PANZIÓ GYŐR


84 találat PANZIÓ kulcsszóra GYŐR településen

  • KERTÉSZ PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9022 GYŐR, ISKOLA UTCA 11
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A kertész panzió Győr történelmi belvárosában található. Győr két nevezetességét, Közép-Európa legszebb barokk főterét, a közelmúltban megújult Széchenyi teret és a jelent megtestesítő - ám művészetével a jövőbe mutató Győri Nemzeti Színházat összekötő utcácskában, az Iskola utcában található.


  • FONTE HOTEL ÉS ÉTTEREM
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9019 GYŐR, SCHWEIDEL U.17.
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    A vendégszeretet és a minőség kiapadhatalan kútja?. Győr történelmi belvárosában sétálva a XVIII. Századi barokk stílus jegyeit hordozó épületek között talájuk az egykori polgári bérházból kialakított Fonte Hotel és Éttermet. A ház nevét a felújítás során megtalált és eredeti állapotába visszaállított kútról kapta, mely az épület különtermében található. Házunk 2000 februárjában nyitotta meg kapuit, azóta széleskörű szolgáltatásokkal állunk kedves venédégeink szolgálatában, ez idő alatt megszerzett tapasztalataink segítenek legfontosabb célunk megvalósításában; vendégeink igényeinek magas szintű kielégítése, bensőséges környezetben. Kellemes, diszkrét virágokkal díszített belső udvaron keresztül megközelíthető hangulatos szobáink, vendégeinket otthonos kényelemmel fogadják. Éttermünkben jól felkészült munkatársaink gondoskodnak vendégeink kulináris élvezeteinek kielégítéséről, miközben konyhánk remekeiből kóstolgatnak, a kellemes környezet segít feledtetni a mindennapi


  • ARANY SZARVAS FOGADÓ ÉS CAPTAIN DRAKE'S PUB
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9025 GYŐR, RADÓ SÉTÁNY 1.
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (1)

    Az Arany Szarvas Fogadó Győr történelmi városközpontjában, a belváros szívében a Rába folyó partján, a festői Püspökváral szemben, a vadregényes Radó- szigeten helyezkedik el , kellemes, nyugodt környezetben a város Gyógy- és Wellnes termálfürdőjétol 50 m- re. AKCIÓS WELLNES AJÁNLATOK, RELAXÁCIÓS PROGRAMOK.


  • ARANYPATKÓ FOGADÓ PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9081 GYŐRÚJBARÁT, ISTVÁN UTCA 21.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (4) ·Képek (39)

    Ha szeret szép, nyugodt helyen komfortosan pihenni, szereti a finom, házias ételeket, azokhoz a jó borokat, és szereti, ha barátságos, szakképzett személyzet szolgálja ki, akkor jöjjön el az Aranypatkó fogadóba. Jó döntést hoz, ha ránk esik a választása. Élvezze vendégszeretetünket és jóhírű konyhánk különleges ízeit. Több mint 30 éves szakmai múlttal, felkészülten, örömmel várom érkezését! Mógor Csaba Vendéglős-fogadós.


  • A HUNYADI PANZIÓ ÉTTEREM
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9019 GYŐR, HUNYADI UTCA 10.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A panzió a város központjában, jól megközelíthető helyen, Gy sétálóutcájától pár lépésre, csendes utcában található. Az igényesen kialakított panzióban fürdőszobás, telefonos, Tv-vel, minibárral, klímával, internet hozzáféréssel ellátott szobákkal, hangulatos étteremmel, terasszal, svédasztalos reggelivel, zárt parkolóval várjuk kedves vendégeinket. Üdülési csekket elfogadunk. A panziónktól 10 percre található a Rába Quelle Termál és Élményfürdő. A panziónktól remek lehetőség kínálkozik történelmi belváros nevezetességeinek és műemlékeinek megtekintésére vendégeink felüdüléséről Pannonhalma és Szigetköz festői környezete mellett az újonnan megnyílt termál és élményfürdő gondoskodik. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket! 1 ágyas szoba 8.900 Ft 2 ágyas szoba 11.500 Ft 3 ágyas szoba 14.000 Ft 4 ágyas szoba 16.000 Ft Az árak az ÁFA-t tartalmazzák Idegenforgalmi adó: 300 Ft / fő / éj (panzió, hotel, szállás, vendéglátás, wellness, élményfürdő, thermál, Győr, Nyugat-Ma


  • MUSKÁTLI PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9012 GYŐR, HORGAS UTCA 1/A
    Rating 55 csillag 4 vélemény alapján

    Győr belvárosától 5 km-re, Győr- ménfőcsanakon hangulatos és családias környezetben. Szeretettel várjuk Önöket a kétágyas, fürdőszobás szobákkal ellátott panziónkban, ahol a vendégek kényelmét drink-bár, játékterem és biliárdterem szolgálja. Címünk: Győr-Ménfőcsanak, Horgas u. 1/A. Tel, fax.:06/96-449-078 Mobil: 06/30-313-8006 FIGYELEM! Kedves leendő vendégeink, örömmel értesítjük Önöket, hogy 2006 I. negyedévében megnyitjuk új létesítményünket, a Natural Egészségcentrumot. Szolgáltatásaink: - squass pálya - műfüves kislabdapálya - kerékpárbérlés - fitness terem - jacuzzi - szauna - szolárium - kávézó - panzió szobák - 2-4 fős apartmanok - fogászat. Szeretettel várjuk minden kedves kikapcsolódni vágyó vendégünket! Címünk: 9012 Győr, Hegyalja utca 32. Érdeklődni a Muskátli Panzió elérhetőségein lehet


  • TOURINFORM - GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, BAROSS G. ÚT 21.

    Győr 2000 Idegenforgalmi Közalapítvány keretei között működik a Tourinform Iroda, szorosan együttműködve a Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kabinetirodájával és a Városi Közgyűlés Gazdasági Informatikai és Idegenforgalmi Bizottságával. A Tourinform Győr tevékenységi köre: Turisztikai adatbázis kezelése Turisták tájékoztatása Helyi lakosság tájékoztatása Idegenvezetés közvetítése Szállásközvetítés Rendezvényjegyek értékesítése Üdülési csekk átvétel - átadás Pénzváltás. Tourinform nyitva tartás Hétfő - péntek: 9.00 - 17.00 Szombat: 9.00 - 13.00.


  • HOTEL BAROSS
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, BAROSS GÁBOR U. 69.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A legnagyobb Magyar szálláshely katalógus és utazási portál Hotelek, panziók, magánszálláshelyek, éttermek Magyarország, Budapest, Balaton Belföldi utazás, turizmus, falusi turizmus, fürdok, gyógyfürdok, termálfürdok katalógusa


  • PAÁR HOTEL
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, NAGY IMRE UTCA 47.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Újonnan épült Szállodánk Győr centrumához közel található. Hotelünk két beállásos zárt és hat beállásos privát parkolóval rendelkezik. Kényelmesen berendezett 17 apartmanunkban TV, rádió, minibár, telefon, fürdő és konyha biztosítja vendégeink kényelmét.


  • ROMANTIK HOTEL
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, SARKANTYÚ KÖZ 11-13.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünkről Győr a Kisalföld legjelentősebb városa. Festői fekvésű három folyó összetalálkozásánál terül el. Termálforrások és sok zöld terület övezi. Eredetileg kelta település volt, ami később a rómaiak alatt Arrabona néven kezdte meg várossá fejlődését a Pannon-medencében. Egy évezrede püspöki székhely. Ezt a címet Szent Istvántól kapta. Az 1556-os tűzvész ellenére, olasz építőmestereknek köszönhetően, Európa egyik legszebb reneszánsz városává fejlődött. A dunai kikötő és Bécs közelsége a XVII. században további fellendülést hozott Győr számára, a város jelentős kereskedelmi központtá vált. Ebben az időben alakult Győr Európa egyik legszebb barokk városává. A barokk épületeket ma is megcsodálhatjuk, melyek Győr belvárosát alkotják. Győr barokk óvárosában a történelmi várfal mellett egy csendes helyen található a ROMANTIK HOTEL schweizerhof****. Győr környéke számos kirándulási lehetőséget kínál: a Szigetköz érintetlen természetvilága, a szomszédos szőlőhegyek vagy a 80 km



  • KUCKÓ PANZIÓ ÉS KÁVÉHÁZ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, ARANY J. U. 33.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Kuckó Panzió és Kávéház Győr történelmi belvárosának szívében, a sétáló utcában található. A kiemelkedően jó elhelyezkedés karnyújtásnyira hozza a város legjobb éttermeit, kaszinóit, üzleteit, bankjait, szolgáltatóit valamint a Győri Nemzeti Színházat.


  • KONFERENCIA HOTEL GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TÉR 3.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Szálloda A négy folyó városának történelmi környezetében ( Belváros közepén, a Mosoni Dunától 150 méterre), a Bazilika szomszédságában, a négyszintes, 20 szobás négycsillagos konferencia Hotel várja vendégeit. Az épület légkondicionált szobái, tanácsterme és három különterme kongresszusok, tanácskozások, fogadások megrendezésére ideális helyszín. Kívánságra svédasztal összeállítás, cocktail-partyk, alkalmi rendezvények és bankettek rendezését vállaljuk magas színvonalon. A szobák közül nyolc minden kényelemmel felszerelt és gazdagon berendezett lakosztály áll a vendégek rendelkezésére. Minden szobában fürdőszoba, színes tv, telefon és minibár biztosítja látogatóink kényelmét. A szálloda vendégei a mélygarázs, a szauna, szolárium, feszített víztükrű uszoda szolgáltatásait vehetik igénybe térítésmentesen. Rendezvények: Alkalmi társas és családi rendezvények, bankettek, esküvők, fogadások, coctail-partyk megrendezése magas színvonalon. Szállodánk adottságai lehetővé tes


  • GRÓF CZIRÁKY PANZIÓ ÉTTERME
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9019 GYŐR, BÉCSI KAPU TÉR 8

    Nyugodt, csendes környezetben várja Önt Győr történelmi belvárosában a Gróf Cziráky Panzió, 50 méterre a sétálóutcától és 200 méterre a Termál- és Élményfürdőtől. Közép-Európa egyik legszebb barokk terén a 11 szobás, színvonalas panzió szobáiban légkondícionáló, zuhanyzó, WC, TV, telefon, minibár található. A belváros egyik legnyugodtabb terén, Rába partjához közel található. Az emeleti szobákhoz lift biztosítja vendégeink kényelmét. Tetszés szerint zárt parkoló és masszázsszolgáltatás is igénybevehető.


  • CLUB PLATÁN
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9000 GYŐR,

    Club Platán - Panzió & Wellness vendégszerető Club Platán. Szeretettel várjuk sportolni, kikapcsolódni vágyó hangulatot ébreszt benne a 85-ös út mentén álló vendégszerető Club Platán


  • AD INFORMATIKA BT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, BARTÓK BÉLA ÚT 5. II.12.

    Cégünk szoftverfejlesztéssel és oktatással foglalkozik. Resmann program éttermek munkáját segítő lehetőség, ételkiszállításhoz. Wizard programunk a könyvelőirodák munkájában nélkülözhetetlen.


  • RELAX PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9000 GYŐR, RÁBA U. 60.

    1998-ban épült a 12 szobás Relax Panzió. Rendkívül nyugodt környezetben, közvetlenül a Rába folyó mellett fekszik, a történelmi belváros, valamint a termálfürdő egyaránt 10-12 percnyi sétával érhető el A szobák mindegyike zuhanyzós, WC-s fürdőszobával, televízióval (satellit, kábel TV), telefonnal felszerelt és közülük 8 db. erkélyes. A panziónak saját reggeliző terme van, ahol a vendégek kényelmesen fogyaszthatják el a szoba árába beszámított kiadós reggelit. A mozgás szerelmesei használhatják a panzió mini kondicionáló termét, kerékpárokat bérelhetnek és szokásos napi kocogásukról sem kell lemondaniuk: a folyó partja szinte kínálja magát e sport űzésére. A panzió zárt, őrzött udvarán 6 fedett és 4 fedetlen kocsiállásban kínálunk ingyenes parkolási lehetőséget. A recepción éjjel-nappali portaszolgálattal, egész évben várjuk pihenni vágyó vendégeinket. Szolgáltatások: - 24 órás portaszolgálat. - Ingyenes parkolás a panzió zárt udvarában. - Kisgyermekkel érkező családok


  • ACHILLES TÓ SZABADIDŐPARK ÉS ÜDÜLŐFALU
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9012 GYŐR, GYIRMÓTI TÁJVÉDELMI KÖRZET
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Kisalföld központjában Győrtől 5 km-re a festői szépségű Holt-Rába partján, tájvédelmi körzet szomszédságában helyezkedik el az egyedülálló hangulatú Achilles Tó Szabadidőpark és Üdülőfalu. A mély fekvésű sík terület a XIX. században történt nagy folyamszabályzások előtt a Rába árterülete még korábban a Rába medre volt. A környéken folytatott ásatások nyomán több olyan római kori tárgyat találtak, melyek kisebb település nyomát igazolják. A park 22 hektáros területén érintetlen erdők, nádasok ölelésében helyezkedik el a szabadidő bázisát jelentő négyhektáros tó. A tó nyáron közkedvelt strand, ahol a környékbeli fiatalok és családok találkoznak, és természetes környezetben élvezik a meleg nyári hónapokat. A vendégek rendelkezésére áll a vizibicikli- és csónakkölcsönző. A parkban családi szauna és kerékpárkölcsönző szolgálja a vendégek kényelmét. A tó


  • TRÓFEA ÉTTEREM ÉS GRILL TERASZ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9019 GYŐR, ISTVÁN KIRÁLY ÚT 34

    A menüt díjmentesen kiszállítjuk otthonába, amennyiben nem nálunk szeretné elfogyasztani, az ételhordóval sem kell bajlódni, saját eldobható étel-dobozainkban szállítunk. Amennyiben valamelyik nap nem nyerte el tetszését a menükínálat, lehetőség van cserére!


  • DUNA PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9022 GYŐR, VÖRÖSMARTY U.5.

    Családias hangulatú panziónk a Paár Szállodalánc tagja. Győr belvárosában várjuk kedves vendégeinket.


  • PIHENŐ CAMPING-VENDÉGHÁZ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9011 GYŐR, 1ES FŐÚT 118

    étterem, kemping, nyaralóház, nyitott úszómedence üzemeltetése, panzió


  • HOTEL CORVIN ÉS PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, CORVIN U. 17-19.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Tel: 06 96- 515-490 E-mail: reserve@corvinhotel.hu A Hotel Corvin*** újonnan épült, a panzió szárny Győr egyik legrégebbi, közkedvelt panziójaként, 1986 óta működik. Az új szálloda Győr centrumától 500 méterre, gyalogosan pár percre a buszpályaudvartól, vasútállomástól, csendes, szép környezetben található. Szállodánk 15 kétágyas, 3 egyágyas szobával, egy háromágyas szobával és egy apartmannal rendelkezik összesen 40 vendég számára tudunk férőhelyet biztosítani. A szobák összkomfortosak (zuhanyzó, wc, kábeltévé, telefon), egyes szobák ISDN fővonallal, és közvetlenül hívható városi telefonszámmal is fel vannak szerelve. A közelben több színvonalas étterem várja vendégeinket. (Csoportok számára is rendelkezésre állnak, kérésre megszervezzük). A Hotel saját zárt parkolóval rendelkezik, vendégeink igénye szerint lehetőség van egy 40 főt befogadó konferenciaterem kialakítására is. Korrekt áron, igényes szolgáltatással várjuk Kedves Vendégeinket. Röviden:


  • CORVIN PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, CSABA U.22.

    Corvin Panzió


  • HOTEL RÁBA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9000 GYŐR, ÁRPÁD UTCA 34
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Budapest és Bécs között félúton, szép természeti környezetben, folyók találkozásánál várja vendégeit Győr, gazdag történelmi hagyományokkal és változatos szabadidős lehetőségekkel. A szemet gyönyörködtető barokk belváros minden műemléke legendákról mesél, a Bazilika szakrális relikviái és a közeli Pannonhalmi Apátság az évezredes magyar kereszténység örök emlékeivel ismertetnek meg. A folyók városa kiválóan alkalmas vízi sportokra, hangulatos zölt szigetekkel és parkokkal természetközeli pihenésre csábat, míg a Rába Quelle a győri termálvíz gyógyító erejét kínálja.


  • TIA MARIA PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, EÖRSI PÉTER U. 17.

    Győrött, egy a belvároshoz közeleső, nyugodt, kellemes városrészben találhatnak meg minket, s lelhetik élvezetüket éttermünk spanyol ízeiben, zenéjében, és panziónk kényelmében, mediterrán hangulatában.


  • PIHENŐ PANZIÓ ÉS CAMPING
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9011 GYŐR, 1-ES ÚT 118-

    Vállalkozásunkat 1983-ban kezdtük. Egy kis faházban büfét nyitottunk. A feleségem főzött, én kiszolgáltam és intéztem az egyéb kapcsolódó feladatokat. Kitűnő, házias ételeinknek, a családias légkörnek hamar híre ment, egyre többen kerestek fel bennünket. Kinőttük a büfét, bővítenünk kellett a konyhát és a kiszolgáló részt is. A faház bővítésével 40 fős étteremmé alakítottuk üzletünket.


  • CLUB ARÉNA PIZZÉRIA &PUB ZENÉS SZÓRAKOZÓHELY
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, PÁPAI
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (1) ·Képek (8)

    Kedves Látogató! Ön most nagy gondossággal tervezi utazását, pihenését, üdülését, ebéd, vagy vacsora helyszínét. Ha szeret szép, nyugodt helyen komfortosan pihenni, szereti a finom, házias ételeket, azokhoz a jó borokat, és szereti, ha barátságos, szakképzett személyzet szolgálja ki, akkor jöjjön el az Aranypatkó fogadóba. Jó döntést hoz, ha ránk esik a választása. Élvezze vendégszeretetünket és jóhírű konyhánk különleges ízeit. Több mint 30 éves szakmai múlttal, felkészülten, örömmel várom érkezését. Mógor Csaba Vendéglős-fogadós


  • PAÁR SZÁLLODALÁNC
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, NAGY IMRE U. 47.

    Győr centrumához közel, 17 minikonyhával, tévével, telefonnal, minibárral felszerelt, összkomfortos szobával várjuk kedves vendégeinket. Cégeknek, vállalatoknak, csoportoknak egyedi kedvezmények! Kamerával őrzött parkolóval, folyamatos biztonsági megfigyeléssel vigyázunk autóikra!


  • ÁRPÁD PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9011 GYŐRSZENTIVÁN, GÓLYARÉT ÚT 11.

    Az Árpád Panzió kellemes, csendes környezetben várja a pihenni vágyó családokat, üzletembereket az igényesen kialakított 6 szobás panziónkban, melyek TV-vel, zuhanyzós fürdőszobával állnak az Önök rendelkezésére. Az udvaron hangulatos nyárikert, mely fedett, kedvező lehetőséget nyújt a grillezni vágyók számára. A közelben a Pannonhalmi apátság, mely kíváló látnivaló mindenki számára. A közelben több vendéglátóhely is nyújtja a tájra jellemző ételkülönlegességeket.


  • HOSTERIA TIA MARIA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, EÖRSY P. U.17.

    győri szállás, panzió győr, szállások győr, szálláshelyek győr, győri szálláshely, győri apartman, győri szállók, szállásfoglalás, olcsó szálláshely, szállók győr, győri hotel, győr szállás, hosteria


  • TIO PEPE SPANYOL ÉTTEREM
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, EÖRSI PÉTER U. 17.

    Győrött, egy a belvároshoz közeleső, nyugodt, kellemes városrészben találhatnak meg minket, s lelhetik élvezetüket éttermünk spanyol ízeiben, zenéjében, és panziónk kényelmében, mediterrán hangulatában.


  • KATALINKERT VENDÉGLŐ PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9019 GYŐR, SARKANTYÚ KÖZ 3

    Mobil: 06-30/277-5592 A belváros szívében, nagyon nyugodt környéken található. Kedves személyzettel, finom ételekkel. Parkolója sajnos nincs.


  • GOLDEN BALL CLUB HOTEL ÉS WELLNESS
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, Szent István u. 4.

    Győr legújabb vendéglátó- és szabadidőközpontja a Golden Ball Club közvetlenül a Bécs - Budapest főútvonal mellett található. A hotel minden igényt kielégítő 6 egyágyas, 16 kétágyas, valamint 10 apartmanja mellett vendégeink egy hamisítatlan angol pub vendégszeretetét is élvezhetik. A szabadidőközpont számos szolgáltatással várja a nemcsak sportolásra, hanem aktív pihenésre vágyókat is.


  • KISS ZOLTÁN
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, BUDA UTCA 38.

    Balatonlellén panzió működtető. Balatonlellén 1 szobás, erkélyes, összkomfortos apartmannal rendelkezünk ebben a vízparti, 2 emeletes apartman házban, ami a képen látható.


  • CSENDES ÉJ PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9011 GYŐR, SZABADSÁG U. 52.

    szálloda, turizmus, vendéglátás, szálláshely, idegenforgalom, magánszállás, üdülés, szállás, vendégház, szolgáltató, hotel, panzió


  • SMARAGD HOTEL
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, EÖRSY PÉTER U. 19

    A *** hotel Győr zöldövezeti részén, egy csendes utcában található. 10 perc sétára a történelmi belvárostól. A légkondicionált szobákban zuhanyzó, wc, színes tv, rádió, minibár, telefon, hajszárító és Internet csatlakozási lehetőség található. A szálloda teljes alsó szintjén nyugat-európai színvonalú fogászati rendelő működik. A zárt udvaron kamerás megfigyelő szolgálat vigyáz a gépkocsikra.


  • BOGNÁR NYARALÓHÁZ
    VESZPRÉM, 9022 GYŐR, RÁKÓCZI FERENC U. 47. II.EM.

    Balaton északi partján Balatonakaliba a strandtól 450 m-re, idilli környezetben önálló nyaralóház 8 fő részére kiadó! Családok, baráti társaságok számára egyaránt kényelmes pihenést biztosít. A házat a vendégek önállóan használhatják, a tulajdonos nem lakik ott.


  • OTTHON CENTRUM - GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9022 GYŐR, BATTHYÁNY TÉR 6

    Szeretettel várjuk Önöket Győrben a történelmi belváros közelében található irodánkban, amely, mint az Otthon Centrum franchise partnere, elérhetővé teszi az Önök számára, az országos hálózattal rendelkező professzionális ingatlanközvetítő cég minden előnyét és tapasztalatát. Ezáltal és profi, szakképzett tanácsadóink segítségével, Ügyfeleinknek olyan komplex szolgáltatást tudunk nyújtani irodánkban, amely az ingatlan közvetítés minden területére kiterjed.


  • NATURAL EGÉSZSÉGCENTRUM ÉS PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9012 GYŐR, HEGYALJA UTCA 32

    szauna, pannonhalma, fitness, kondi, motel, ménfőcsanak, csesznek, szállás, fogászat, szabadidő, konditerem, apartman, vendéglátás, szálloda, hotel, szállodák, üdülési csekk, sport, üdülés, fallabda,


  • HOTEL KLASTROM
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, ZECHMEISTER U.1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Magyarország nyugati kapujában Budapest és Bécs között félúton fekszik Győr a Kisalföld "fővárosa". Történelmi belvárosában az egykori kármelita rendház felújított épületében várja vendégeit a HOTEL KLASTROM. A kármeliták 1714-1732 között építették fel ezt a zárdát, majd a templomot 1725-ben a rend római templomának mintájára. A rendház könyvtárának - mai Barokk teremnek - páratlan fafaragása Domonkos és Tamás testvér több évi keze munkáját dícséri. Ma 30 fős különteremként működik. Ezen kívül pince szinten található egy 50 fős különterem. Az épületekkel körbevett udvart az eredeti tervek szerint rekonstruálták. Kitűnő akusztikával rendelkezik, terasza nagyon kellemes a 300 éves körüli vadgesztenyefa árnyékában. Nyáron hangversenyek kedvelt helyszíne. A város kulturális, építészeti szempontból sok látnivalót rejt, de szállodánkhoz közel szórakozási, sportolási /lovaglás, uszoda, tenisz/ lehetőségekkel is rendelkezik.


  • TEÁTRUM PANZIÓ - ÉTTEREM
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9019 GYŐR, SCHWEIDEL UTCA 7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    TEÁTRUM panzió Győr belvárosában, a színház szomszédságában található a 2005-ben felújított, hangulatos, 10 szobás TEÁTRUM panzió. A kényelmes bútorokkal berendezett 8 db 2 ágyas és 2 db 3 ágyas szobában kábeltelevízió, minibár, safe, és saját fürdőszoba található. Panziónkban korlátlan Internetezési lehetőséget is biztosítunk. Minden kedves szállóvendégünknek gazdagon megrakott büféasztalunkról bőséges reggelit kínálunk. Válasszon egy könnyű joghurtos, müzlis reggelit, vagy kóstolja meg a felvágottakat és sajtokat, de szívesen elkészítünk egy finom omlettet, vagy ham and eggs-et is. Egy kiadós belvárosi séta után kellemes időtöltésként egy relaxáló fürdőzést ajánlunk a panziótól 400 méterre lévő termál és élményfürdőben. Ebédjét és vacsoráját hangulatos éttermünkben fogyaszthatja el egy gyertyaszál romantikus fénye mellett. Kellemes időtöltést kívánunk városunkban, Győrben és Nálunk, a TEÁTRUM panzióban. TEÁTRUM étterem Étterem a színház mellett, ahol az ízek


  • OPEN HOUSE BT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, SOMOGYI B. U.32.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Open House franchise - Belföldi-és külföldi ingatlanok széles kínálata, pénzügyi tanácsadás, pályázatírás.


  • CAMILLO PANZIÓ ÉTTERME
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9019 GYŐR, ZECHMEISTER UTCA 17


  • SZALAI VENDÉGLŐ - GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9019 GYŐR, KISFALUDY U. 34.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Étterem, vendéglő, A világ legolcsóbb levese az éttermünkben kapható. Mindössze -1- Ft.


  • MIRATHLON BT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9022 GYŐR, SZENT ISTVÁN ÚT 4.

    vendéglátás, szállodai szolgáltatás, szálloda, panzió


  • AMSTEL HATTYÚ CAMPING
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9000 GYŐR, HÍD U. 18.

    camping, campings, kemping, kempingek, magyarország, hungary, lakókocsi, szállás, szálláshely, lakóautó, campings hu, gyógykemping, panzió, sátor, sátorhely, nyaralás, motel, turista


  • CARMEN ÉTTEREM-HOTEL KÁLVÁRIA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9019 GYŐR, KÁLVÁRIA UTCA 24/A.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    PÜNKÖSDI AJÁNLATOK Érvényes: 2007. május 25-28. vagy 26-29. 4 nap / 3 éjszaka Elhelyezés légkondicionált szobában Büféreggeli 3 fogásos vacsora 1 üdítőitallal érkezéskor meglepetés a szobában a szálloda szaunájának és kondicionáló termének korlátlan használata egész napos belépő a Győri Termál- és Élményfürdőbe zárt parkoló áfa Csomagár: Háromcsillagos szállodában: Kétágyas szobában: 29. 700 Ft / fő / 3 éj Egyágyas szobában: 41. 900 Ft / fő / 3 éj Gyermekek elhelyezése pótágyon 6 éves korig ingyenes. Gyermekek pótágyon 6-14 éves korig: 21. 000 Ft / gyermek / 3 éj Négycsillagos szállodában: Kétágyas szobában: 38. 000 Ft / fő / 3 éj Egyágyas szobában: 58. 800 Ft / fő / 3 éj Gyermekek elhelyezése pótágyon 6 éves korig ingyenes. Gyermekek pótágyon 6-14 éves korig: 21. 000 Ft / gyermek / 3 éj 5 éves a négycsillagos Hotel Kálvária! Ünnepeljen velünk! Szállodánkban egész évben hétvégenkét (péntektől vasárnapig) az 5 évvel ezelőt


  • HOTEL WESSELÉNYI***
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, WESSELÉNYI U. 3.

    Wellness hétvége Győrben, a Wesselényi Hotelben! További tel: +36/96/439-620


  • VÉN VENDÉGHÁZ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9012 GYŐR, MANDULA U.22

    Családoknak különösen olcsó, gyerekeknek akár 100% kedvezménnyel, egy illetve két szobás apartmannal várja Önt és családját pedagógus házaspár ebben a gyerekeknek is ideális környezetben. Mászókák, hinták, pancsolómedence, kosárlabdapalánk teszi teljessé kertünket. VÉN-HÁZ; megtalálható és megtekinthető 9012 Győr-Ménfőcsanak Mandula u.22. Érdeklődni lehet : 96/449413 vagy 30/2276465 Mindez együtt megtekinthető: www.venhaz.com oldalon. Írhatnak is : info@vehaz.com ÜDÜLÉSI CSEKKEL, OTP-, MKB- és K&H- SZÉ.P Kártyával is fizethető.


  • HOTEL LÉVAI
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9022 GYŐR, SCHWEIDEL U. 23.

    Magyarország nyugati kapujában, Budapest és Bécs között félúton fekszik Győr a Kisalföld "fővárosa". Festői fekvésű, három folyó összetalálkozásánál terül el. Termálforrások és sok zöld terület övezi. Bécs vagy Budapest felől az autópály a "Győr-Centrum" kijáratától rövid időn belül hotelunkhoz ér. A szálloda Győr történelmi belvárosában hosa". Festői fekvésű, három folyó összetalálelyezkedik el. Hotel Lévai nevű szállodánk 1999 januárjában nyílt meg. Történelmi áttekintés Győr város történelme az őskorba nyúlik vissza, területe ez időtől szinte folyamatosan lakott. A várost a kelták alapították (Kr.e. V. században), majd a török időkben jelentősen fejlődött.Egy évezrede püspöki székhely. Ezt a címet Szent Istvántól kapta. Az 1556-os tűzvész ellenére, olasz építőmesterek segítségével Európa egyik legszebb reneszánsz városa lett. A dunai kikötő és Bécs közelsége a XVII. században további fellendülést hozott Győr számára, a város jelentős kereskedelmi központtá vált. A b


  • NATURAL CENTRUM PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9012 GYŐR, HEGYALJA ÚT 32.

    győr ménfőcsanaki szálláshelyek, szálláshely győr ménfőcsanak, panziók győr ménfőcsanak, panzió, győr ménfőcsanak apartman, győr ménfőcsanak panzió, győr ménfőcsanaki hotel, győr ménfőcsanaki


12