GYULA SZÁLLÁSOK GYULA
7 találat GYULA SZÁLLÁSOK kulcsszóra GYULA településen
- BÉKÉS MEGYEI MUNKÁCSY MIHÁLY GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
BÉKÉS, 5700 GYULA, SZENT ISTVÁN UTCA 69.
5 csillag 3 vélemény alapjánA Munkácsy Középiskola és Szakmunkásképző Intézetben (Gyula, Szent István u. 69., Telefon: 66/463-822, Fax: 66/463-192) Ifjúsági és felnőtt szálláshely, csoportok és családok számára. Elhelyezés négyágyas szobákban. Étkezési és sátorozási lehetőség. Nyitva: június 15-étől augusztus 30-áig folyamatosan és egész évben hétvégeken. Ár: 1550 Ft/fő/éjszaka (tartalmazza az üdülőhelyi díjat és az egyszeri mosatási költséget). Étkezési lehetőség: teljes panzió 500 Ft-tól.
A DÉMÁSZ Üdülőszálló, Oktatási és Rehabilitációs Központ Gyulán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt található. A Nemes Roland Ybl-díjas építész tervei alapján 2003-ban felújított, igényesen kivitelezett és kibővített épületen immáron a D-Hotel elnevezés látható. Az üdülőszálló az európai színvonalra emelt Gyulai Várfürdőtől mindössze 50 m-re található.
A Dél-Tiszántúl egyik legvonzóbb látványossága a Fehér-Körös partján fekvő Gyula. A város a középkori téglavár mellett, nyári várszínházi előadásairól és fesztiváljairól is nevezetes. A század közepén értékes vegytartalmú, gyógyító ásványvizek törtek fel itt és kialakult a sokak által látogatott gyógy-, és strandfürdőtelep, mely mára már európai színvonalú fürdőkomplexummá fejlődött.
- FAMILY EXKLUZÍV APARTMANHÁZ - GYULA
BÉKÉS, 5700 GYULA, KOSSUTH LAJOS UTCA 13.
5 csillag 1 vélemény alapjánTovábbi telefonos elérhetőségeink: 20-929-1681, 70-512-3733 A Family Exkluzív Vendégház Gyula belvárosában, a Várfürdő tőszomszédságában helyezkedik el. Rövid sétával megközelíthető a Várfürdő és a Gyulai Vár. Az épület udvarán zárt parkolóban helyezhetik el gépjárműveiket a vendégek. A fedett teraszon át belépve hangulatosan megvilágított folyosón találjuk magunkat, melynek végén a recepcióhoz érkezünk. Balra van a konyhablokk, ahol vendégeink elfogyaszthatják a kötelező reggelit.
Gyula Magyarország délkeleti részén elterülő kisváros, kedvelt üdülő- és idegenforgalmi központ. Az idelátogatókat elsősorban két érték vonzza a városba: a gyógyvizéről messzeföldön híres fürdő és a vár, mely Közép-Európa egyetlen épen maradt téglavára. A felújított várat 2005. májusában adták át a nagyközönségnek, 24 kiállítóteremmel várja látogatóit. A háromcsillagos Hotel Park 56 szobájával, felújított úszómedencével, szaunájával, masszázzsal, konferenciatermével, éttermével, sörözőjével várja vendégeit. A szálloda teraszán szabadtűzön, bográcsban főtt ételeket és roston sülteket kínálunk. A szálloda valamennyi szobája fürdőszobával, illetve zuhanyzóval, színes televízióval, hűtőszekrénnyel és telefonnal ellátott.
Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk Vendégházunkat és Kempingünket, mely ideális hely kikapcsolódásra, pihenésre, gyógykúrákra, a gyulai vártől és várfürdőtől 200m-re.
Gyula Magyarország délkeleti részén, Budapesttől 220 km-re fekvő 35.000 lakosú üdülő- és fürdőváros. Itt található az ország egyik legszebb gyógyfürdője, amit a Közép-Európában egyedülálló épen maradt téglavárról neveztek el.
