HÍRMŰSOR
8 találat HÍRMŰSOR kulcsszóra
Debrecen Város Kábeltelevíziója. Városi Hírek szolgáltatása.
- FORTUNA RÁDIÓ, RÁDIÓ 96.3 KFT.- PAKS
TOLNA, 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 89.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Fortuna rádió a régió egyik legnépszerűbb médiuma. Sikerünket annak köszönhetjük, hogy hallgatóinkkal közösen nyitottak vagyunk a világra, mégis fontosnak tartjuk a hagyományos értékeket ápolását, és ez közösséggé formál bennünket. Már a kezdetekkor úgy gondoltuk, hogy hallgatóink szórakoztatása és tájékoztatása egyaránt fontos. Az országos események mellett rendszeresen beszámolunk a helyi hírekről is, jelen vagyunk vételkörzetünk kulturális-, politikai- és sportrendezvényein, igyekszünk bemutatni tágabb környezetünk legérdekesebb személyiségeit. Hallgatóink mindezt nagyra értékelik. Az évek során ezért hallgatói táborunk egyre bővül, már távolabbi településeken is rádiónkra hangolnak. Büszkék vagyunk, hogy 2005. október 1-je óta három frekvencián három megye területén, közel négyszázezer emberhez szólunk.
- MAGYAR TELEVÍZIÓ RT. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ
BARANYA, 7626 PÉCS, ALSÓHAVI 16.
5 csillag 1 vélemény alapjánCégünk televízió társaságot működtet.
A Csepp TV Kft. egy televíziós csatorna. A Csepp TV 1993 óta működő televízió. Sugárzott adásunk Csepelen és környékén (Budafok, Pesterzsébet, Soroksár, Szigethalom, Szigetszentmiklós, Halásztelek) fogható a VHF-11-es csatornán antennával, és a UPC kábelhálózatán is megtalálhatóak vagyunk.
Televíziónk 2008. január 1-je óta működik, melyet kábelhálózat segítségével, majd 2008. november 1-je óta online adásként juttatunk el a nézőinkhez. A T1TV 100%-ig magánkézben van. Legfőbb célunk, a szórakoztatás, a gyors és hiteles tájékoztatás. Mi is bizonyíthatná ezt jobban, mint a sok-sok elismerés, amit televíziónk már rövidke működési ideje alatt elért. A T1TV indulásakor heti két óra műsort közvetített, mely ma már napi 8 óra, a többi 16 órában reklámokat, hirdetéseket, közérdekű és tájékoztató jellegű híreket olvashatnak a képújságban.
A TELIN TV egyúttal, mint média ügynökség is tevékenykedik. Kollégáink ezért gyakran forgatnak felkérésre reklám és referencia filmeket számos nagyvállalatnak, valamint ügynökségnek. Stúdiónk digitális felvételi-, és utómunka rendszerben működik, amely lehetővé teszi a legkorszerűbb editálási eljárásokat is.
A FŐNIX humánus, hiteles, több szempontból is hiánypótló televízió. egyre több népszerű tudományos filmet, dokumentumfilmet, kulturális műsort és meghitt beszélgetést sugároz és természetesen IGÉNYESEN SZÓRAKOZTAT.
Rádiós és televíziós műsorkészítés, hírügynökségi szolgáltatás, programszervezés.
