HANGOSKÖNYV
67 találat HANGOSKÖNYV kulcsszóra
- KAPOSVÁRI MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR
SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, CSOKONAI U. 4.
5 csillag 5 vélemény alapjánA krónikás szerint 1825-ben Festetics László gróf 1000 forintot adományozott a nemes vármegye kebelén felállítandó, a nemzeti nyelv és művelődés csinosodására szolgáló "olvasó intézet" javára. Az alapítással egy időben könyvvásárló bizottság alakult, melynek illusztris tagja volt Berzsenyi Dániel is, aki nemcsak mint tanácsadó jeleskedett, de egyik leghűségesebb olvasója is volt a könyvtárnak. A könyvtár megalakulásától 1866-ig a vármegyeházán, utána a gimnázium épületében, majd ismét a vármegyeházán működött 1952-ig. A megyei könyvtár 1952 augusztusában létesült mint tanácsi könyvtár. 1964 augusztusában költözött új, jelenlegi épületébe, és felvette a Palmiro Togliatti nevet, amelyet 1990-ig viselt. 1992. január 1-jétől Kaposvár város és Somogy megye közös fenntartásban működteti az eddigi kaposvári városi és szakszervezeti megyei könyvtárral együtt. A központi könyvtáron kívül tíz fiókkönyvtár áll az olvasók rendelkezésére.
A 2009-ben vásárolt 1771 db könyvvel együtt jelenleg a könyvtár könyvállománya 53361 darabra gyarapodott. Ezek mellett 5721 hangzóanyag 2074 képanyag CD-ROM, 234 kotta, 232 térkép és 123-féle folyóirat áll a városi és környékbeli lakosok rendelkezésére. Az elmúlt évben vásárlásra fordított 5183000 Ft-ból az említett számú könyv mellett 442 képdokumentummal és 110 hangdokumentummal lett gazdagabb a városi könyvtár. Tavaly 2110 fő vette igénybe a könyvtár szolgáltatásait, akik közül 825 új beiratkozó volt. Az év folyamán 36166 alkalommal használták személyesen a könyvtárat ebből 4699-szer internetezés céljából. Telefonon, e-mailben kértek könyvtári segítséget, vagy a faxszolgáltatást vették igénybe 1561 alkalommal. 7360-szor látogatták meg a könyvtár honlapját, illetve kerestek távolról a katalógusban. ÖKönyvtárközi kölcsönzében 755 dokumentumot adott a könyvtár más intézményeknek, s 360-at kért más könyvtáraktól olvasói számára.
Nyitvatartás: hétfőtől-csütörtökig 8-16.30-ig, pénteken 8-15.40-ig. A Mintaboltban a webáruházunkból megrendelt áruk személyes átvételére nincs mód. A folyamatos újítás és fejlődés jegyében évről évre új, magyar szerzők és alkotók által létrehozott kiadványokat, sorozatokat adunk közre. Néhány kiemelkedő példa a közelmúltból és a jelenből.
A folyamatos újítás és fejlődés jegyében évről évre új, magyar szerzők és alkotók által létrehozott kiadványokat, sorozatokat adunk közre. Néhány kiemelkedő példa a közelmúltból és a jelenből. - Amor Librorum - régi magyar könyvritkaságok hasonmás kiadásai - Magyar Kódex - kultúrtörténeti enciklopédia hat kötetben - Kontinensről kontinensre - reprezentatív könyvsorozat Földünk természetrajzáról hét kötetben - Mindentudás Egyeteme - Az MTA és a Matáv nagy sikerű vállalkozása könyvalakban - Magyar Tudománytár - Magyarország és a magyar tudomány hét kötetben - Magyar Építészet - a magyar építészet története a kezdetektől a napjainkig, hat kötetben - Magyar Örökség sorozat - ECDL-vizsgafelkészítő könyvsorozat - Élővilág enciklopédia és Élővilág kishatározó sorozat a Kárpát-medence állatairól, növényeiről és gombáiról. Nyitvatartás: hétfő-péntek 10-18. óráig
A Város Közművelődési Könyvtára 1996. óta működik jelenlegi helyén, az Ifjúság u. 18. alatt. Itt várja a város és a környező települések apraját - nagyját. Könyvtári szolgáltatásaink: A teljes dokumentumállomány helyben használata (könyv, folyóirat, hanglemez, videó, multimédia) Könyvkölcsönzés Folyóirat-kölcsönzés Folyóiratok CD mellékleteinek kölcsönzése Tájékoztatás Közhasznú információszolgáltatás Ingyenes Internet használat Könyvtárközi kölcsönzés Elektronikus dokumentumok (CD-ROM) helyben használata Fájlok másolása elektromos hordozóra Könyvtári foglakozások, könyvtári órák szervezése Nyitva tartás Felnőtt részleg Hétfő 9-12 13-18 Kedd Szünnap Szerda 9-12 13-18 Csütörtök 9-12 13-18 Péntek 9-12 13-18 Szombat 9-12 Vasárnap Zárva Nyitva tartás Gyermek részleg Hétfő 9-12 13-17 Kedd Szünnap Szerda 9-12 13-17 Csütörtök 9-12 13-17 Péntek 9-12 13-17 Szombat 9-12 Vasárnap Zárva
Moszkva téri metrókijárat
Arany János utcai metróállomás
játékok, történelmi témák, vásárlás, online könyvesbolt, földgömbök, utazás, tankönyvek, hangosköny, cd rom ok, könyv kereskedelem, müszaki, kereskedelem, bolt, zene, szórakoztató irodalom, internetes
Fő célkitűzésünk: az esélyek egyenlőbbé tétele az internethasználók és az interneten jelen lévők számára.
- KRÚDY GYULA VÁROSI KÖNYVTÁR
VESZPRÉM, 8100 VÁRPALOTA, SZENT ISTVÁN ÚT 28.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Krúdy Gyula Városi Könyvtár könyvekkel foglalkozik.
általános iskolai tankönyv, enciklopédia, filozófiai könyv, gyermekkönyv, hangoskönyv, ifjúsági könyv, iskolai tankönyvellátás, ismeretterjesztő könyv, könyv, könyvesbolt, könyvtárellátás, kötelező
Könyv, hírlap
- LÍRA KÖNYVESBOLT - SZINVAPARK MISKOLC
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3527 MISKOLC, BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE UTCA 2-4akciós könyvek, tankönyv, könyváruház, lexikon, idegen nyelvű könyvek, kotta, fotókönyv készítés, fotókönyv, ajándékkártya, német-magyar szótanuló kártya, hangoskönyv, könyvkereskedelem, folyóíratok,
Vállalatunk legfőbb értékének azt a humán tőkét - azaz a Libri alkalmazottainak sorát - tekinti, amely az elmúlt évtizedek alatt a Librit naggyá tették. Munkatársaink szaktudása, elhivatottsága és a szakmához fűződő viszonya az, ami brandünket megkülönbözteti a többi versenytárstól.
dvd hangoskönyv, játékok, köny webáruház, történelmi témák, állatos könyvek, vásárlás, könyv kereskedelem, szépirodalmi, matricák, szépirodalmi könyvek, anima, köny kereskedés, könyvhét, online
A Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. 1996 óta van jelen a magyar könyvpiacon. Kiadványaink igen széles palettán mozognak, eddig több, mint félezer könyvet jelentettünk meg. Szabó Magda könyvesbolt mobil elérhetősége: 30/248-2107
Nyitva tartás:Minden nap 09:30-20:00 óráig
http://nagyker.animakonyv.hu
Hangoskönyvek
- LIBRI CSEPEL PLAZA KÖNYVESBOLT - BUDAPEST - CSEPEL PLAZA
1211 BUDAPEST, II.RÁKÓCZI FERENC ÚT 154-170.A Libri legfőbb törekvése, hogy egy korszerű, napjaink fejlődésével lépést tartó, intellektuális élményszállítóvá váljon vásárlói számára.
book, ezotéria, kultúra, vásárlás, szótárak, kereskedelem, szépirodalmi könyvek, e-commerce, tankönyvek, muvészeti, cd rom ok, könyvhét, gyerek könyv, valamint térképek, házhozszállítás, szépirodalmi,
utazás, valamint térképek, dvd hangoskönyv, könyv forgalmazás, zene, játékok, állatos könyvek, online könyvesbolt, kultúra utalvány, anima, könyves bolt, szórakoztató irodalom, vásárlás, dvd k,
Újdonságok Audio CD Szakmai Bibliák Lexikon, Szótár, Gyűjtemény Irodalom Honismeret Történelem Hadtörténet Levéltár Zenetár Könyvészet Művelődéstörténet Családtörténet, Heraldika Állat- és növényvilág Napjaink világa Néprajz, folklór DVD
- KO 2002 MUSIC KFT. - SZOMBATHELY
VAS, 9200 SZOMBATHELY, KOSSUTH L. U. 8/3.
4 csillag 1 vélemény alapjánsátor, lejátszó, dalok, könyvesbolt, plüssjáték, állvány, színház, fejhallgató, zsuzsa, rúzsa, komonyi, állás, két, könyv, fesztivál, fénytechnika, gyermek, ezoterika, vásárlás, fórum, ajándék, gyerek
tankönyvellátás, könyv, könyvtárellátás, tanítást, segítő, tanulást, tanári, segédlet, mesekönyv, nyelvkönyv, szakkönyv, szépirodalom, ügyfélszolgálat, cd rom, könyvesbolt, általános, iskolai,
A Libri legfőbb törekvése, hogy egy korszerű, napjaink fejlődésével lépést tartó, intellektuális élményszállítóvá váljon vásárlói számára. Meglévő könyváruházi szolgáltatások sorát és színvonalát is folyamatosan bővítjük vezeték nélküli internet (WIFI) bevezetésével, a Concert&Média által színház- és koncertjegyek értékesítésével, egyedi könyvrendelési- és pénztárcakímélő könyvátvételi lehetőséggel, olvasószigetek kiépítésével és a Cafe Frei közreműködésével újszerű kávéházi élményekkel.
- LIBRI SZOLNOK KÖNYVESBOLT - SZOLNOK PELIKÁN ÜZLETHÁZ
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, ADY ENDRE ÚT 15.Az elmúlt évek számos elismerése igazolta a Libri piaci lépéseit: többször sikerült elnyerni a kiadók és a könyvszakma képviselőinek szavazatai alapján az "Év Könyvkereskedője" címet, úgy mint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Hermész-díját, vagy a független marketing- és reklámszakemberekből álló zsűri "Superbrand" címét, amivel a Libri máig a könyvkereskedelem egyedüli szupermárkája. A Libri legfőbb törekvése, hogy egy korszerű, napjaink fejlődésével lépést tartó, intellektuális élményszállítóvá váljon vásárlói számára.
A Könyvcsomag.hu webáruházból ön kényelmesen, több ezer könyv közül választhat a bolti árnál 20%-kal olcsóbban. Hetente megújuló akciókkal, ajándékötletekkel és folyamatosan bővülő választékkal várjuk önt! Böngésszen ajándékötleteink között, hogy biztosan találjon megfelelő könyvet szeretteinek, barátainak, főnökének vagy kollégáinak, ill. különböző ünnepnapokra, legyen az karácsony, keresztelő, ballagás, vagy akár anyák napja. Ha mégsem találná meg a keresett könyvet, írjon nekünk, hogy beszerezhessük! Hamarosan nyíló olvasói portálunkon pedig kritikákat, élménybeszámolókat olvashat, írhat, saját novellát küldhet be, vagy a fórumon megoszthatja legszebb, legérdekesebb vagy kevésbé emlékezetes, ajándékozással kapcsolatos élményeit. Ha igényes ajándékot vásárolna, vagy csak egy kellemes oldalon szeretne böngészni, esetleg egy könyvbarát közösség írásait olvasgatná, keressen minket: www.konyvcsomag.hu!
Webáruházunk nagyobb részben gyerekkönyveket kínál, de a szülők és pedagógusok is találnak maguknak könyveket több témában. A könyvek mellett mese CD-ket, DVD-ket és hangoskönyveket is forgalmazunk.
Az ETO Park Alexandra Könyvesboltja kényelmes kialakítású olvasói résszel fogadja a könyvek szerelmeseit. A könyvesboltban a könyvek kategorizálása, a kategóriákon belül pedig szerzők szerinti osztályozása segíti vásárlóink tájékozódását. A magyar és világirodalom, történelem, krimi, szórakoztató irodalom, romantika, mese-és ifjúsági könyvek, fantasy, ezoterika, útikönyvek, pszichológia, vallás és tudomány, gazdaság, hobbi és sport, számitástechnika, zene és média, szótárak témája szerint választhatnak a kötetek közül. Az üzletben a könyveken kívül DVD-ket és hangos könyveket is vásárolhatnak. Az Alexandra Könyvesbolt ajándék-és beiskolázási utalvány elfogadóhely (Sodexo, Cadhoc és Ticket Compliments (Edenred). Nyitvatartás Hétfő-szombat: 09:00-20:00 Vasárnap: 10:00-18:00
Meglévő könyváruházi szolgáltatások sorát és színvonalát is folyamatosan bővítjük vezeték nélküli internet (WIFI) bevezetésével, a Concert&Média által színház- és koncertjegyek értékesítésével, egyedi könyvrendelési- és pénztárcakímélő könyvátvételi lehetőséggel, olvasószigetek kiépítésével és a Cafe Frei közreműködésével újszerű kávéházi élményekkel.
Meglévő könyváruházi szolgáltatások sorát és színvonalát is folyamatosan bővítjük vezeték nélküli internet (WIFI) bevezetésével, a Concert&Média által színház- és koncertjegyek értékesítésével, egyedi könyvrendelési- és pénztárcakímélő könyvátvételi lehetőséggel, olvasószigetek kiépítésével és a Cafe Frei közreműködésével újszerű kávéházi élményekkel.
Moszkva tér, 18-as villamos megálló
Szabó Lorinc könyvesbolt mobil telefonszáma: 30/257-0743 Debrecen legforgalmasabb részén, a belváros szívében található a Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. mindkét könyvesboltja. A kellemes hangulatú, klasszikus stílusban berendezett üzlethelyiségekben kiváló böngészési lehetoség adódik a könyvbarátok számára, akik a boltok számítógépes adatbázisában fellelheto, mintegy 35 ezer kiadvány között biztosan megtalálják a kedvükre való olvasnivalót. A neves szerzok kedvelt dedikálási helyének is számító, patinás Szabó Magda Könyvesbolt lassan a kultúrát szereto emberek zarándokhelyévé válik, hiszen mindig szolgál valamilyen izgalmas újdonsággal, igazi csemegének számító kiadvánnyal. A Szabó Lorinc Könyvesbolt verhetetlen áraival igyekszik a vásárlók kedvében járni.
cd, dvd, könyv, szótár, nyelvkönyv, térképek, értékesítése, kis, és, nagyker, tankönyv, könyvkereskedés, kötelező, olvasmányok, hangoskönyv, utikönyvek
Barátságos hangulatú könyvesboltunkban szakképzett eladóink széles választékkal várnak mindenkit, aki szeret olvasni. A gyerekek a számukra kialakított pódiumon válogathatnak a mesekönyvek között.
Libri Könyváruházunkat az Az elmúlt évek számos 1 emeleten találja.elismerése igazolta a Libri piaci lépéseit: többször sikerült elnyerni a kiadók és a könyvszakma képviselőinek szavazatai alapján az "Év Könyvkereskedője" címet, úgy mint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Hermész-díját, vagy a független marketing- és reklámszakemberekből álló zsűri "Superbrand" címét, amivel a Libri máig a könyvkereskedelem egyedüli szupermárkája.
Meglévő könyváruházi szolgáltatások sorát és színvonalát is folyamatosan bővítjük vezeték nélküli internet (WIFI) bevezetésével, a Concert&Média által színház- és koncertjegyek értékesítésével, egyedi könyvrendelési- és pénztárcakímélő könyvátvételi lehetőséggel, olvasószigetek kiépítésével és a Cafe Frei közreműködésével újszerű kávéházi élményekkel.
Az Írók Boltja elsődleges feladatának a kortárs és klasszikus magyar irodalom teljességre törekvő bemutatását és terjesztését tekinti. Emellett széles választékot kínál magyar és idegen nyelvű irodalmi, irodalomtudományi, filozófiai, társadalomtudományi és művészeti könyvekből, folyóiratokból, valamint szótárakból és lexikonokból.
A Rege Könyvesbolt 2008-ban nyílt meg Gödöllő központjában, melyet családi vállalkozásban üzemeltet a Forest Trade Kft. Az üzlet a Líra Könyv Bolthálózat franchise partnerüzlete. Az általános profilú könyvesbolt Gödöllő és térségének nyújt széles bolti választékot. A készleten nem található termékek rövid határidővel megrendelhetők. Nyitva: H - P: 9 - 18 óra, Sz.: 8.30 - 12.30 óra e-mail: regekonyv@invitel.hu web: regekonyv.hu telefon: + 36 28 415 -226
Üzletünk az elsó emeleten található.Barátságos hangulatú boltunkban széles kínálattal várunk minden olvasni szerető vásárlót. Ha mégsem találja meg nálunk, amit keres, szakképzett munkatársaink megpróbálják beszerezni önnek. A gyerekek kedvence a külön számukra kialakított színes sarok, ahol kedvükre böngészhetnek a mesekönyvek között. Folyamatosan frissítjük akciós könyveink választékát is, ezek között is mindenki találhat érdeklődésének megfelelő olvasnivalót. Törzsvásárlóként akár 15%-os kedvezményt is kaphat - ha szeretne Anima törzsvásárló kártyát igényelni, jelezze eladónknak, aki készséggel ad bővebb tájékoztatást a részletekről.
Az Anima könyvesbolt több ezer könyvvel és hangoskönyvvel várja a könyvbarátokat. Nálunk többek között a kortárs magyar irodalom, krimik, tudományos-fantasztikus, ismeretterjesztő és gyerekkönyvek széles választékában böngészhet. Ha valamit mégsem talál meg boltunkban, megpróbáljuk beszerezni.
1991-ben létrehozott Libri Könyvkereskedelmi Kft. az Állami Könyvterjesztő Vállalat jogutódjaként alakult meg.
Idegen és magyar nyelvű könyvek. A megörökölt bolthálózat és szervezeti felépítés korszerűsítésével és a folyamatos bővítésével a Libri több, mint 400 főt foglalkoztató, 43 üzletével, két internetes áruházával, közel kilencmilliárd forint éves forgalmával az ország egyik legnagyobb könyvértékesítőjévé vált.
- LIBRI KECSKEMÉT KÖNYVESBOLT - KECSKEMÉT SZABADSÁG TÉR
BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZABADSÁG TÉR 1/ AVállalatunk legfőbb értékének azt a humán tőkét - azaz a Libri alkalmazottainak sorát - tekinti, amely az elmúlt évtizedek alatt a Librit naggyá tették. Munkatársaink szaktudása, elhivatottsága és a szakmához fűződő viszonya az, ami brandünket megkülönbözteti a többi versenytárstól.
Produkciós Irodánk nemzeközi hangfelvételek szervezésével és elkészítésével foglalkozik.Nemzetközi hangfelvételek az adott célnyelvet beszélő országban élő profi színészekkel, narrátorokkal, felolvasókkal.
ajándékönyvek, folyóiratok, katalógusok, idegen nyelvű könyvek, hobbi, gyermekkönyvek, hangoskönyv, lexikon, enciklopédia, műszaki könyvek, görög mondák, teázási könyvek, teaízesítők, teázási eszközök
A megörökölt bolthálózat és szervezeti felépítés korszerűsítésével és a folyamatos bővítésével a Libri több, mint 400 főt foglalkoztató, 43 üzletével, két internetes áruházával, közel kilencmilliárd forint éves forgalmával az ország egyik legnagyobb könyvértékesítőjévé vált.
Originális, önállóan szerkesztett munkákon kívül külföldön nagy sikert aratott könyvek adaptációjával jelentkezik. Ezek között szépirodalom, igényes szórakoztató irodalom, politikai témájú könyvek, életrajzok, sorstörténetek, ismeretterjesztő és művészeti albumok egyaránt megtalálhatóak.
Könyvtárunk állományából dokumentumok kölcsönözhetők. A kölcsönzés időtartama 4 hét, rövid kölcsönzés esetén 1 hét. A kölcsönzés 2 alkalommal, a határidő lejárta előtt hosszabbítható 4 hétre, a dokumentum bemutatása nélkül, telefonon is. Előjegyzésben lévő dokumentumra, hangzó dokumen- tumokra és a nyomtatott dokumentum számítógépes mellékletére nem adunk hosszabbítást. A kikölcsönzött dokumentumokra előjegyzés igényelhető. Beérkezés után az olvasót telefonon, vagy írásban értesítjük, és maximum 5 napig tartjuk fenn számára a dokumentumot.
12
