HERBÁRIA MAGAZIN
58 találat HERBÁRIA MAGAZIN kulcsszóra
- HERBÁRIA ZRT. KÖZPONTI IRODAHÁZ - BUDAPEST
1134 BUDAPEST, DÓZSA GYÖRGY ÚT 144.
5 csillag 13 vélemény alapjánA Herbária Magyarország legnagyobb múltú gyógynövényes cége. A Herbária ZRt. állami cégként alakult, 1949-es alapítása óta kizárólag magyar tulajdonban van. A cég alaptevékenysége keretében gyógynövények felvásárlásával, gyógynövény alapanyagú termékek és gyógyhatású készítmények előállításával, illetve forgalmazásával foglalkozik. A cég tevékenységi körét tekintve hazánkban piacvezetőnek számít. A Herbária ZRt. kiemelt céljai közé tartozik, hogy az emberekben felkeltse a felelősségérzetet egészségük megőrzése iránt, és hogy az egészségmegőrzés és betegségmegelőzés területén felmerült fogyasztói igényeket minél szélesebb körben tudja kielégíteni. A Herbária ZRt. küldetésének tekinti, hogy hidat építsen a természettől eltávolodott ember és a természet egészséget megőrző, védő és megújító forrásai között.
- HERBÁRIA SZAKÜZLET - NYÍREGYHÁZA, ZRÍNYI UTCA
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, ZRÍNYI UTCA 8-10
5 csillag 4 vélemény alapjánAz emberek nagy többsége küzd valamilyen egészségügyi problémával, vagy csak tart attól, hogy megbetegszik. A stressz okozta idegrendszeri problémák, a különböző környezeti hatások, a helytelen táplálkozás mind-mind megpróbáltatást jelentenek az emberi szervezet számára. Szaküzleteinkben kaphatók gyógynövények, gyógyteák, gyógyhatású készítmények, étrend kiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok, diabetikus termékek, lábbelik, lábápolási termékek, szemüvegek.
- HERBÁRIA SZAKÜZLET - TATABÁNYA, TESCO
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, BLÁTHY OTTÓ ÚT 1.
5 csillag 2 vélemény alapjánVásárlóink között egyaránt megtalálhatóak a magas, a közepes és az alacsony jövedelműek, és a vásárlók köre folyamatosan bővül. A több évtizedes múltnak köszönhetően a szaküzleteket széles vásárlói körben ismerik. Törzsvásárlóink között az egészségükkel fokozottan törődő, magas státuszú, modern életvitelű fiatalok éppúgy megtalálhatók, mint azok a középkorúak és idősebbek, akik mindennapi életminőségük javítása érdekében használják a természetes készítményeket.
- HERBÁRIA SZAKÜZLET - MISKOLC, CORA
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3518 MISKOLC, PESTI UTCA 9
5 csillag 2 vélemény alapjánTevékenységünk során a népgyógyászati hagyományokat a korszerű kutatási módszerek eredményeivel és a legfejlettebb termelési, minőségbiztosítási és vállalatirányítási megoldásokkal ötvözzük. Szaküzletben a gyógynövények mellett az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékek teljes kínálatából válogathatnak a vásárlók. Termékkínálatunkat folyamatosan bővítve arra törekszünk, hogy a gyógynövények jótékony hatása a lehető legváltozatosabb formákban váljon elérhetővé mindenki számára. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki.
A HERBÁRIA két megfoghatatlan, de annál értékesebb kincset őriz. Az egyik az elmúlt évtizedekben felhalmozott gyógynövényes tapasztalat. Ezen alapul termékeink hatása, és ezt a tudást adják át a munkatársaink nap mint nap vásárlóiknak. A másik, legfontosabb érték pedig az, hogy ma hazánkban a legtöbb ember számára a gyógynövény fogalma a HERBÁRIA névvel fonódik össze.
Tevékenységünk során a népgyógyászati hagyományokat a korszerű kutatási módszerek eredményeivel és a legfejlettebb termelési, minőségbiztosítási és vállalatirányítási megoldásokkal ötvözzük. Termékkínálatunkat folyamatosan bővítve arra törekszünk, hogy a gyógynövények jótékony hatása a lehető legváltozatosabb formákban váljon elérhetővé mindenki számára. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki. Intenzív kiskereskedelmi fejlesztő tevékenységünk eredményeképpen szaküzlethálózatunk az ország egész területét lefedi. Folyamatosan bővülő szaküzlet-hálózatunkban a gyógynövények mellett az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékek teljes kínálatából válogathatnak a vásárlók.
herbária magazin, bio teák, illóolaj, herbaria webshop, gyógynövény üzem, bio, bioteák, tasakolt levelek, kenőcs, gyógytermékek, drogéria, herbária gyógynövény szaküzlet, herbária szaküzlet,
herbaria webshop, tea, étrend kiegészítők, kozmetikumok, illóolajok, táplálék kiegészítő, gyógynövények, filteres levelek, ásványi anyagok, tasakolt levelek, tasakolt virágok, monteák, növények
Termékkínálatunkat folyamatosan bővítve arra törekszünk, hogy a gyógynövények jótékony hatása a lehető legváltozatosabb formákban váljon elérhetővé mindenki számára. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki. Folyamatosan bővülő szaküzlet-hálózatunkban a gyógynövények mellett az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékek teljes kínálatából válogathatnak a vásárlók.
A korábbi egyeduralkodó, monopol helyzetben lévő Vállalat mellett a fejlődés, átalakulás részeként egyre több magán cég kezdett foglalkozni gyógynövény gyűjtéssel, felvásárlással és kereskedelemmel is. A HERBÁRIA kizárólagos helyzete ugyan megszűnt, neve azonban az évtizedek alatt azonosult a gyógynövény fogalmával.
Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki.
Termékkínálatunkat folyamatosan bővítve arra törekszünk, hogy a gyógynövények jótékony hatása a lehető legváltozatosabb formákban váljon elérhetővé mindenki számára. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki.
A HERBÁRIA szaküzletek az egészségmegőrzés területén végzett szolgáltatással, szaktanácsadással állnak a vásárlók rendelkezésére. A termékkört tekintve átmenetet képeznek az élelmiszerüzletek, fitotékák és a gyógyszertárak között. A szaküzletekben személyes kiszolgálás folyik. Munkatársaink foglalkoznak természetgyógyászati, táplálkozási, wellness, életmód- és egészség megőrzési tanácsadással, allergiaszűréssel, vérnyomásméréssel.
Valamennyi HERBÁRIA szaküzletnek ugyanaz a célja: a vásárlók számára biztosítani a magas színvonalú kiszolgálást, szolgáltatásokat, termékkínálatot versenyképes árak mellett, az üzletek számára pedig megteremteni a kiszámítható hasznot és a sikeres és eredményes üzletvitelt.
gyógynövény üzem, tasakolt bogyók, illóolajok, gyógynövények, kozmetikumok, gyógytermékek, illóolaj, drogéria, étrend kiegészítő, filteres füvek, gyógyhatású készítmények, fürdő, növények jótékony
A HERBÁRIA szaküzletek az egészségmegőrzés területén végzett szolgáltatással, szaktanácsadással állnak a vásárlók rendelkezésére. A termékkört tekintve átmenetet képeznek az élelmiszerüzletek, fitotékák és a gyógyszertárak között. A szaküzletekben személyes kiszolgálás folyik. Az emberek nagy többsége küzd valamilyen egészségügyi problémával, vagy csak tart attól, hogy megbetegszik. A stressz okozta idegrendszeri problémák, a különböző környezeti hatások, a helytelen táplálkozás mind-mind megpróbáltatást jelentenek az emberi szervezet számára.
Törzsvásárlóink között az egészségükkel fokozottan törődő, magas státuszú, modern életvitelű fiatalok éppúgy megtalálhatók, mint azok a középkorúak és idősebbek, akik mindennapi életminőségük javítása érdekében használják a természetes készítményeket.
- HERBÁRIA SZAKÜZLET - MOSONMAGYARÓVÁRI TESCO
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, KIRÁLYHIDAI ÚT 42gyógytea, táplálék kiegészítő, vitaminok, természet patikája, tasakolt levelek, herbária gyógynövény szaküzlet, étrend kiegészítők, gyógyhatású készítmények, kozmetikum, tasakolt füvek, biotermék,
HERBÁRIA a gyógynövénypiac legjelentősebb szereplője. A felhalmozódott tudás és tapasztalat, termékeink ismertsége és elfogadottsága, a folyamatos innováció segít minket abban, hogy pozíciónkat megőrizzük.
Szaküzletben a gyógynövények mellett az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékek teljes kínálatából válogathatnak a vásárlók.
Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki, így termékkínálatunkat folyamatosan bővítve arra törekszünk, hogy a gyógynövények jótékony hatása a lehető legváltozatosabb formákban váljon elérhetővé mindenki számára.
Vásárlóink között egyaránt megtalálhatóak a magas, a közepes és az alacsony jövedelműek, és a vásárlók köre folyamatosan bővül. A több évtizedes múltnak köszönhetően a szaküzleteket széles vásárlói körben ismerik. Törzsvásárlóink között az egészségükkel fokozottan törődő, magas státuszú, modern életvitelű fiatalok éppúgy megtalálhatók, mint azok a középkorúak és idősebbek, akik mindennapi életminőségük javítása érdekében használják a természetes készítményeket.
Herbária az egészségmegőrzés területén végzett szolgáltatással, szaktanácsadással állnak a vásárlók rendelkezésére. A termékkört tekintve átmenetet képeznek az élelmiszerüzletek, fitotékák és a gyógyszertárak között.
Vásárlói között egyaránt megtalálhatóak a magas, a közepes és az alacsony jövedelműek, és a vásárlók köre folyamatosan bővül. A több évtizedes múltnak köszönhetően a szaküzleteket széles vásárlói körben ismerik. Törzsvásárlóink között az egészségükkel fokozottan törődő, magas státuszú, modern életvitelű fiatalok éppúgy megtalálhatók, mint azok a középkorúak és idősebbek, akik mindennapi életminőségük javítása érdekében használják a természetes készítményeket.
Az elmúlt évtizedekben felhalmozott gyógynövényes tapasztalaton alapul termékeink hatása, és ezt a tudást adják át a munkatársaink nap mint nap vásárlóiknak. A másik, legfontosabb érték pedig az, hogy ma hazánkban a legtöbb ember számára a gyógynövény fogalma a HERBÁRIA névvel fonódik össze. Azért dolgozunk, hogy ez a következő fél évszázadban is így legyen, és a gyógynövények egészségvédő, gyógyító, szépítő erejéből minél többen részesülhessenek.
bio, vitaminok, tasakolt magok, herbária szaküzlet, gyógytermékek, növények jótékony hatása, illóolajok, tinktúra, herbaria webshop, herbária patika, bioteák, táplálék kiegészítő, filteres virágok,
Gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki. Termékkínálatunkat folyamatosan bővítve arra törekszünk, hogy a gyógynövények jótékony hatása a lehető legváltozatosabb formákban váljon elérhetővé mindenki számára.
Fontosnak tartjuk vevőink igényeinek alapos megismerését folyamatos kommunikációval és a megszerzett tapasztalatok beépítését fejlesztési programjainkba. Mindezzel célunk az igények minél magasabb szintű kielégítése. Törzsvásárlóink között az egészségükkel fokozottan törődő, magas státuszú, modern életvitelű fiatalok éppúgy megtalálhatók, mint azok a középkorúak és idősebbek, akik mindennapi életminőségük javítása érdekében használják a természetes készítményeket.
A gyógynövények mellett az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékek teljes kínálatából válogathatnak a vásárlók. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki.
Szaküzletünkben kaphatók gyógynövények, gyógyteák, gyógyhatású készítmények, étrend kiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok, diabetikus termékek, lábbelik, lábápolási termékek, szemüvegek.
étrend kiegészítők, teakeverékek, aromaterápiás kellékek, tasakolt gyökerek, herbaria, herbária magazin, illóolaj, bánfi hajszesz, táplálék kiegészítő, gyógyhatású készítmények, biokozmetikumok,
Az évszázadok alatt kialakult gyógynövény-kereskedelem lehetővé tette ezen terület fejlesztését, a gyógynövény-drogok ipari méretű felhasználását. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki.
herbária franchise, gyógynövényüzem, herbária gyógynövény szaküzlet, drogéria, aromaterápiás termékek, herbaria, bioteák, gyógytermékek, bánfi hajszesz, herbaria webshop, tinktúra, herbária magazin,
A HERBÁRIA két megfoghatatlan, de annál értékesebb kincset őriz. Az egyik az elmúlt évtizedekben felhalmozott gyógynövényes tapasztalat. Ezen alapul termékeink hatása, és ezt a tudást adják át a munkatársaink nap mint nap vásárlóiknak. A másik, legfontosabb érték pedig az, hogy ma hazánkban a legtöbb ember számára a gyógynövény fogalma a HERBÁRIA névvel fonódik össze. Az évszázadok alatt kialakult gyógynövény-kereskedelem lehetővé tette ezen terület fejlesztését, a gyógynövény-drogok ipari méretű felhasználását.
herbária gyógynövény szaküzlet, biokozmetikumok, teakeverékek, gyógynövények, illóolaj, filteres füvek, aromaterápiás kellékek, bánfi hajszesz, herbária webshop, bio teák, növények jótékony hatása,
kozmetikum, herbária franchise, herbária szaküzlet, gyógyteák, herbaria webshop, illóolajok, gyógytea, herbária magazin, tasakolt levelek, gyógynövény üzem, étrend kiegészítők, tinktúra, herbária
Budapesten a Duna mindkét partján, kellemes, régi idők hangulatát idéző üzleteinkben rendkívül udvarias, szakértő személyzettel várják a betérő érdeklődőket, a magyar és külföldi vásárlókat. A Váci utcától néhány lépésnyire a Vámház körúton, Magyarországon ritkaságnak számító szakmai tudással és felkészültséggel rendelkező partnerünk működtetésével; öregbíti a HERBÁRIA nevet.
Cégünk a HERBÁRIA Zrt. 1993-ban magyar magántulajdonba került. Tevékenységünk során a népgyógyászati hagyományokat a korszerű kutatási módszerek eredményeivel és a legfejlettebb termelési, minőségbiztosítási és vállalatirányítási megoldásokkal ötvözzük. Valamennyi HERBÁRIA szaküzletnek ugyanaz a célja: a vásárlók számára biztosítani a magas színvonalú kiszolgálást, szolgáltatásokat, termékkínálatot versenyképes árak mellett, az üzletek számára pedig megteremteni a kiszámítható hasznot és a sikeres és eredményes üzletvitelt.
Szaküzletben a gyógynövények mellett az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékek teljes kínálatából válogathatnak a vásárlók. Arra törekszünk, hogy a gyógynövények jótékony hatása a lehető legváltozatosabb formákban váljon elérhetővé mindenki számára. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki.
Tevékenységünk során a népgyógyászati hagyományokat a korszerű kutatási módszerek eredményeivel és a legfejlettebb termelési, minőségbiztosítási és vállalatirányítási megoldásokkal ötvözzük. Termékkínálatunkat folyamatosan bővítve arra törekszünk, hogy a gyógynövények jótékony hatása a lehető legváltozatosabb formákban váljon elérhetővé mindenki számára. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki.
- HERBÁRIA SZAKÜZLET - DUNAÚJVÁROS, TESCO
FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, ARANYVÖLGYI ÚT 6
4 csillag 1 vélemény alapjánHERBÁRIA szaküzletek célja: a vásárlók számára biztosítani a magas színvonalú kiszolgálást, szolgáltatásokat, termékkínálatot versenyképes árak mellett, az üzletek számára pedig megteremteni a kiszámítható hasznot és a sikeres és eredményes üzletvitelt.
Termékkínálatunkat folyamatosan bővítve arra törekszünk, hogy a gyógynövények jótékony hatása a lehető legváltozatosabb formákban váljon elérhetővé mindenki számára. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki.
gyógynövény üzem, kenőcs, tasakolt levelek, természettudományos gyógyítás, herbária gyógynövény szaküzlet, diabetikus termékek, természet patikája, táplálék kiegészítő, tinktúra, biobolt, bio teák,
A HERBÁRIA két megfoghatatlan, de annál értékesebb kincset őriz. Az egyik az elmúlt évtizedekben felhalmozott gyógynövényes tapasztalat. Ezen alapul termékeink hatása, és ezt a tudást adják át a munkatársaink nap mint nap vásárlóiknak. A másik, legfontosabb érték pedig az, hogy ma hazánkban a legtöbb ember számára a gyógynövény fogalma a HERBÁRIA névvel fonódik össze. Azért dolgozunk, hogy ez a következő fél évszázadban is így legyen, és a gyógynövények egészségvédő, gyógyító, szépítő erejéből minél többen részesülhessenek.
A stressz okozta idegrendszeri problémák, a különböző környezeti hatások, a helytelen táplálkozás mind-mind megpróbáltatást jelentenek az emberi szervezet számára. Szaküzletünkben kaphatók gyógynövények, gyógyteák, gyógyhatású készítmények, étrend kiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok, diabetikus termékek, lábbelik, lábápolási termékek, szemüvegek.
A HERBÁRIA az egészségmegőrzés területén végzett szolgáltatással, szaktanácsadással állnak a vásárlók rendelkezésére. A termékkört tekintve átmenetet képeznek az élelmiszerüzletek, fitotékák és a gyógyszertárak között. A szaküzletekben személyes kiszolgálás folyik.
A HERBÁRIA koncepciójának biztos helye van az egészségmegőrzés és gyógyítás területén. Tevékenységünk alapja az egészségmegőrzés területén végzett szolgáltatás. A HERBÁRIA szaküzletek az egészségmegőrzés területén végzett szolgáltatással, szaktanácsadással állnak a vásárlók rendelkezésére. A termékkört tekintve átmenetet képeznek az élelmiszerüzletek, fitotékák és a gyógyszertárak között. A szaküzletekben személyes kiszolgálás folyik.
Fontosnak tartjuk vevőink igényeinek alapos megismerését folyamatos kommunikációval és a megszerzett tapasztalatok beépítését fejlesztési programjainkba. Mindezzel célunk az igények minél magasabb szintű kielégítése. Munkatársaink foglalkoznak természetgyógyászati, táplálkozási, wellness, életmód- és egészség megőrzési tanácsadással, allergiaszűréssel, vérnyomásméréssel.
gyógynövények, filteres füvek, herbaria webshop, illóolajok, bánfi hajszesz, illóolaj, tea, gyógytea, biokozmetikumok, ásványi anyagok, biotermék, tasakolt virágok, bioélelmiszerek, bio teák, herbária
A gazdasági kihatások a HERBÁRIA tevékenységét, gazdálkodását sem kerülhették el. A korábbi egyeduralkodó, monopol helyzetben lévő Vállalat mellett a fejlődés, átalakulás részeként egyre több magán cég kezdett foglalkozni gyógynövény gyűjtéssel, felvásárlással és kereskedelemmel is. A HERBÁRIA kizárólagos helyzete ugyan megszűnt, neve azonban az évtizedek alatt azonosult a gyógynövény fogalmával. Tevékenységünk során a népgyógyászati hagyományokat a korszerű kutatási módszerek eredményeivel és a legfejlettebb termelési, minőségbiztosítási és vállalatirányítási megoldásokkal ötvözzük.
12
