HAJÓ


Több mint 500 találat HAJÓ kulcsszóra

  • Az Eurotravel.hu portál alapítója és üzemeltetője a Touristic Data System Kft., mely 1996 óta tevékenykedik a turizmus területén, 1998 óta pedig a turizmus internetes szakterületére specializálta magát.


  • BÚVÁR- ÉS ALPINTECHNIKA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3565 TISZALÚC, DÓZSA GYÖRGY UTCA 33.

    Vállalkozásunk bármilyen búvár-, vízépítési-, speciális mentési- és ipari alpintechnikai feladatot képes ellátni, magasan képzett szakmai gárdájának és különleges technikai felszereltségének köszönhetően.


  • SÜMI BOAT KFT
    TOLNA, 7200 DOMBÓVÁR, NÉPKÖZTÁRSASÁG ÚTJA 27

    hajók, vitorlások, hajóépítés, horgászcsónak, csónak, elektromos hajó, horgászhajó, vízi járművek, elektromos csónakmotor, motorocsónak, ladik


  • EURÓPA RENDEZVÉNYIRODA KFT
    1137 BUDAPEST, RADNÓTI MIKLÓS UTCA 40

    hajós temetés, temetkezés, hajó, krematóriumok, temetés, hamvak szórása, halotthamvasztás, rendezvény, európa csoport, vénhajó, temetkezési vállalkozók, hajós búcsúztató, panoráma


  • SCHWINN CSEPEL FANATIC
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4600 KISVÁRDA, LIPTAY B. ÚT 2

    gepida, hajó, elektromos kerékpárok, elektromos kerékpáralkatrészek, lakóhajó, sí, kerékpáros táskák, tisza, biciklik, kerékpár, kraszna, kirándulás, csónak, gergelyiugornya, jánd, banán vízi banán,


  • UTAZÁSI IRODA TRÓFEA KFT
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, SZÉCHENYI UTCA 36

    repülőjegy, vonatjegy, üdülés, hotel, vadászat, biztosítás, nyaralás, hajó, utazás, körutazás, egzotikus, síelés, utasbiztosítás, külföld


  • EASTCRAFT ÉLMÉNYVITORLÁZÁS KFT.
    VESZPRÉM, 8174 BALATONKENESE, KIKÖTŐ U. 2.

    A Balaton legnagyobb bérelhető vitorlásflottája. EastCraft Kft. - a rendezvényvitorlázás specialistája. Egyedülálló klimatizált prémium kategóriás vitorláshajók Balatonkenesén. Egyedül a Balatonon: saját tulajdonú vitorlás flottánkkal akár 150 fő egyidejű vitorláztatását is meg tudjuk szervezni. Vitorlásbérlés nem csak vitorlázóknak! Akkreditált saját vitorlás iskolánkkal, vitorlás oktatást szervezünk Budapesten!


  • JÁTÉKVÁR- BONYHÁD TESCO
    TOLNA, 7150 BONYHÁD, VÖLGYSÉG U. 8.

    gurulós játék, játék baba, guruló játék, lány játékok, playmobil, játékkereskedelem, peonza info, építőkocka, játék autó, játék ház, pont, játék webáruház, fejlesztőjáték, schleich, bébijáték,


  • JÁTÉKVÁR-BUDAPEST RÁKÓCZI U.
    1072 BUDAPEST, RÁKÓCZI U. 20-22.

    fa játékfigura, felfújhatós játék, gurulós játék, felfújható játék, akciójáték, játék webáruház, fürdőjáték, játék gyurma, beltéri játék, játék ház, hinta, frizbi, fiú játékok, felnőttjáték, fémjáték,


  • JÁTÉKVÁR-SZÉKESFEHÉRVÁR
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, FŐ U. 2-4.

    Játékvár országos játékbolt hálózat, játék webáruház. Nálunk mindenki megtalálja az igényeinek és pénztárcájának legjobban megfelelő játékot.



  • POLI-KOM KFT
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, RAKTÁR U. 020/6
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Műanyaghegesztés, műanyag lökhárító javítás és motoridom hegesztés akár 3 óra alatt. Poli-kom Kft. Professzionális műanyaghegesztő már 20 éve. Autó-motor-kamion lökhárítók, lámpák, tükrök, síboxok, csúszdák, rácsok, hűtők, dobbetétek és mezőgazdasági tartályok javítására. Szerelés, fényezés 3 munkanapon belül. Autó- és lámpa polírozás. Bontott javított lökhárítók forgalmazása. www.muanyagjavitas.eu Karambolos autók karosszéria javítása fényezéssel, és teljeskörű kárügyintézés szerződött partnereinknél. Számíthat ránk a bajban! www.muanyagjavitas.eu Minőségi eu szabványnak megfelelő játszótéri csúszdák gyártása (kék, zöld, piros, rózsaszín, lila, bordó színben), bármilyen (3D) háromdimenziós test, reklámszobor, megállítószobor, plasztikus megjelenítését vállaljuk. Egyedi elképzelések gyártása üvegszálból. www.muanyagjavitas.eu Desygn akril mosdók rendkívül kedvező áron, öntött márvány töltéssel! www.muanyagjavitas.eu MINDEN AMI MŰANYAG.....POLI-KOM KFT. Várjuk hívását!


  • HÍRÖS YACHT HAJÓSBOLT ÉS BEMUTATÓTEREM
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, TALFÁJA 8/A

    halradar, elektromos hajó, horgászcsónak, csónak, hajó, elektromos csónakmotor, yamaha csónakmotor, horgony, hajószállító, mentőmellény, hajóbérlés, hajók, árlista, motorcsónak, hajó felszerelések,


  • STICKL YACHT
    TOLNA, 7200 DOMBÓVÁR, KÖZTÁRSASÁG UTCA 38

    imexus, fenékballasztos vitorlás, viko, elektroboot, használt vitorlás, vivid, elektro yacht, kismerülésű vitorlás, vízballasztos hajó, vitorlás hajó, eladó hajók, motorjacht, szállítható vitorlás,


  • KÁSAI JÁNOS KÁRPITOS MESTER
    PEST, 2113 ERDŐKERTES, FŐ ÚT 173

    autókárpitosok, hintó kárpitozás, kárpitosmester, bútor felújítás, kárpitosok, kárpit áthúzás, autókárpitozás, autókárpit, személygépkocsi kárpitozás, lakókocsi kárpitozás, lakóbusz kárpitozás, jármű


  • SIÓ PONYVA
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 46-48

    pavilon, bánya légcső, dekorációs ponyva, árnyékolástechnika, utánfutó ponyva, molino, szövet csere, ponyva, medence fedés, sátor, sátor javítás, feltekerhető oldalfalak, lángálló ponyva, készítés,


  • TORMATIC KFT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, TALFÁJA 2/A

    automata ajtószerviz, ipari ajtók, hálózat, radarérzékelő, nyílászáró, kezelőpanel, vezérlés, vasútállomás, automatika, strand, alá rejtett, javítás, keret nélküli, pánikos, irodaház, vízálló, landert


  • KISAPOSTAGI YACHT CLUB ÉS BÁRKA VENDÉGLŐ
    FEJÉR, 2428 KISAPOSTAG, BEM JÓZSEF UTCA 2

    hajósbolt, yacht klub, benzinkút, kikötő, hajóőrzés, hajóhely, jacht, duna, rendezvények, étterem, hajó, motorcsónak, hajókikötő


  • VARÁZSKUCKÓ JÁTÉKBOLT - CSEPEL PLAZA
    1211 BUDAPEST, II.RÁKÓCZI FERENC ÚT 154-170

    Kiemelt partnerei vagyunk a Mattel, Hasbro és Anna Club Plush magyarországi képviseletének, így az általuk kínált teljes választékot megtalálja nálunk.


  • LILIPUT JÁTÉKORSZÁG-LILIPUT TOYS KFT.
    PEST, 2000 SZENTENDRE, RÓZSA U. 8.

    Központi Iroda és Raktár Szentendre


  • JÁTÉKVÁR-KAPOSVÁR TESCO
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, BERZSENYI U. 13.

    gurulós játék, darts, fejlesztőjáték, játék kártya, fürdőjáték, elemes műanyag játék, játék webáruház, játék autó, játék, felfújhatós játék, játékvár, játék helikopter, guruló fajáték, akciójáték,


  • JÁTÉKVÁR- PÁPA
    VESZPRÉM, 8500 PÁPA, KOSSUTH LAJOS U. 16.

    Nálunk mindenki megtalálja az igényeinek és pénztárcájának legjobban megfelelő játékot. Folyamatos akciókkal és törzsvásárlói kedvezményekkel várjuk minden kedves vásárlónkat.


  • HORVÁTH ISTVÁN
    8230 BALATONFÜRED, ZRÍNYI MIKLÓS U. 18

    Munkavégzés helyszíne: Veszprém megye, Balatonfüred és 50 km-es körzete. Mobiltelefon: 30/9971343


  • MODELL ÉS HOBBY - GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, TÖRÖK ISTVÁN U. 32.

    helikopter modell, modell autó, autó modell, hajó modell, modell hajó, modell, modell piac, helikopter, modellezés, makettek, játék, makett, modell vasút, vasút modell, repülő modell


  • HETEDHÉT JÁTÉKORSZÁG- CSABA CENTER
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, ANDRÁSSY ÚT 37-43.

    Békés Megye legnagyobb játékboltja.


  • BERTA GÉZA
    BARANYA, 7632 PÉCS, MENYHÉRT UTCA 3

    veterán autó kárpitozás, jármű kárpitozás, üléshuzat gyártás, autókárpitozás, motorülés átalakítás, ülésfűtés beépítése, ajtó kárpitozás, autókormány bőrözés, repülőgép kárpitozás, hajó belső


  • FÜRDŐSZOBA FELSZERELÉSEK MINTATERME
    HAJDÚ-BIHAR, 4030 DEBRECEN, MONOSTORPÁLYI ÚT 13

    mosogató, napozópad, ladik, gyermekcsúszda, poliészter termékek gyártása, kanyarcsúszda, horgászladik, mosdó, poliészter, napozóágy, tartályok, horgász, fürdőkád, szaniter, gépburkolat, kerti medence,


  • MEGATRAILERS KFT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3434 MÁLYI, FŐ UTCA 30

    autószállítók, büfékocsik, lószállítók, gépszállítók, utánfutók, hajó szállítók, motorszállítók


  • BAMBINI JÁTYÉK - GYŐR PLAZA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, VASVÁRI P. U. 7.

    A polcokon található több 1000 játék között folyamatosan jelen vannak a piac újdonságai, fejlesztő és bébi játékai és a már jól ismert, de még mindig közkedvelt családi és társas játékok.


  • AUTÓÜVEGSOÓS
    1044 BUDAPEST, VÁCI ÚT 85-87

    Cégismertető: Cégünk 1995-ben alakult Édes Élet Bt névvel, hogy a hazai piacon jelentős szerepet vállaljon a szélvédőüveg kavicsfelverődések, repedések és fényszóróüvegek illetve fűtőszálak és csatlakozók javítása és cseréje terén. Minden fajta és típusú személygépkocsi, autóbusz, tehergépkocsi, munkagép és hajó üvegezését vállaljuk. Zártteherautó átalakítását fix illetve mobil üvegekre. Nyitva tartás: Munkanapokon: 7:30-18:00


  • KALMÁR AUTÓSISKOLA KFT
    PEST, 2600 VÁC, GALCSEK UTCA 19

    tanácsadás, kismotor, autóvezetőképzés, pest megye, pótkocsi, gépkocsi, jetski, motorjogosítvány, fót, vitorlás, teherkocsi, iskola, oktatás, hajózás, képzés, kisgéphajó, motorcsónak, segédmotor,


  • SAT MODELL KFT
    PEST, 2000 SZENTENDRE, VASÚTI VILLASOR 5

    makettek, futaba, tamíya, tornado, alkatrész, savage, gépjárművek, autó, használtautó, kyosho, heli, vízi járművek, hajó, autók, asp, 4g, modellkészítés, carson, multiplex, hajók, strada, tamiya,


  • LILIPUT JÁTÉKORSZÁG-BUDAPEST DAMJANICH U.
    1071 BUDAPEST, DAMJANICH U. 19.

    Damjanich u.üzletünk mobil telefonszáma: 06 (70) 383 5077


  • VARÁZSKUCKÓ JÁTÉKBOLT-SZÉKESFEHÉRVÁR
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, JÓZSEF A. U 2/C

    Technika Háza-nál az Ügyeletes Gyógyszertár mellett található az üzltünk.Cégünk 6 évvel azzal a szándékkal alakult, hogy olyan játékboltot hozzon létre, amelyben válogatott, minőségi fejlesztő-és szórakoztató játékokkal, játéktanácsadással várja a játszani szerető családokat és intézményeket Székesfehérvárról és vonzáskörzetéből. Boltunk a Varázskuckó játékbolt nevet kapta. Nevünkhöz híven létrehoztunk egy családias légkörű játékvarázs kuckót, ahol mindenki, aki úgy szeret játszani, mint mi, életkortól függetlenül 0-99 évig megtalálja a számára legjobb játékot. Hiszünk abban, hogy a jól kiválasztott játék személyiség- és kapcsolatépítő, tanító és szórakoztató egyben.


  • JÁTÉKVÁR-SIÓFOK TESCO
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, VAK BOTTYÁN U. 27.

    Cégünk 20 év alatt egy kis üzletből országos hálózattá nőtte ki magát. 14 játékboltunk az ország több nagyvárosában megtalálható, Győrtől egészen Egerig.


  • MODELL ÉS HOBBY -DEBRECEN
    HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, SIMONFFY U. 8/c

    1994-ben alakultunk és már 15 éve vagyunk a modell piac meghatározó szereplője.


  • ANDRIK AUTÓISKOLA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, LEHÁR FERENC UTCA 86/A

    gépjárművezető képzés, autósiskola, autóvezetőképzés, személygépkocsi, autósiskolák, oktatás, vitorláshajó, motorkerékpárok, komp, tanfolyam, motor, kisgéphajó, nyitólap autósiskola, kresz,


  • GORDIUS INOX KFT
    1113 BUDAPEST, ELEK UTCA 22

    art nr 8306, din 963, ko 35, csavarok, din 582, art nr 8400, din 125, lánc, din 7983 pz, hajófelszerelések, din 7980, din 434, iso 4032, hengeres és d fejű m csavarok, art nr 8430, szegecsek, art nr


  • NÉMETH LŐRINC
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, FISKÁLIS ÚT 114

    vonóhorgok, hajó szállítók, trailerek, lószállítók, utánfutók, autószállítók


  • JULIUSHARD A KREATÍV MŰHELY
    8200 VESZPRÉM, BATTHYÁNY UTCA 18.

    juliushard | a kreatív műhely sok tapasztalattal rendelkezik, nem csak a jól ismert és jól csengő grafikai tervezés területén, dekorációk világában, hanem abban is, hogy az ügyfél termékét, hogyan tudjuk a legjobban feltüntetni a piacon, hogyan emelhetjük ki a sorból és hogyan öltöztessük olyan ruhába, hogy azt a fogyasztó a kosarába tegye. Tudatos -támadásra- van szükség a vásárlók, fogyasztók emlékezetéért.


  • VARÁZSKUCKÓ - EUROCENTER BUDAPEST
    1032 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 154.

    bébijáték, darts, dominó, elektromos játék, elektronikus játék, elemes műanyag játék, építőjáték, építőkocka, faautó, fa állatfigura, fa gyerekjáték, fa gyermekjáték, fajáték, fejlesztőjáték,


  • JÁTÉKVÁR-MAMMUT I.
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ U. 2-6.

    dominó, bébi játék, felnőttjáték, bábjáték, játék fegyver, játék autó, kreatív játékok, játék ház, játékvár, homokozó játék, peonza játék, fémjáték, bébi játékok, társasjátékok, játékautó, felfújható


  • ANTIK MESTER
    1162 BUDAPEST, SZÉNÁS U.120

    2000-ben alkalmasnak láttam az időt, hogy megnyissam saját műhelyemet és elindítsam cégemet, a Lazo Bútor Kft-t. 8 év után megérett a cég a külső arculatváltásra, ezért 2008. áprilisától AntikMester Kft. névvel, új arculattal, de a régi elérhetőségeken, a tőlünk megszokott tartalommal és minőségben állunk régi és leendő partnereink, ügyfeleink rendelkezésre !


  • MODELL & HOBBY -ALLEE BEVÁSÁRLÓ KÖZPONT
    1117 BUDAPEST, OKTÓBER HUSZONHARMADIKA UTCA 8-10.

    modell, autó modell, modell hajó, hajó modell, helikopter, modellezés, makettek, modell autó, játék, modell vasút, repülő modell, vasút modell, makett, modell piac, helikopter modell, játékbolt, játék


  • SUNNY PARADISE TRAVEL
    1054 BUDAPEST, SZABADSÁG TÉR 7 (BANK CENTER)

    UTAZÁSI IRODÁNK EGY LAST MINUTE KÖZPONT! MINDEN SZERVEZŐ IRODA ÚTJÁT ÉRTÉKESÍTJÜK FELÁR NÉLKÜL, ÍGY VÁLOGATHAT KEDVÉRE, KÍNÁLATUNK BŐSÉGES! IGÉNY SZERINT EGYEDI KÉRÉSEKRE IS ÖSSZEÁLLÍTUNK PROGRAMOKAT, IGYEKSZÜNK MINDEN KEDVES UTASUNK ÁLMAIT MEGVALÓSÍTANI. SZEMÉLYES TAPASZTALATOKKAL, BŐSÉGES HELYISMERETTEL RENDELKEZÜNK, RÉSZLETES INFORMÁCIÓKAT ÉS FELVILÁGOSÍTÁST TUDUNK ADNI UTASAINKNAK ADOTT HELYEKRŐL. VÁRUNK MINDEN KEDVES ÉRDEKLŐDŐT SOK SZERETTEL KELLEMES HANGULATOS IRODÁNKBAN!


  • FÜRDŐSZOBA FELSZERELÉSEK MINTATERME
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3529 MISKOLC, SOLTÉSZ NAGY KÁLMÁN UTCA 135

    üvegszálváz, gépjármű burkolat javítás, burkolat, fürdetőkád, mosogató, javítása, műanyag, napozóágy, dekorációs elemek, sarokkád, csúszda, fürdőkád, napozópad, mosdó, gépburkolat, poliészter termékek


  • NAUTIKA HAJÓZÁSI KFT
    VESZPRÉM, 8230 BALATONFÜRED, HAJÓ ÁLLOMÁS

    öszöd, vitorlázás, sétavitorlázás, motoros vitorlás, rendezvényszervezés, parti, balaton, hajózás, kölcsönzés, vitorláshajó, hajórendelés, sétahajózás, party, rendezvények, kirándulás, hajóutak,


  • TORMATIC KFT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, TALFÁJA TANYA 2/A

    landert motoren ag, kezelőpanel, kézi tolóajtó, tolóajtó automatika, fotocellás ajtók, ajtó meghajtások, pályaudvar, európa, irodaház, hálózat, landert, fotocella, hajó, specialista, automatika, pánik


  • JÁTÉKVÁR- BALATONBOGLÁR TESCO
    SOMOGY, 8630 BALATONBOGLÁR, KLAPKA U. 30.

    Nálunk mindenki megtalálja az igényeinek és pénztárcájának legjobban megfelelő játékot. Folyamatos akciókkal és törzsvásárlói kedvezményekkel várjuk minden kedves vásárlónkat.


  • JÁTÉKVÁR- ELEVEN CENTER
    1118 BUDAPEST, RÉTKÖZ U. 7.

    gyerekjáték, játék, beltéri játék, játékeszköz, faragott fajáték, fajáték, guruló játék, játékautó, gyerekbabakocsi, elektromos játék, játékbélyegző, darts, bábjáték, játék baba, lego, játék autó,


  • JÁTÉKVÁR- AGRIA PARK EGER
    HEVES, 3300 EGER, TÖRVÉNYHÁZ U.4.

    A JÁTÉKVÁR Játékbolt segítőkész dolgozói a hét minden napján állnak vásárlóik rendelkezésére. Termékeink között található Mattel, Hasbro, LEGO és még sok más izgalmas játék. Egész évben akciókkal és különböző programokkal várjuk Önt és gyermekeit! Törzsvásárlóinkat 10% kedvezménnyel jutalmazzuk! A Játékvár mindig vár!


12345678910