HITTAN
36 találat HITTAN kulcsszóra
A Kolping Katolikus Szakiskola speciális feladatot vállalt magára. Gyöngyös Város vonzáskörzetében iskolánk az egyetlen katolikus szakiskola. Ebből adódóan a mi intézményünk az egyetlen, amely a fiatalok szakmunkásvizsgára való felkészítése mellett jóval több emberi értéket, erkölcsi elvet próbál közvetíteni, a gyakorlatban megvalósítani, mint a hagyományos intézmények.
Tanítványainkat az önmaguk iránti igényességre kívánjuk nevelni, rendre, önfegyelemre szoktatni. Ezt a célt szolgálja az iskolában kialakított külső-belső rend. Mivel valószínűen elsősorban városi gyermekek választják iskolánkat, igyekszünk a városi szülők igényeihez alkalmazkodni, pl. szünidők, a tanítás rendje vonatkozásában. De nem szeretnénk kiszolgálni a szélsőséges divatok tekintetében sem a diákokat, sem a szülőket. Művelt, továbbtanulásra képes érettségizett tanulókat kívánunk kibocsátani az iskolából.
szentmise, mise, hitoktatás, templom, békéscsabai templom, énekkar, hittan, római katolikus plébánia, belvárosi templom, katolikus
A Názáreti Egyház egy evangéliumi szabadegyház, amely kezdettől fogva magát az egyetlen, szent és egyetemes apostoli egyház részének tekintette, és igyekezett ehhez hű maradni. Gyökerei egy 18. századi nagy-britanniai evangéliumi ébredésre (metodista ébredés) nyúlnak vissza, melynek elindítója és szellemi vezetője Wesley János anglikán lelkész volt. Munkássága nyomán emberek ezrei - főleg a közép és alsó rétegekből - tettek bizonyságot megváltozott életükkel arról, hogy a megszentelődés valóság lehet.
Az óvoda helyi nevelési programja a szülőkkel való szoros együttműködés, a másság tolerálása, a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált fejlesztése.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Magyarország egyetlen evangélikus felsőoktatási intézménye. Bár neve az idők során többször változott, a több mint 400 éves múltra visszatekintő intézmény elsőrendű feladata mindvégig a lelkészképzés maradt. A pecsétjén található 1557-es évszám a reformáció szellemében megnyílt soproni latin iskola alapításának idejét jelzi, ebből nőtt ki később a Soproni Evangélikus Teológiai Főiskola, amely 1923-ban mint a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Soproni Evangélikus Hittudományi Kara egyetemi rangot kapott. 1950-ben az Evangélikus Hittudományi Kart hasonlóan a többi egyházi felsőoktatási intézményhez leválasztották az egyetemről, ettől kezdve viselte az Evangélikus Teológiai Akadémia nevet. 1951-ben Budapestre költöztették, és jogi státusa egészen 1990-ig tisztázatlan maradt, amikor is az Országgyűlés az államilag elismert nem állami egyetemek közé sorolta.
A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium oktatással foglalkozik.
Intézményünk kétszintes épülete egy hatalmas játszóudvaron, parkban van, melyet 25-30 éves hárs, platán, gesztenyefák árnyékolnak, bokrok szegélyeznek, tesznek hangulatossá.
iskola, oktatás, református, általános, iskolai, képzés, hitoktatás, hittan, tehetséggondozás, felzárkóztatás, informatika, nyelvoktatás, angol, nyelv, német, egyházi, ének, diákönkormányzat, könyvtár
A BERZSENYI DÁNIEL EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM oktatással foglalkozik.
Iskolánk arra törekszik, hogy az egyetemes emberi kinccsé vált keresztény és humanista értékeket sajátíttassa el tanulóival. Hitvallásunk lényege, hogy tanítványainkat fogékonnyá tegyük a humanizmus és az evangéliumi üzenet számára.
gimnázium, oktatás
- ÚJFEHÉRTÓI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ ÉS FILIÁI
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4244 ÚJFEHÉRTÓ, DEBRECENI U.1.
5 csillag 1 vélemény alapjánPlébánia Újfehértói Római Katolikus Egyház hitgyakorlattal, egyházközösségi összetartással. A település a Nyírség Hajdúság felé tekintő peremén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye dél-nyugati részén fekszik, két nagyváros, Debrecen és Nyíregyháza között.
A Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet oktatásal foglalkozik. A győri Káptalandombon élők szinte napi tapasztalata, hogy vezetett turistacsoport vagy annak néhány tagja, egy-két városnéző - annak ellenére, hogy nem turista látványosság megáll a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet épülete előtt. Érdeklődve keresik a választ a most 380 éves Intézmény jellegét illetően. A: önmagában fennálló nyugtalanító kérdésre kapott felelet, mint egyedül lehetséges zár le minden további bizonytalankodást: Főiskola, szeminárium, de mást nem tudnék itt elképzelni 1981. Mikulás-estjén a magunk és a meghívott vendégek szórakoztatására Madách Imre: Ember tragédiája átiratának segítségével próbáltuk meg bemutatni a Házat. A bevezetőben Ádám kérdése így szólt Luciferhez: Mi ez a szép ékszerdoboz, itt a nagy Duna partján A reakció alapján mindenki értette a célzást, s megkezdődhetett az épület módszeres bemutatása. Telefon: 96/528-279.
kiadói tevékenység, biblia, teológia, szociológia, pszichológia, hittan, hitmélyítő, ökológia, szociális munka, környezetvédelem, gyermekvédelem, ifjúságvédelem, irodalom, lelki segély, lakásépítés,
- A VASÚT A GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY ÓVODÁJA
CSONGRÁD, 6722 SZEGED, SZENTHÁROMSÁG U. 47
5 csillag 1 vélemény alapjánKorszerűen berendezett környezetben az alábbi változatos tevékenységeket kínáljuk: Változatosan szervezett színes játék tevékenységet, sok mesével, verssel, zenével - énekkel. Mindennapos testnevelés keretében tartásjavító, mezítlábas lábboltozat erősítő tornát. A szabadban rendszeres mozgást, játékot, gyakori élményszerző kirándulást A gyermekek születés- és névnapjának bensőséges megünneplését. A tevékenységközpontú óvodai nevelés a gyermek központba helyezését és az óvoda nevelési funkciójának kiteljesítését tekinti alapvető feladatának. Célja a gyermeki személyiség fejlesztése, életre való felkészítése, a tevékenységek által és a tevékenységeken keresztül.
Az evangélikusság is nagy múltra tekint vissza városunkban. A legut óbbi népszámlálási adatok szerint több mint 1700 személy vallotta magát evangélikusnak Balassagyarmaton.
Görög katolikus egyházi általános iskolai képzés.
Evangélikus Egyházközség
A Keve-Kiserdei Általános Iskola oktatással foglalkozik.
A közösség hivatása: ifjúságnevelés, pasztorációs- és szociális munka. A Társaság 1790-ben, a francia forradalom idején alakult. Abban az évben, amikor az emberi méltóság és szabadság nevében szerzetesi fogadalom letétele tilos volt. Az alapítók a jezsuita Pierre-Joseph de Cloriviére és Adelaide de Cicé.
Az iskolánk nyolc évfolyamos magyar-német két tanítási nyelvű általános iskola, 2-2 párhuzamos osztállyal. A görög nemzetiségű gyerekek számára délutánonként anyanyelvi oktatás is folyik.
Jelenleg nappali tagozaton 8 évfolyamos és hagyományos 4 évfolyamos képzés folyik összesen 20 osztályban 650 tanulóval, esti és levelező tagozaton kb. 150 hallgatót készítünk fel 4 évfolyamos képzésben az érettségire.
A képzés iránya: A Főiskola a tudományos igényű, átfogó jellegű és eszmetörténeti megközelítésű Biblia-ismeret oktatását tekinti küldetésének
A Diósgyőri Római Katolikus Egyházközség vallással foglalkozik.
A Rákospalotai Evangélikus Gyülekezet egy egyházi hivatal.
- HUNYADI JÁNOS EVANGÉLIKUS ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, HUNYADI JÁNOS UTCA 8-10A Hunyadi mindössze 50 éves iskola, s evangélikus intézményként 9. éve működik.
- TEMESVÁRI PELBÁRT FERENCES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2500 ESZTERGOM, BOTTYÁN JÁNOS U. 10.
2 csillag 1 vélemény alapjánA Ferences Gimnázium és Kollégium a Duna-kanyarban épült ősi királyi városban, Esztergomban található. Iskolánkat, mely egybeépült kolostorunkkal, immár hét évtizede vezetjük. Intézetünk gyakorlati katolikus életet élő, hazájukat szerető, jellemes, tudományokban képzett, jó modorú, egészséges ifjak nevelésére törekszik. A hat évfolyamos általános gimnáziumi programunk mellett ( a kötelező német után latin, francia vagy angol nyelv választható) a leghatékonyabb nevelési eszköz a kollégiumi élet, amely önfegyelemre, közösségi gondolkodásra, lelki és szellemi igényességre kívánja tanulóinkat formálni. A délutáni szakkörök (színjátszókör, énekkar, fotó, könyvkötészet, rajz, ógörög nyelv, irodalom, nyelvtan, történelem, biológia, hittan) a szabadidős tevékenységek (autóvezetői tanfolyam, néptánc, klasszikus táncok, játékok), sportkörök (tenisz, röplabda, kosárlabda, labdarúgás, szertorna, vívás, úszás, sakk), valamint a cserkészet lehetőséget adnak az egyéni érdeklődés és ambíciók számára.
A Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium 2004. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit Újpest központjában a Nyár Utcai Általános és Szakképző Iskola épületében. 25 éves múltra visszatekintő és egy új iskolát lelkesen építő tantestület várja önt és gyermekét.
Az iskola fő célja a fiatalok megóvása az elkallódástól, első szakmához juttatásuk, munkába állításuk, egyúttal vissza, illetve beillesztésük a társadalomba. A Kolping-i mű arra akarja tagjait képessé tenni, hogy keresztényként a világban és ezáltal a foglalkozásukban, a házasságukban és a családban, az Egyházban, és a társadalomban megállják a helyüket.
bérmálás, házasságkötés, temetkezés, közösségi vezető, vallás, katólikus pap, pap otthona, papi tanítás, püspöki hivatal, mise, egyház törvény, egyházközség, pap lakás, temetési szertartás, szertartás
A Szekszárdi Evangélikus Egyházközség 1908-ban kezdett el épülni. Az a terület, amely ez évtől kezdve a Szekszárdi Ág. hitv. Ev. Missziói Egyházközség nevet viselte, a XVI. század gazdag reformációtörténeti hagyományait, emlékeit takarta.
A templom építését Cziráky Antal gróf és felesége, Batthyány Mária grófnő határozták el. Terveit az Egri Székesegyház építésze, Hild József készítette, aki az említett székesegyház mintájára kupolás empire stílusú, klasszikus, szép arányú templomot tervezett, amely terveket többek között pesti és bécsi mesterek valósították meg, 1832. és 1834. között.
Református Egyházközség
Bárkit szeretettel látunk alkalmainkon, aki közösségre vágyik, szeretné megismerni Istent, vagy egyszerűen csak érdekli egy keresztény közösség élete.
A hívő közösség magja, a Szent Anna Plébánia Szoboszlói úti (iskola) miséző helyéből nőtt ki. A rendszerváltás után (1991) ingatlan-csere folytán ez a misézőhely, áttevődött a Tócóskertbe, Szent Család Kápolna néven.
