GYERMEK


Több mint 500 találat GYERMEK kulcsszóra

  • Magyarországon és nemzetközi jogvitákban veszünk részt több, mint 20 éve. Fő feladatunk a perhelyettesítő és perlezáró mediátori eljárások lefolytatása. Ilyenek a gazdasági mediator eljárások, a válási mediátor eljárások, hagyatéki mediátor eljárások, továbbá megalapozott bírósági per előkészítés, bírósági per mediáció, családjogi perek lezárása. Konzultációnk és szakértői vélemények együtt segítik az eljárások sikerét. Perbeszéd helyett jobb a párbeszéd bírósági tárgyaláson, vagy permegelőző módon. Ügyfélszám:00-36-305-992-842. Minden vitás, peres ügyben az iratok és álláspontok tisztázása lehet a kiinduló pont. Bejelentkezés alapján (legkésőbb előző nap este 20h-ig) Magyarországon elsőként és egyedüliként non-stop(éjjel-nappal) fogadjuk ügyfeleinket az előzetesen egyeztetett, kiválasztott időpontban Magyarországról és külföldről! Kedvezményes díjaink kizárólag napközbeni ügyfélfogadásra érvényesek! (munkanapokon előre egyeztetett módon, regisztráltan 10h-20h)

    Polgári jogviták, vagyonmegosztási ügyek, építési viták első tanácsadó konzultációja csak munkanapokra foglalt időpontokban 30% kedvezménnyel! Permegelőzés és perlezárás!

    30

    Kerülje el a súlyos károkat, időben forduljon ügyfélszolgálatunkhoz!

     

    Későn felismert peres ügy, elvesztegetett határidők a vállalkozás felszámolását, a családoknál teljes vagyonvesztést eredményezhet a végén!

     

     

    Polgári jogviták, vagyonmegosztási ügyek, építési viták első tanácsadó konzultációja csak munkanapokra foglalt időpontokban 30% kedvezménnyel! Permegelőzés és perlezárás!

    00-36-302-164-102,   ugyfelek@index.hu   Írja fel és kérjen időpontot!

    Ajánlat megtekintése

  • PARTY SZABÓSÁG
    1072 BUDAPEST, AKÁCFA UTCA 36.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Stílus és Minőség 1923 óta Tradicionális Szabóságunk a belvárosban hosszított nyitva tartással hétvégén is várja ügyfeleit! Az általunk készített öltözetek kézműves igényességgel, precizitással, maximális szakértelemmel, és odafigyeléssel készülnek. Szolgáltatásaink: Ruha méretre készítés, szabás, varrás. Öltöny, szmoking, zsakett, alkalmi öltözetek (ballagási ruha, örömanyaruha, esküvői, alkalmi kosztüm, gyereköltöny) extra méretre is! Esküvői, hagyományőrző ruházat készítés, ruhatervezés modellezés, szabásminta készítés. FORMARUHA, EGYENRUHA, EGYEN ÖLTÖZET, TALÁR PALÁST, ESKÜVŐI KOLLEKCIÓK, HAGYOMÁNYŐRZŐ RUHÁZAT - a belvárosban hétvégén is! Minőségi méretre készített ruházat - Party Szabóság a Blahánál! Cím: 1072. Bp. Akácfa u. 36. Telefon: 06-1 / 478-0000; Mobil: 06-20/ 478-0000; 06-30/ 478-0000 E-mail: szabosag@energy.hu Nyitva: Hétköznap 8-20 h * Szombat 9-18 h * Vasárnap 10-18 h

    -20-50%


  • GYERMEKVILÁG MINIBÖLCSI - JÁTSZÓKUCKÓ
    1182 BUDAPEST, HARGITA TÉR 4.

    Napközbeni ellátást kínáló játszóházunkba féléves kortól várjuk a gyerekeket: pár órára vagy egésznapra; a kicsi és szülei igényeihez igazodva. Családias, támogató légkör; szakértő gondoskodás; képzett és gyakorlott pedagógusok.

    -10%


  • Díjazott Cég
    KACPER KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG
    BÉKÉS, 5900 OROSHÁZA, JÓZSEF A. U. 10.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A cég a ZETPOL lengyel, vászon gyermekcipő illetve a KASIA gyermekruha gyártó cég magyarországi kizárólagos márkaképviselője illetve 30 éves fordítói tapasztalattal lengyel-magyar, magyar-lengyel fordításokat is vállalunk.


  • Több mint 10 éve működő 11.kerületi magánrendelőnkben fül-orr-gégészeti panaszokkal hozzánk forduló betegeket fogadunk, felnőtteket és gyermekeket egyaránt. Alapvető célunk volt, hogy az állami kórházak és rendelők személytelen, gépies légkörével szemben családias, nyugodt környezetben beszéljük meg a problémákat és végezzük el a szükséges vizsgálatokat. Nálunk nem öt perc a fül-orr-gégészeti vizsgálat, minimálisan fél óra jut minden ügyfelünkre. Gyermekek esetében egy ideges, kiabálós, zaklatott környezetben lezajló, ijesztő, esetleg fájdalmas, a legtöbb esetben szükségtelen fül-orr-gégészeti beavatkozás ( fülfelszúrás, arcüregöblítés, stb. ) hosszú időre megmaradó, az is lehet, hogy életreszóló "emlék". Rendelőnkben színes, barátságos környezet, nyugodt légkör fogadja ügyfeleinket. Gyermekek esetében kerüljük az ijesztő fémműszerek használatát. www.fuleszorvos.hu, www.gyerekfulesz.hu www.meditrex.hu


  • Díjazott Cég
    ASTEROPE PANZIÓ ÉS APARTMANHÁZ
    PEST, 2040 BUDAÖRS, ZENGŐ UTCA 11
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján·Képek (13)

    Egy Üdölőházas övezetben, panorámás környezetben kellemes időtöltést és kirándulási lehetőségeket biztosít. Könnyen elérhető a főováros centruma, és egyéb közeli települések is. Kiválóan alkalmas családi és csoportos kirándulásokra és üzleti utazásokra. A beváráslást segíti a közelben található szuper illetve hiper markettek. ( Auchan, Tesco, Mediamarkt, Elektroworld, Metro, Baumax, Praktiker, Obi, Ikea, Kika....)A ház-ban franciaágyas illetve kétágyas szobák illetve apartmanok szolgálják a vendégeink kényelmét. A szobákhoz külön egyedi furdoszobák találhatók. A szobákhoz müholdas szines televizió valamint WLAN, WIFI korlátlan adsl internet szolgáltatás tartozik. Az apartmanok 100 m2-es nagyságukkal egész családok teljes kényelmét bíztosítani tudják. A szobákhoz már említett ( müholdas színes TV és WLAN WIFI internet mellett, itt külön felszerelt konyha is van minden apartmentben. Az apartmenek 1-6 föig állnak rendelkezésre. A ház 40 föig csoportok ellátására is képes.


  • Díjazott Cég
    HAJCICA AGENCY BT.
    PEST, 2119 PÉCEL, ZOLTÁN U.29.

    Rendezvény-esküvőszervezés, prmomóciós programok lebonyolítása, host-hostess szolgálat, show műsorok szervizelése, sofőrszolgálat, meglepetés party szervezése és kivitelezése, céges rendezvények szervezése és lebonyolítása, gogo táncosok szervizelése, testfestett hostess hölgyek közvetítése.


  • Díjazott Cég
    ALFA-IMPEX KFT
    1222 BUDAPEST, NAGYTÉTÉNYI ÚT
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Esküvői fotózás, reklám és tárgy fotózás, portré fotózás, digitális munkák


  • Díjazott Cég
    MAZOLA-JÁTÉKHÁZ
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, ERKEL F.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Mesekönyveket, foglalkoztatókat, kreatív eszközöket, bábokat, társas- és egyéni játékokat, puzzle-kat, összerakókat és szétszedhetőket, logikus gondolkodásra késztető, matematikai alapismereteket nyújtó, olvasás-írás előkészítőket, kreativitást-, finom-motorikát-, nagy mozgást, vagy zenei készség fejlesztőt, társas kapcsolatokat erősítő játékokat, bölcsődei, óvodai, iskolai csővázas- és fabútorokat forgalmazunk.


  • Díjazott Cég
    THM BRÓKER IRODA
    1191 BUDAPEST, BÁTHORY
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (1)

    A feladatunk, hogy pénzügyi elemzéseket végzünk ügyfeleinknek, hogy magas szintű és személyre szabott ajánlatokat biztosíthassunk, mert lehet egy termék bármilyen jó is, ha az nem segíti az ügyfelet közelebb céljához. Kiváló cégekkel van kapcsolatunk a pénzügyi területeken itthon és külföldön is, biztosítás, finanszírozás és befektetések kezelése terén. Így tényleg nyugati színvonalú megoldásokhoz és termékekhez segíthetjük hozzá önt is, ha ügyfelünké válik!



  • Díjazott Cég
    DÖNCI BÚTOR BT
    PEST, 2360 GYÁL, IGLÓI U 10
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (4)

    Kárpitos bútorok gyártása, forgalmazása, akár egyedi méretre is.Ön megálmodja mi megvalósítjuk.Az alábbi bútorok forgalmazása, Szekrénysor, Étkező garnítura, Gyermek bútor, Konyha bútor, Gardróbok, Fogas, Előszoba bútor...stb.Továbbá vállaljuk régi elhasználódott bútorok áthúzását, javítását."Ha régi bútorát megunta meg ne tegye, hogy kidobja.Mi házhoz megyünk elhozzuk és akár 3nap alatt újjá varázsoljuk."Több mint 15 éves szakmai tapasztalattal és gyakorlattal állunk az Ön rendelkezésére.Szövetválasztékunk Óriási, több mint 700 féle anyagból választhat.Ha meg akar győződni , látogasson el weboldalunkra.


  • Díjazott Cég
    TAMÁS BÚTOR - ÓVODAI BÚTOROK
    NÓGRÁD, 3146 MÁTRATERENYE, KOSSUTH ÚT 288
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (2) ·Képek (8)

    Óvodai öltözőszekrények készítése nagy méretválasztékban, és egyedi tervezésben a legjobb helykihasználás érdekében. Játéktároló szekrények készítése módosítható elemekkel, széria és egyedi tervezésben. (nyitott, zárt, játéktároló konténeres szekrények) Korcsoporthoz való méretekben választható étkezőasztalok, trapézasztalok, székek, galériák készítése tömör fából. (fenyő, bükk) Játék konyhabútor, játék bútor.


  • Díjazott Cég
    RÓZSA FODRÁSZAT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, AKADÉMIA KRT. 53-55.
    Rating 55 csillag 4 vélemény alapján

    Igényes hajhosszabbítás eredeti európai hajakból nagyker áron. Esztétikus felrakási technikával (gyürürzés, hajfelvarrás, ragasztás) saját hajhunkhoz legmegfelelöbb hajból akár már holnap is! A hajstúdióban már MELEG OLLÓS hajvágás is! Kímélőbb mint a hagyományos ollóval való vágás, a hőnek köszönhetően a hajvégek nem maradnak szabadon, lezártak lesznek, így a hajvég-eltöredezésnek az esélye akár 70-80%-kal is csökkenhet! Érd.: 06 20 261 04 13 korallrozsa@hotmail.com www.rozsafodraszat.mlap.hu


  • Díjazott Cég
    BRIGI FODRÁSZAT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, AKADÉMIA KRT.53-55
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Várom szépülni vágyó új és régi vendégeimet.hajhosszabbítás kedvező árakon. Eredeti európai hajakból hosszabbítás dúsítás, Üzletemben még megtalálható a meleg ollós hajvágás is mely által gyorsabban-nöl a saját hajunk ezáltal feltudja venni a haj a pakolókból a szükséges vitaminokat.HAJHOSSZABBÍTÁS AKÁR MÁR HOLNAP IS, minőségi európai hajból igény szerint vasárnap is, technikák (gyűrűzéssel, hőillesztéssel, fonással).


  • Díjazott Cég
    TEKERGŐ BÁBSZÍNHÁZ - MEZŐKERESZTES
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3441 MEZŐKERESZTES, ARANY JÁNOS UTCA
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (2) ·Videók (1)

    Egyszemélyes utazó bábszínház vagyok. Előadásaimat javaslom gyermeknapra, falunapra, szabadtéri rendezvényekre, Mikulásra, farsangra, Húsvétra, mindenféle gyermekprogramba. Elérhetőségek: merybabos@t-online.hu és 06/70-945-58-37


  • Díjazott Cég
    SZOMORI TÁNCCSOPORT
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2822 SZOMOR, GYERMELYI U. 1.

    A Szomori Hagyományőrző Egyesület gyermek és felnőtt tánccsoportja.


  • Díjazott Cég
    DS HARMONY
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, PALOTAI ÚT 53.

    DS Harmony - Munkaközvetítés kizárólag családok, háztartások számára. Bébiszitterek, gyermekfelügyelet, idősgondozás, betegápolás, házvezetés, takarítás, magánórák, szakemberek, javítás.


  • Díjazott Cég
    LELKIERŐ-PSZICHOLÓGIAI SZOLGÁLTATÁS
    1027 BUDAPEST, SZÁSZ KÁROLY U. 1.

    Kedves Szülők! Gyermeküket érintő lelki eredetű problémákkal kereshetnek fel bizalommal. A tünetek sokfélék lehetnek a gyermek korától és a probléma eredetétől függően. Gyermekével olyan nehézségek esetén fordulhat hozzám bizalommal, mint a magatartási/beilleszkedési problémák, neurotikus tünetek (tic, körömrágás, éjszakai bepisilés), hiperaktivitás, tanulási nehézségek, krízisek (iskolaváltás, haláleset), sedülőkor és a pályaválasztás kérdése. www.lelkiero.hu


  • Díjazott Cég
    FM GROUP
    1115 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA U 105-113 A ÉPÜLET
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    A tevékenységi kör: * Ismert parfüm illatok forgalmazása, egységes ám igényes csomagolásban, könnyen áttekinthető előre meghatározott, egységes és rendkívül kedvező áron. * A termékek eljuttatása a fogyasztókhoz egy egyéni forgalmazói hálózaton keresztül történik, melynek bárki teljes jogú tagjává válhat, egy jelentkezési lap kitöltésével. A wroclavi székhelyű FM Group Polska, hálózati és személyes értékesítési módszerrel népszerűsíti a céget és termékeit, 1997 óta foglalkozik parfümök forgalmazásával. Magyarországon 2006 óta van jelen termékeivel.


  • Díjazott Cég
    DM-TEX KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4034 DEBRECEN, BÁLINT ZOLTÁN UTCA 60.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (10) ·Képek (8)

    Cégünk, a DM-TEX Kft. alapvető filozófiája az, hogy az emberek életében a legfontosabb, a legnagyobb kincs az EGÉSZSÉG. Az általunk forgalmazott termékekkel szeretnénk elérni, hogy az emberek legalább a pihenésre, alvásra fordított időt egészségesebb körülmények között töltsék. GyapjúMarket Webáruházunkban rendkívül kedvező árakon kínáljuk az egészséges pihenéshez, alváshoz szükséges gyapjú ágynemű garnitúráinkat felnőtt és gyerek méretekben. Ugyancsak akciós áron vásárolhatók meg ortopéd vákuum matracaink, amelyek különböző méretekben rendelhetők. Nagyon kedvező feltételekkel juthat hozzá egyéb termékeinkhez is (gyapjú takarók, infra derékalj, masszázs fotel, gyapjú mellény, mágneses lepedő, mágneses űlésvédő, ágynemű huzatok, étrendkiegészítők, stb.) Termékeinkről, akcióinkról, szállítási feltételeinkről teljeskörű információt talál a http:www.gyapjumarket.hu weboldalunkon.


  • Díjazott Cég
    HARMÓNIA CENTRUM - TATA
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2890 TATA, MÁJUS 1. ÚT 31.
    Rating 55 csillag 4 vélemény alapján

    Amikor az élet megoldandó problémákkal, stresszel, gyökeres változásokkal, felgyorsult mindennapokkal van tele, az ember gyakran úgy érzi képtelen mindezt feldolgozni. Ilyenkor elveszíti önbizalmát, izomfeszültség és szorongás keríti hatalmába, és ezek a tünetek a válságos időszak elmúltával is megmaradhatnak, tovább emésztve a szervezet megmaradt enegiáit. Az Ön harmóniájának megtalálásában kívánunk segítséget nyújtani feszültséget csökkentő masszázsfajtákkal, holisztikus szemléletű terápiákkal annak érdekében, hogy a szervezet öngyógyító folyamatai beinduljanak és felfedezzük belső lelki békénket.(Keleti- nyugati- svéd- thai- frissítő- baba és gyermek masszázsok, lélek- és mozgás-terápiák, chi-kung, shiatsu, SVT, Spirituális test újjáépítés, talpreflexológia, test- és fülgyertya kezelés, cellulit- narancsbőr kezelések, Yumeiho masszázs - lágy csontkovácsolás, SPA gépi méregtelenítés, stb...)


  • Díjazott Cég
    NAGY BEÁTA - FANTÁZIA FODRÁSZAT
    VESZPRÉM, 8400 AJKA, DEÁK FERENC U 6

    Női- , Férfi-, Gyermek fodrászat. Kontyfésülés, Menyasszonyi frizura, Alakalmi frizurák, Berakás, Festés, Vágás, Szinezés, Szőkítés, Szárítás, Dauer, Melír sapkás és fóliás, Ammóniamentes szőkítés és melír (selective)... Nagy Beáta: 06 30 857 9 587


  • Díjazott Cég
    ÁSZ 2008 KFT.
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, SZONDI U.20.

    Ász 208 Kft. - Ász Varroda Üdvözöljük kedves Vendégünk! Termékeink megvétele lehetséges akár kaposvári üzletünkben is, ahol más varrodai szolgáltatásokat is biztosítunk, vagy webáruházunkban is megrendelhető.


  • Díjazott Cég
    HO-HÓ TÓ HORGÁSZPARADICSOM KECSKEMÉT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, MÁRTIROK ÚTJA 44-ES ÚT ELKERÜLŐ SZAKASZA

    Horgásztavunk Kecskemét város egyik legöregebb tava a minden irányból jól megközelíthető helyen a 44-es út és az M5-ös autópályát összekötő elkerülő út mellett található. Egész évben nyitva tart sok örömet okozva a városban élő horgász társadalomnak. A városhoz való közelsége miatt akár kerékpárral is megközelíthető, így az egyszerűbb embereknek is nagyobb lehetősége nyílik arra, hogy drága költséges utazás nélkül hódolhassanak kedvtelésüknek, szenvedélyüknek.Engedjék meg, hogy egy pár szóban bemutassam a horgásztavat:* Kecskemét határában terül el e csodálatos természetes eredetű horgásztó.* Átlagos mélység: 1, 5 m * Fenékviszonyok: Egyenletes, homokos * Növényzet:A Tavat 40 horgász állást nádas övezi, a part füves árnyékot adó fákkal tarkított.*Telepítések:Kéthetente 20 mázsa méretes hal kerül telepítésre.Szabályok:Bárki horgászhat 1 éves kortól 99 éves korig.Napijegyet a helyszínen lehet váltani, kivéve a ?Ho-Hó? Klub HE.Tagjait, akik az üzletben is válthatnak jegyet.


  • Díjazott Cég
    BABAKLUB.COM - BABYSITTER KÖZPONT
    1149 BUDAPEST, NAGY LAJOS KIRÁLY ÚTJA 214.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (9) ·Képek (7)·Videók (1)

    A Babaklub.com munkatársai közel 20 éves tapasztalattal rendelkeznek. Babysittereink szakirányú végzettséggel, gyakorlattal, erkölcsi bizonyítvánnyal és egészségügyi kiskönyvvel; többségük idegen nyelvtudással és jogosítvánnyal rendelkezik. Célunk, hogy a családok megtalálják a számukra legmegfelelőbb babysittert, a gyermekek biztonságban érezzék magukat és babysittereink is elégedettek legyenek és jól érezzék magukat az adott családnál.


  • Díjazott Cég
    GYEREKBARÁT ESKÜVŐSZERVEZÉS
    1149 BUDAPEST, NAGY LAJOS KIRÁLY ÚTJA 214.

    Tevékenységi köreink: Gyerekbarát Esküvő-, Rendezvényszervezés. Esküvőkre, rendezvényekre gyermekfelügyelet programokkal. Lufi posta, Léggömb felengedés. Ugrálóvár, Légvár bérbeadás. Arcfestő, Lufi hajtogató.


  • Díjazott Cég
    HAIR CORNER
    1054 BUDAPEST, V. KER. ALKOTMÁNY UTCA 4.

    Mivel munkánk alapja a bizalom a vendég és a szakember között kialakuló személyes kapcsolat az első alkalommal szánjon egy kis időt a beszélgetésre. Célunk mindig a tökéletességre törekedni, amit a vendég vagyis az ÖN karakteréhez, stílusához illő forma és színvilág kialakításával érünk el.Ehhez párbeszéd kell. Az aktuális divattrendek mellett- legyen ez a legújabb körömtechnika, hajtrend vagy smink újdonság -biztos lehet benne, hogy nálunk kiemelt figyelmet kap az ÖN személyisége, belső kisugárzása. Nemcsak követjük a divatot, némi varázslattal Önre szabjuk azt !


  • Díjazott Cég
    4SPORT WEBÁRUHÁZ
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, HUNYADI U. 17.

    4sport - Kerékpár, alkatrészek, outdoor, ruházat, túra webáruház. Minden ami a sporthoz kell, felszerelések, termékek, leírások, akciók, outdoor sportruházat, kerékpár értékesítés, kerékpár eladás, kerékpár alkatrészek, használt alkatrészek, használt eszközök, kiárusítás, túrafelszerelések, kerékpár bolt, ruházati bolt, kerékpár javítás, túrabolt, túra kellékek, hegymászó kellékek, sportruházat, cipők, órák


  • Díjazott Cég
    GYEREK-KÖZPONT
    HAJDÚ-BIHAR, 4028 DEBRECEN, PÉTERFIA U. 30.

    DEBRECENI GYEREK-KÖZPONT: Út a harmonikus családi élethez! Siker-stratégiák gyerekeknek és szüleiknek. Konfliktusokra, problémákra: célzott, hatékony módszerek. Tanulási zavarok játékos megelőzése és kezelése. Párkapcsolati terápiák, felnőtt terápiák, gyermekterápiák, tanulási problémák. Baráth Anette, szakpszichológus, terapeuta: gyerek, serdülő kognitív és viselkedésterápia, felnőtt hipnoterápia. ? Képességfejlesztés ? Tanulási zavarok ? Gyermekterápia ? Felnőtt terápia ? Szülői tanácsadás ? Értelmes időtöltés


  • Díjazott Cég
    BABY BELL BABABOLT ÉS WEBÁRUHÁZ
    VAS, 9600 SÁRVÁR, BATTHYÁNY U. 26.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (3)

    Bababolt és Webáruház. Babakocsik, Autósülések, Etetőszékek, ruházat, stb. Nézz körül webáruházunkban ahol több ezer termék megtalálható. Állandó akciókkal várunk mindenkit. Ingyenes kiszállítás az ország bármely területére. Megéri benézni hozzánk.


  • Díjazott Cég
    ARCFESTÉS JUDIT
    PEST, 2330 DUNAHARASZTI, DANKÓ P.U. 28.

    Vállalok arcfestés gyerekeknek rendezvényeken, szülinapi zsúrokon, játszóházakban.


  • Díjazott Cég
    ANRE SHOP
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9085 PÁZMÁNDFALU, RÁKÓCZI TELEP 42/B

    Fotóalbumok, fényképalbumok, képkeretek és képtartók nagy választékban, kedvező áron! Esküvői fotóalbum szettek (album és képkeret) nagy választékban akár esküvői ajándék, nászajándék céljából. Igényes, prémium kategóriás bőr és bőrhatású családi fotóalbumok, többféle gyermek és baba fényképalbum, családi fotóalbum, bedugós (zsebes), öntapadós és fotósarkos kivitelben. Tárolja képeit kiváló minőségű fém és fa képkereteinkben, képtartóinkban, díszítse velük lakását, irodáját! Egyedi méretű képkeretekkel, és képtartókkal is állunk rendelkezésére. Különleges méretű klipszes (üveg keret, clips képkeret, kapcsos képtartó) keretek rendelésére is van lehetőség. Érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon! Visszatérő vásárlóinkat hűségpontokkal jutalmazzuk, amiket már a következő vásárlás alkalmával le lehet vásárolni! Mindez akár INGYENES házhoz szállítással, kiterjesztett garanciával!


  • Díjazott Cég
    ÁBRAHÁM MÓNIKA - FALFESTMÉNY
    PEST, 2049 DIÓSD, LIGETSZÉPE UTCA 48.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (2)

    Dekorációs FALFESTÉS ötletek, FALFESTMÉNY - Díszítheti, tágíthatja nappaliját, teraszát, kerti falát, üzletét egy elegáns falfestménnyel. MESEFAL - Gyermeke álmait egyszerűen valóra válthatja kedvenc mesefiguráival, egyedi, ötletes mesefallal. Rengeteg falfestés ötlet a nagyvilágból képekben. NÉZZE MEG honlapomat MOST, rengeteg ötletet talál a saját egyedi elképzelései megvalósításához: www.falfestmeny.fontpress.hu - ORSZÁGOS kiszállással.


  • Díjazott Cég
    PIROS KATALIN
    1012 BUDAPEST, KOSCIUSZKÓ T ÚT 4
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (3) ·Képek (2)·Videók (4)

    Okleveles reiki 1, 2, mester, angyal 1-es tanfolyamokat tartok folyamatosan Budapesten és az ország minden településén, gyermekek részére is.Országosan minden településen vállalom reiki tanfolyamok megtartását 3 fő és helység biztosítása esetén útiköltség térítést nem kérek. Reiki kezelések, Bach virág terápia, Scüssler só terápia felnőtteknek gyermekeknek.


  • Díjazott Cég
    HAJDÚ-HÁZ FALUSI VENDÉGHÁZAK, ZALA MEGYE
    ZALA, 8756 NAGYRÉCSE, BACÓNAK-HEGY

    Hajdú-ház Falusi Vendégházak - Nagyrécse, Bacónak hegy |#| Falusi turizmus vendégházak a Zala megyei Pannonhát Tájpark ámulatba ejtően szép vidékén. A vendégházakat nagyobb családok, baráti társaságok, túrázni és kirándulni szeretők számára is ajánlhatjuk. Miközben a csendet és pihenést szerető vendégeink is megtalálhatják számításukat. |##| Kik érezhetik jól magukat nálunk? Családok, fiatal párok, nagyszülők unokáikkal, baráti társaságok, országjáró motoros klubok, kerékpárral túrázók, borkedvelők, horgászok, vadászok, túrázók, kirándulók, nordic walking-ozók, gyógyfürdőzni akarók. Kerekesszékes üdülni vágyókat is tudunk fogadni akadálymentesített falusi vendégházunkban. |###| Változatos szabadidő eltöltési és sportolási lehetőségekkel: lovaglás, lovaglásoktatás, tereplovaglás, horgászat magántavon, kerékpározás, nordic walking, túrázás, kirándulás, gyógyfürdőzés, pingpong, csocsó, állatsimogató.


  • Díjazott Cég
    PILLANGÓ DIVAT
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, DÓZSA GYÖRGY ÚT 58

    Elsősorban esküvőre, évnyitóra, évzáróra, ballagási, óvodai, iskolai ünnepélyekre, keresztelőre kínálunk alkalmi és ünneplő ruhákat. Kismamáknak, törzsvásárlóknak kedvezmények!


  • Díjazott Cég
    NOSZA KREATIV KFT
    1238 BUDAPEST, STEFÁNIA U.
    Képek (3)

    Kreatív hobby tanfolyamok gyerekeknek és felnőtteknek, készség fejlesztő oktatásokat tartunk napközis és erdei táborokban .Kreatív alapanyagok megvásárolható webáruházunkban . Webáruház a nap 24-órjában vár minden érdeklődőt .


  • Díjazott Cég
    MAGÁNTERÁPIÁS SZAKRENDELŐ
    HAJDÚ-BIHAR, 4028 DEBRECEN, LISZNYAI ÚT 6.

    Kedves Vendégeim! Két gyermek boldog édesanyjaként, valamint a magánterápiás és képességfejlesztőközpont vezetőjeként az alábbi területeken tudok neked hatékony és gyakorlati segítséget nyújtani: Gyermekterápia, Felnőtt terápia (szorongások, fóbiák, depresszió, párkapcsolati problémák, dohányzás és egyén rossz szokások, fogyás) Hipnoterápia, Szülői tanácsadás, Képességfejlesztés, Tanulási zavarok Szeretettel várom hívásodat! Baráth Anette -szakpszichológus, terapeuta, nemzetközi képességfejlesztő projekt munkatársa- 06 70 703 7575 barathanette@windowslive.com


  • Díjazott Cég
    SZAKIBÚTOR - BABECZ ÉS TÁRSA BT.
    BÉKÉS, 5500 GYOMAENDRŐD, FŐ ÚT 81/1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján·Képek (9)

    Üdvözlöm! Társaságunk egyedi bútorok gyártásával és bútor kiskereskedelemmel áll a lakosság és közületek szolgálatára. Profilunk közé a korpusz bútorgyártás, bútorlap méretre szabás, bútor tartozékok forgalmazása tartozik. Készítünk egyedi konyhabútorokat, gardróbszekrényt, beépített szekrényt, hálószoba bútort, nappali bútort, gyermekszoba bútort, ágyakat, irodabútort, fürdőszobabútort, legyen az modern, klasszikus, rusztikus, minimál, vagy high-tech stílusú. Bútorainkat teljes kör? garanciával helyszíni felméréssel, gyors árajánlat készítéssel gyártjuk az ország egész területén. Hívjon minket bizalommal! Tisztelettel: Szalóki József


  • Díjazott Cég
    KERÉKPÁR SZAKÜZLET ÉS SZERVÍZ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, VÁRKONYI TÉR 1
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Cégünk 1993-óta foglalkozik kerékpár, alkatrész, illetve kiegészít?k forgalmazásával. Jelent?s tapasztalatot szereztünk az eltelt csaknem 2 évtizedben és talán a város kedvenc üzletévé, szervizévé váltunk. Áruházunk Szolnok legfrekventáltabb csomópontjában található a Várkonyi téren, amely el?tt az egyetlen kerékpárút is elhalad. B?séges, folyamatosan megújuló árukészlettel és magas szakmai felkészültséggel várjuk kedves vásárlóinkat üzletünkben.


  • Díjazott Cég
    BŰBÁJ SZALON
    1238 BUDAPEST, 1238 BUDAPEST, KÖNYVES U. 27.
    Képek (5)

    Szalonunkban fodrászat, kéz- és lábápolás, masszázs, szolárium működik minőségi termékekkel, professzionális minőségben.


  • Díjazott Cég
    BEAUTYLINE STUDIO SZÉPSÉGSZALON
    1173 BUDAPEST, PESTI ÚT 99
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Szeretettel köszöntöm! Szigeti Henrietta vagyok, kozmetikus. Nem csak munkának hanem hivatásomnak tekintem, hogy segítsek hölgy és úr vendégeimnek a harmonikus külső kialakításában, ezért nyitottam meg a BEAUTILNE STUDIO szépségszalont 2006 ban.


  • Díjazott Cég
    MAGYAR EPILEPSZIÁVAL ÉLŐK ALAPÍTVÁNYA
    6351 BÁTYA, KOSSUTH62
    Videók (1)

    Az epilepsziával élők élet minőségének javítása, A betegek érdekképviselete. A Magyarországon élő betegek képviselete hasonló nemzetközi szervezetekben. A szociális háló kialakításának segítése. Fórum, on line újság, hírlevél, és weblapok üzemeltetése. A lilanap "purple Day" megünneplése, és elterjesztése, ismerté válása, Tájékoztatás, segítség nyújtás, munkahelyi, orvosi, stb esetekben! A betegség megismertetése és elfogadtatása a társadalommal és a betegekkel.


  • Díjazott Cég
    VIRÁGNÉ KISS ÉVA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3529 MISKOLC, SOLTÉSZ NAGY KÁLMÁN U. 46.

    VIRÁGNÉ KISS ÉVA - PSZICHOLÓGIAI MAGÁNRENDELÉS MISKOLCON Életvezetési, párkapcsolati - és gyermekneveléi problémák esetében. Megtalál Miskolc belvárosában a Fénysugár Életmód-és Meditációs Központban, ahol diszkrét körülmények között foglakozhatunk problémájával. Bejelentkezés: 0630/612-6391


  • Díjazott Cég
    VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR
    4402 NYÍREGYHÁZA, TOLDI U. 23.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (4) ·Képek (5)

    Intézményünk nemcsak a vasutasokat szolgálja, hanem a lakosság egészét, immáron 100 éve. Tevékenységeink közé tartozik a képzések-továbbképzések, OKJ-s illetve europass nemzetközi bizonyítványt nyújtó képzések szervezése. Ezen túl kiállításokat, rendezvényeket szervezünk, termeinket bérbe adjuk különböző események megtartásához. Mozgásos, egészségmegőrző foglalkozásaink, baba-mama programok várják az ide látogatókat. Intézményünk eMagyarország Ponttal rendelkezik.


  • Díjazott Cég
    ALEXANDRA SZÉPSÉGSZALON
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3526 MISKOLC, EPERJESI U.4./B.
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (1) ·Képek (2)

    Miskolcon az ALEXANDRA exkluzív szépségszalon várja kedves vendégeit akik megszépülni felfrissülni vágynak baráti áron. Szolgáltatásaink: Fodrász:férfi, női, gyermek, hajhosszabbítás, esküvői alkalmi frizurák, tartós hajegyenesítés, dauer, Kozmetika:arcmasszázs, arcfiatalítás, ultrahangos kezelés, arc és hát tisztítás aknés bőr kezelés sminkelések, műszempilla, mezoterápia, elektrokozmetikai kezelések, dermarolleres kezelés, 3D-s műszempilla, cellulit kezelés, fülbevaló belövés, arcvasalás, női/férfi gyantázások, férfi kozmetika Manikűr, pedikűr, műkörömépítés, porcelán műköröm, zselés műköröm, 3D-s díszítés, kaméleon zselés műköröm japán manikűr, akrilfestés, CRYSTAL NAILS termékekkel, modern gépekkel. Masszázs:gyógymasszázs, aromaterápiás stresszoldó masszázs, fejmasszázs, csokoládés bőrfiatalítás


  • Díjazott Cég
    BELVÁROSI ARANYKÉZ BT
    1052 BUDAPEST, ARANYKÉZ UTCA 3.

    Férfi ingek és kiegészítők széles választéka.


  • Díjazott Cég
    CROSS MEDIA FOTÓ ÉS DESIGN STÚDIÓ
    1075 BUDAPEST, MADÁCH IMRE ÚT 3. I/3.
    Képek (10)·Videók (1)

    Cégünk számos partnerének bizonyította már rátermettségét, forduljon hozzánk Ön is bizalommal: Fotózás, Grafikai tervezés, Fotóműterem bérlés, Fotótanfolyamok Auditáció és tanácsadás.


  • SATURA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    1201 BUDAPEST, ADY ENDRE U. 202/B.
    Rating 55 csillag 5 vélemény alapján

    Hidegtálak és egyéb hidegkonyhai készítmények széles választéka!


  • ÖNVALÓD ÉBREDÉSE NONPROFIT KFT
    1026 BUDAPEST, BALOGH ÁDÁM UTCA 22/A
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (1) ·Képek (5)

    Miért épp az asztrológiai pszichológia? "Megtetszett, hogy az asztrológiai pszichológia nem determinál, nem jósol és nem ítélkezik. Tiszteletben tartja, hogy mindenki önálló individum, akinek a saját környezetében saját képességei szerint kell boldogulnia. A született adottságok és képességek tudatos használatával, a személyes sajátosságok ismeretével, megfelelő döntésekkel tudatosan irányítható a sors. Ennek alapja természetesen az önismeret."


12345678910