IDEGENVEZETÉS
Több mint 500 találat IDEGENVEZETÉS kulcsszóra
1991. október 5-e óta, az amatőrök lelkesedésével belevetettük magunkat a turizmusba. Sőt, autóbuszos vállalkozásként korábbra tehető a működésünk, már 22 éve "toljuk a vasat"! 1989. január elsején engedélyezték, hogy magánszemélyként autóbuszt lehessen vásárolni. Mi már március 13-án hoztuk ki az Ikarus gyárból - magánvállalkozásként először - az első új buszunkat, mely "visszamaradt" a szovjet exportból; színe alapján a Nagypirosat. Ma már az etalon az emeletes Setránk. Jó az elmúlt évekre visszagondolni, egy kicsit el is érzékenyülünk; de talán jobb lenne újraélni őket, hiszen sikereink, kudarcaink alakítottak bennünket. Ettől függetlenül valljuk: előre kell nézni, nem hátra!
- BEST REISEN UTAZÁSI IRODA KFT - MADÁCH
1075 BUDAPEST, MADÁCH IMRE U. 1.
4 csillag 12 vélemény alapjánTelefon:1-322-3049.A nyári szezonban kiemelt helyen szerepel Tunézia, Egyiptom és Törökország. Emellett a görög szigetekre (Rodosz, Kréta), Portugáliába, Spanyolország több üdülőterületére (Ibiza, Costa del Sol, Mallorca) és a gyönyörű Szicília szigetére is szervezünk nyaralóprogramokat. Gran Canaria és Madeira egyaránt téli- nyári úti cél kínálatunkban. A 2010-es nyári szezonban több újdonsággal is jelentkezünk: árualapunkat két kedvelt üdülőhellyel (Málta, Tenerife) bővítettük, Jordániába pedig saját charterjáratot üzemeltetünk 2010 júniusától, amellyel Izrael is elérhetővé válik irodánk által.
Fő célunk a kezdetek óta sem változott: igyekszünk megőrizni programjaink családias és baráti jellegét; s törekszünk arra, hogy az év talán legszebb napjai valóban a lehető legkellemesebben teljenek, s Ön és barátai jövőre is velünk utazzanak.
- FEHÉRVÁR TRAVEL UTAZÁSI IRODA - SZÉKESFEHÉRVÁR
FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, PROHÁSZKA U. 14-16.
5 csillag 11 vélemény alapjánA Fehérvár Travel külföldi csoportos körutazások, városlátogatások szervezésére szakosodott utazási iroda. Ebben az ágazatban Magyarország piacvezető utazásszervezője. Az utazások körülbelül kétharmada autóbuszos társasutazás (székesfehérvári és budapesti indulással), a maradék egyharmad pedig repülős társasutazás (ferihegyi indulással). Az utasok közel 50%-a budapesti, de az ország minden megyéjében vannak szép számmal törzsutasok. Közülük sokan már több mint 20-szor vettek részt a Fehérvár Travel társasutazásán. A cég általában februárban jelenteti meg nyári katalógusát (mely áprilistól novemberig tartalmaz utazásokat), 2001 óta pedig a téli időszakra külön kiadvány jelenik meg az egzotikus, illetve autóbuszos adventi, szilveszteri és karneváli ajánlatokkal. Jellemzően egy-egy új program csak akkor kerül be a katalógusba, ha azt alapos bejárás, feltérképezés előzte meg. Tel.: +36 22 321-871, +36 22 331-997,
- HUNGAROSPA HAJDÚSZOBOSZLÓI GYÓGYFÜRDŐ ÉS EGÉSZSÉGTURISZTIKAI ZRT.
HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, SZENT ISTVÁN PARK 1-3.
5 csillag 32 vélemény alapján·Videók (1)Szénhidrogén kutatások nyomán 1091 méter mélységből földgáz társaságában felszínre tört az a különleges, 73 Co-os víz, amelynek gyógyhatása rövidesen cáfolhatatlanul bebizonyosodott. Pávai Vajna Ferenc volt az a tudós geológus, akit hévizünk atyjának nevezünk. Neki köszönhető, hogy a természet e csodálatos ajándéka immáron több, mint hét évtizede az emberiséget szolgálhatja A föld mélyének bársonyos barna, forró kincse elárasztotta a környékbeli mélyedéseket, s az emberek az első meglepődésen hamar túlesve fürdőzni, mosni kezdtek benne. Az ámulat azonban folytatódott. Hamar észrevették, hogy a víz csodát tud. Gyorsabban gyógyultak a sebek, enyhültek a reumatikus fájdalmak.
- KARIKÁS PANZIÓ ÉS VENDÉGLŐ
HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, HŐFORRÁS U. 27-33.
5 csillag 8 vélemény alapjánA Karikás Panzióban*** 1000m2 es zárt parkolóval, igényesen kialakított 27 kétágyas, erkélyes szobával, 2 apartmannal várjuk pihenni, kikapcsolódni és gyógyulni vágyó vendégeinket.
Szakítva a korábbi hagyományokkal, az idén először ősszel is jelentkezünk egy új kiadvánnyal. Engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljuk ezen első tél/tavaszi katalógusunkban szereplő, már megszokott, közkedvelt úti céljainkat, illetve új kínálatainkat. A nyári, mozgalmas szezont magunk mögött hagyva, bizonyára sokan várják már a téli szezon kezdetét, a havas hegyek csodálatos látványát és a síelés örömteli perceit. A hosszú téli napok után viszont mindannyian majd a farsangi időszakot, a tavasz közeledtét, az újjáéledő természetet, a madarak csicsergését várjuk és vele együtt Európa számos országainak, városainak felfedezését. Jöjjön el és fedezze fel velünk e különleges világot: a síelés örömeit, a velencei karnevál színes kavalkádját és Európa országainak tavaszi zsongását
A Budavár Tours mindig visszavárja Önt, megköszönve bizalmukat törzsutasainknak 8% kedvezményt biztosítunk saját szervezésű útjainkból! A törzsutas kedvezmény feltétele: minimum egy három éven belüli igazolt út a Budavár Tours-szal.
- HARIS TRAVEL CLUB UTAZÁSSZERVEZŐ IRODA - BUDAPEST
1075 BUDAPEST, KÁROLY KÖRÚT 11.
5 csillag 2 vélemény alapjánA HARIS TRAVEL CLUB Utazásszervező Irodánkat 1994-ben alapítottuk, azután hogy a csoportos utazások szervezésében már másfél-évtizedes gyakorlatot szereztünk. Útjainkon az adott ország, vidék, kulturális látnivalóit, turisztikai érdekességeit, természeti szépségeit, mutatjuk be. Elsődleges célunk, hogy a legkedvezőbb ajánlatot készítsük el. Az utazási program "Szentháromságának" vagy másképpen 3 pillérének, a tartalomnak, a szolgáltatásnak és a részvételi díj arányainak harmonikus egysége. Arra törekszünk, hogy ez létre jöjjön, s ezt az esetek többségében el is érjük.
Tel: 06-72-211213. Számos ajánlatunknál a szokásos szombati érkezési naptól eltérően, más napokon is meg lehet kezdeni a síüdülést, és a tartózkodás is tetszőleges hosszúságú lehet. Ezen lehetőségekről az adott régió szálláshelyeinek leírásainál, "minimum tartózkodás"-nál találnak pontos felvilágosítást.
- DIAS ZEUS TRAVEL - BUDAPEST - KÁROLY KÖRÚT
1075 BUDAPEST, KÁROLY KÖRÚT 5.
5 csillag 2 vélemény alapjánGeorgios Nanakos vagyok, a Dias Zeus Travel görög utazási iroda kizárólagos tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Közel 20 éve foglalkozom idegenforgalommal. Kezdetben csak Görögországban fogadtam a vendégeimet, ahol a kinti ellátást biztosítottam, feleltem a szálláshelyek minőségéért, fakultatív programokat kínáltam, majd egyre jobban kezdett foglalkoztatni az utazások szervezése is. Irodámat, a Dias Zeus Travelt 1997-ben hoztam létre Magyarországon, azzal a céllal, hogy megmutassam magyar barátaimnak szülőföldem szépségét, csodálatos történelmét, természeti szépségeit, a kristálytiszta vizű tengert, a görög emberek vendégszeretetét, országom gazdag gasztronómiáját, az éjszakai élet varázsát. Mivel görög vagyok, jobban felismerem az üdülőhelyek vonzerejét, jártasabb vagyok a görögök szokásaiban.
A TdM Travel Tours Kft. székhelye és irodája 2600 Vác, Görgey u. 4/B alatt, Vác egyik legfrekventáltabb helyén. Budapesti fiókirodánk a II. kerület, Lukács utca 1 szám alatt található. A TdM Travel Tours KFT. 2002-ben nyitotta meg kapuit Vácott, immáron 7 éve meghatározó tagja az idegenforgalomnak. A tőkeerős, dinamikusan fejlődő vállalkozás a német tulajdonú Nier Group csoport tagjaként az utaztatásra specializálódott. Kínálatunkat tekintve elsősorban európai városlátogatások, körutazások, üdülések illetve egzotikus utazások szervezésében váltunk ismertté a magyarországi piacon.
Tel:1-266-0833. A Medina Tours Kft. immár 17 éve megbecsült tagja a magyarországi kiutaztató piacnak! Célunk továbbra is változatlan: az Ön gondtalan kikapcsolódásának megszervezése! Bízunk benne, hogy ebben a szezonban is megtalálja majd mindazokat a programokat, amelyek felejthetetlen élményekkel ajándékozhatják meg! A 2010/11 téli szezon során Tunézia és Egyiptom mellett Törökország és Jordánia is szerepel kínálatunkban. Tunézia tekintetében valamennyi jelentős idegenforgalmi régió megtalálható: Sousse, Port El Kantaoui, Monastir és Hammamet is. Kint saját külképviseleti irodánk, tucatnyi jól képzett idegenvezetőnk az Önök rendelkezésére az üdülés és a fakultatív kirándulások ideje alatt egyaránt.
TELEFON: +36 (72) 510-633. Az Ikarosz Utazási Iroda Kft. 1990-ben alakult. A 100%-os magyar tulajdonban lévő cég Pécsett, frekventált helyen, a belváros szívében működik 15 éve együtt dolgozó kis létszámú csapattal. Munkatársaink magas szintű szakmai ismerettel, angol és német nyelvtudással igyekeznek minden kedves betérő érdeklődő segítségére lenni. Irodánk főként kiutaztatással foglalkozik. Kiemelt célországaink: Albánia, Ausztria, Csehország, Erdély, Franciaország, Görögországba, Horvátország, Olaszországba, Svájc, Törökország. Utazási lehetőségeink folyamatosan bővültek az elmúlt évek alatt, és ez a változás töretlenül folytatódik. Célunk, hogy minél többet nyújtsunk utasainknak, hogy kipihenten, kellemes emlékekkel gazdagodva, elégedetten érkezzenek haza útjainkról
utazási iroda, utazás, nyaralás, külföldi utak, utazásközvetítés, belföldi menetjegy értékesítés, idegenvezetés, külföldi menetjegy értékesítés, tolmácsszolgálat, utasbiztosítás, akciós repülőjegy,
- VISTA - MISKOLC-PLÁZA
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, SZENTPÁLI U. 2-6
5 csillag 2 vélemény alapjánA Vista utazási irodák hálózata az országban piacvezető az egyéni utazásszervezés, üzleti utaztatás, szállásfoglalás, repülőjegy értékesítés és további 40 féle utazási szolgáltatásban.
- SZERVIZ IRODA UTAZÁSSZERVEZŐ KFT.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, MÁRTÍROK U.1.
5 csillag 2 vélemény alapjánTel./Fax: (36) 46 / 414-399, 509-979, 509-980, 505-597 . E-mail: szerviziroda@chello.hu www.szerviziroda.hu, www.amerikaiutak.hu, Alapítás éve: 1992 A Szerviz Iroda Utazásszervező Kft. az Észak-Magyarországi régió vezető utazási irodája. Utasközönségünk elsősorban a színvonalas, igényes és megbízható utazás iránt érdeklődők köréből tevődik össze. Az igényekhez igazodva kiemelt partnereink: DERTOUR, MEIER'S Weltreisen, World of TUI, Terra Reisen, Gulet, Magic Life, Tensi, Chemol Travel, Neckermann, Medina Tours, Malév Airtours
A Kartago Tours 2011-ben ünnepli 15. Születésnapját. 15 ÉV egy magyar utazási iroda esetében már tekintélyes kornak számít, és mi törekszünk rá, hogy szolgáltatásainkkal, útjainkkal még sok-sok évig állhassunk az Önök rendelkezésére. A felénk megnyilvánuló bizalom és hűség viszonzásaképpen születésnapunk alkalmából 15 KEDVEZMÉNNYEL szeretnénk meglepni meglévő és leendő ügyfeleinket.
Egri székhelyű irodánk 1989 óta nyújt színvonalas szolgáltatást az idegenforgalom területén, bőséges kínálattal állunk az érdeklődők rendelkezésére mind a belföldi, mind pedig a külföldi utazásokat illetően. Az évek során jól működő kapcsolatrendszert építettünk ki a régióból indulva, ma pedig már a világ bármely pontját említhetjük.Ügyfeleinket szakmailag jól képzett, tapasztalt és elkötelezett utazási szakemberek szolgálják ki, akik nemcsak az igények kielégítésére törekszenek, hanem azok megfogalmazásában is segítenek Rugalmasságunk biztosítja, hogy minden kedves ügyfelünk személyre szabott, az elvárásainak leginkább megfelelő utazási ajánlatot kapjon tőlünk.
A Campus Club Utazási Iroda az elérhető árú minőségi utazások elkötelezettje. A legnépszerűbb nyaralóhelyekre és a legkedveltebb síterepekre induló téli-nyári útjaink mellett városlátogató utak, egyetemista-, és osztálykirándulások és csoportos utak szervezésével foglalkozunk. Széles partnerhálózatunknak, innovatív honlapunknak és kicsi, hatékony irodánknak köszönhetően árainkat tartósan alacsony szinten tudjuk tartani. Nyitvatartás: hétfotol péntekig 10-tol 18 óráig. Márc. 19-én, szombaton zárva. Márc. 3-án és 22-én 14 óráig áramszünet miatt az ügyintézés szünetel. Szállásaink hétvégén és ünnepek alatt is foglalhatók minden nap este 6-ig, a 20/459-5424 telefonszámon!
Az Alex Apartman Budapest vonzáskörzetében található, egy többhektáros Kastélypark tőszomszédságában. Az apartman a Ferihegyi reptértől 10 perc autóútra van, ahonnan érkező vendégeinket igény szerint az Apartmanba szállítjuk. Gépkocsival, vonattal vagy busszal körülbelül 30 perc alatt érhető el Budapest központja. Alex Apartment is situated near Budapest, close to Ferihegy Airport. The location of the Apartment is very good, it is in the neighbourhood o fan old villa, which makes it quite and safe. The airport can be reached in 10 minutes by car, and on request, we can arrange the transfer for our guests. The centre of Budapest is about only 30 minutes away by car, train or bus. Der Alex Appartement wurde in Gyömrő eröffnet, in der nähe einen schönen Schloßpark, in der nah an der Budapester Flughafen. Mit dem Auto, dem Zug oder mit dem Bus kann man die Innenstadt in etwa 30 Minuten erreichen. Kontakt: alexapartman@gmail.com Tel:+36 29 332 811 www.alexapartman.hu
- COLOR TOURS IDEGENFORGALMI ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÓ KFT.
HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, KOSSUTH LAJOS U. 26.
4 csillag 15 vélemény alapjánBelföldi és külföldi társas és egyéni utak szervezése, különjáratok ügyintézése, személyszállítás megszervezése.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8:00 - 18:00 Ünnepi nyitva tartás: december 24.: zárva december 27 - 30.: 9-17 óráig december 31.: 9-14 óráig. CONNECTICKET UTAZÁSI ÜGYNÖKSÉG Munkatársaink közel 15 éve dolgoznak a szakmában, nekünk nincs új a Nap alatt.Jártunk már minden földrészen, tapasztalatunkat örömmel megosztjuk Önnel.
Szánjon rá néhány percet és nézelődjön ajánlataink között. Ha már volt utasunk, bízunk abban, hogy szívesen jön újra velünk autóbuszos és repülős utazásainkra. Ha még nem volt utasunk, ismerje meg milyen egy Z(s)EPPELIN kulturális körutazás. Hogy jó emlékekkel térjen haza, arra garancia a gazdag kulturális program, a szakszerű idegenvezetés, a biztonságos és kényelmes utazás. Keresse programjainkat az ország több száz utazási irodájában Partnereinknél, vagy kérje otthonába programfüzetünket! Autóbusz induláshoz és Ferihegyre vegye igénybe transzfer szolgáltatásunkat!
- UNITRAVEL UTAZÁSSZERVEZŐ IRODA - PEST MEGYEI IRODA
PEST, 2200 MONOR, PETŐFI SÁNDOR UTCA
4 csillag 2 vélemény alapjánAz Unitravel Utazásszervező irodát 1990-ben alapította Dr. Urbantsok Gábor aki felsőfokú tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte. Ezt követően MTA ösztöndíjasaként a Budapesti Egyetem Közlekedés gazdaság Intézetében kandidátusi fokozatot érdemelt ki tudományos/kutató munkájával. Urbantsok Gábor egyetemi évei valamint aktív sportpályafutása során - az akkori szervezési tapasztalatokat, a kezdeti sikerek és fiatalkori utazási élményei hatására - érlelődött meg a gondolat egy főként az aktív utazások kedvelőit megcélzó kis utazási iroda elindítására. A névválasztás is az egyetemi évekre illetve a kezdeti sportrendezvény szervezésére utal.
Nyitva tartás: május-szeptember: hétfőtől péntekig 09-18 óráig szombaton 09-13 óráig október-április: hétfőtől péntekig 10-17 óráig. Tel: 06-1-269-5855. Az elmúlt évek tapasztalatai lehetővé tették, hogy az általunk kínált görögországi nyaralóhelyeket és szálláshelyeinket az Önök igényei és véleménye alapján bővíthessük. Az eddig is közkedvelt autóbuszos és repülős úti célok az idei évben is megtalálhatók ajánlatainkban, a közkedvelt Santorini, Sarti, Stavros és Paralia most sem hiányozhatnak kínálatunkból. A utóbbi években bevezetett Lefkada és Thassos szigetét, Nei Pori és Tolo úti célokat a nagy sikerre való tekintettel az idei évben nagyobb kapacitással folytatjuk
- VASI VOLÁN UTAZÁSI IRODA
VAS, 9700 SZOMBATHELY, ADY-TÉR - AUTÓBUSZÁLLOMÁS
4 csillag 3 vélemény alapján1949. április 1-jén alakult meg a MÁVAUT Autóbuszközlekedési Nemzeti Vállalat Szombathelyi Főnöksége a Vasút utca 13. szám alatt, amely Pogány László vezetésével kezdte meg működését. Kezdetben, Vas megyében kevés helyközi járat közlekedett, mivel a MÁV-nak megyénk területén épült a legsűrűbb vasúthálózata. Helyi járatos autóbusz-forgalom is csak Szombathely városában volt ekkortájt.
Szalai Viktor vagyok az Önök idegenvezetője Izraelben. Segítek, hogy nyaralását saját élképzelései szerint és a megfelelő tempóban tudja megvalósítani, hogy minél maradandóbb élménnyel térjen haza Izraelből. Az idegenvezetés, így az utazás nem csak a munkám, hanem az életem, amikor csak tehetem utazom. Ha éppen nem csoportot vezetek akkor családommal vagy barátaimmal járom az országot, világot. Idegenvezetői pályafutásomat Magyarországon kezdtem, 1999-ben végeztem el az idegenvezetői tanfolyamot, majd ez lett a foglalkozásom és az életem. Több nagy izraeli beutaztatási céggel dolgoztam, valamint privát túrák szervezésével is foglalkoztam, Magyarországon kívül Ausztriába, Szlovákiába és Erdélybe. Jelenleg egyéni, személyre szabott túrákat szervezek Izrael egész területén, ezenkívül a YadvaShem - Holokauszt múzeumban is dolgozom, mint idegenvezető. 1974-ben születtem Budapesten, jelenleg Jeruzsálemben élek. helyi szokások megismerésében, megértésében.
Orosz vízum garanciával! Orosz vízumügyintézés akár 2 munkanap alatt! Oroszország specialista utazási irodánk mindent elintéz Ön helyett, a dokumentumok beszerzésétől a sorban állásig. Foglaljon nálunk hotelt, többségében olcsóbb ajánlatot tudunk adni, mint amit az interneten találna! Próbálja ki! Irodánk 2 perc sétára található az 1-es metró Bajza utcai állomásától, és 3 perc sétára a 70-es és 78-as trolibusz Városligeti fasori megállójától. Parkolni az iroda előtt a Bajza utcában lehet.
Tourinform iroda egyfajta bemutatóterem, amely elsősorban a település fogadószobája, kirakata, ahol a vendég a régiós és országos kínálattal egyaránt találkozik. Magyarország teljes, átfogó turisztikai ajánlatának non-profit képviseletét a Tourinform szolgálat látja el, amely Budapest belvárosából kindulva mára már valamennyi turisztikai régióban jelen lévő országos hálózattá fejlődött. Alapvető feladata az iroda működési területén (Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Szigliget, Nemesgulács, Káptalantóti) lévő turisztikai látnivalókról, turisztikai szolgáltatókról, programgazdákról, szolgáltatásokról, programokról a turisták versenysemleges, naprakész, átfogó informálása, a település megismertetése, jó hírének erősítése. Ebből fakadóan a másik kiemelt feladatunk az adatgyűjtő területünket érintő adatok folyamatos karbantarása, frissítése. Munkánk során folyamatos szakmai kapcsolatot tartunk a helyi turisztikai szolgáltatókkal, vállalkozókkal, a különböző szakmai szervezetekkel.
Irodáinkkban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre. A Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról.
Munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról.
Az irodák fontos szerepet töltenek be a turisztikai kereslet és kínálat közvetítésében, egymásra találásában, valamint a turisták igényeinek felmérésében. Az információ mellett az érdeklődők hozzájuthatnak ingyenes turisztikai kiadványokhoz - az irodák saját kiadványaik mellett terjesztik a nemzeti és regionális kiadványokat is - kiegészítő szolgáltatásként vásárolhatnak térképeket, útikönyveket, videókat, turisztikai kártyákat, képeslapokat, jegyeket válthatnak különféle rendezvényekre, lefoglalhatnak szálláshelyeket.
A Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról.
A Tourinform irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.
Cégünk Magyarország közel 150 pontján fejti ki turistainformációs tevékenységét, ezáltal az egyik leghatékonyabban működő magyarországi információs hálózattá fejlődött az évek során.
Irodánk turisztikai szolgáltatásai: HungaryCard, helyben készült kézműves tárgyak, helytörténeti könyvek, képeslapok, térképek, térségre jellemző ajándéktárgyak, helyi és helyközi autóbuszbérletek árusítása. Szállás közvetítés, rendezvények, konferenciák szervezésében való szakmai közrem űködés. A nyári időszakban irodánk kiegészül a Dombóvár-Gunarasfürdő központjában található szezonális irodánkkal, ahol további szolgáltatások várják a vendégeket, újságok, magazinok árusítása, kerékpár, gyermek gokart, nordic walking botok bérlése. Az évek során többször költözött a városközponti részen belül, keresve a turisztikailag legfrekventáltabb irodahelyiséget, ahol a turisták - hazaiak és külföldiek -, a térség lakói könnyen megtalálják és gyorsan hozzájutnak a keresett információkhoz, turisztikai szolgáltatásokhoz.
Turistainformáció, Budapest Kártya értékesítés. Nyitva tartás: 10-20 h (egész évben). Nyitva tartás: 10-20 h (egész évben) A buszos városnézés az egyik legkényelmesebb és leggyorsabb módja Budapest megtekintésének. A városnéző buszok nagy része ugyanazt a látnivalókban gazdag útvonalat járja be kicsit másképp: Erzsébet tér és környéke - Budapest legszebb sugárútja: az Andrássy út - Operaház - Hősök tere és a Millenniumi emlékmű - Belváros - Erzsébet híd - Gellért hegy - budai oldal - Margit híd/Lánchíd/Erzsébet híd - Parlament - Erzsébet tér. Általában 2 órás túrákra lehet jelentkezni, melyek gyakran speciális programokat is tartalmaznak, például egy óra séta a Várnegyedben, többszöri fotózási lehetőség, Parlament épületének megtekintése vagy távolabb eső érdekes helyszínek megtekintésének lehetősége (Vásárcsarnok).
Tourinform irodáinkban munkatársaink magyar és idegen nyelven készségesen tájékoztatják Önt helyi és országos programokról, eseményekről, látnivalókról, szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, illetve látják el hasznos tippekkel és információkkal, térképekkel, kiadványokkal a hozzájuk betérőket.
Ingyenes információval szolgálunk belföldi szállás-, vendéglátóhelyekről, programlehetőségekről, horgászhelyekről, településekről, múzeumokról, természeti értékekről, sportlétesítményekről, konferenciahelyekről, üdülési ajánlatokról, stb.
Győr 2000 Idegenforgalmi Közalapítvány keretei között működik a Tourinform Iroda, szorosan együttműködve a Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kabinetirodájával és a Városi Közgyűlés Gazdasági Informatikai és Idegenforgalmi Bizottságával. A Tourinform Győr tevékenységi köre: Turisztikai adatbázis kezelése Turisták tájékoztatása Helyi lakosság tájékoztatása Idegenvezetés közvetítése Szállásközvetítés Rendezvényjegyek értékesítése Üdülési csekk átvétel - átadás Pénzváltás. Tourinform nyitva tartás Hétfő - péntek: 9.00 - 17.00 Szombat: 9.00 - 13.00.
A Tourinform irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.
Irodáinkban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.
Ingyenes információval szolgálunk belföldi szállás-, vendéglátóhelyekről, programlehetőségekről, horgászhelyekről, településekről, múzeumokról, természeti értékekről, sportlétesítményekről, konferenciahelyekről, üdülési ajánlatokról, stb. (23 kategória). Irodánkban ingyenesen hozzáférhetők a Magyar Turizmus Zrt. belföldi ajánlatai, katalógusai, térképei, valamint kisebb települések anyagai is. Munkatársaink kérésre minden hónapban automatikusan küldenek e-mailt az aktuális városi és környékbeli programokról, illetve a havi hírlevélhez is hozzájuthatnak az érdeklődők; ehhez Önnek csak e-mail címét kell megadnia. Kérjük, keresse fel irodánkat, ha belföldi információra van szüksége utazásával kapcsolatban, esetleg csak érdeklődni, tájékozódni szeretne a Magyarországon lévő üdülési lehetőségekről, ha ingyenes térképet, katalógust, vagy akár Üdülési Csekk elfogadó-helyet keres.
Tel: 62/540-044 . Fax: 06/30 626-7228. A fakultatív programokat az utazási iroda a helyszínen közvetíti. Az utazási irodának, illetve a programok kivitelezőjének jogában áll nem megfelelő időjárási viszonyok vagy létszámhiány miatt a fakultatív programokat más időpontban teljesíteni illetve lemondani. Lemondás esetén az utasok a befizetett részvételi díjat teljes összegben megkapják. Amennyiben az utas a kirándulást az indulás előtt kevesebb, mint 24 órával mondja le, illetve lemondás nélkül nem vesz részt, visszatérítésre nem tarthat igényt A fakultatív programok megkezdése után - megváltozott időjárási viszonyok miatt - a hajó illetve autóbuszvezetők állásfoglalása alapján módosult kirándulások esetében sem térít vissza az iroda a kirándulás árából.
Szállodánk Kiskunhalas belvárosában egy nyugodt park közepén áll. A három szintes épület 1984-ben készült el, melynek 30 két illetve három ágyas szobájában 68 vendég helyezhető el kényelmesen. 2010-ben szállodánk új épületrésszel bővült, melyben kialakításra került wellness-részlegünk és konferenciatermünk.
Keszthelyen is felkészülhetsz és vizsgázhatsz TELC és Társalkodó (általános)/Gazdálkodó (gazdasági/üzleti) nyelvvizsgából a Katedra Nyelviskola Keszthelynél! Kiscsoportos nyelvoktatás (4-6fő) nyelvvizsgagaranciával! Gyermekeknek már 3-éves kortól! Rugalmas órarend! Nyelviskolánk és képzéseink is akkreditáltak. Fordítóirodaként normál és hivatalos fordítást és tolmácsolást vállalunk rövid határidővel, gyakorlott szakemberekkel, az ügyfél által igényelt legkülönbözőbb idegen nyelveken.
Tourinform iroda munkatársai magyar és idegen nyelven készségesen tájékoztatják Önt helyi és országos programokról, eseményekről, látnivalókról, szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, illetve látják el hasznos tippekkel és információkkal, térképekkel, kiadványokkal a hozzájuk betérőket.
Keresse fel az ország több, mint 140 településén működő Tourinform iroda egyikét és kérdezze bátran munkatársainkat, akik magyar és idegen nyelven készségesen tájékoztatják Önt helyi és országos programokról, eseményekről, látnivalókról, szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, illetve látják el hasznos tippekkel és információkkal, térképekkel, kiadványokkal a hozzájuk betérőket.
A Tourinform irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.
