak teljes körű biztosítási védelmet kínál. Az élet-, gépjármű-, felelősség- és vagyonbiztosítások terén a folyamatosan fejlődő biztosítási termékek széles választékát kínáljuk országos irodahálózatunk 150 pontján, valamint az OTP Bank 400 fiókjában versenyképes áron.
Társaságunk tevékenységét már a kezdetektől kiterjesztette a lakosság minden rétegére. Termékpalettánkat folyamatosan bővítettük: az élet-, baleset- és vagyonbiztosítások után elindítottuk gépjármű-biztosítási üzletágunkat is. Mára több mint 300 ezer vállalati és lakossági ügyfelünk bizalmát élvezzük, mely meghatározó eleme a magas szintű minőségi kiszolgálás és a személyes kapcsolat az ügyfél és a tanácsadó között.
Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is. A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot.
postamentőöv, postautasőr, utasbiztosítás, kötelező biztosítás, kárrendezés, utasbiztosítások, postahozamőr, postatestőr, casco, jövedelempótló biztosítás, postanyugdíj program, postaautósőr,
biztosítás, gépjárműbiztosítás, postamentőöv, biztosítás kalkulátor, életbiztosítás, postacasco, postautasőr, utasbiztosítás, kárrendezés, postanyugdíj program, postapénzhalmozó, postatestőr,
utasbiztosítások, biztosítás kalkulátor, postahozamőr, postautasőr, lakásbiztosítás, posta biztosítások, postahozamfix, otthonbiztosítás, postamentőöv, postafészekőr, biztosító, hagyományos
Telefonszám: (30) 927-0941. Különösen gyorsan fejlődött a Generali országos hálózata a XIX. század utolsó évtizedeiben, a gazdasági fellendülés idején. A II. Világháború okozta kényszerszünet után a Generali igyekezett tevékenységét Magyarországon is újra fellendíteni.
postahozamőr plusz, postanyugdíj program, otthonbiztosítás, postahozamőr, biztosítás, kötelező felelősségbiztosítás, postacasco, kötelező biztosítás, életbiztosítás, postamentőöv, gépjárműbiztosítás,
casco, posta biztosító, magyar posta biztosító, postacasco, kárrendezés, kötelező felelősségbiztosítás, postautasőr, postanyugdíj program, postahozamőr, jövedelempótló biztosítás, utasbiztosítás,
biztosító, postahozamőr, kötelező felelősségbiztosítás, magyar posta biztosító, postahozamőr plusz, postacasco, utasbiztosítás, casco biztosítás, kötelező biztosítás, posta biztosítások,
A csupán néhány fővel induló vállalkozás 2010-re az ország hatodik legnagyobb kompozit biztosítójává nőtte ki magát, a gépjármű-biztosítók rangsorában pedig a harmadik lett. A csaknem félmillió lakossági és vállalati ügyfelet ezerfős értékesítői gárda szolgálja ki.
A Generali mind a magyarországi lakossági, mind a vállalati piacokon meghatározó tevékenységet folytat. A társaság ügyfeleinek száma megközelíti az 1, 2 millió főt. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. több mint 1, 6 millió szerződést kezel.
postacasco, biztosító, életbiztosítás, jövedelempótló biztosítás, postahozamfix, hagyományos életbiztosítások, utasbiztosítások, posta biztosító, kárrendezés, postafészekőr, postaautósőr,
biztosítás, biztosítás kalkulátor, lakásbiztosítás, postahozamfix, életbiztosítás, postaautósőr, utasbiztosítások, jövedelempótló biztosítás, kötelező biztosítás, postacasco, postanyugdíj program,
postafészekőr, jövedelempótló biztosítás, utasbiztosítás, postahozamőr plusz, posta biztosító, posta biztosítások, casco biztosítás, lakásbiztosítás, kárrendezés, postamentőöv, utasbiztosítások,
utasbiztosítás, életbiztosítás, kárrendezés, biztosítás, postahozamfix, lakásbiztosítás, gépjárműbiztosítás, balesetbiztosítás, postahozamőr plusz, casco biztosítás, biztosító, biztosítás kalkulátor,
biztosítás, postaautósőr, postautasőr, életbiztosítás, postahozamőr plusz, postahozamfix, biztosító, postacasco, kárrendezés, postamentőöv, postanyugdíj program, postaértékőr, posta biztosítások,
postafészekőr, balesetbiztosítás, postautasőr, otthonbiztosítás, postahozamfix, utasbiztosítás, magyar posta biztosító, postacasco, kárrendezés, jövedelempótló biztosítás, lakásbiztosítás,
Mobil: 30-936-98-50. Az UNIQA az osztrák identitást és az európai eszmevilágot tudatosan ötvöző biztosítótársaság. A jogelődjei révén több mint 150 éves múltra visszatekintő ausztriai UNIQA az évek során megszerzett tudását és tapasztalatát folyamatosan új és jövőorientált elemekkel egészíti ki. Az UNIQA vállalja a modern kor kihívásait, vállalja az állandó megújulást. Ez tükröződik szlogenünk változásában is. Nem elég a biztonság. Rugalmas, dinamikus, innovatív szolgáltatásokat és vállalati kultúrát építünk, egy új generációt a biztosításban.
- GENERALI BIZTOSÍTÓ - ÉLETVONAL GYŐR 95010 KIRENDELTSÉG
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9022 GYŐR, BAJCSY-ZSILINSZKY U. 44.Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is. A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot.
- GENERALI BIZTOSÍTÓ - ÉLETVONAL GYŐR 95000 TERÜLETI ÉRTÉKESÍTÉSI IGAZGATÓSÁG
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9022 GYŐR, BAJCSY-ZSILINSZKY U. 44.Telefonszám: (96) 507-044. Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is. A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot.
- AEGON ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ - GYŐR, CZUCZOR G. ÉRTÉKESÍTÉSI PONT
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, CZUCZOR G. 15.kockázati életbiztosítások, vállalkozások vagyonbiztosítása, vállalati biztosítások, biztosítás, lakásbiztosítás, motor casco, életbiztosítások nyugdíjkiegészítésre, biztosítás kalkulátor, online
hagyományos életbiztosítások, utasbiztosítások, kötelező biztosítás, postacasco, postaautósőr, postapénzhalmozó, postafészekőr, utasbiztosítás, postahozamfix, jövedelempótló biztosítás,
gépjárműbiztosítás, biztosítás kalkulátor, biztosító, postatestőr, kárrendezés, postahozamfix, lakásbiztosítás, posta biztosítások, életbiztosítás, jövedelempótló biztosítás, postafészekőr,
casco biztosítás, biztosítás kalkulátor, utasbiztosítások, postaautósőr, postahozamőr plusz, kötelező felelősségbiztosítás, kötelező biztosítás, postaértékőr, postahozamfix, jövedelempótló biztosítás,
postamentőöv, postatestőr, postaértékőr, postanyugdíj program, posta biztosító, biztosítás kalkulátor, jövedelempótló biztosítás, utasbiztosítás, biztosítás, életbiztosítás, postacasco, hagyományos
biztosítás, biztosítás kalkulátor, magyar posta biztosító, jövedelempótló biztosítás, kötelező felelősségbiztosítás, hagyományos életbiztosítások, postahozamfix, postahozamőr, kötelező biztosítás,
biztosítás, posta biztosító, postatestőr, biztosítás kalkulátor, posta biztosítások, kötelező felelősségbiztosítás, életbiztosítás, postahozamőr, postamentőöv, postafészekőr, biztosító, postaértékőr,
A Sopron Bank Részvénytársaságot a Bank Burgenland alapította, amely vezető regionális banki szerepet játszik Burgenland Szövetségi Tartományban. Ez a bank éveken keresztül képviselet útján volt jelen Sopronban és így Ausztriából tudta a magyar ügyfeleket gondozni. A Sopron Bank Rt. feladata, az eredményes regionális banki koncepciónak magyarországi folytatása Nyugat-Magyarországon Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben.
postahozamőr, lakásbiztosítás, casco, postatestőr, kárrendezés, postahozamőr plusz, kötelező felelősségbiztosítás, posta biztosítások, biztosítás kalkulátor, postautasőr, biztosítás, postaautósőr,

