SZÁLLÁSHELY HARKÁNY
40 találat SZÁLLÁSHELY kulcsszóra HARKÁNY településen
Harkány Baranya megye déli részén, a Dráva folyó völgyében fekszik. Hajdani birtokosai között tudhatjuk a Garai és a Batthyány-családot is, akik egyúttal a szomszéd vár, Siklós urai is voltak.
Az Aquatherma Apartman Harkány főutcájában található új társasház földszintjén, 200 méterre a gyógyfürdő bejáratától. Az exkluzív berendezésű lakás kedvező áron, egész évben várja a gyógyulni, pihenni vágyó vendégeket.
Apartman szállónk 83 egy- és másfélszobás standard és superior apartmanjai komplett felszerelt konyhával, színes TV-vel, satelit programokkal, rádióval, telefonnal várják vendégeinket. Az üdülőegység nemzetközileg kitüntetett szálloda, melyben étterem, fodrászat, gyógymasszázs, pizzéria is üzemel, továbbá napozóudvar, sportudvar, játszótér bővíti a szolgáltatások körét.
Gyógykemping
Szolgáltatások a szálláshelyen: Főzőlap * Hűtőszekrény * Fagyasztó * Mosogató * Mikrohullámú sütő * Kenyérpirító * Teafőző * Kávéfőző * Étkészlet * Evőeszköz * Edénykészlet * Tisztítószer * Mosogatószer * Tusolótálca * Zuhanykabin * Mosdókagyló * Hajszárító * Vasaló * Vasalódeszka * Színes televízió * Rádió * SAT TV * Videómagnó * CD-lejátszó * Kerti bútorok * Parkolási lehetőség az udvarban *
Ajánlás leendő vendégeinknek! Magyarország egyik legkiválóbb gyógyvizével Harkányfürdő rendelkezik. Az 1823-ban felfedezett gyógyvizet 62°C-on nyerik a 3 kútból. Európában egyedül a harkányi gyógyvízben jelenik meg a kén, mint biológiailag nagy hatékonyságú gáz. A gyógyvíz ajánlott izületi rheumatikus bántalmak, baleseti utókezelések, nőgyógyászati gyulladások esetén, valamint ivókúra formában. Gyógyszállónk Harkány legszebb részén, egy arborétum közepén épült, a strandtól 700 m-re. Csendes környezet, örökzöldek, 25 kényelmes szoba és udvarias kiszolgálás várja vendégeinket egész évben. A szálloda földszintjén gyógycentrum működik melyet vendégeink részben ingyenesen, részben pedig térítés ellenében vehetnek igénybe. Gyógy-centrum Fogászat: ingyenes első vizit, 12 nap alatt komplett fogászati munkák. Nőgyógyászat: ultrahang vizsgálat Rheumatológia: gyógymasszázs, iszappakolás, reflexológia, magnetoterápia, galvan terápia. Kirándulási lehetőségek: Pécs: a múzeumok város
A vállalat belföldi szálláslehetőséget kínál ügyfelei számára.
vendéglátás
HOTEL BARANYA szállodakomplexum 3 épületből áll. A 3 épületben összesen 84 szoba áll vendégeink rendelkezésére. Minden szoba fűrdőszobás, telefonnal, TV-vel és minibárral van felszerelve.
Apartman hotelunk Harkány főutcáján a strand- és gyógyfürdő bejáratától 200 m-re épült. 37 db kétágyas (pótágyazható) stúdió-apartman és 3 db kétágyas szoba várja vendégeinket. Néhány apartman klimatizált. Az apartmanok felszereltsége: tv, tel., WC, fürdőszoba, teakonyha, hűtőszekrény, erkély, a földszinten terasz. AJÁNLÁS LEENDő VENDÉGEINKNEK! Jöjjenek pihenni, gyógyulni szeretettel várjuk önöket. Magyarország egyik legkiválóbb gyógyvizével Harkányfürdő rendelkezik. Az 1823-ban felfedezett gyógyvizet 62°C-on nyerik 3 kútból. Európában egyedül a harkányi vízben jelenik meg a kén, mint biológiailag nagy hatékonyságú gáz. A gyógyvíz ajánlott reumatikus izületi bántalmak, baleseti utókezelések, nőgyógyászati gyulladások, pszoriázis valamintivókúra formában. A hotel szolgáltatásai: 24 órás recepciós szolgálat, zárt garázs, parkolási lehetőség, test- és talpmasszázs, szauna, klimatizált melegkonyhás étterem, programszervezés, női divatáru üzlet, széf, romantikus mediterrán udvar
- DANUBIUS BETA THERMAL HOTEL HARKÁNY
BARANYA, 7815 HARKÁNY, JÁRÓ J. U. 1.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Danubius Beta Thermal Hotel Harkány**** megújultan és megszépülten várja kedves új - és törzsvendégeit! A város központjától kb. 500 méterre található gyógyszálló pihentető környezetben kínálja színvonalas szolgáltatásait a pihenni, kikapcsolódni, gyógyulni vágyóknak. Jól felszerelt, a kor igényeinek megfelelő 105 db kétágyas (részben pótágyazható) hotelszoba (fürdőszoba, színes televízió, telefon, minibár, balkon) és 3 db apartman áll a Vendégek rendelkezésére. Az aktív pihenést és kikapcsolódást kedvelőknek ajánljuk 22 méteres termálvizes (28 C) medencénket, szaunánkat és pezsgőfürdőnket, melyeket szállóvendégeink ingyenesen vehetnek igénybe. Mindezeken túl a kényelmet még lift, napozóterasz, saját gyógyászati részleg - az értékek biztonságát pedig őrzött parkoló, valamint safe is biztosítja.
A két emelet elszeparálható egymástól így adott esetben 2 család is kényelemesen elfér. Az apartman mindkét emeletén TV, Mikro, Hűtőszekrény, Villanykályha található.
Magánszállás
szolgáltató, étterem, szálloda, szállás, szálló, idegenforgalom, szálláshely, termálfürdő, kemping
A családias hangulatú Átrium Hotel a város legfrekventáltabb utcáján található. Kulturált, kellemes épület, mely a gyógyfürdőhöz talán legközelebb esik, szolgáltatásaival elősegíti az itt tartózkodó vendégek gyógyulását, pihenését. Kényelmes, otthonos hotelunkban 33 szoba és 1 apartman található, melyből 20 erkélyes és csendes belső udvarra néző. Hangulatos, utcára néző éttermünk 50 fő befogadására alkalmas, melyben vacsorázási lehetőséget biztosítunk és a világhírű Villányi és Szekszárdi borokat ajánljuk. 100 fő befogadására alkalmas belső zárt udvarunkban kulturális, zenei, művészeti rendezvényeket, borkóstolóval egybe-kötött gasztronómiai esteket szervezünk. Kávéházunk tea- és kávékülönlegességeket, üdítőket, süteményeket kínál, melynek belső terasza vonzó lehetőség üzleti és baráti megbeszélések lebonyolítására. Vendégeink kényelmét szolgálja a 24 órás recepciós szolgálat, értékeiknek bizt
A Mandula Apartmanház: "igényes szálláshely az önállóságot kedvelő családoknak"
Harkány Hotel Ametiszt, népszerű szállás Harkány központjában a harkányi gyógyfürdő közelében. Válogasson az akciós szállás ajánlatok közül! Harkány gyógyfürdője mellett található a Harkányi gyógykórház, ahol több osztályon várják a kezelések igénybevevőit. Harkány gyógyfürdőjében elsősorban mozgásszervi panaszokat kezelnek. A harkányi gyógykorházban az utóbbi időkben sikeres eredményeket érnek el a Psoriasis, pikkelysömör kezelésében, melynek alapja a harkányi gyógyvíz. Ásványi összetétele alapján a harkányi gyógyfürdő gyógyvize az egyszerű kénes vizek közé tartozik, ám összehasonlítva Magyarország más kéntartalmú gyógyvizeivel, szembetűnő rendkívül magas oxidálható kéntartalma. A víz különlegessége abból adódik, hogy a kénvegyület carbonilszulfidot tartalmaz, mely vegyület sokkal gyorsabban szívódik fel és fejti ki jótékony hatását, mint más szulfát. Mindezen tulajdonságoknak köszönhetően alkalmas mozgásszervi, reumatológiai, bőrgyógyászati és nőgyógyászati betegségek kezelésére.
Az újonnan felújított, három csillagos Hotel Korona Termal a Gyógyfürdő főbejáratával szemben található.
SZOBAÁRAK - 2006. év A épület árak Ft-ban / fő / éj Elő-utó szezon (2006. január 04. - április 14. - 2006. október 01. - december 27.) - szállás svédasztalos reggelivel: 3, 950, - Ft - szállás félpanzióval: 5, 250, - Ft - szállás teljes panzióval: 6, 250, - Ft Főszezon (2006. április 15. - szeptember 30. - 2006. december 28. - 2007. január 03.) - szállás svédasztalos reggelivel: 4, 950, - Ft - szállás félpanzióval: 6, 250, - Ft - szállás teljes panzióval: 7, 250, - Ft B és C épület árak Ft-ban / fő/ éj Elő-utó szezon (2006. január 04. - április 14. - 2006. októjanuár 03.) - szállás svédasztalos reggelivel: 4, 950, - Ft - szállás félpanzióval: 6, 250, - Ft - szállás tber 01. - december 27.) - szállás svédasztalos reggelivel: 4, 500, - Ft - szállás félpanzióval: 5, 800, - Ft - szállás teljes panzióval: 6, 800, - Ft SUPERIOR szobában - szállás svédasztalos reggelivel: 4, 900, - Ft - szállás félpanzióval: 6, 200, - Ft - szállás teljes panzióval: 7, 200, - Ft Főszezon (2006. áprili
Pihenjen és gyógyuljon Harkányban A fürdőhöz közel, csendes környéken, elfogadható áron fürdőszobás szobák egész évben kiadók !! Tel: 06304075395.
A 400 négyszögöl telken fekvő, Harkány, Arany János u. 17. szám alatt található családi ház az év bármely napján várja Önt és kedves családját, barátait! A házban 2 nagy szoba -melyek 2x4 fő elszállásolására alkalmasak, 2 fürdőszoba, konyha, étkező, hangulatos társalgó valamint 2 nyitott terasz található.
Harkány világhírű gyógyfürdő, egyedi gyógyhatással, amellyel csak a Mexikóban található gyógyvíz vetekedhet a világon. Közel 200 éves fürdőkulturával rendelkezik. A gyógyvíz reumatikus, nőgyógyászati, gyomorbetegségek és a pikkelysömör gyógyítására kiválóan alkalmas. Magyarország legdélibb szegletében található, kellemes mediterrán éghajlattal. Szilencium Panzió Harkány központjában, mégis csendes helyen található. Mobil +36 20 5725 665.
Szállás-üdülés
Az Apartmanház -Mila- Harkányban, kimondottan nyugodt és csendes környezetben található, 150 méterre a termálfürdő főbejáratától.
Az Önök kényelme érdekében frissítettük honlapunkat, hol most megújult külsővel és kibővített tartalommal találkozhat. Az újítás ellenére változatlan udvariassággal és kedvességgel várjuk Kedves Vendégeinket a nyugalom és a kikapcsolódás házába. 2000-ben épült, 25 szobás szállodánk alig 200 méterre található a híres Harkányi Strand- és Gyógyfürdő főbejáratától. A modern fiatalos enteriőr mellett biztosítja valamennyi korosztály számára a kellemes, nyugodt kikapcsolódást. Kényelmét lift, és igényesen berendezett szobák biztosítják, amelyek mindegyikéhez fás-, ligetes udvarra tekintő erkély tartozik. A gasztronómia rajongóinak a hazai- és nemzetközi konyhát felsoroltató I. osztályú étterem áll rendelkezésre.
Harkány Dél-Magyarországon helyezkedik el, híres fürdővel rendelkezik. A fürdő egész évben nyitva van, nyáron este 11-ig fogad vendégeket. A gyógyvíz mozgásszervi betegségek, szervi bántalmak, női betegségek gyógyítására kiválóan alkalmas. A víz legjellemzőbb alkotórésze a szénoxidszulfid. A fürdő nemcsak a betegeket, de a pihenni vágyókat is várja. A ház Harkány központjában található saját kerttel, parkolóval, csendes környéken. 2-3 ágyas szobák zuhanyozó-WC-vel, terasszal, TV-vegjellemzőbb alkotórésze a szénoxidszulfid. A fürdő nemcsak a betegeket, de a pihenni vágyókat is várja. A ház Harkány központjában találhel (SAT, RTL, Programok) konyhával. Éttermek, boltok, üzletek, a közelben. Lehetőségek sétákra, biciklizésre, lovaglásra, teniszre, sportolásra, szórakozásra. A házhoz tartozik egy ősfás kert, kerti hintákkal, kerti tóval, pihenő-ágyakkal. A kertben igény esetén grillezési lehetőséget is biztosítunk vendégeink számára. Várjuk 10-14 fős csoportok
étterem, szálláslehetőség, szálláshely, vendéglő, restaurant, csoportos szállás, vendéglátás, szállás, üdülőhely, étkezde, panzió, rendezvények lebonyolítása, egyéni szállás, rendezvényszervezés,
Egész évben kirándulási, erdei iskola és nyári táborozási lehetőséget kínálunk az iskola pedagógusai és gyermekei számára Harkányban a 2002-ben épült Égerliget Vendégházban, ahol egész évben folyamatosan fogadjuk Önöket.
Ha igazi pihenésre és kikapcsolódásra vágyik, jöjjön el hozzánk és élvezze a csend és nyugalom minden pillanatát.
Harkány a nemzetközi hírű, élénk forgalmú gyógyüdülőhely Magyarország egyik legdélibb városa: Baranya megyében, a Tenkes-hegy lábánál fekszik. Mintegy 1500 m mélyről feltörő, 69°C -os, magyas Harkány a nemzetközi hírű, élénk forgalmú gyógyüdülőhely Magyarország egyik legdéliszulfid- és karbonszulfid tartalmú gyógyvize isszappakolás, fürdőzés és ivókúra útján a mozgásszervi megbetegedések minden válfajának kezelésére alkalmas. A város megyeszerte híres élénkkulturális életéről: hagyományosan, évek óta szerveződnek mindmagasabb színvonalú egy- és többnapos rendezvények, melyekből az idelátogatók a nyári szezonon kívül is kivehetik a részüket. Mind a város, mind pedig környéke bővelkedik történelmi- és idegenforgalmi látványosságokban. A környezet kiválóan alkalmas pihenésre, feltöltődésre - a szobák ablakai és üdülőgarnitúrával felszerelt erkélyei a szálloda kertjére, illetve a mögötte elterülőligetre nyílnak. A szobák fél- és teljes panziós ellátással igénybe vehetők, a
hotel, hotel kager, harkányi panziók, olcsó szállás, harkány szállás, harkányi szállodák, harkányi apartman, harkányi utazás, harkányi panzió, harkányi szállók, szállásfoglalás, harkányi hotelek,
A Harkány Apartman vendéglátással foglalkozik.
Üdülési és fürdőhelyi információs portál
Az Akvamarin Üdülőház a Harkányi Gyógy-és Strandfürdőtől kb. 5 percnyi sétára helyezkedik el csendes, nyugodt környezetben. A hatalmas fákkal tarkított parkban elhelyezkedő épület és fa házak kiválóan alkalmasak a pihenésre. A sportot kedvelők számára ping-pong asztalokkal, kispályás foci és teniszpályával rendelkezünk. A parkban található egy kültéri sütőhely, ami tökéletes nyársaláshoz, grillezéshez, kinti főzéshez.
szolgáltató, szállás, szálláshely, vendégház, apartman
Nyitva: H-V:12.00-22.00
Szállásközvetítés Kiránduló programok Bel- és külföldi utak Autókölcsönzés Internet kapcsolat Harkányfürdo új, dinamikusan fejlodo utazási irodája a Thermal Travel Utazási Iroda, mely a régiót bemutató népszeru fakultatív kirándulásaival és a széles skálán mozgó szálláshelykínálatával nyerte el az utazóközönség elismerését.
Harkány honlapja
A Bischof Ingatlan Bt.-t 1999.-ben alapította Bischof Péter 250.000, - Ft. alaptőkével. 2000. május 07-én megnyitotta első ingatlanforgalmazással foglalkozó irodáját Harkányban, a Kossuth Lajos u. 24-26. fsz. 2. szám alatt.A cég fő profilként ingatlanközvetítéssel és társsházkezeléssel foglakozik. A cég mottója:"ÉRTÉK & ELÉGEDETTSÉG"! Vagyis az ingatlanközvetítés és társasházkezelés terén szerzett tapasztalatait egy fajta értékként kívánja ügyfelei részére bocsátani, aminek kimondott célja az ügyfelek elégedettségének az elérése.
- DRÁVA HOTEL THERMAL RESORT****
BARANYA, 7815 HARKÁNY, BARTÓK BÉLA ÚT 1.
3 csillag 2 vélemény alapján·Képek (13)·Videók (1)A Dráva Hotel Thermal Resort az európai hírű gyógyfürdőhelyen Harkányban, Magyarország délnyugati részén, a baranyai megyeszékhelytől 25 km-re délre található. A szálloda frekventált, de mégis csendes helyen, a fürdő közvetlen szomszédságában helyezkedik el. A szálloda 88 szobáját 4 típusban kínálja, gondolva a családosokra és a mozgássérült vendégekre is. Szolgáltatásaink: úszó-és élménymedence (nyakzuhatag, ülő- és fekvő pezsgőoad, masszázstorony, vizköpők), jacuzzi, fitness-terem, napozó terasz, finn szaunák, gőzkabin, sószoba, infra szauna, különböző típusú masszázsok és kádfürdők, étterem, Lobby Bár, konferencia termek, tenisz pályák, röplabda- és focipályák, játszótér, Kneipp-sétány, kellemes park pihenőpadokkal, széf, ajándéktárgyak, ébresztés, internet, kamerával megfigyelt zárt parkoló.
