HIVATALI ÜGYINTÉZÉS


29 találat HIVATALI ÜGYINTÉZÉS kulcsszóra

  • POLGÁRMESTERI HIVATAL - PAKS
    TOLNA, 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61.

    Településfejlesztéssel foglalkozunk


  • NAGYRÁBÉ POLGÁRMESTERI HIVATAL
    HAJDÚ-BIHAR, 4173 NAGYRÁBÉ, KOSSUTH LAJOS ÚT 5.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    A településünk félúton Berettyóújfalu és Püspökladány között fekszik, a Bihari rész Sárréti tájegységén. A 4213-as számú út szeli ketté. Legközelebbi vasútállomás az egyaránt 4-4 km-re Sápon és Biharnagybajomban található.Nagyrábé a Nagysárréthez tartozó község. Igen régóta lakott hely. A régészeti leletek tanúsága szerint a község helyén már Kr.e. 2500-2300-ban település létezett. A nádasokból és mocsarakból kiemelkedő gerinceket, földhátakat a honfoglaló magyarok is alkalmasnak találták lakóhelyül.A váradi Regestrumban első okleveles emlitése 1332-ben történik. Ekkor már egyháza, plébánosa volt. A népesség létszáma - a törökdúlást leszámítva - a XX. század közepéig folyamatosan nőtt. (az 1938-ban kiadott monográfia adatai szerint: 3334 lakosa van, ebből 736 a tanyákon él) Azóta a tanyák megszüntek. Míg 1970-ben közel 3000 éltek itt, 2008. január 1-én 2315 lakosa van a falunak.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, SOMLÓSZŐLŐS
    VESZPRÉM, 8483 SOMLÓSZŐLŐS, KOSSUTH U. 164.

    SOMLÓSZŐLŐS 830 lakosú község a Somló északi lábánál. Római katolikus temploma román kori, többszöri átalakítással.


  • VOKÁNY POLGÁRMESTERI HIVATAL
    BARANYA, 7768 VOKÁNY, KOSSUTH U. 104.

    A Vokány Polgármesteri Hivatal egy önkormányzat. A község írásos emlékekben először a török kiűzése után szerepelt. Története szorosan kapcsolódik az e helyen 1183-ban alapított Trinitás bencés apátsághoz. A bencés kolostor mellett már a XIV. században létezett Szenttrinitás falu is. A kolostor és a templom romjai még a 18. században is láthatóak voltak. 2000-ben ennek a templomnak a romjait tárták fel a Baranya Megyei Régészeti Múzeum munkatársai.


  • VARGA TAMÁS EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
    CSONGRÁD, 6724 SZEGED, CSŐ U. 1

    Varga Tamás egyéni vállakozó és szolgáltatásai: - speciális, fertőtlenítő háztartási kis- és nagytakarítást - ipari takarítást - betegápolást és -őrzést - mikrobiológiai minőségellenőrzést és véleményezést - munkavédelmi és tűzvédelmi tanácsadást - iratszerkesztést, jogi tanácsadást, hivatali ügyintézést vállalok Szegeden.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, BÖKÖNY
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4231 BÖKÖNY, KOSSUTH U. 3.

    A község már Zalán bolgár fejedelem alatt település volt, ez időben Bukodnak hívták, az akkori szláv elnevezés szerint. A név vallási kifejezést tartalmaz. Bököny a Közép-Nyírségben, Nyíregyházától délre 35 km távolságban található település. A 4-es főút közelsége miatt jól megközelíthető. A község Szabolcs-Szatmár-Bereg megye déli csücskében a nagykállói járásban terül el, közvetlen Hajdú-Bihar megye szomszédságában. Délről és nyugatról Hajdúhadház és Téglás, keleten és északon Érpatak, Újfehértó és Geszteréd községekkel határos.


  • KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
    BARANYA, 7300 KOMLÓ, VÁROSHÁZ TÉR 3.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    A város, amelyet most az interneten megkeresett, Baranya megye második legnagyobb városa a Keleti-Mecsek gyönyörű zöld ölében. A fiatal város történelmi gyökerei messzire nyúlnak vissza, hiszen a II. századból származó római kori leletek kerültek napvilágra a város építése során. Az egykori falu létezéséről egy 1256. évi oklevél tudósít Villa Complov néven említve. A település jövője szempontjából jelentős esemény az 1812-es esztendőhöz kötődik, amikor a Komlót körülvevő dombok egyikén kőszenet találtak. A komlói szénbányászat atyja Jánosi Engel Adolf 1898-ban nyitotta meg az első igazán jövedelmező függőlegesen mélybe hatoló aknát, amelyet feleségéről Anna-aknáknak nevezett el.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, HERESZNYE
    SOMOGY, 7587 HERESZNYE, KOSSUTH L. U. 88.

    Településfejlesztéssel foglalkozunk


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, KISBAJCS
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9062 KISBAJCS, KOSSUTH U. 1

    A Polgármesteri Hivatal, Kisbajcs közigazgatással foglalkozik.


  • FÜLÖP ÉS TÁRSA ÜGYVÉDI IRODA
    1034 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 122-124.

    Ügyvédi Iroda



  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, PÁZMÁND
    FEJÉR, 2476 PÁZMÁND, FŐ U. 80

    A hivatal munkarendje: hétfő, kedd, csütörtök: 7.30-tól 15.30 óráig, szerda: 7.30-tól 17 óráig, pénteken: 7.30-tól 14 óráig. Ügyfélfogadási rendje: hétfő, kedd, péntek: 7.30-12 óráig, szerda: 7.30-tól 16.00 óráig, csütörtökön: nincs


  • E-IRODA virtuális adminisztráció ! Teljes körű irodai szolgáltatásokat nyújtunk megbízóink részére. Ha nincs irodája.... Ha nincs titkárnője... Ha nincs ideje..... Ha nincs kedve.... az adminisztrációs feladatokat elvégezni, akkor Önnek ránk van szüksége. E-IRODA / A siker az Öné, a papírmunka a Miénk!


  • KÖZPONTI KÁRRENDEZÉSI IRODA
    1116 BUDAPEST, HAUSZMANN ALAJOS UTCA 1.

    A KKI állami feladatként ellátandó alaptevékenysége, rendeltetése: ellátja a személyi illetve vagyoni kárpótlási, valamint kárrendezési eljárásokkal összefüggő feladatokat.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, SZEGVÁR
    CSONGRÁD, 6635 SZEGVÁR, SZABADSÁG TÉR 2.

    Ügyfélfogadási rend: Hétfő: 08, 00 - 12, 00 Kedd: 13, 00 - 15, 30 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08, 30 - 12, 00 és 13, 00 - 16, 00 Péntek: 08, 00 - 12, 00. A polgármester ügyfélfogadási rendje: Hétfőn és pénteken: 08, 00 - 12, 00 Bejelentkezés telefonon: (63) 364-800 - 26-os mellék A jegyző ügyfélfogadási rendje: Csütörtök: 08, 00 - 12, 00 és 13, 00 - 16, 00 Pénteken: 08, 00 - 12, 00 A pénztár nyitvatartási, ügyfélfogadási rendje: Hétfő: 08, 00 - 12, 00 Kedd: 13, 00 - 15, 00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08, 00 - 12, 00 Péntek: 08, 00 - 10, 00


  • ALSÓSZÖLNÖK ÖNKORMÁNYZATA
    VAS, 9983 SZAKONYFALU, FŐ ÚT 120

    Alsószölnök Vas megyében, Szentgotthárdtól hét kilométerre, az osztrák határ mentén fekszik. Szlovének, németek, magyarok és cigányok lakják.


  • BÁBOLNA POLGÁRMESTERI HIVATAL
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2943 BÁBOLNA, JÓKAI MÓR U. 12.

    Bábolna és környéke az ősidőktől fogva fontos terület lehetett az itt élő emberek számára. Természeti adottságai nagymértékben kedveztek az ember megtelepedéséhez. A közelben több ezer éves zsugorított férfisír és a mellette talált nagyobb méretű, félkész kőeszköz Magyarországon ritkaság számba megy.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, PUSZTAVÁM
    FEJÉR, 8066 PUSZTAVÁM, KOSSUTH U. 64-66.

    A Polgármesteri Hivatal, Pusztavám közigazgatással foglalkozik. Községünk Fejér megye észak-nyugati határán a Vértes hegység lábánál festői környezetben terül el. Pusztavámot, illetve a település elődjét 1403-1410-től említik írásos emlékek.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, REZI
    ZALA, 8373 REZI, KOSSUTH LAJOS U. 35.

    Településfejlesztéssel foglalkozunk A Rezi nevű kisközségnek 1085 lakója van. Keszthelytől és Hévíztől egyaránt 8 km távolságra fekszik. A település az erdővel borított Keszthelyi-hegység, valamint a szőlővel telepített dombok völgyében a Meleg-hegy, Púpos-hegy, Kümell és Almástető által körülölelt völgyben terül el.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
    HAJDÚ-BIHAR, 4074 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, BOCSKAI TÉR 1.
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    A Polgármesteri Hivatal, Hajdúböszörmény közigazgatással foglalkozik.


  • SOS-SPRINT KFT
    1203 BUDAPEST, SZÉCHÉNYI U.3-5

    A K-sprint futárszolgálat fő tevékenysége a belföldi és nemzetközi csomagkézbesítés. Bármilyen szállítási igényére megtaláljuk a legoptimálisabb megoldást legyen akár expressz akár gazdaságos szállításról szó.


  • SZALON TAKARÍTÓVÁLLALKOZÁS
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, PÉCSI U. 148

    Kaposváron 13 éve foglalkozunk takarítási szolgáltatással. Tevékenységeink: takarítás minden téren cégek és magánszemélyek részére , kárpittisztítás, szőnyegtisztítás, vasalás, vásárlás, hivatali ügyek intézése, háztartási karbantartások-javítások, üzemeltetés, nyaraló takarítás, irodák cégek részére állandó napi takarítás és esetenkénti nagytakarítás, épitőipari cégek részére átadás előtti takarítás, fertőtlenítő takarítás, stb.


  • INDIVIDUO PARTNER KFT.
    1146 BUDAPEST, 1146 BP., THÖKÖLY ÚT 77.

    Cégünk profi csapattal vállalja teljes körűen: minden ami cég: számviteli szolgáltatások, könyvelés, előadások a hatékony cégvezetéshez, cégalapítás, hitel közvetítés, biztosítás, pályázatírás, ingatlan közvetítés, munkaerő kiválasztás a grafológia segítségével, energetika. Ami Önnek probléma az nekünk már tapasztalat!Nálunk nincs lehetetlen! Mi az Ön igényeihez igazodunk!


  • CSÖMÖDÉR ÖNKORMÁNYZAT
    ZALA, 8957 CSÖMÖDÉR, RÁKÓCZI U. 49.

    Csömödér a dél-zalai dombságot a zalai dombságtól elválasztó észak- kelet-délnyugat irányú völgy északi peremén, a Cserta patak jobb partján épült. Itt, ebben a völgyben három patak - a Cserta, a Berek patak és az Alsó -Válicka- találkozik. Innen a völgy egyre szélesedve halad délnyugat irányba, előbb a Kerkát magába fogadva, majd rónává szélesedve a Mura völgyében. A község közvetlen szomszédjai északról Hernyék, keletről Kissziget, délről Páka és nyugatról Iklódbördőce. A falut kettévágja a tőle északra eredő névtelen kis vízfolyás. Közvetlenül a falu alatt vezet a Zalaegerszeg- Rédics vasútvonal. A községnek Pákával közös vasútállomása van Csömödér-Páka néven. Zalaegerszegtől 30, Lentitől 10 km választja el. Itt volt az erdei kisvasút végállomása 1999-ig. Most ennek a vasútvonalnak a Lenti erdei kisvasúttal történt összekötése után egy közbeeső állomása lett. Ügyfélfogadás: Hétfő: 8-12, Kedd: 8-12, Szerda: 8-16, Csütörtök: 8-12 Péntek: 8-12 óráig.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, LAJOSKOMÁROM
    FEJÉR, 8136 LAJOSKOMÁROM, FO U. 11

    Lajoskomáromi Polgármesteri Hivatal


  • ASZALÓ POLGÁRMESTERI HIVATAL
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3841 ASZALÓ, RÁKÓCZI FERENC ÚT 87

    Köszöntöm Önt Aszalón - a település több mint 2000 lakosa nevében - azon a településen, melynek történelmét 1275 évtől nyomon követhetjük. Évszázadok során többnyire virágzó mezőgazdaságáról volt nevezetes, melyet a Hernád folyó völgyének egyik legjobb minőségű földje biztosított. Főként szőlőtermesztése és borászata miatt volt ismert, de a gazdálkodás minden mezőgazdasághoz kötődő ágazata jellemző volt a településre.


  • SEDNA KÖNYVELŐ IRODA
    1114 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 62.

    Garanciával vállaljuk: -egyéni vállalkozók -betéti társaságok -korlátolt felelősségű társaságok -gt-k, kht-k teljes körű könyvvezetését, számviteli szolgáltatását.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, DOMASZÉK
    CSONGRÁD, 6781 DOMASZÉK, KÖZTÁRSASÁG TÉR 1.

    Polgármesteri Hivatal, Domaszék


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, PÉTERVÁSÁRA
    HEVES, 3250 PÉTERVÁSÁRA, SZABADSÁG TÉR 1.

    A Polgármesteri Hivatal, Pétervására közigazgatással foglalkozik.


  • DR. SZÉKELY MARGIT KÖZJEGYZŐ
    1132 BUDAPEST, VICTOR HUGO U. 18-22

    Megközelítés: 76-os torlival a Hegedűs Gyula utca megállóhelyig 3-as (kék) metróval a Lehel tér megállóhelyig 15-ös busszal a Victor Hugo utca megállóhelyig Az iroda a Hegedűs Gyula és Pannónia utca közötti irodaház 3. emeletén van.