SZÓRAKOZTATÁS GYŐR
10 találat SZÓRAKOZTATÁS kulcsszóra GYŐR településen
Színházunk egy gyermekeknek szóló produkcióval kezdte meg tevékenységét Magyarországon és Erdélyben, a perzsa-arab mesevilágból Németh Ervin író-dramaturg készített Salamon király varázsgyűrűje címmel egy sodró lendületű, zenés mesejátékot (1995). Kisebb megszakításokkal ez a darab 2004-ig műsoron volt, több mint 130 előadást ért meg, szép sikerrel.
Az 1982-ben alakult együttes kórusműveket, vallásos műveket, zenés színpadi művek részleteit, különböző népek zenéit, jazz-t, illetve főként örökzöldeket énekel.
Jelenleg 4 csoporttal működik, és mintegy 130 győrújbaráti, győri és Győr környéki gyermek és fiatal táncol az együttesben.
Nagyvőfély
Tappancs Játszóház- a Vidám Kölykök Játszóháza
Képzeld csak, párosunk már 1994 óta járja a világot és kacagást varázsol a gyermekarcokra. Vendégeskedtünk itthon és külföldön (Hollandia, Szlovákia, Ausztria), s mindenütt kellemes emlékként élünk a gyermekszívekben.
A győri KEVÉS zenekar 1993-ban két punk együttes (Nagyanyó Rühes Macskái, BM avagy az igazi Trebitsch) fúziójából jött létre, melyek 1991 óta egy garázsban próbáltak. 1996 februárjában Szegeden rögzítettük Húsfal című albumunkat, amely kazettán került kiadásra.
Színház, szórakoztatás
Szinház a gyerekeknek. A cél teljesen világos volt: az óvodás és kisiskolás gyermekek szórakoztatása klasszikus és eredeti mesék színpadi adaptációjának bemutatásával.
A Győri Nemzeti Színház szórakoztatásal foglalkozik.
