HÁLÓZAT
Több mint 500 találat HÁLÓZAT kulcsszóra
Társaságunk 1989-ben alakult. Tulajdonosai kizárólag magánszemélyek.
szünetmentes áramforrás, ups és trakciós akkumulátorok és a hozzájuk tartozó akkumulátortöltő berendezések és tárolórendszerek (akkumulátorszekrény, akkumulátorállvány) forgalmazása, telepítése, illetve szervizelése, a magyar piacon 2003-tól értékesíti az általa forgalmazott termékeket.
- PRIME COMPUTER KFT.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, MADARÁSZ VIKTOR UTCA 11.
4 csillag 1 vélemény alapjánCégünk sokrétű termékskálával áll a tisztelt vásárlók rendelkezésére. Foglalkozunk számítástechnikai kereskedelemmel, szoftverfejlesztéssel (pénzügyi, vállalatirányítási, ingatlanforgalmazói, webes és egyéb szoftverfejlesztések), a prágai székhelyű HWGroup cég vezérléstechnikai és elektronikai termékeinek forgalmazásával, ezek tervezésével és fejlesztésével. Továbbá viszonteladói partnerei vagyunk a belga NIKO cég épületautomatizálási rendszerének, melynek tervezését és kivitelezését is vállaljuk.
A radírSoft fő profilja a szoftver fejlesztés és tanácsadás.
A Beholder Kft. 1992-ben alakult meg. Kezdetben csak a Túlélők Földjének, Magyarország első levelezős szerepjátékának üzemeltetésével foglalkozott, majd szépen sorban bővült a könyvkiadással, és a többi szerep- és kártyajátékkal.
Filozófiánk - hasonlóan a görög ABC betűjéhez a Delta-hoz, amelyet a különbség szimbólumaként használunk - ügyfeleink megelégedésének kivívása alacsony ügyviteli program árainkkal és kimagasló szolgáltatásainkkal. Cégünk figyelemmel kíséri ügyfeleinek fejlődési lehetőségeit, segíti felzárkózásukat a mai világban már nélkülözhetetlen Internet felé.
Cégünk főbb tevékenységei: Szoftver fejlesztési üzletág: IDS-Internet Distribution System tervezése, fejlesztése Online kereskedelmi rendszerek fejlesztése Adatbázis alapú honlaprendszerek tervezése és kivitelezése Web alapú alkalmazásfejlesztés Bútornet, bútor és lakberendezési portál fejlesztése Domain-név regisztrálás, karbantartás és szerverszolgáltatás Web-tárhely és e-mail szolgáltatás Tanácsadási üzletág: Informatikai stratégia tervezése és elkészítése Távközlési rendszerek költség/hatékonyság elemzése Üzletmenet folytonosság tervezése, a terv elkészítése Informatikai szaktanácsadás, consulting Kereskedelem: Hálózat építés Számítógép kereskedés Szoftver értékesítés
Cégünk irodaházak teljes irodaberendezésének megtervezését vállalja.
t. FÁKÓ Trans Fuvarszervezés, Áruszállítás, Költséghatékonyan és Óramű-pontossággal
LANeX hálózati-telekommunikációs tanácsadó cég, RAD Data Communications, RADVISION, RADCOM, RADWARE, Avaya, Nortel, hálózati, multimédia telekommunikációs, videokonferencia, Internet és IT security megoldások
- GEMINI-IT INFORMATIKAI SZOLGÁLTATÓ KFT.
FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, HAD ÚT 1-3
4 csillag 1 vélemény alapjánA Gemini-IT fő küldetése, hogy partneri viszonyt alakítson ki megrendelőivel és magas színvonalú problémamentes informatikai megoldásaival lehetővé tegye, hogy ügyfelei az üzleti tevékenységekre összpontosíthassanak és megvalósíthassák céljaikat. Legfőbb célunk, hogy bővítsük ügyfélkörünket azáltal, hogy kitűnő informatikai szolgáltatásaink révén valódi értéket teremtünk partnereink tevékenységéhez és dolgozóink részére is a legújabb technológiát és szakértelmet alkalmazva. Hiszünk abban, hogy mindig van lehetőség a fejlődésre és az informatika fontos szerepet játszik egy üzleti vállalkozás sikerében.
Kedves Érdeklődő, Tisztelt Partnerünk! Üdvözöljük a BAUVIV Kft. honlapján. Cégünk tervezési, generálkivitelezési, kivitelezési és karbantartási feladatokat végez. Tapasztalatainkra, szakembergárdánk tudására, auditált minőségbiztosítási rendszerünkre támaszkodva vállalkozunk ipari és kereskedelmi létesítmények, közintézmények elektromos rendszereinek komplett megvalósítására és kivitelezésére, tervezésére és természetesen karbantartására is, megrendelőink igényeihez igazodva. Az áramszolgáltatói területeken közép- és kisfeszültségű hálózatok kivitelezését szerelését egyaránt vállaljuk. Reméljük, hogy a további oldalakon és menüpontokban található információkkal sikerül részletesebben bemutatni cégünket és tevékenységünket egyúttal felkeltve további érdeklődését is. Forduljon hozzánk bizalommal interneten, telefonon vagy személyesen, kollégáink készséggel válaszolnak kérdéseire. Üdvözlettel: BAUVIV Kft.
számítástechnikai és kereskedelmi szolgáltató
Cégünk TV, plazma TV, projektor és LCD állványok kereskedelmével foglalkozik.
kábelhálózat megtervezése, építése: Aktív eszközök kiválasztása, telepítése: Lokális és nagy terjedelmű számítástechnikai hálózatok komplex kivitelezése Más gyengeáramú hálózatok tervezése, kivitelezése Hálózati anyagok, eszközök forgalmazása, üzembe helyezése, installálása Hálózatszerelési anyagok gyártása Komplett hálózati rendszerek kulcsrakész kivitelezése, felügyelete és karbantartása
Célunk, hogy ügyfeleink minden elképzelését a lehető legteljesebb mértékben megvalósítsuk. Központi helyen található bemutatótermünk ideális környezetet biztosít az általunk forgalmazott rendszerek és kiegészítők kipróbálásához, megismeréséhez. Magasan képzett munkatársaink tapasztalata és különleges elhivatottsága garantálja, hogy Ön a vásárlás után is lelkes híve marad az Apple márkanévnek.
A Orange Dream Kft. a főváros egyik folyamatosan fejlődő, komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkező számítástechnikai cégeként 1999 óta működik. Fő tevékenységként informatikával, elektronikai hulladék feldolgozással, megsemmisítéssel foglalkozunk. Elégedett ügyfélkörrel minőségi referenciai- és a legkorszerűbb technikai háttérrel, kiváló szakembereink segítségével országosan vállalunk vállalati hálózat, számítógépes hálózat, vezeték nélküli internet, wireless, Windows, Unix-hálózat, valamint internetkapcsolat kiépítését, üzemeltetését és teljes körű szervizelését, javítását és karbantartását is!
- Siel Inczédy és Társa Kft. - Szünetmentes Tápegységek, Aggregátorok, Napelemes (fotovoltaikus) inverterek
TÁVKÖZLÉSI HÁLÓZATOK STRUKTURÁLT HÁLÓZATOK KÁBELEK FORGALMAZÁSA TERVEZÉS, KIVITELEZÉS GYÁRTÁSI TEVÉKENYSÉG OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG
A Watt22 Kft. a Budapesti Műszaki Főiskolával karöltve rendszeresen végzi hallgatók kooperatívos képzését. Az együttműködés keretein belül évente három-négy kolléga ismerkedhet meg a cég tevékenységével, és szerezhet a távközlési piacon kiválóan hasznosítható tapasztalatokat, illetve válhat csapatunk tagjává.
- NETCLICK INFORMATIKAI KERESKEDELMI, SZOLGÁLTATÓ ÉS TANÁCSADÓ KFT.
1106 BUDAPEST, GÉPMADÁR U. 5 10 60Szolgáltatásaink: Rendszergazda szolgálat Hálózatépítés Hardver Szoftver Hangposta rendszer, telefon alközpontok Tanácsadás Honlapok készítése
Cégünk számítástechnikai, informatikai, és telekommunikációs szolgáltatásokkal áll ügyfelei rendelkezésére.
Tevékenységi körébe tartozik az információ technika gyakorlati alkalmazását elősegítő szolgáltatás, és a hozzá tartozó eszközök kereskedelemi értékesítése: amely egyrészt irodatechnikai, számítástechnikai és telekommunikációs berendezések szállítása, valamint az informatikai hálózatok tervezése, gyakorlati telepítése és műszaki ellátása (üzembe helyezés, karbantartás, szerviz, szaktanácsadás), telephelyek lokális hálózatának összekötése ISDN, bérelt vonalon keresztül, másrészt gazdálkodó szervezetek tevékenységét segítő számítástechnikai programrendszerek kidolgozása, illetve gyakorlati megvalósítása, vállalat-irányítási rendszerek (számvitel, könyvvitel). A cég kis- és nagykereskedelmi tevékenységet folytat, valamint önálló külkereskedelmet is bonyolít.
A Bocskai Kft. tevékenységi köre: számítógéphálózatok, weblapok és webáruházak készítése, elhelyezése és karbantartása. Cégünk igyekszik ügyfeleinek a legjobbat nyújtani és igényeit profin teljesíteni.
A Szarvasi Általános Informatikai Kft. az 1989. évben alakult. Alapításának célja a szarvasi kábeltelevízió-hálózat kiépítése és működtetése, lapkiadás és lapterjesztés, egyéb kiadási és reklámtevékenységek elvégzése, valamint a kábeltelevízió működtetésével kapcsolatos karbantartási és szervizszolgáltatások elvégzése volt.
Számítógépek, alkatrészek, kellékanyagok értékesítése, javítás, szervízelés, sulinet értékesítés,
2GS Kft. Cégünk tevékenysége: beépített automatikus tűzjelző- és szénmonoxidjelző rendszerek, elektronikus vagyonvédelmi behatolás jelző rendszerek, videó megfigyelő- és rögzítő rendszerek, számítógépes -, távbeszélő - és strukturált hálózatok, beléptető -, munkaidő nyilvántartó - és parkoló rendszerek tervezése, telepítése, javítása, karbantartása.
web, építés, domain, informatika , internet , számítástechnika , webhosting, hosting, ns, mail, számítástechnika, webszerver, dns, hálózatépítés, szerver, névkiszolgáló, email, hálózat, server, nic,
kereskedelem, hardver, számítástechnika, szoftver, szoftverfejlesztés, hálózat kiépítés, informatika, banki rendszerek, telepítés, informatikai rendszerek, forgalmazás, alkatrész
- BELL COMPUTER SZÁMÍTÁSTECHNIKAI KFT.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3529 MISKOLC, BALOGH ÁDÁM ÚT 2.
5 csillag 1 vélemény alapján·Képek (2)·Videók (1)Samsung szemvíz központ, monitor, nyomtató, notebook javítás. Fujitsu-Siemens márkaszervíz. Tally márkaszervíz. Számítástechnikai eszközök értékesítése. Hálózatépítés, diagnosztika, javítás. Szoftver értékesítés. Átalánydíjas és eseti javítás, kiszállással.
Társaságunk kis- és középfeszültségű villamos hálózatok tervezésével, üzemeltetésével és kivitelezésével, valamint áramszolgáltatói fogyasztói szolgálat ellátásával foglalkozik.
Webáruház. Több mint 100 kis- és nagykereskedelmi műszaki és számítástechnikai cég árösszehasonlítással.
alef, clp, internetes hálózat, oktatás, performance, monitoring, ccdp, solutions, stock, partner, szolgaltatasok, tréning, oktatas, hardware, speciális számítástechnikai tanfolyamok, systems, nulla,
Számítástechnika felső fokon! Oldalunkon bemutatjuk a legjobb megoldásokat az ÖN számára, hogy számítógépe ne a bosszúság, hanem az öröm forrása legyen!
Tevékenységeink: hírközlés, karbantartás, kábeltelevízió, távközlés Termékeink/szolgatatásaink hálózatkarbantartás, internet előfizetés, internetszolgáltatás fejlesztés, internetszolgáltató, kábeltelevízió hálózat, kábeltelevíziós rendszer üzemeltetés, szélessávú internet, telefonos ügyfélszolgálat, ügyfélszolgálat.
- PANTEL TECHNOCOM TÁVKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÓ KFT.
SOMOGY, 8600 SIÓFOK, SIÓ U. 74.
5 csillag 1 vélemény alapjánkommunikáció határa a képesség, mely tudáson alapszik. Ez a határ mára minden korábbi elképzelést felülmúlt, hisz eltűntek kontinensek, régiók és országok. A távközlés az, amely a kommunikációs igényt megvalósíthatóvá teszi. Ez tette lehetővé, hogy alkalmazkodjunk a környezethez, reagáljunk az élet minőségét befolyásoló hatásokra, továbbá ez tesz életképessé szervezeteket és vállalatokat a gazdasági élet területén is. Mai világunk elidegeníthetetlen része a kommunikáció és a figyelem középpontjában azok állnak, akik ezt az igényt észrevétlenül kielégíteni képesek. Az olajipari távközlés hosszú ideje integráns részét képzi az ország legnagyobb vállalatát kiszolgáló rendszernek. A változások azonban felkészítették a PanTel Technocom Kft.-t arra, hogy egy átalakult kapcsolat esetén is magas minőséggel és megbízható technikai, illetve személyi háttérrel lássa el feladatát. A PanTel Technocom kft. ügyfeleinek speciális igényei olyan szakembereket igényeltek és igényelnek ma is, ak
vezetéknélküli kamerarendszer, internetszolgáltatás, professzionális rádiók, digitális terminálok, moscad, motorola scada, rádiók, vezetéknélküli eszközök, rádiótechnika, mobilkommunikáció, mil std,
- CSABA TALK KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, GYÓNI GÉZA U. 3.
5 csillag 1 vélemény alapjánFőbb szolgáltatásaink közé tartozik: - telefon- és számítógép hálózatok tervezése, kivitelezése; - telefon alközpontok telepítése; - légvezetékes- és föld alatti telefonhálózatok építése; - strukturált hálózatok építése; - Optikai hálózatok tervezése építése; - alvállalkozói munkák; - UPC direct forgalmazás.
KEYMILE Contacts KEYMILE Austria KEYMILE AG RichardStraussStraße 43 A1230 Vienna Austria info@keymile.com+ 43 1 610 200+ 43 1 610 202356 Route Description KEYMILE Germany KEYMILE GmbH Wohlenbergstrasse 3 D30179 Hanover Germany info@keymile.com+49 511 67 470+49 511 67 47450 Route Description Hotels Training Centre Hanover Wohle
A Lemonet Kft. kommunikációs hálózatok tervezője, építője, üzemeltetője és szervize.
Cégünk adat- és hangátviteli technológiákkal foglalkozik. Az Antel Invest Kft. szakértői, tanácsadói tevékenységével kulcsszerepet tölt be az Antenna Hungária Cégcsoport működésének koordinációjában és stratégiájának formálásában.
A webfejlesztés és internetes megoldások terén kínál teljeskörű szolgáltatást 1997 - az első kő Megalakítjuk cégünket. Klasszikus mikrovállalkozás, amely a hazai internet születésével egyidőben bontogatja szárnyait, olyan ügyfelekkel, mint a Toshiba és a Snowfox.
Tevékenységi körünk a következő: lakó- és nyaralóépületek komplett villamos kivitelezése ipari létesítmények, csarnokok villamos kivitelezése irodák, bemutatótermek villanyszerelési munkáinak végzése villamos karbantartási, felújítási munkák végzése
Városunk területén közel 2500 lakás karbantartásával, felújításával foglalkozunk. Tevékenységi körünk kiterjed még Almásfüzito területére is. Komáromban, és Csém községben közel 5000 lakásban kábeltelevízió szolgáltatás végzünk.
Tatabánya területén 22500 lakást és több ipari fogyasztót látunk el távfutéssel ás melegvízzel. Jelen anyagban csak a távfutött lakóépületek futési rendszereinek korszerusítésével foglal-kozunk, és nem térünk ki a szolgáltató tulajdonában lévo hoközpontokra, hofogadókra, mi-vel ezek korszerusítése a szolgáltató feladata. Ugyancsak nem vizsgáljuk a használati me-legvíz-fogyasztás lakásonkénti mérését, mivel azt megoldottnak tekintjük.
Pc nagykereskedelem, PC-k javítása, átépítése, a helyszinen is Szoftverek installálása, konfigurálása Konfigurációk összeszerelése kedvező áron, házhozszállítással is Rendszeroptimizálás, karbantartás Virusírtás Egyéb számítástechnikai tevékenységek Hálózatépítés és rendszergazdai tevékenységek Inetrenet és Intranet szolgáltatások
Cégünk munkatársai az Országos Piackutató Intézetben szerzett 15 éves szakmai gyakorlatukra támaszkodnak a munkájuk során.
Cégünk Számítástechnikai termékek kiskereskedelmével foglalkozik.
Célunk, hogy elérhető áron nyújtsunk emelt szintű szolgáltatást mindazoknak, akik nem boldogulnak a napról napra megújjuló számitástechnikai világ útvesztőjében.
A Pragma Informatikai Kft. 2000-ben jött létre, tagjai kvalifikált programozók illetve telekommunikációs szakemberek. A cég tevékenysége kezdetben egyedi szoftverek fejlesztésére terjedt ki.
