INTÉZMÉNY
Több mint 500 találat INTÉZMÉNY kulcsszóra
Az intézményt 1996-ban alapították. Támogatói a következők voltak: Művelődési és közoktatási Minisztérium, Együttműködő Holland Alapítványok Közép és Kelet-Európáért, Soros Alapítvány, Népjóléti Minisztérium, Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, Munkaiskola Alapítvány
Bárkit szeretettel látunk alkalmainkon, aki közösségre vágyik, szeretné megismerni Istent, vagy egyszerűen csak érdekli egy keresztény közösség élete.
helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés
helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés
Közigazgatással foglalozunk
- BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS LOGOPÉDIAI INTÉZET
CSONGRÁD, 6900 MAKÓ, KÁLVIN TÉR 6.
4 csillag 1 vélemény alapjánIskolánk Makó legősibb iskolája. Több mint 450 éves múltra tekinthetünk vissza. Elődünket Szegedi Kis István 1545-ben alapította. A legmostohább gazdasági viszonyok közt, a törökdúlás idején virágzó és fényes tanintézet jött létre itt.
Közigazgatással foglalkozunk
Településünk egy gazdag történelmi múlttal, Európa hírű műemlékkel rendelkező község a Csereháti dombvidék lábánál, a Bódva folyó bal partján, mely a község határában torkollik a Sajóba. Településünk egy gazdag történelmi múlttal,
bolti eladók - boltvezetők képzése, tanfolyamok és vizsgák bonyolítása
- SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ - MOSONMAGYARÓVÁR
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÚT 109.Az Egyesített Szociális Intézmény Mosonmagyaróvár város szociális ellátásokat biztosító intézménye. Az intézmény idős, fogyatékos, és hajléktalan emberek ellátásával, gondozásával, ápolásával foglalkozik.
alapfokú oktatás, gyakorló általános iskola, oktatás, elemi iskola, általános iskolai tankönyv, tanár, oktatási intézmény, alapoktatás, általános iskolai nevelés, iskola, általános iskolai oktatás,
Településfejlesztéssel foglalkozunk
Településfejlesztéssel foglalkozunk
Településfejlesztéssel foglalkozunk
A Á.A.M.I.P.SZ Szent Imre Tagiskola oktatással foglalkozik.
- BÉKÉS MEGYE KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÁNZCÉL IMRE GYÓGYPEDAGÓGIAI ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATI INTÉZMÉNY
BÉKÉS, 5700 GYULA, SZT. ISTVÁN ÚT. 36.Szolgáltatásaink: Nyári idényre szállást, valamint étkezést tudunk biztosítani kedves vendégeink számára. Vezetői tevékenysége alatt megalapozta az első értelmi sérülteket nevelő Békés megyei intézményben a korszerű szakmai munkát, melyre az intézmény a későbbi évtizedekben is biztonsággal építhette feladatait. Kiemelkedő érdeme, hogy megteremtette a fiatalok sokoldalú fejlesztését és munkafoglalkoztatását. Munkásságának két évtizede alatt Gyula városában megvalósult egy olyan speciális intézmény, melynek szakmai, szellemi kisugárzása országosan is érezhető és lemérhető.
Építészeti tervezés, épületgépészeti szolgáltatás. Az ALTANA KFT. 1990 -ben alakult az előző években tervezői irodai keretek között együtt dolgozó team tagjaiból. az utóbbi években fő profilunk egészségügyi létesítmények tervezése és rekonstrukciója, de tevékenységi körünk a nagyobb igényű családi házaktól és országos jelentőségű kultúrális intézményekttől a multinacionális bankszékházig minden épületfajtára kiterjed. A tervezést tervezést generáltervezőként folytatjuk a vázlatterv elkészítésétől a kiviteli tervig. Természetesen vállaljuk a tervezői művezetést is. A feledat nagyságrendjének megfelelő szaktervezők bevonásával a szükséges tervezői létszámot mindekor biztosítjuk.
szolgáltató, vagyonkezelés, ingatlan, építőipari, kivitelezés, ingatlan bérbeadás, ingatlankezelés, ingatlanhasznosítás, értékbecslés
helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés
Az Apply Co. Pályázati Iroda immár hetedik esztendeje végez széleskörű és változatos tájékoztatást azok részére, akik sikeres európai uniós, vagy hazai pályázatok elkészítésével kívánnak kiegészítő pénzügyi forrásokhoz jutni cégük, intézményük sikeresebbé tételéhez, üzleti, fejlesztési, képzési terveik maradéktalan megvalósításához.
Iskolánk az elsők között létrehozott Észak Pesti Térségi Integrált Szakképző Központ tagiskolája. A hatékony magasszintű szakképzés, ezen modellje lehetőséget biztosít iskolánknak, a gazdaság igényeit is figyelembevevő, hosszútávú eredményes működésére.
Szociális ellátás elhelyezés nélkül
- SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI ÁPOLÓ-GONDOZÓ OTTHONA
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4353 TIBORSZÁLLÁS, VADASKERT UTCA 1.ápolás, gondozás, idősek otthona, idősgondozás, nyugdíjas otthon, otthon, önkormányzati otthon, szociális gondozás, szociális otthon, szociális intézmény, nyugdíjas ház
könyv kölcsönzés, könyvtár, bibliográfia, irodalom, kutatás, könyv, kölcsönzés könyvtár, kölcsönzés
felnőttképzés, okj s szakképzések
A község a déli határ közelében, Bácsalmástól 8 km távolságra fekszik. Autóbuszszal a Bácsalmás-Csikéria közötti összeköt? útról az 55104-es számú beköt?úton közelíthet? meg. Talaja homokos, sz?l?m?velésre alkalmas.Bácssz?löst 1952-ben szervezték önálló tanyás községgé a bácsalmási sz?l?k Dobokanagyjárás, Kunbajapuszta, Ósz?l?k és Teleki sz?l?k - határrészeib?l. A határrész a XIX. század végét?l vált lakottá, amikor a felparcellázott homokos területeken meghonosították az alföldi sz?l?fajtákat és állandó lakhely? tanyákat építettek. A területen áthaladt az 1885-ben épült bajaszabadkai vasútvonal és a Bácsalmást Szabadkával összeköt? makadámút. A borkereskedelem kialakulását és fejl?dését a szállítási lehet?ségek tették lehet?vé.
Iskolánkban 1946 őszén kezdődött meg a tanítás. Sokáig a város egyetlen gimnáziuma volt az "Árpád", s így fontos szerepe volt és van a helyi értelmiség kialakításában, a kulturális légkör megteremtésében.
Az Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény oktatással foglalkozik.
- BÉKÉS MEGYEI ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI ÉS ÉLELMISZERELLENŐRZŐ ÁLLOMÁS
BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, SZERDAHELYI UTCA 2.Élelmiszerellenőrző hatóság
takarítás, tisztítás, intézmény takarítás, havi takarítás, heti takarítás
- BOLYAI JÁNOS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
VAS, 9700 SZOMBATHELY, BOLYAI U. 11
5 csillag 1 vélemény alapjánA Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Szombathely egyik legkeresettebb oktatási intézménye, a Berzsenyi Dániel Főiskola gyakorló iskolája 12 évfolyammal, amelyben meghatározó profil a 8 osztályos és a 4 osztályos gimnázium.
- CARL ROGERS SZEMÉLYKÖZPONTÚ ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA
1121 BUDAPEST, KONKOLY THEGE M. U. 21Carl Rogers Személyközpontú Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
A Bartók 32 Galéria a Karinthy Szalon részeként döntően kortárs képzőművészeti kiállítások szervezésével foglalkozik.
- KATEDRA NYELVISKOLA GÖDÖLLŐ (KATEDRA KÖZÉP-MAGYARORSZÁG KFT.)
PEST, 2103 GÖDÖLLŐ, KOSSUTH LAJOS U. 24A Katedrával nyelvi és számítástechnikai képzéseket valamint soft skill tréningeket valósíthat meg a cégénél a szakképzési hozzájárulást vagy EU támogatási forrásokat is felhasználva. Hálózatunk országos lefedettséggel tud nyelvi projekteket megvalósítani azonos oktatásszakmai és adminisztrációs színvonalon. Már több mint 1000 gyermek kipróbálta és megszerette a Katedra Kids & Teens angolóráit. Egyedülálló, saját fejlesztésű nyelvi programunkat 3-15 éves korú gyermekek számára állítottuk össze. Sikerélményekre épülő beszédcentrikus módszer - játékos feladatok - gátlások leküzdése - kreativitás fejlesztése - kiejtés fejlesztés - speciálisan kiképzett gyerekszerető tanárok - Oxford/Longman tananyag gyerekbarát tantermek angol nyelvű óravezetés. A program végén kimeneti lehetőségként ajánljuk a speciálisan gyermekek számára kifejlesztett és a Katedra Nyelviskola Hálózat iskoláiban letehető ITK Origó Junior nyelvvizsgát is.
Oktatási intézmények, óvodák eszközeinek (szemléltető-, vizuáltechnikai eszközök, bútorok, sportszerek, hangtechnikai, konyhatechnikai felszerelések) teljes körű forgalmazása
oktatás, általános iskola, iskola
intézmény, egészségügy, egészségügyi intézmény, kórház, egészségügyi ellátás, betegellátás, gyógyászat, betegápolás, fekvőbeteg ellátás, járóbeteg ellátás, városi kórház
Az Üdvhadsereg egy nemzetközi egyház, melynek hitvallása a Bibliára épül. A világ több mint száz országában működő Üdvhadsereg mindenütt azonos irányelvek szerint munkálkodik, munkamódszereit azonban az adott ország körülményeihez igazítja. Magyarországon az Üdvhadsereg 1990-ben kezdte újra munkáját.
- BÉKÉSCSABAI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM
BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, SZEBERÉNYI TÉR 2. PF.: 426
1 csillag 1 vélemény alapjánBékéscsabai Evangélikus Gimnázium, művészet, oktatás, BEGART, fetészet, szobrászat, textil, tűzzománc, ecdl, tanfolyam, szakközépiskola, alapfokú, intézmény, közoktatás
Településfejlesztéssel foglalkozunk
csatorna, építés, vízvezeték, intézmény, tervezés, műszaki, ellenőrzés, mélyépítés, statikai, magasépítés, közmű, középület, családi ház, építészeti
Településfejlesztéssel foglalkozunk
Börzsöny Múzeum
A városi fizető parkolási rendszer üzemeltetője. Az Ajkait Befektetési és Fejlesztési Kft. tagja.
Településfejlesztéssel foglalkozunk
A Biztosítási Oktatási Intézetet a Magyar Biztosítók Szövetségének kezdeményezésére 1994-ben alapították az ország legtekintélyesebb biztosítótársaságai.
Két épületben tudunk elhelyezést biztosítani, kétágyas szobákban, melyek az alapján differenciáltak, hogy saját fürdőszobával felszerelt illetve közös fürdőhelységben van lehetőség tisztálkodásra.
A Hatteras Kft. 2002-ben alakult, és mára egy egész cégcsoporttá nőtte ki magát. Jelenleg három ágazata van, a Hatteras Szervezetfejlesztő Kft., mely az indoor tréningek szervezéséért és megtartásáért, valamint a szervezetfejlesztésért, mentálhigiénés tanácsadásért felelős. A Hatteras Humán Fejlesztő Kft. akkreditált intézményként a pályázati úton létrejövő, valamint a szakképzéséi hozzájárulás finanszírozásával igénybe vehető szakmai képzések adminisztrációjára, és egyben megtartására szakosodott. És nem utolsó sorban a Bootcamp Kft., mely az outdoor programok lebonyolításában jeleskedik.
takarítás, takarító szolgálat, ablaktisztítás, potaszolgálat, intézmény takarítás,
