IPAR


Több mint 500 találat IPAR kulcsszóra

  • FERELA-VILL KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 8438 VESZPRÉMVARSÁNY, ZRÍNYI U. 4

    Munkavégzés helyszíne: Veszprém, Győr-Moson Sopron, Komárom megye, Veszprémvarsány és 50 km-es körzete.

    -10%


  • MÁRVÁNY PANZIÓ
    HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, SZABÓ LÁSZLÓ ZÚG 2
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (5) ·Képek (1)

    Családias panziónk egész évben várja a pihenni és gyógyulni vágyó kedves vendégeit a város központjában. Központban a strand és a termál valamint az AQUA-PALACE élményfürdőtől pár perces sétára tudják igénybe venni a fürdő szolgáltatásait, 14 szobával rendelkezünk, a szobák teljes bútorzata fenyőből készült. A vendégek egészségének megőrzése érdekében minden ágy MEMORI Gyógymatraccal felszerelt. Számunkra nemcsak az Ön egészsége, hanem kényelme is nagyon fontos, ezért szobáinkat hűtőszekrénnyel, mini bárral, televízióval, légkondicionálóval, valamint saját fürdőszobával láttuk el, ahol törölköző, folyékony szappan, hajszárító van bekészítve. Panziónk udvarán fedett, őrzött parkoló található, melyben vendégeink biztonságosan tarthatják.

    Hivatkozzék a Cylex Tudakozóra és kérjen ingyenes szállást kötelező félpanziós ellátás igénybe vételével!

    ingyen

    Ingyenes szállás kötelező félpanziós ellátás igénybe vételével, melynek jelenlegi ára :3.900 Ft/fő/nap. Akciónk csak korlátozott számban vehető igénybe előre egyeztetett időpontban.

    Ajánlat megtekintése

  • Díjazott Cég
    MAJOR DÉNES (EGYÉNI VÁLLALKOZÓ)
    PEST, 2011 BUDAKALÁSZ, JÓZSEF ATTILA UTCA 19.

    Számvítel: Bizonylatok nyilvántartása és könyvelése Közösségen belüli forgalmak könyvelése Adóbevallások elkészítése papíralapú vagy elektronikus formában Évközi és év végi mérlegek összeállítása Induló vállalkozások bevallásainak elkészítése Elmaradt könyvelések visszamen?leges pótlása Bérszámfejtés: havi egyéni bérszámfejtés és összesített bérkifizetési jegyzék elkészítése dolgozók be- és kiléptetése kilép? munkavállaló adatszolgáltatásának elkészítése bérfeladás elkészítése magán-nyugdíjpénztári bevallások elkészítése havi adófizetési kötelezettség számítása adatszolgáltatások papíralapú vagy elektronikus formában Adó- és üzleti tanácsadás: Jellemzően az általam könyvelt vállalkozásoknak a könyvelési feladatokon túlmenően a vállalkozásoknak adójogi és gazdasági tanácsadást is végzek, amely kiterjedhet a vállalkozás jövedelmez?ségi és hatékonysági vizsgálatára, adóoptimalizálásra a legális adótrükkök alkalmazásával.


  • Díjazott Cég
    HAJDÚ FÉM-KER KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4087 HAJDÚDOROG, VASÚT U. 1/A.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A HAJDÚ FÉM-KER kft. Debrecentől északra, mintegy 38 km-re, Hajdúdorogon található. Jelenlegi formájában 2001 ta működik, de a tulajdonos már a 80-as évek óta a szakmában van és folyamatosan fejleszti a gépparkot, képezi a munkatársakat.


  • Díjazott Cég
    RACKER - RACK-EK, TÁSKÁK, SZÁLLÍTÓLÁDÁK, KIEGÉSZÍTŐK...
    1191 BUDAPEST, RÁKOCZI UTCA 27
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Fontos önnek, hogy szállítás, tárolás, vagy akár használat közben biztonságba tudhassa dolgait? Akkor jó helyen jár! Fő profilunk a minőségi és professzionális rack-ek, hord táskák, szállító ládák kínálatának biztosítása, amiket főképp a szórakoztatóiparban tevékenykedőknek kínáljuk, de termékeink alkalmazhatóak más területen is. Közel 300 termék közül válogathat. A megfelelő termékek kiválasztását fotók, részletes termék leírások és pontos méretek segítik. Tekintse meg kínálatunkat és rendeléssel, vagy további kérdéseivel kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot! www.racker.hu


  • Díjazott Cég
    VARGA MIKLÓS EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
    1162 BUDAPEST, JÁVORFA
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    víz vezetékszerelés , vízszerelés , vízóraszerelés , vízóra csere , gázkészülék szerelés , lakatos munkák zuhanyzó vizvezetek ólomforrasztás gebo vízóra szerelés wc vízszerelő mosogatógép szerelő


  • Díjazott Cég
    SZINTER-COLOR KFT.
    PEST, 2230 GYÖMRŐ, LEVÉL UTCA 25.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (7)

    Nagy méretű kemence, kivételesen rövid vállalási határidő. Építőipari tevékenységeink keretein belül szerkezet lakatos és gipszkartonozási munkákat is vállalunk, valamennyi tevékenységünk komoly, leinformálható referenciával rendelkezik.


  • Díjazott Cég
    ÚJKÍGYÓS LINKGYŰJTEMÉNYE
    BÉKÉS, 5661 ÚJKÍGYÓS, KOSSUTH U. 999
    Videók (1)

    Békés-megye legfiatalabb városa, dinamikusan fejlődik, ennek bizonyítéka saját lap.hu-s oldal elkészülte. Érdekes tartalmak, minden amit Újkígyósról, itt működő vállalkozásokról, közéletről tudni érdemes. ujkigyos.lap.hu, újkígyós.lap.hu


  • Díjazott Cég
    LŐRINCZ-VÉGER SZAKFORDÍTÓ BT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, BÉKE ÚT 13.

    Okmányok, bizonyítványok, dokumentumok, gépkönyvek, honlapok stb. szakfordítása rövid határidővel német, angol, francia, olasz és egyéb keleti és nyugati nyelven. Okmányok hivatalos fordítása. Egyéb irodai szolgáltatások, pl. fénymásolás, faxolás. Ügyfélfogadás: h-p 8.30-12.00 és 14.30-18.00, szombat-vasárnap zárva!


  • Díjazott Cég
    MUKISZOLG KIVITELEZÉSI ÜZLETÁG
    PEST, 2120 DUNAKESZI, ALAGI MAJOR 12.

    Ipari és esztétikus műgyanta alapú betonpadló bevonatok szakszerű kivitelezése, felület előkészítése, betonkozmetikája, ápolása, takarítása. Cégünk több mint 25 éve vezető Magyarországon a műgyanta bevonatok kivitelezésében.Felkészültségünk, 3 gépesített csoportunk lehetővé teszik az 50-20000m2 betonfelületek előkészítését és a felületi koptató rétegének elkészítését.A padlók, járófelületek mind az ipar és kereskedelem mind a háztartások területén az épületek leginkább igénybevett részei, ezért kiemelkedően fontos a megfelelő műszaki és esztétikai igényeket egyaránt kielégítő padlótípus kiválasztása.A Mükiszolg Kft munkatársai 1982 óta foglakoznak műgyanta alapú bevonati rendszerek készítésével, ápolásával, karbantartásával. Cégünk nyitott a legújabb technológiai és műszaki újdonságok alkalmazására, munkatársaink folyamatosan bővítik ismereteiket, számos saját műszaki fejlesztéssel rendelkezünk.Cégünk rendkívüli tapasztalatokkal rendelkezik a műgyanta bevonatok fejlesztésében is.



  • Díjazott Cég
    REOKORR GYÁRTÁSI ÜZLETÁG
    PEST, 2120 DUNAKESZI, ALAGI MAJOR 12.

    Ipari és esztétikus műgyanta alapú betonpadló bevonatok gyártása tekintetében cégünk több mint 25 éve jelen van Magyarországon.A padlók, járófelületek mind az ipar és kereskedelem mind a háztartások területén az épületek leginkább igénybevett részei, ezért kiemelkedően fontos a megfelelő műszaki és esztétikai igényeket egyaránt kielégítő padlótípus kiválasztása.Cégünk munkatársai 1982 óta foglakoznak műgyanta alapú bevonati rendszerek készítésével.Cégünk nyitott a legújabb technológiai és műszaki újdonságok alkalmazására, munkatársaink folyamatosan bővítik ismereteiket, számos saját műszaki fejlesztéssel rendelkezünk.Cégünk mint a Műanyagipari Kutató Intézet (MÜKI)által alapított vállalkozás, rendkívüli tapasztalatokkal rendelkezik a műgyanta bevonatok fejlesztésében.A REOKORR műgyanta padlóbevonati termékcsalád lefedi a leggyakrabban alkalmazott bevonat típusokat.A betonfestéktől, a klasszikus önterülő, erősített üvegvázas, polimerbeton és gránithatású esztétikus bevonatokig, burkolatokig.


  • Díjazott Cég
    HOLDINGATLAN INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, DÓZSA GYÖRGY ÚT 69/A

    Irodánk Szada, Gödöllő, Veresegyház, Budapest környékén és az ország területén foglalkozik ingatlanok adás-vételének közvetítésével.Fontos lehet Budapest és a M0-ás, M3 -as közel Az ingatlanpiac területén felmerülő igényekre kínálunk szakmai megoldást Ügyfeleink számára. Irodánk minden kategóriában közvetít ingatlanokat, a lakóingatlanok, családi házak mellett, pl. szántók, hétvégi házak, irodák, iparterületek, csarnokok közvetítését is vállaljuk. Valamennyi ingatlant saját költségünkön- az értékesítésig, bérbeadásig hirdetjük. Fő hirdetési csatornánk: a leglátogatottabb internetes oldalak mellett, a helyi újságok.Szolgáltatásaink:ingatlanközvetítés, hitel- és pályázatközvetítés.Generáli-providencia partnereként otthon és társasház biztosítások, lakáskassza. Megújuló energia:Irodánk a környezettudatos gondolkodás elkötelezett híveként, előadásokat szervez az "energia tudatos ház" népszerűsítésére, az érdeklődők számára.


  • SATURA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    1201 BUDAPEST, ADY ENDRE U. 202/B.
    Rating 55 csillag 5 vélemény alapján

    Hidegtálak és egyéb hidegkonyhai készítmények széles választéka!


  • KEREKES CSÁRDA
    VESZPRÉM, 8220 BALATONALMÁDI, MÁTYÁS KIRÁLY UTCA 60
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    Balatonalmádi legmagasabb pontján elhelyezkedő Kerekes Csárda csodálatos panorámával várja kedves vendégeit. Éttermünk és kíváló konyhánk a legmegfelelőbb lehetőséget nyújtja családi és üzleti rendezvények lebonyolítására.


  • HENKEL MAGYARORSZÁG KFT.
    1113 BUDAPEST, DÁVID FERENC U.6.
    Rating 44 csillag 22 vélemény alapján

    A vállalat szlogenje, a Henkel barátságos márka magában foglalja azt az ígéretet, hogy a Henkel márkatermékeivel és technológiáival az emberek életét könnyebbé, jobbá és szebbé teszi. A németországi, düsseldorfi székhelyű Henkel világszerte 52 ezer alkalmazottat foglalkoztat és azon német vállalatok közé tartozik, melyeknek a legszélesebb körű külföldi leányvállalat-hálózatuk van. Az emberek a világ 125 országában bíznak a Henkel márkáiban és technológiáiban. A Henkel Magyarország Kft. a bécsi székhelyű közép-kelet-európai regionális vállalat, a Henkel Central and Easten Europe (Henkel CEE) százszázalékos leányvállalata. Központja Budapesten működik. Három telephelyén folytat termelő tevékenységet. Körösladányban folyékony mosó- és tisztítószereket, Barcson építési kemikáliákat, Vácott ragasztókat gyárt. A Henkel három stratégiai üzleti területen tevékenykedik: mosó-és háztartási tisztítószerek, kozmetika, valamint ragasztóanyagok, tömítőanyagok és felületkezelés.


  • DUNA-DRÁVA CEMENT KFT.
    PEST, 2601 VÁC, KŐHÍDPART DŰLŐ 2.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Duna-Dráva Cement Kft. tevékenységében a cementgyártás mellett a transzportbeton és kavicsüzletág is fontos szerepet játszik. Az ország valamennyi térségében jelen vannak a TBG néven működő transzportbeton üzemek és a nyersanyagellátást biztosító kavicsbányák.


  • PALATIN KFT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, SÍKVÖLGYI ÚT 0737/8
    Rating 44 csillag 12 vélemény alapján

    A Palatin Kft fő profilja a hús és húskészítmények gyártás, kis-és nagykereskedelem. Kiegészítő tevékenységként említhetjük a kis borfeldolgozó üzemünket, ahol korszerű körülmények között éves szinten kb 300 hl minőségi bort állítunk elő.


  • PÉCSI SÜTŐIPARI ZRT
    BARANYA, 7627 PÉCS, ENGEL J. U. 10.
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    Szakboltjaink: Pécs, Irgalmasok u. 3, Pécs, Engel J. u. 10., Pécs, Vásárcsarnok,


  • ÖREG KŐRÖSSY HALÁSZCSÁRDA
    CSONGRÁD, 6723 SZEGED, SÁRGA ÜDÜLŐTELEP 262.
    Rating 44 csillag 5 vélemény alapján

    Szegednek ebbe a Sárgának nevezett Tisza-parti környezetébe álmodta meg Kőrössy József és fia magyaros vendéglőjét, amikor ezen a helyen Halászcsárdát nyitott az 1930-as évek elején. Azóta étlapon van a halászlé, a Kőrössy halpaprikás, a különböző, roston sült halak és a túróscsusza. Az 1970-71-es árvizet követően - amelynek legmagasabb vízszintjét az épület falán tábla jelzi - a már államosított csárdát, amely az árvíz során erősen megrongálódott, kibővítik és felújítják.


  • DÁNIEL ÉTTEREM
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, KÁLMÁN IMRE SÉTÁNY 3/A
    Rating 44 csillag 9 vélemény alapján

    Cégünk éttermet üzemeltet.


  • FŐZELÉKFALÓ BARTÓKHÁZ
    1114 BUDAPEST, BARTOK BÉLA U.43- 47
    Rating 55 csillag 13 vélemény alapján

    A FŐZELÉKFALÓ ÉTELBÁR10 évvel ezelőtt 1997-ben nyitotta meg első éttermét a Pesti Brodway közepén a Nagymező utcában. Ebből a kedves kis családi étkezdéből fejlődött tovább és nőtte ki magát a cég, mely jelenleg a főváros területén, 7 helyszínen, 9 üzlettel nyújt magas szintű gyorséttermi kiszolgálást vendégei részére.


  • SURÁNYI CUKRÁSZDA-FAGYIZÓ
    PEST, 2000 SZENTENDRE, RÓZSA U. 2.
    Rating 55 csillag 9 vélemény alapján

    Cukrászda-Fagyizó Aranykoszorús cukrászmester.Nyitvatartás: Hétfő: zárva Kedd - Vasárnap: 10:00-18:00


  • CALYPSO KISVENDÉGLŐ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, VÁROSHÁZ TÉR 7.
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    CALYPSO Étterem Miskolc belvárosában található. 15 éve családi vállalkozásként üzemel.


  • HOTEL FONYÓD
    SOMOGY, 8640 FONYÓD, JÓZSEF UTCA 21/A
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A szálloda a Balaton déli partja egyetlenj elentős kiemelkedésének, a fonyódi Sipos- és Öreghegynek az oldalában található.


  • PIZZA TÁBOR KFT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3518 MISKOLC, VÁROSHÁZ TÉR 2
    Rating 55 csillag 7 vélemény alapján

    Pizzarendelés: 46/355-444 20/471-6655 30/324-4444


  • ORCHIDEA CUKRÁSZDA, FAGYLALTOZÓ
    NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 12
    Rating 44 csillag 4 vélemény alapján

    Jagyutt


  • CAFÉ MOZART BT
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9019 GYŐR, BAROSS GÁBOR ÚT 30
    Rating 44 csillag 4 vélemény alapján

    Nyitva: 8.00-21.00 V. 9.00-21.00 Férőhely: 50+36


  • CLASSIC CAFE ÉS RESTAURANT
    CSONGRÁD, 6720 SZEGED, SZÉCHENYI TÉR 5
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    Kategóriába sorolás : III A Classic Cafe 1998 óta az első olyan étterem Szegeden, mely valódi mediterrán hangulatot és ízeket varázsol vendégei részére. Ételkülönlegességeinka szerb, a macedón és a görög konyha legjobb és legínycsiklandozóbb ételei. Családi, üzleti rendezvények lebonyolítását válllaljuk hangulatos hűvös udvari teraszon (májustól októberig-időjárás függvényében) 120 főig, éttermi részünkben pedig 70 főig.


  • SZÁZÉVES CUKRÁSZDA-KIS KÉZMŰVES KFT
    BÉKÉS, 5700 GYULA, ERKEL TÉR 1
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Nyitva tartás: November 1 március 31.:kedd-vasárnap: 10-18 óráig, Április 1 október 31.:hétfő-vasárnap: 10-22 óráig A Százéves cukrászdát 1840-ben rendezte be első tulajdonosa, Salis András. Napjainkra eredeti bútorait restaurálták, további termeket rendeztek be, és kialakították a szabadkéményes cukrászmúzeumot. Maga az épület az 1801. évi tűzvész után tétesült. 1839-ig gyógyszertár működött benne. Erre utal a sarokterem falában található homokkőkép, amelyen a kígyóját tálkájából etető Hygia volt restaurálható. A cukrászdát 1840-ben alapította Salis András cukrászmester.Salis András 1841-ben vette feleségül Reindhardt János német gyulai cipész lányát, akinek rokona, Reinhardt József 1854-ben átvette a cukrászdát. Reinhardt József 1887-ben bekövetkezett halála után özvegye, Kontúr Róza vezette tovább az üzletet 1900-ig. Segédje, Balaskó Béla 1900 és 1907 között vitte tovább a hagyományokat.


  • FŐZELÉKFALÓ ÉTELBÁR
    1065 BUDAPEST, NAGYMEZŐ UTCA 18
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A FŐZELÉKFALÓ ÉTELBÁR10 évvel ezelőtt 1997-ben nyitotta meg első éttermét a Pesti Brodway közepén a Nagymező utcában. Ebből a kedves kis családi étkezdéből fejlődött tovább és nőtte ki magát a cég, mely jelenleg a főváros területén, 7 helyszínen, 9 üzlettel nyújt magas szintű gyorséttermi kiszolgálást vendégei részére.


  • ALMÁSSY TÉRI SZABADIDŐ KÖZPONT
    1077 BUDAPEST, ALMÁSSY TÉR 6.
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    Magyarországon a nemzeti kulturális kincs legelhanyagoltabb része a nagy múltú jazz muzsika.


  • BÁBELÉK ÉTTEREM
    1158 BUDAPEST, SZTÁRAI MIHÁLY TÉR 1.
    Rating 55 csillag 6 vélemény alapján

    Bábel Pista kifőzdéje. Ha tényleg éhes vagy, gyere ide.


  • QUEENS SÖRÖZŐ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, MÁTYÁS KIRÁLY ÚT 74
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    Étterem és söröző QUEENS SÖRÖZŐ.


  • VASKAKAS TAVERNA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9019 GYŐR, BÉCSI KAPU TÉR 3
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    Cégünk éttermet üzemeltet.


  • SHANNON PUB ÉTTEREM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3518 MISKOLC, SZÉCHENYI UTCA 54
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    Több mint 50 féle, Magyarország legkiválóbb pincészeteiből (például Gere Attila, Inhauser István, vagy Takler Ferenc) származó borral, 17 féle whiskyvel, négyféle csapolt sörrel (Kilkennyvel, Pilsner Urquellel, Guinessel, Dreherrel), szénsavas és szénsavmentes üdítők nagy választékával várják a vendégeket a Széchenyi utcán, a Shannon Pubban. Céges rendezvények, családi, baráti összejövetelek - mi nyújthatna egy-egy ilyen célú ebédnek, vacsorának kellemes és hangulatos környezetet Miskolc belvárosában, ha nem a Shannon Pub?


  • TALIZMÁN ÉTTEREM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3518 MISKOLC, VÁR UTCA 14
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    étterem, éttermi ebéd, ebéd, vacsora, miskolci étterem, vendéglátóhely, vendéglátó ipar, vendéglátó


  • PESTI EST CAFÉ
    1061 BUDAPEST, LISZT F. TÉR 5.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Budapest szívében a pesti Broadway tőszomszédságában, a Zenekadémia történelmi épületével szemben, a Liszt Ferenc téren található a világelső Pesti est Caféja. Izgalmas háromszintes belsőépítészeti kialakítása lehetővé teszi, hogy a Café egyszerre legyen élőzenés kávézó, képzőművészeti tárlatok bemutatóhelye, koktél bár, táncos-zenés klub tavasztól őszig pedig beszélgetős, nézelődős terasz is.


  • PREC-CAST ÖNTÖDEI KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3980 SÁTORALJAÚJHELY, IPAR ÚT 2.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    A több mint 60 évvel ezelőtt alapított és majd 20 éve 2 gyártó telephellyel létrehozott Regensburger Druckgusswerk és Prec-Cast cég az egyik legismertebb öntvény beszállítók egyike napjainkban.


  • VRTEL CUKRÁSZDA
    VESZPRÉM, 8220 BALATONALMÁDI, VESZPRÉMI ÚT 106
    Rating 55 csillag 5 vélemény alapján

    Nyitvatartás: Hétfő 10-19 Kedd Szünnap Szerda 12-19 Csütörtök 10-19 Péntek 10-19 Szombat 10-19 Vasárnap 10-19


  • TRIÁSZ-TÖMLŐ KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3561 FELSŐZSOLCA, SZIKSZAI U. 3.- IPARI PARK
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Triász Tömlő kft honlapja Mindenféle tömlők víz, olaj, benzin, élelmiszer, stb, tömlőcsatlakozók, gumilemezek, tömlőbilincsek megtalálhatók kínálatunkban. Miskolc. Ipari tömlők raktárról!


  • MY-LAND KFT.
    BÉKÉS, 5830 BATTONYA, BAJCSY U. 72.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    A fürdőben való elhelyezésből adódik az, hogy egész héten, illetve egész nap, reggeltől estig fürödhetnek a négy medencével rendelkező strandon. Három medence vízvisszaforgatásos és feszített víztükrű és van egy termálvizes medence.


  • TONIC BAND KFT
    HAJDÚ-BIHAR, 4100 BERETTYÓÚJFALU, BESSENYEI LTP.34.LL.8
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (1)

    Rendezvények szervezése, hangosítása, nyomdai munkák és rádiós szpotok sugárzása készítése


  • BONDUELLE CENTRAL EUROPE KFT.
    1113 BUDAPEST, NAGYSZŐLŐS U. 11-15
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    2000- Új korszak a szervezeti felépítésben 2000 januárjában a Bonduelle csoport új, még inkább vevő- és profitorientált szervezeti felépítést hozott létre, amely öt önállóan irányított leányvállalat szövetségét jelenti. 1. Bonduelle Friss: a legújabb technológiával készített hűtött termékek gyártásával foglalkozik. Vevője leggyakrabban a vendéglátóipar. 2. Bonduelle lakossági termékek: a végső fogyasztók igényeinek megfelelő, kis kiszerelésű konzervált, illetve fagyasztott termékek előállítása. 3. Bonduelle vendéglátóipar: a vendéglátóegységek részére ideális, nagy kiszerelésű konzerv, és fagyasztott termékeket készít. 4. Saját márka: a Bonduelle márkanéven kívüli termékek és a kis és- nagykereskedelmi elosztó láncok számára gyártott kereskedelmi márkák. 5. Bonduelle fejlesztés: az Európai Unió országain kívül, Közép-Kelet-Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Oroszországban lévő termelőegységek, illetve kereskedelmi kirendeltségek tevékenysége.


  • ANNAGORA AQUAPARK
    VESZPRÉM, 8230 BALATONFÜRED, FÜRDŐ U. 35.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Az Annagora Aquapark a mai legmodernebb technikai elemekkel célozza meg az újdonságokra és a vizi-élet extrém felhasználására éhes kedves vendégeit, nem megfeledkezve a társas és a játékos elemek minél gazdagabb alkalmazásának igényérol, figyelembe véve a gyermekes családok szükségleteit is.


  • HOLIDAY CLUB HUNGARY KFT.
    1062 BUDAPEST, DÉLIBÁB U. 29.
    Rating 33 csillag 12 vélemény alapján

    szálloda, vendéglátás, szállodai szállás, utazásszervezés, hotel, panziók, étterem, apartman, utazás, gyógyüdülő, üdülés, vendéglátó hely, üdülőklub, szoba, szobák, csereüdülés szervezés, üdülőklubok


  • FORTUNA ÉTTEREM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, RÉGIPOSTA ÚT 20
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Cégünk a Fortuna Étterem a vendéglátás területén tevékenykedik. A Fortuna Étterem Miskolcon várja kedves vendégeit, hangulatos környezetben, egész évben hétfőtől csütörtökig 10-22 óráig, péntektől vasárnapig 10-24 óráig.


  • SOPRON ÉS VIDÉKE IPARTESTÜLET
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, CSENGERY U. 55.

    Ipartestületünk a múltját és hagyományait ápolva tevékenykedik. De a mindennapok elvárásainak , kihívásainak is meg kell felelnünk. A gyorsaság, a naprakészség, a tájékozottság az egyik legfontosabb követelmény az iparosok és vállalkozók számára is. Gazdasági és jogi érdekvédelem, érdekegyeztetés, érdekérvényesítés. Ezt a naprakészséget kívánjuk szolgálni folyamatosan a legfontosabb információkkal, az interneten, a saját honlap segítségével. Az IPARTESTÜLET célja és feladatai: Az Ipartestület alapelve a mesterség tisztelete és a szakmai munka becsülete, mely érdekében a tagjai kinyilvánítják azon szándékukat, hogy önkéntes alapon l létrejött szervezetük az egymás iránti kölcsönös megbecsülésen alapul.


  • INTERNET STRATÉGIA TERVEZŐ IRODA - BUDAPESTI IRODA
    1089 BUDAPEST, VIII.KER, ORCZY ÚT 44-46.

    Gyors, hatékony és kiszámítható online üzletet szeretne? Gondolkodunk és feladatokat oldunk meg, és ha kell ingyen készítjük el a weboldalt! Egy telefon, vagy egy e-mail szinte semmibe se kerül, próbáljon ki minket!


  • MAGYAR PB GÁZIPARI EGYESÜLET
    1115 BUDAPEST, ILDIKÓ UTCA 26. 1/1.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Az Egyesület céljai: Országos, helyi és felhasználói energetikai és PB-gáz technológiai feladatok megoldásának elősegítése, A tagok szakmai ismereteinek bővítése A PB-gáz felhasználás nemzetközi tapasztalatainak és normáinak közvetítése a magyar szakemberek (és felhasználók) felé, A gazdaságos és környezetkímélő PB-gáz felhasználás elősegítése, a közvélemény e célból történő formálása, A PB-gáz iparág és szolgáltatás szakmai képviselet bel-és külföldön, A hazai energetikai ipar támogatása, A PB-gáz ellátással és felhasználással kapcsolatos szabályozások és előírások kezdeményezése, véleményezése és formálása, Az iparág műszaki-biztonságtecnikai színvonalának emelése, Az Egyesületi célok teljesítése során az Egyesület feladata a tisztességtelen verseny minden megjelenési formájának leküzdése, illetve más illetékes szervek ez irányú tevékenységének segítése.


  • asztalos enikő, dr.asztalos enikő, berényi ügyvédi iroda, iparjogvédelem, polgári per, adóhatóságok előtti képviselet, ügyvédi iroda, építési jog, büntetőjogi képviselet, jog, alkotmányjog, peren


12345678910