LAKÁSBIZTOSÍTÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
20 találat LAKÁSBIZTOSÍTÁS kulcsszóra HÓDMEZŐVÁSÁRHELY településen
- CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ KÉPVISELŐ - PIROS SZILVIA
CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, SZABADSÁG TÉR 71.Ügyfeleink különböző élethelyzetéből fakadó igényeire adnak biztonságos megoldásokat termékeink és szolgáltatásaink. Ennek megfelelően gondoltunk a gyerekekről való gondoskodás fontosságára, a megtakarítások elhelyezésének lehetőségére, a családalapítás támogatására, a nyugdíjas évek anyagi biztonságának megteremtésére vagy a végtisztességről való gondoskodásra.
gépjárműbiztosítás, postanyugdíj program, utasbiztosítás, postacasco, postafészekőr, posta biztosító, postaautósőr, casco biztosítás, kárrendezés, jövedelempótló biztosítás, postahozamfix, biztosítás,
Célunk, hogy a Generali jelentős társadalmi szerepvállalási hagyományaira és munkatársaink elkötelezettségére építve, korszerű intézményrendszer megteremtésével elismerten hozzájáruljunk a fenntartható fejlődéshez, figyelembe véve külső és belső érintettjeink hosszú távú érdekeit és természeti környezetünk fenntarthatóságát.
A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot. Különösen gyorsan fejlődött a Generali országos hálózata a XIX. század utolsó évtizedeiben, a gazdasági fellendülés idején. A II. Világháború okozta kényszerszünet után a Generali igyekezett tevékenységét Magyarországon is újra fellendíteni.
biztosító, gépjárműbiztosítások, közvetített banki termékek, vagyonbiztosítás, hagyományos életbiztosítások, utasbiztosítások, biztosítás kalkulátor, életbiztosítás, lakásbiztosítás, életbiztosítások,
Tel: (40) 366-388 Az értékteremtési célok eléréséhez kulcsfontosságú a működési folyamatok racionalizálása az anyabankban és az egyes csoporttagok működési és költséghatékonyságának javítása. A csoporttagok közötti szinergiák kihasználása mind Magyarországon, mind a nemzetközi csoportban összehangolt fejlesztések és egyes tevékenységek integrálása révén érhető el. Az OTP Bank tevékenysége hatást gyakorol a gazdaságra, társadalomra és környezetre egyaránt, ugyanakkor a globális kihívások is befolyásolják működésünket, érintettjeinkkel való kapcsolatunkat. Célunk, hogy a kockázatokat lehetőségekké alakítsuk, erősítve ezzel a Bankcsoport hosszú távú fenntarthatóságát, a bizalom erősítését.
vállalkozások tevékenységi körük gyakorlása során számos olyan kockázattal szembesülhetnek, amelyek kezelésére az általános biztosítási gyakorlat nem nyújt kielégítő megoldást. Az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. Vagyon Üzletága ezen speciális kockázatok okozta károk fedezetére ajánlja technikai biztosítási termékeit.
postahozamőr plusz, utasbiztosítások, postafészekőr, postaautósőr, biztosítás kalkulátor, biztosítás, postahozamőr, utasbiztosítás, postamentőöv, életbiztosítás, otthonbiztosítás, postapénzhalmozó,
magánnyugdíj, törzsvendég betét, önkéntes nyugdíjpénztár, rugalmas megtakarítási forma, folyószámla, utasbiztosítás, bankfiók, folyószámla vezetés, egészségpénztári szolgáltatás, k&h személyi hitelek,
A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot. Különösen gyorsan fejlődött a Generali országos hálózata a XIX. század utolsó évtizedeiben, a gazdasági fellendülés idején. A II. Világháború okozta kényszerszünet után a Generali igyekezett tevékenységét Magyarországon is újra fellendíteni.
postaértékőr, postapénzhalmozó, utasbiztosítás, postafészekőr, postamentőöv, életbiztosítás, jövedelempótló biztosítás, kárrendezés, hagyományos életbiztosítások, kötelező biztosítás, postanyugdíj
A Groupama Garancia Biztosító 2009. április 1-jén a Groupama Biztosító és az OTP Garancia Biztosító fúziójával alakult meg. A Groupama Garancia Biztosító a hazai biztosítási piac egyik legjelentősebb szereplője. Az európai élvonalhoz tartozó francia Groupama Csoport háttere a nagyobb tőkeerő, a külföldi kapcsolatrendszer és a 100 éves szakmai hagyományok révén kedvező távlatokat jelent az ügyfelek, a partnerek és a munkatársak számára is.
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. a CIB Csoport tagjaként 1997-ben alakult a CIB Értékpapír Rt. 100%-os tulajdonaként. Alapításával a CIB Csoport célja az volt, hogy a hazai és nemzetközi értékpapírpiacon befektető, rugalmas és alacsony költségű befektetési alapokkal bővítse értékpapír-befektetéseinek és szolgáltatásainak körét. A társaság 1997. júniusban hozta létre első alapját, majd ezt követően termékválasztékát folyamatosan tovább szélesítve alakította ki a CIB Alapcsaládot. Nyitva tartás Hétfő: 08:30 - 16:00 Kedd: 08:30 - 16:00 Szerda: 08:30 - 17:00 Csütörtök: 08:30 - 16:00 Péntek: 08:30 - 15:00 Szombat: zárva.
Telefonszám: (20) 921-7727. A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot. Különösen gyorsan fejlődött a Generali országos hálózata a XIX. század utolsó évtizedeiben, a gazdasági fellendülés idején. A II. Világháború okozta kényszerszünet után a Generali igyekezett tevékenységét Magyarországon is újra fellendíteni.
postacasco, postahozamőr, magyar posta biztosító, postanyugdíj program, postaértékőr, biztosítás kalkulátor, postahozamfix, kárrendezés, jövedelempótló biztosítás, postautasőr, kötelező biztosítás,
- GENERALI BIZTOSÍTÓ - HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZEGFŰ UTI KÉPVISELET
CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, SZEGFŰ U. 1-3.A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot. Különösen gyorsan fejlődött a Generali országos hálózata a XIX. század utolsó évtizedeiben, a gazdasági fellendülés idején. A II. Világháború okozta kényszerszünet után a Generali igyekezett tevékenységét Magyarországon is újra fellendíteni.
- UNIQA BIZTOSÍTÓ KIRENDELTSÉG - BARTYIK LÁSZLÓ
CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, DR. RAPCSÁK ANDRÁS U. 3.Mobil: 30/963-5727. A csupán néhány fővel induló vállalkozás 2010-re az ország hatodik legnagyobb kompozit biztosítójává nőtte ki magát, a gépjármű-biztosítók rangsorában pedig a harmadik lett. A csaknem félmillió lakossági és vállalati ügyfelet ezerfős értékesítői gárda szolgálja ki. Vállalatunk célja, hogy az adott, de folyamatosan változó gazdasági és társadalmi környezetben megoldásokat kínáljon ügyfelei számára ahhoz, hogy teljes és biztonságos életet élhessenek. Ma azonban sokkal dinamikusabbak a változások, mint régen, ezért folyamatos megújulásra van szükség.
postatestőr, postautasőr, postahozamőr, postahozamőr plusz, biztosító, postaautósőr, postanyugdíj program, lakásbiztosítás, kárrendezés, kötelező biztosítás, posta biztosítások, biztosítás,
- CLB FÜGGETLEN BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. - HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, KINIZSI UTCA 27.Társaságunk - Credit Leasing Broker Kft. néven -1993-ban jött létre magyar tőke részvételével. Fő profilunk 2000-ig a gépjármű-finanszírozásban érdekelt társaságok biztosítási kockázatkezelése volt. Ekkor finom irányváltás következett: tevékenységünket a személy-, vagyon- és felelősségbiztosítások területére is kiterjesztettük, és a cég nevét 2001-ben CLB Független Biztosítási Alkusz Kft-re változtattuk. A siker titka a cégben dolgozó lelkes, motivált és jól felépített csapatban rejlik. A csapat munkáját egy korszerű, átgondolt informatikai infrastruktúra támogatja. Az informatikai fejlesztéseknek köszönhetően költségvetésünk struktúrája átalakult, mivel a képzett munkaerőre és a promóciós költségekre összpontosítunk.
postaautósőr, postahozamőr, jövedelempótló biztosítás, biztosítás kalkulátor, postahozamőr plusz, postahozamfix, postacasco, balesetbiztosítás, kötelező biztosítás, postafészekőr, hagyományos
