HENTESBOLT


17 találat HENTESBOLT kulcsszóra

  • HÚSBOLT ÉS BÜFÉ- TASS
    BÁCS-KISKUN, 6098 TASS, SZENT ISTVÁN TÉR 1.

    Szüleim, nagyszüleim, dédszüleim révén törzsgyökeres tassinak vallom magam. Kereskedelmi tanulmányaim befejezése után dolgoztam Kunszentmiklóson és Budapesten. Az élet úgy hozta, hogy 23 évesen a Rácz László úton kivehettem a régi húsboltot, majd 2004 januárjában megnyitottam a Szent István téren saját üzletemet. Ezt követően egy évre rá készült el a Büfé, amit családi vállalkozásban müködtetünk.Szeretném minél magasabb szakmai színvonalon a falu lakosságát ellátni, nyáron a nyaraló övezetet, a szomszéd falvakból átlátogatókat és az átmenő forgalmat. Célom minél magasabb színvonalon kiszolgálni kedves vevőimet. Szeretettel várom minden új és régi ismerősömet.


  • RÁFÉSZ-COOP ZRT.
    1173 BUDAPEST, PESTI ÚT 8-12.

    Budapest XVII. kerületében a Rákosmenti Földművesszövetkezet jogutódjaként 1948 óta működik a Rákosmenti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. A "hőskorszakban" Rákosvidéken (Keresztúr, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákosliget, Rákoskert) megteremtette a kiskereskedelmi hálózatot, meghatározó szerepet vállalt a lakosság ellátásában. Számottevő ipari, szolgáltató, vendéglátó felvásárló tevékenységet is végzett, több száz munkahelyet biztosítva. A nyolcvanas évek végére a rendszerváltás, a piacgazdaság kialakítása, a privatizáció új helyzetet teremtett, és teljesen átalakította a szövetkezetek gazdasági életét.


  • GARZON-HÚS KERESKEDELMI KFT.
    VESZPRÉM, 8226 ALSÓÖRS, ENDRŐDI SÁNDOR U. 47.

    Hús, hentesáru kis- és nagykereskedelem


  • ART-KER KFT. - ÁRKÁDIA HÚSÜZLET
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, DOLGOZÓK ÚTJA 1/A

    Art-Ker PLusz Kft. Hús- Hentesáru és Tejtermék. Vác, Szombathely, Sopron további weboldal: http://artker.internettudakozo.hu/


  • KÖRMEND ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ
    VAS, 9900 KÖRMEND, RÁKÓCZI U. 8.

    Jogelődünk, a Körmend és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet 1946-ban alakult meg. A szövetkezet erejét növelte az 1962-es csákánydoroszlói és az egyházasrádóci földművesszövetkezettel, majd az 1977-es nádasdi ÁFÉSZ-szel történő egyesülés. 1967-ben a szövetkezet küldöttgyűlése a szövetkezet nevét Körmend és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetre változtatta, kifejezve ezzel az elnevezésben is a fő tevékenységet. Jelenlegi működési körzetünk Körmend városra, valamint Csákánydoroszló, Egyházasrádóc, és Nádasd nagyközségekre, és a vonzáskörzethez tartozó településekre terjed ki. Tevékenységünk döntő hányadát a bolti kiskereskedelem adja, emellett ingatlan bérbeadással, felvásárlással, bérfőzéssel (szeszfőzde) foglalkozunk. Központi igazgatás telefonszámai: (94) 410-134 (94) 410-015 (94) 410-016


  • BURZÁN KFT. - HÚSÁRUHÁZ
    HAJDÚ-BIHAR, 4034 DEBRECEN, KASSAI ÚT 93.

    Élelmiszer kiskereskedelem: hús- és hentesáruk, baromfitermékek forgalmazása


  • GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ
    HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, JÓKAI ÚT 4.

    Az elmúlt évtizedekben a fogyasztási szövetkezetekre jellemző sokrétűség az erőforrások koncentrálásának és jobb hasznosításának szükségessége miatt alapvetően megszűnt. Ez a folyamat a szövetkezetünknél is végbement és tevékenységünk mára csupán három területre koncentrálódik. Fő tevékenységként az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem maradt. Ez adja árbevételünk 90%-át.


  • ALBRECHT HÚS KFT.
    8200 VESZPRÉM, VÁMOSI ÚT 9.

    Hús-, hentesáru, baromfi szaküzlet működtetése, nagykereskedelem Tel: +36 88-423-823


  • BARCS COOP ZRT.
    SOMOGY, 7570 BARCS, SEMMELWEIS ÚT 1.

    A BARCS COOP Zrt. működési területe Barcs város, és a városkörnyék 26 települése. Alaptevékenysége az élelmiszer kiskereskedelem. Az országos Coop hálózat tagjaként 46 kiskereskedelmi egységet üzemeltet, ebből 9 üzlet Barcs városban működik. Az élelmiszerkereskedelem terén mind a városban, mind a városkörnyéken meghatározó szerepet tölt be. A BARCS COOP Zrt. az üzlethálózatát folyamatosan korszerűsíti, nagy hangsúlyt helyez a vásárlók kimagasló szinten történő ellátásához szükséges technikai-technológiai háttér biztosítására. A Barcs városban üzemelő BARCS COOP Zrt. Coop maxi és supermarket áruházaink modern technikával, korszerű berendezésekkel felszereltek, légkondicionáltak, így kényelmes, színvonalas vásárlási körülményeket biztosítanak. A BARCS COOP Zrt. üzletei nagy választékkal, minden árkategóriában bőséges kínálattal állnak a vásárlók rendelkezésére.


  • NAGY MIHÁLY ÉS FIA BT.- HÚSBOLT
    FEJÉR, 8095 PÁKOZD, BUDAI U 102.

    További telefonszámunk: 22/458-054



  • OLKER BT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4516 DEMECSER, VÁCI MIHÁLY U. 23.

    Telefon: +36 30/205-8246.


  • IZSÁKI ÁFÉSZ
    BÁCS-KISKUN, 6070 IZSÁK, DÓZSA TÉR 1.

    Cégünk élelmiszer és iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem, egyéb vegyes kereskedelemmel foglalkozik.


  • SZÉKELY ÉS TÁRSA VENDÉGLÁTÓIPARI BT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, BATTHYÁNY U. 32.

    húsbolt, hentesbolt, hús nagykereskedelem, húsüzlet, hentesüzlet, húskészítmények, húsáru, hús


  • DODO-2457 KERESKEDELMI ÉS FUVAROZÁSI BT.
    FEJÉR, 2457 ADONY, RÁKÓCZI ÚT 17.

    Mobil: +36 30/947-7988.


  • ART-KER KFT. - DOMUS HÚSBOLT
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZŰRCSAPÓ U. 23

    húsáru forgalmazás, élelmiszer, hentesáru, töltelékáru, tejtermékek, vegyesbolt, tőkehús, élelmiszer üzletek, élelmiszerdiszkont, élelmiszerdiszkont áruház, tejtermék, húsáru, hentesbolt, húsbolt,


  • BURZÁN KFT. - NAGYPIAC
    HAJDÚ-BIHAR, 4026 DEBRECEN, NAGYPIAC

    Élelmiszer kiskereskedelem: hús- és hentesáruk, baromfitermékek forgalmazása


  • FELSŐBÜKI HÚSBOLT
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, FELSŐBÜKI NAGY PÁL UTCA 30

    étkezés, húsipar, húskészítmények, hentesáruk, sertés, csirke, vadhús, henye zoltán, marha, éttermek, hentesbolt, húsáru, sonka