IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS
10 találat IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS kulcsszóra
Győr egyik legrégibb, és egyben egyik legszebb barokk palotája ad otthont 1949 óta múzeumunknak. A Széchenyi tér délkeleti sarkán áll, kétoldalt a keskeny Stelczer Lajos utca és a Múzeum köz határolja. Zárt tömbje trapéz alakú udvart vesz körül. Helyén a XVI. században több kisebb ház állt. Az 1617. évi telekkönyv alapján a tulajdonosai között találjuk Beccaria Virgilt és Nyéki Vörös Mátyást, a XVII. századi Győr két kiemelkedő jelentőségű személyiségét.
Work Press - kiállításrendezés, webfejlesztés, kiadványszerkesztés, képfeldolgozás
Középiskolás korában találkozott a művészettel s az agyaggal. A nyolcvanas évek elején már biztosan tudta, hogy ehhez köti életét, létrehozza első műhelyét.
A város egyik legrégebbi épületében működő Gödöllői Városi Múzeumban barátságos, vendégszerető légkör fogadja a látogatókat.
Intézményünk története és gyűjteményének kialakulása két szálon vezethető le, hiszen 2005. március 1-jén egyesült két gyűjtemény, a telkibányai Ipartörténeti Gyűjtemény és az addig forrói székhelyű Abaúji Múzeum. Úgy is fogalmazhatunk, a fenti dátumtól a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság szervezetébe tartozó Abaúji Múzeum székhelye Forróról Telkibányára került, de nemcsak ez történt, mert a múzeum módosított működési engedélye -Telkibánya tradícióinak megfelelően - már kibővül az intézmény ipartörténeti gyűjtőkörével is.
A Múzeum, mint gondolat, már a 20. század elején felvetődött Szeghalmon. Ennek legelső képviselője Szeghalmy Gyula volt, aki Darnay Kálmán sümegi múzeumigazgatóval végzett ásatásokat a község határában, melyek révén számos újkőkori, rézkori és bronzkori lelet került elő. Az ásatások támogatására 1906-ban életre hívta a Helios Egyesületet, mely nem csak munkásokat biztosított a feltárásokhoz, hanem népszerűsítő előadások tartásával az érdeklődést is felkeltette, valamint bevételeivel segítette a munkálatokat.
Kogart: A művészetek és a gasztrónómia háza. Étterem, rendezvényház és kiállítások a világörökség részeként nyilvántartott budapesti Andrássy úton.
Szendrei Judit képzőművészettel foglalkozik.
Ócsa legidősebb része, az Öregfalu, közepén a XIII század elején épült román bazilikával, igazi néprajzi csemege. 1975-ben a területtel együtt helyezték védelem alá a 62 portából álló falurészt, melynek kétbeltelkes településszerkezete több száz éves. A templomot körülölelő kicsi telkeken álló parasztházak legöregebbjei a XVIII sz. végén épültek. A településforma lényege, hogy nem a lakóház udvarán, hanem a lakótelkeket övező kertben, ólastelkeken voltak a telkes jobbágyok istállói, széna-szalma boglyái, cséplőhelyei és itt tartották az egész állatállományt. Mivel a férfiak igen sokszor éjszakára is kint maradtak, a szállástelkes ragadványnév is ismert erre a településszerkezetre. A védelemnek köszönhetően ma hat egyedi műemléki védelem alatt álló ház van az öregfaluban, megőrizve a kor magyaralföldi építészetének sajátosságait.
A Kiskun Múzeumot Szalay Gyula a helyi gimnázium sokoldalú tanára javaslatára Kiskunfélegyháza városa alapitotta 1902-ben. Az egyre gyarapodó gyűjtemény 1939-ben került a mai helyére, az egykori Kiskun Kapitányság székházába.
