IFJÚSÁGI SZÁLLÓ
45 találat IFJÚSÁGI SZÁLLÓ kulcsszóra
OKTÁN SZÁLLÓ - TURISTA ÉS MUNKÁSSZÁLLÁS
PEST, 2440 SZÁZHALOMBATTA, IFJÚSÁG U. 5.
1 csillag 1 vélemény alapján·Képek (1)Százhalombatta központjában működő Oktán turista- és munkásszállás két épületben, 110 db kétágyas és 8 db háromágyas szobával rendelkezik. A kétágyas szobák hideg-melegvizes mosdóval és hűtőszekrénnyel felszereltek. Emeletenkén közös fürdő, konyha és mosási lehetőség szolgálja vendégeink kényelmét. A szálló mérsékelt áraival a városban és környékén dolgozók számára rövid és hosszútávra egyaránt ideális. Az Oktán szállóban 22 db felújított fürdőszobás, hűtőszekrénnyel felszerelt szobával várjuk azon kedves vendégeinket, akik emeltszintű elhelyezés igénybevételével szeretnék kipihenni fáradalmaikat. A szobák zárt folyosóról nyílnak, ahol konyha és mosókonyha is a vendégeink rendelkezésére áll.
Köszöntő 1999 óta üzemeltetjük ifjúsági szállónkat Siófokon, a Balaton nyári fővárosában. Az eltelt évek alatt több ezer fiatalt és magát örökifjúnak érző felnőttet láttunk vendégül. Szállj meg nálunk, ha... ...nem akarsz a szállásra sokat költeni, mert abból inkább buliznál vagy másra költenéd ...olyan helyet keresel ami nincs messze a belvárostól és a szabadstrand is csak egy perc séta ...osztálykirándulást szervezel, olcsó szállás és ellátás kellene meg néhány program ahol a csapat még jobban összekovácsolódhat ...tulajdonképpen neked csak egy ágy kell, ahol kipihenheted magad, de a szobádhoz saját zuhanyzó és wc tartozzon ...jó társaságban szeretnél néhány napot a Balatonnál tölteni Májustól szeptemberig szeretettel várunk a Violában! SZÁLLÁS Szálláshelyünkön kétféle típusú, egyszerű berendezésű szobáink vannak. Az első típus az ún. STÚDIÓ (2+2 ágyas szoba) amit leginkább csoportoknak, illetve 4 fős baráti társaságoknak szoktunk ajánlani. A másik tí
- CSILLEBÉRCI SZABADIDŐ ÉS IFJÚSÁGI KÖZPONT
1121 BUDAPEST, KONKOLY-THEGE MIKLÓS ÚT 21.
5 csillag 2 vélemény alapjánA Csillebérci Szabadidő-, és Ifjúsági Központ a Budai hegységben a János hegytől 2 km-re, a Normafától 10 percre 46 hektár erdős területen fekszik. A városközponttól autóval és tömegközlekedési eszközzel is jól megközelíthető.
A Bajai Ifjúsági Szálló és Kemping Budapesttől közúton 172 km távolságra található a Petőfi szigeten. Közvetlenül a Petőfi híd jobb oldalán a Véndió étterem után. A vonattal érkezők 20 perces könnyű sétával, a busszal érkezők a Csermák Mihály téri Távolsági Buszmegállóból 15 perces sétával vagy taxival érhetnek el bennünket. Helyi busz járattal a Vasútállomástól a Szentháromság térig lehet közlekedni. A Bajai Ifjúsági Szálló és Kemping 8 db. 2 szobás, egyenként 10 fős pavilonnal rendelkezik, amelyek évek óta osztálykirándulások, táborozások, vízitúrázók, kerékpárosok kedvelt szálláshelyéül szolgálnak.
A Népliget étterem jelenleg nem üzemel. Rendezvényekre, meccs utáni levezőkre, bulikra, partykra kibérelhető.
Az ország egyik legszebb fekvésű campingje, a négycsillagos SOPRONI ÓZON CAMPING, Sopron kertvárosi részében, a 700 éves Erdei Malom mellett, a Rák-patak és az erdő ölelésében várja vendégeit.
Keszthelyen a Helikon strandhoz közel 2 db 4-5 fős, igényesen berendezett, külön bejáratú apartman várja a vendégeket.
NEVA Vendégház Tiszalök ADY ut 31.tel:06-30-535-6661, e-mail:nagyi591@t-online.huA városközponthoz és a Tiszához is közel.Kultúrált körülmények között olcsó elhelyezést és zavartalan pihenést biztosítunk.Az aktív pihenni vágyók fürödhetnek, horgászhatnak és vízisportokat űzhetnek. Elhelyezés 3 szinten.1.szint:ebédlő , 7 asztal, 28 ülőhely, műholdas TV (UPC), rádió, jól felszerelt konyha, hűtők, gáztűzhelyek, mikrohullámú sütő öltözőszekrények, zuhanyozók, wc-k 2.szint: 4 szoba, (1-5 ágyas) társalgó, fürdőszoba, wc 3.szint: 3 szoba, (1-4 ágyas) fürdőszoba, wc
- TURISZTIKAI KÖZPONT IFJÚSÁGI SZÁLLÓ ÉS KEMPING
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4945 SZATMÁRCSEKE, SZÉCHENYI ÚT 116.camping, campings, kemping, kempingek, magyarország, hungary, lakókocsi, szállás, szálláshely, lakóautó, campings hu, gyógykemping, panzió, sátor, sátorhely, nyaralás, motel, turista
A Bakony szívében, az ország legtisztább levegőjű pontján nagy szeretettel várjuk a pihenni vágyókat! Magyaros jellegű konyhánk széles választékot, bőséges adagokat kínál a gasztronómiai élvezetek kedvelőinek. Ifjúsági szállónk olcsó pihenési lehetőséget nyújt iskolás csoportoknak, baráti társaságoknak.
Hévízen a híres termálfürdőtől 800 m-re található a Gréta Vendégház. 2 szinten két különálló apartman várja a vendégeket. A házat szépen parkosított udvar veszi körül, ahol grillezésre is van lehetőség.
szálloda, hotel, szállás, vendéglátás
Olcsó szállás! szallas-baja.hu Házunk Diák és munkásszállóként üzemel 2006-óta.
turistakalauz - szállás, vendéglátás, ingatlan - www.turistakalauz.hu
Balaton balatoni szállás olcsó balatoni szállások szálláshelyek Balaton balatoni hotel hostel ifjúsági szállás ifjúsági szállások szálláshelyek.
Téli, nyári üdülőprogramok, egzotikus utazások, egy- és többnapos autóbuszos kirándulások, hotelek, vendégházak, apartmanok külföldön, belföldön, repülőjegyek kedvező áron. Európai városlátogatások repülővel. Utasbiztosítás. Online utazási irodánk a www.vilagutazo.com webcímen érhető el, ahol több ezer utazás közül választhat.
Európa legnagyobb gyermek- és ifjúsági üdülőcentruma várja csoportos- és egyéni vendégeit a Balaton északi partján. A fiatal korosztály mellett családok, baráti társaságok is szívesen látott vendégeink, de vállalati csoportokat is egész évben fogadunk, akik számára létesítményeink kisebb tanácskozások, rendezvények, oktatási programok helyszínéül is szolgálhatnak. A Gyermek- és Ifjúsági Centrum mintegy 209 hektáros területén, a "magyar tenger" partján, a Balaton-felvidék természeti és történelmi értékekben gazdag, festői környezetében, kedvelt turisztikai célpontok gyűrűjében helyezkedik el. Saját, a területen fekvő vasútállomásra és a buszmegálló rendszeres összeköttetést biztosit Budapest, Balatonfüred és Tapolca irányába. Autóval közvetlenül a 71-es főútról lehet behajtani, saját hajóállomása pedig bármely napszakban fogadja a vitorlással, menetrendszerinti hajóval érkezőket. Az ideális erdős-, ligetes természeti környezetben elhelyezkedő ifjúsági centrum a szálláshelyek sokasága é
- KŐKAPUI VADÁSZKASTÉLY ÉS IFJÚSÁGI SZÁLLÓ
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3994 PÁLHÁZA,
3 csillag 1 vélemény alapjánszálloda
- ÖREG BENCE TURISTAHÁZ ÉS IFJÚSÁGI SZÁLLÓ
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3995 PUSZTAFALU, FŐ U.13-17.
5 csillag 1 vélemény alapjánAz Öreg Bence Turistaház a Zempléni hegységben, a Füzéri vár mellett, egy hegyekkel körűlölet kis faluban, Pusztafaluban található. A falut keresztülszelő kis patak két partján tálálhatók a szállások, felújított parasztházakban. A turistaház egy 5 hektáros területen fekszik, ahol sportpályák, közösségi helyiségek, bográcsozók, szalonnasütők, vegyesbolt, büfé, stb. találhatók Kérem, nézzék meg a www.oregbence.hu lapon a házról, a kirándulási lehetőségekről, a környékről, az erdei iskoláról, stb. szóló filmünket! Varja Önöket a gyönyörű Zempléni táj, a jó levegő, a sok látnivaló és természetesen az Öreg Bence Turistaház!
Ha szállás, akkor Mátyás! Elérhető áron kínálunk szállást Oroszlányban, valamint (kb. 250m2 alapterületű)különtermünk is reális áron bérelhető.
ESZTERGOM évtizedek óta egyik kedvelt célpontja a belföldi turizmusnak, ezen belül az iskolai kirándulásoknak. A város neve igen szorosan összefonódik az ország történelmével és kultúrájával. Engedjék meg, hogy vegyük magunknak a bátorságot és ajánljuk Önöknek városunkat illetve Campingünket, hiszen olyan történelmi és kulturális műemlékeket tekinthetnek itt meg mint a Bazilika, a Vár, a Keresztény Múzeum, a Bibliotéka, a Balassi Múzeum, a Babits Villa stb. Városunk ugyancsak kedvező kiindulópont Dunakanyarbeli kirándulásokhoz, s a Campingünktől 400 méterre található, újjáépült Mária Valéria Hídon át lehetőség nyílik egy rövid szlovákiai kirándulásra is. CAMPINGÜNK történelmi környezetben, Esztergomban a Prímás Szigeten, a hajóállomástól 200 méterre, a Duna partján terül el. A városközpont 10, a Bazilika 15 perc alatt gyalog elérhető, és 500 m-re helyezkedik el a nemrégen megnyitott AQUASZIGET Élményfürdő, mely így 5 perc alatt megközelíthető. SZOLGÁLTATÁSAINK: A Campingben a
A Leander Apartman - Gyenesdiás szálláshelyet nyújt. Vendégházunkban a fürdoszobában is élvezhetik a gyógyvíz jótékony hatását, mert a gyógyvíz be van kötve a lakásba, a fürdokádba. Csodálatos panoráma fogadja a vendégeket, ha vendégházunk szobáiból kitekintenek. A lakópark udvarán dísz tó van, s a kellemes parkosított udvarban lehet sétákat tenni.
Céljaink teljesítése érdekében az alábbi konkrét feladatokat végezzük folyamatosan: ifjúsági és civil szervezetek üdültetése, táboroztatás-támogatás, euro integrációs kapcsolatok támogatása.
Turistaház. A régi 8-10 fős szobákat biztosító épület mellé új igényeket is kielégítő 4-6 fős, fürdőszobás szobákat alakítottunk ki.
Ballószög a Kiskunsági Homokhátságon helyezkedik el Kecskeméttől 10km-re. A közösségtől 800m-re található a Gábor tanya Lovas panzió, ahol nyugodt, csendes, családias környezetben várjuk pihenni és szórakozni vágyó vendégeket. Két apartman jellegű vendégházunkban 5-5 fő kényelmes elhelyezését tudjuk biztosítani. 16 fős panziónkban 2-3-4 ágyas szobák állnak rendelkezésére.
A kollégium biztosítja a mindennapi testedzés lehetőségét, a sportudvaron és a kondicionáló teremben. Rendszeresen részt veszünk budapesti kollégiumok közötti kosárlabda, kézilabda, asztalitenisz, atlétika stb. versenyeken. Két hetente az időjárás függvényében tanári vezetéssel margitszigeti nagykör futást teljesítünk. A sportesemények képei a Diákélet / Krónika alatt megtekinthető.
- KOLLÉGIUM IFJUSÁGI ÉS MUNKÁSSZÁLLÓ
BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, JÁSZ U. 32.
1 csillag 1 vélemény alapjánA Kollégium Ifjúsági- és Munkásszálló Kecskemét központjában, többféle elhelyezési lehetőséggel várja vendégeit.
- BÜKKSZENTKERESZT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA IFJÚSÁGI SZÁLLÓ
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3557 BÜKKSZENTKERESZT, VÖLGY UTCA 15íjászat, tanösvény, túraszervezés, gombafesztivál gomba mészégetés mész ta györgytea, egyházi tábor, kenyérsütés, osztálykirándulás, egyetemi szakest, sporttábor, programszervezés, lovaskocsizás,
Ha férfi vagy megnézed, ha igazi férfi vagy, kipróbálod az extrém sportokat az x-games sportközpontban. A pihenéshez a sportközpont területén igényes ifjúsági szálló, apartman vagy kemping is rendelkezésre áll. Az x-games sportközpontban az ifjúsági szálló mellett wellness részleg is található, ahol az extrém sportok után biztosított a megfelelő ellazulás.
1999. áprilisában nyílt meg Szolnok első négycsillagos szállodája. A belváros egyik legcsendesebb utcájában található HOZAM HOTEL négy lakosztályt, négy egyágyas és három kétágyas szobát kínál maximum 22 fő részére. A lakosztályok és az egyágyas szobák légkondicionáltak. Az épület - az alagsort is beleszámítva - összesen ötszintes. A hotelrész emeleteit a négy évszakról nevezték el. A Tavasz az első, a Tél a negyedik emelet, az emeletek közötti közlekedést panorámalift segíti. Az alagsorban pezsgőfürdővel ellátott medence, nedves és száraz szauna, kondicionáló- és masszírozó terem, szolárium szolgálja a felfrissülést. További szolgáltatásaink: - Parkolási lehetőség: éjjel is őrzött zárt parkolóban a Hotel udvarán - Értékmegőrzés - Szobaszerviz - Mosatás - Hitelkártyarendszer A Védnöki Táblás Étterem kiválóan alkalmas állófogadások, konferenciák rendezésére. Kisebb létszámú megbeszélések, zártkörű ebédek, vacsorák lebonyolításához pedig kettő 6 fős, illetve egy 12-14 fő
Cégünk utazási és szállodai munkákban tevékenykedik
Éttermünk 80, teraszunk 40, fedett kerthelységünk 70 fő fogadására alkalmas. Ételeink ízeikben saját jellegűek, választékosak és minőségiek. Az étterem tolókocsival is járható. Az Öreghegy fogadó udvarán szépen kialakított parkolási lehetőség van.
Évről-évre jelentősen növekszik azon ifjúsággal foglalkozó szervezetek, alap- és középfokú tanintézetek és egyéb szervezetek száma, amelyek - talán Önökhöz hasonlóan - a szokásosnál is nagyobb gondot fordítanak gyermekeik, fiataljaik kultúrált, egészséges, ugyanakkor hasznos szabadidős elfoglaltságának megszervezésére.
Az Öreghegy Fogadó a Balaton - felvidéki Nemzeti - park területén található a Káli - medencében, Szentbékkállán a Balatontól kb. 10 km-re. A parasztbarokk stílusban épült fogadót kellemes park övezi, kilátással a nyugalmat árasztó természet harmóniájára, a Káli-medencére. Idelátogató vendégeink számára színes és sokrétű szolgáltatást biztosítunk. Éttermünk 80, teraszunk 40, fedett kerthelységünk 70 fő fogadására alkalmas. Ételeink ízeikben saját jellegűek, választékosak és minőségiek. Fogadónkban 12 db, színvonalas 2-3 ágyas fürdőszobás szobákat kínálunk fel. A szobák duplaágyasak és mindegyik szobából közvetlen nyílik a fürdőszoba és WC. Éttermünk 80, teraszunk 40, fedett kerthelységünk 70 fő fogadására alkalmas. Ételeink ízeikben saját jellegűek, választékosak és minőségiek. Az étterem tolókocsival is járható. Az Öreghegy fogadó udvarán szépen kialakított parkolási lehetőség van.Telefon: 06-20/479-3996.
családbarát, szálláshely, osztálykirándulásra, alkalmas, üdülési, csekk
A Hotel Révfülöp a Balaton északi partján található, közvetlen a vízparton, közel 2 hektár szépen gondozott parkkal körülvéve. A hotel 60 kétágyas szobával és 8 db kétszobás apartmannal rendelkezik...
turistakalauz - szállás, vendéglátás, ingatlan
Az Eszter Nyaraló - Zalakaros szállást nyújt.
Ópusztaszer központjától 1
A Szabó Apartman - Keszthely vendéglátásal foglalkozik.
ESZTERGOM évtizedek óta egyik kedvelt célpontja a belföldi turizmusnak, ezen belül az iskolai kirándulásoknak. A város neve igen szorosan összefonódik az ország történelmével és kultúrájával. Engedjék meg, hogy vegyük magunknak a bátorságot és ajánljuk Önöknek városunkat illetve Campingünket, hiszen olyan történelmi és kulturális műemlékeket tekinthetnek itt meg mint a Bazilika, a Vár, a Keresztény Múzeum, a Bibliotéka, a Balassi Múzeum, a Babits Villa stb.
turistakalauz - szállás, vendéglátás, ingatlan - www.turistakalauz.hu
- SZOLNOKI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI KÖZALAPÍTVÁNY TURISZTIKAI ÉS SZABADIDŐ KÖZPONT
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, TISZALIGETJellege: kiemelten közhasznú közalapítvány Célja: a volt KISZ és úttörő szövetség nagy értékű vagyonát tartsa egyben, kezelje, valamint munkaszervezetével tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a vagyon állaga ne romoljon, és annak hasznosításából segítse elő a Szolnok Városi gyermekek táboroztatását, üdültetését, és a kuratóriumon keresztül pályázati úton teremtsen alapot különböző ösztöndíjakra, illetve gyermek és ifjúsági rendezvények költségeire.
Egerben, a bor, a barokk és a gyógyfürdők városában várja vendégeit a Junior Szálloda és Ifjúsági Szálló. A Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Középiskola által üzemeltetett ház 12 modern, zuhanyzós, SAT-TV-vel felszerelt kétágyas szállodai szobát, melyek pótágyazhatóak, egy darab 4 ágyas zuhanyzós appartmant és 65 négyágyas kollégiumi szobát kínál az idelátogatóknak. Kedvező árakkal, színvonalas szolgáltatásokkal az idények szerint, a szálloda egész évben, az Ifjúsági Szálló szünidőben és hétvégeken áll a vendégek rendelkezésére. A csendes, nyugalmas kertvárosi környezetben lévő épület könnyen megközelíthető a belvárosból. Szolgáltatásaink: - reggeli, - csoportok estén panziós ellátás, - drinkbár, - 60 fős rendezvényterem, - sportpályák, - zárt parkoló - rendezvényszervező iroda.
A Szuppi Ifjúsági szálló, Erdei iskola és Lovasudvar a Hegyhát erdőkkel-mezőkkel körülvett, dimbes-dombos vidéken megbúvó 900 fős nyugodt kis faluban található.
