IRODAI SZŐNYEG
61 találat IRODAI SZŐNYEG kulcsszóra
Az otthon felszereléséhez mindent - árusító JYSK nemzetközi kiskereskedelmi lánc alapítója és tulajdonosa a Dánia-szerte az ország vezető kereskedőjeként ismert Lars Larsen, akinek mindig van a tarsolyában egy jó ajánlat-. Hívja az Önhöz legközelebbi áruházat és kérjen árajánlatot. Házhoz visszük Önnek a nálunk vásárolt árut. Az eredeti csomagolású, ép és sértetlen állapotú árut szívesen visszavesszük, és másik árura cseréljük. Ehhez a vásárláskor kapott nyugtát is hozza magával. Nyitva tartás: Hétfő - Szombat : 9 - 19, Vasárnap: 9 - 18.
Larsen 1979-ben nagyratörő tervekkel nyitotta meg első, ma is működő boltját Dánia második legnagyobb városában, Aarhusban, de azt ő sem gondolta volna, hogy üzlete ilyen gyors növekedésnek indul. Egymás után több sikeres JYSK Senget-jslager (2001-ig ezt a nevet viselték az áruházak) is nyílt Dánia különböző pontjain, mígnem Larsen 1984-ben a szomszédos Németországban megnyitotta első külföldi boltját. A JYSK-öt az egész világon az alvás szakértőjeként ismerik. Kényeztesse önmagát és családját a kellemes alvás élményével, amely egy egész életre szóló befektetés! A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. Nyitva tartás: Hétfő-Vasárnap: 9-19.
A JYSK divatos, mégis ésszerű árú bútorainak széles választéka igazán megéri a pénzét! Nyugodtan nézze meg más cégek árait és termékeit is, mielőtt a JYSK-ben vásárola, szeretnénk ha tudná, hogy milyen jó üzletet ajánlunk Önnek! Étkezőasztalok, székek, karosszékek és TV, DVD és Hi-Fi-állványok széles választékát találja nálunk. Áruházainkban rengeteg különböző asztalt és széket talál, de néha csak pár új szék kell ahhoz, hogy feldobja régi asztalát! A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait. Ha el akarja készíteni a saját függönyét, mi mindenben a rendelkezésére állunk: az méteráruktól kezdve egészen a függönyrudakig. A JYSK-nél minden háztartási cikket és kelléket megtalál, melyek segítségével könnyedén újjávarázsolhatja otthonát és megteremtheti az Önnek legkellemesebb légkört. Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 9-19 Szombat: 9-18 Vasárnap: 10 - 18.
A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Törülközőinket rengeteg színben, anyagból és méretben kínáljuk a lehető legjobb áron, valamint számtalan divatos kelléket is vásárolhat nálunk. Törülközőink többsége ÖKO-TEX Standard 100 tanúsítvánnyal rendelkezik, amely a világ vezető egészségügyi öko-tanúsítványa a textilek terén. A megjelölt termékeket bevizsgálták az egészségre ártalmas vegyszerek és festékanyagok szempontjából, méghozzá olyan intézmények, mint a Danish Technological Institute, IFP Research, Hohenstein Research Institute, Shirley Technologies és a TESTEX. Tehát bizton állíthatjuk, hogy puha törülközőinkben jól fogja érezni magát! Íróasztalok, számítógépes asztalok, irodai székek és könyvespolcok széles választékát kínáljuk fából, acélból vagy üvegből, tökéletesen ésszerű árakon.
A JYSK divatos, mégis ésszerű árú bútorainak széles választéka igazán megéri a pénzét! Nyugodtan nézze meg más cégek árait és termékeit is, mielőtt a JYSK-ben vásárola, szeretnénk ha tudná, hogy milyen jó üzletet ajánlunk Önnek! Étkezőasztalok, székek, karosszékek és TV, DVD és Hi-Fi-állványok széles választékát találja nálunk. Áruházainkban rengeteg különböző asztalt és széket talál, de néha csak pár új szék kell ahhoz, hogy feldobja régi asztalát! A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait. Ha el akarja készíteni a saját függönyét, mi mindenben a rendelkezésére állunk: az méteráruktól kezdve egészen a függönyrudakig. A JYSK-nél minden háztartási cikket és kelléket megtalál, melyek segítségével könnyedén újjávarázsolhatja otthonát és megteremtheti az Önnek legkellemesebb légkört. Nyitva tartás Hétfő - Vasárnap: 9 - 19.
A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet otthonába. A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Íróasztalok, számítógépes asztalok, irodai székek és könyvespolcok széles választékát kínáljuk fából, acélból vagy üvegből, tökéletesen ésszerű árakon. A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait. A JYSK-nél megtalálja a képkereteket, kosarakat, asztalokat, csillárokat és falilámpákat, gyertyatartókat, szőnyegeket, díszpárnákat, ágytakarókat, tárolódobozokat és sok mást is, melyekkel elvégezheti az utolsó simításokat otthonán. Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 9 - 19 Szombat: 9 - 18 Vasárnap: 10 - 18.
Hívja az Önhöz legközelebbi áruházat és kérjen árajánlatot. Házhoz visszük Önnek a nálunk vásárolt árut. A vásárlót a nálunk vásárolt összes termék tekintetében 2 éves szavatossági jog illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a termék a vásárlás időpontjában megfelel a jogszabályban vagy a szerződésben (termékleírásban) meghatározott tulajdonságoknak, vagyis használatra alkalmas. Ez alatt a 2 év alatt a termék meghibásodása esetén Ön élhet szavatossági jogával. A JYSK azonban néhány termékre pl.: paplan, matrac, ennél hosszabb szavatossági időt vállal. Ez önként vállalt szavatosság, de ugyanazok a kötelezettségek terhelnek minket, mint a kötelező törvényi szavatosság esetében.
A JYSK-ben heverőket, emeletes ágyakat és számos tárolásra szolgáló bútort talál, amelyek segítségével rendben tarthat mindent - mindezt fantasztikus áron! A JYSK divatos, mégis ésszerű árú bútorainak széles választéka igazán megéri a pénzét! Nyugodtan nézze meg más cégek árait és termékeit is, mielőtt a JYSK-ben vásárola, szeretnénk ha tudná, hogy milyen jó üzletet ajánlunk Önnek! Étkezőasztalok, székek, karosszékek és TV, DVD és Hi-Fi-állványok széles választékát találja nálunk. Áruházainkban rengeteg különböző asztalt és széket talál, de néha csak pár új szék kell ahhoz, hogy feldobja régi asztalát! A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait.
A JYSK-öt az egész világon az alvás szakértőjeként ismerik. Kényeztesse önmagát és családját a kellemes alvás élményével, amely egy egész életre szóló befektetés! A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. Matrac termékcsaládunk neve DREAMZONE, és BASIC, PLUS vagy GOLD kivitelezésben vásárolhatóak meg. BASIC matracunk egy jó matrac jó áron. PLUS matracunk különleges kényelmet és minőséget kínál. GOLD matracunk pedig a létező legjobb minőséget képviseli. Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 9-19 Szombat: 9-18 Vasárnap: 10-18.
A JYSK-nél minden háztartási cikket és kelléket megtalál, melyek segítségével könnyedén újjávarázsolhatja otthonát és megteremtheti az Önnek legkellemesebb légkört. A JYSK-nél megtalálja a képkereteket, kosarakat, asztalokat, csillárokat és falilámpákat, gyertyatartókat, szőnyegeket, díszpárnákat, ágytakarókat, tárolódobozokat és sok mást is, melyekkel elvégezheti az utolsó simításokat otthonán. A JYSK-ben heverőket, emeletes ágyakat és számos tárolásra szolgáló bútort talál, amelyek segítségével rendben tarthat mindent - mindezt fantasztikus áron! Nyitva tartás: Hétfő - szombat: 10 - 20 Vasárnap: 10 - 18 A Dunakeszi Buy-Way Üzletházban.
A JYSK-öt az egész világon az alvás szakértőjeként ismerik. Kényeztesse önmagát és családját a kellemes alvás élményével, amely egy egész életre szóló befektetés! A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. Matrac termékcsaládunk neve DREAMZONE, és BASIC, PLUS vagy GOLD kivitelezésben vásárolhatóak meg. BASIC matracunk egy jó matrac jó áron. PLUS matracunk különleges kényelmet és minőséget kínál. GOLD matracunk pedig a létező legjobb minőséget képviseli. A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Törülközőinket rengeteg színben, anyagból és méretben kínáljuk a lehető legjobb áron, valamint számtalan divatos kelléket is vásárolhat nálunk.
A vásárlót a nálunk vásárolt összes termék tekintetében 2 éves szavatossági jog illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a termék a vásárlás időpontjában megfelel a jogszabályban vagy a szerződésben (termékleírásban) meghatározott tulajdonságoknak, vagyis használatra alkalmas. Ez alatt a 2 év alatt a termék meghibásodása esetén Ön élhet szavatossági jogával. A JYSK azonban néhány termékre pl.: paplan, matrac, ennél hosszabb szavatossági időt vállal. Ez önként vállalt szavatosság, de ugyanazok a kötelezettségek terhelnek minket, mint a kötelező törvényi szavatosság esetében. Az eredeti csomagolású, ép és sértetlen állapotú árut szívesen visszavesszük, és másik árura cseréljük. Ehhez a vásárláskor kapott nyugtát is hozza magával. Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 9 - 19 Szombat - Vasárnap: 9 - 18.
A JYSK-öt az egész világon az alvás szakértőjeként ismerik. Kényeztesse önmagát és családját a kellemes alvás élményével, amely egy egész életre szóló befektetés! A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. Matrac termékcsaládunk neve DREAMZONE, és BASIC, PLUS vagy GOLD kivitelezésben vásárolhatóak meg. BASIC matracunk egy jó matrac jó áron. PLUS matracunk különleges kényelmet és minőséget kínál. GOLD matracunk pedig a létező legjobb minőséget képviseli. A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Törülközőinket rengeteg színben, anyagból és méretben kínáljuk a lehető legjobb áron, valamint számtalan divatos kelléket is vásárolhat nálunk. Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 9-19 Szombat: 9-18 Vasárnap: 10-18.
AJYSK-ben heverőket, emeletes ágyakat és számos tárolásra szolgáló bútort talál, amelyek segítségével rendben tarthat mindent - mindezt fantasztikus áron! A JYSK divatos, mégis ésszerű árú bútorainak széles választéka igazán megéri a pénzét! Nyugodtan nézze meg más cégek árait és termékeit is, mielőtt a JYSK-ben vásárola, szeretnénk ha tudná, hogy milyen jó üzletet ajánlunk Önnek! Étkezőasztalok, székek, karosszékek és TV, DVD és Hi-Fi-állványok széles választékát találja nálunk. Áruházainkban rengeteg különböző asztalt és széket talál, de néha csak pár új szék kell ahhoz, hogy feldobja régi asztalát! A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait. Ha el akarja készíteni a saját függönyét, mi mindenben a rendelkezésére állunk: az méteráruktól kezdve egészen a függönyrudakig.
Hívja az Önhöz legközelebbi áruházat és kérjen árajánlatot. Házhoz visszük Önnek a nálunk vásárolt árut. A vásárlót a nálunk vásárolt összes termék tekintetében 2 éves szavatossági jog illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a termék a vásárlás időpontjában megfelel a jogszabályban vagy a szerződésben (termékleírásban) meghatározott tulajdonságoknak, vagyis használatra alkalmas. Ez alatt a 2 év alatt a termék meghibásodása esetén Ön élhet szavatossági jogával. A JYSK azonban néhány termékre pl.: paplan, matrac, ennél hosszabb szavatossági időt vállal. Ez önként vállalt szavatosság, de ugyanazok a kötelezettségek terhelnek minket, mint a kötelező törvényi szavatosság esetében. Az eredeti csomagolású, ép és sértetlen állapotú árut szívesen visszavesszük, és másik árura cseréljük. Ehhez a vásárláskor kapott nyugtát is hozza magával.
Hívja az Önhöz legközelebbi áruházat és kérjen árajánlatot. Házhoz visszük Önnek a nálunk vásárolt árut. A vásárlót a nálunk vásárolt összes termék tekintetében 2 éves szavatossági jog illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a termék a vásárlás időpontjában megfelel a jogszabályban vagy a szerződésben (termékleírásban) meghatározott tulajdonságoknak, vagyis használatra alkalmas. Ez alatt a 2 év alatt a termék meghibásodása esetén Ön élhet szavatossági jogával. A JYSK azonban néhány termékre pl.: paplan, matrac, ennél hosszabb szavatossági időt vállal. Ez önként vállalt szavatosság, de ugyanazok a kötelezettségek terhelnek minket, mint a kötelező törvényi szavatosság esetében. Az eredeti csomagolású, ép és sértetlen állapotú árut szívesen visszavesszük, és másik árura cseréljük. Ehhez a vásárláskor kapott nyugtát is hozza magával. Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 9-19 Szombat: 9-18 Vasárnap: 10-18
Az eredeti csomagolású, ép és sértetlen állapotú árut szívesen visszavesszük, és másik árura cseréljük. Ehhez a vásárláskor kapott nyugtát is hozza magával. A vásárlót a nálunk vásárolt összes termék tekintetében 2 éves szavatossági jog illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a termék a vásárlás időpontjában megfelel a jogszabályban vagy a szerződésben (termékleírásban) meghatározott tulajdonságoknak, vagyis használatra alkalmas. Ez alatt a 2 év alatt a termék meghibásodása esetén Ön élhet szavatossági jogával. A JYSK azonban néhány termékre pl.: paplan, matrac, ennél hosszabb szavatossági időt vállal. Ez önként vállalt szavatosság, de ugyanazok a kötelezettségek terhelnek minket, mint a kötelező törvényi szavatosság esetében.
A JYSK-nél minden háztartási cikket és kelléket megtalál, melyek segítségével könnyedén újjávarázsolhatja otthonát és megteremtheti az Önnek legkellemesebb légkört. A JYSK-nél megtalálja a képkereteket, kosarakat, asztalokat, csillárokat és falilámpákat, gyertyatartókat, szőnyegeket, díszpárnákat, ágytakarókat, tárolódobozokat és sok mást is, melyekkel elvégezheti az utolsó simításokat otthonán. A JYSK divatos, mégis ésszerű árú bútorainak széles választéka igazán megéri a pénzét! Nyugodtan nézze meg más cégek árait és termékeit is, mielőtt a JYSK-ben vásárola, szeretnénk ha tudná, hogy milyen jó üzletet ajánlunk Önnek! Étkezőasztalok, székek, karosszékek és TV, DVD és Hi-Fi-állványok széles választékát találja nálunk. Áruházainkban rengeteg különböző asztalt és széket talál, de néha csak pár új szék kell ahhoz, hogy feldobja régi asztalát! A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait.
A JYSK-nél minden háztartási cikket és kelléket megtalál, melyek segítségével könnyedén újjávarázsolhatja otthonát és megteremtheti az Önnek legkellemesebb légkört. Hívja az Önhöz legközelebbi áruházat és kérjen árajánlatot. Házhoz visszük Önnek a nálunk vásárolt árut. Az eredeti csomagolású, ép és sértetlen állapotú árut szívesen visszavesszük, és másik árura cseréljük. Ehhez a vásárláskor kapott nyugtát is hozza magával.
A JYSK-öt az egész világon az alvás szakértőjeként ismerik. Kényeztesse önmagát és családját a kellemes alvás élményével, amely egy egész életre szóló befektetés! A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. Matrac termékcsaládunk neve DREAMZONE, és BASIC, PLUS vagy GOLD kivitelezésben vásárolhatóak meg. BASIC matracunk egy jó matrac jó áron. PLUS matracunk különleges kényelmet és minőséget kínál. GOLD matracunk pedig a létező legjobb minőséget képviseli. A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Törülközőinket rengeteg színben, anyagból és méretben kínáljuk a lehető legjobb áron, valamint számtalan divatos kelléket is vásárolhat nálunk. Nyitva tartás Hétfő - Szombat: 9 - 19 Vasárnap: 9 - 18.
A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Törülközőinket rengeteg színben, anyagból és méretben kínáljuk a lehető legjobb áron, valamint számtalan divatos kelléket is vásárolhat nálunk. Törülközőink többsége ÖKO-TEX Standard 100 tanúsítvánnyal rendelkezik, amely a világ vezető egészségügyi öko-tanúsítványa a textilek terén. A megjelölt termékeket bevizsgálták az egészségre ártalmas vegyszerek és festékanyagok szempontjából, méghozzá olyan intézmények, mint a Danish Technological Institute, IFP Research, Hohenstein Research Institute, Shirley Technologies és a TESTEX. Tehát bizton állíthatjuk, hogy puha törülközőinkben jól fogja érezni magát! Nyitva tartás: Hétfő-Szombat: 8:00-18:00 Vasárnap: 8:30-16:00.
A JYSK-ben heverőket, emeletes ágyakat és számos tárolásra szolgáló bútort talál, amelyek segítségével rendben tarthat mindent - mindezt fantasztikus áron! A JYSK divatos, mégis ésszerű árú bútorainak széles választéka igazán megéri a pénzét! Nyugodtan nézze meg más cégek árait és termékeit is, mielőtt a JYSK-ben vásárola, szeretnénk ha tudná, hogy milyen jó üzletet ajánlunk Önnek! Étkezőasztalok, székek, karosszékek és TV, DVD és Hi-Fi-állványok széles választékát találja nálunk. Áruházainkban rengeteg különböző asztalt és széket talál, de néha csak pár új szék kell ahhoz, hogy feldobja régi asztalát! A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait. Ha el akarja készíteni a saját függönyét, mi mindenben a rendelkezésére állunk: az méteráruktól kezdve egészen a függönyrudakig. Nyitva tartás Hétfő - Csütörtök: 9-19 Péntek - Szombat: 9 - 20 Vasárnap: 9 - 19.
A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet otthonába. A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Íróasztalok, számítógépes asztalok, irodai székek és könyvespolcok széles választékát kínáljuk fából, acélból vagy üvegből, tökéletesen ésszerű árakon. A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait. A JYSK-nél megtalálja a képkereteket, kosarakat, asztalokat, csillárokat és falilámpákat, gyertyatartókat, szőnyegeket, díszpárnákat, ágytakarókat, tárolódobozokat és sok mást is, melyekkel elvégezheti az utolsó simításokat otthonán. Nyitva tartás Hétfő-Péntek: 9-19 Szombat: 9-18 Vasárnap: 10-16
A vásárlót a nálunk vásárolt összes termék tekintetében 2 éves szavatossági jog illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a termék a vásárlás id?pontjában megfelel a jogszabályban vagy a szerződésben (termékleírásban) meghatározott tulajdonságoknak, vagyis használatra alkalmas. Ez alatt a 2 év alatt a termék meghibásodása esetén Ön élhet szavatossági jogával. A JYSK azonban néhány termékre pl.: paplan, matrac, ennél hosszabb szavatossági időt vállal. Ez önként vállalt szavatosság, de ugyanazok a kötelezettségek terhelnek minket, mint a kötelező törvényi szavatosság esetében. Az eredeti csomagolású, ép és sértetlen állapotú árut szívesen visszavesszük, és másik árura cseréljük. Ehhez a vásárláskor kapott nyugtát is hozza magával.
Hívja az Önhöz legközelebbi áruházat és kérjen árajánlatot. Házhoz visszük Önnek a nálunk vásárolt árut. Az eredeti csomagolású, ép és sértetlen állapotú árut szívesen visszavesszük, és másik árura cseréljük. Ehhez a vásárláskor kapott nyugtát is hozza magával. A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet otthonába. A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Íróasztalok, számítógépes asztalok, irodai székek és könyvespolcok széles választékát kínáljuk fából, acélból vagy üvegből, tökéletesen ésszerű árakon. A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait. A JYSK-nél minden háztartási cikket és kelléket megtalál, melyek segítségével könnyedén újjávarázsolhatja otthonát és megteremtheti az Önnek legkellemesebb légkört.
A JYSK-ben heverőket, emeletes ágyakat és számos tárolásra szolgáló bútort talál, amelyek segítségével rendben tarthat mindent - mindezt fantasztikus áron! A JYSK divatos, mégis ésszerű árú bútorainak széles választéka igazán megéri a pénzét! Nyugodtan nézze meg más cégek árait és termékeit is, mielőtt a JYSK-ben vásárola, szeretnénk ha tudná, hogy milyen jó üzletet ajánlunk Önnek! Étkezőasztalok, székek, karosszékek és TV, DVD és Hi-Fi-állványok széles választékát találja nálunk. Áruházainkban rengeteg különböző asztalt és széket talál, de néha csak pár új szék kell ahhoz, hogy feldobja régi asztalát! A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait. Ha el akarja készíteni a saját függönyét, mi mindenben a rendelkezésére állunk: az méteráruktól kezdve egészen a függönyrudakig. Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 9 - 19 Szombat: 9 - 18 Vasárnap: 10 - 18.
A JYSK-ben heverőket, emeletes ágyakat és számos tárolásra szolgáló bútort talál, amelyek segítségével rendben tarthat mindent - mindezt fantasztikus áron! A JYSK divatos, mégis ésszerű árú bútorainak széles választéka igazán megéri a pénzét! Nyugodtan nézze meg más cégek árait és termékeit is, mielőtt a JYSK-ben vásárola, szeretnénk ha tudná, hogy milyen jó üzletet ajánlunk Önnek! Étkezőasztalok, székek, karosszékek és TV, DVD és Hi-Fi-állványok széles választékát találja nálunk. Áruházainkban rengeteg különböző asztalt és széket talál, de néha csak pár új szék kell ahhoz, hogy feldobja régi asztalát! A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait. Ha el akarja készíteni a saját függönyét, mi mindenben a rendelkezésére állunk: az méteráruktól kezdve egészen a függönyrudakig.
A vásárlót a nálunk vásárolt összes termék tekintetében 2 éves szavatossági jog illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a termék a vásárlás időpontjában megfelel a jogszabályban vagy a szerződésben (termékleírásban) meghatározott tulajdonságoknak, vagyis használatra alkalmas. Ez alatt a 2 év alatt a termék meghibásodása esetén Ön élhet szavatossági jogával. A JYSK azonban néhány termékre pl.: paplan, matrac, ennél hosszabb szavatossági időt vállal. Ez önként vállalt szavatosság, de ugyanazok a kötelezettségek terhelnek minket, mint a kötelező törvényi szavatosság esetében. Az eredeti csomagolású, ép és sértetlen állapotú árut szívesen visszavesszük, és másik árura cseréljük. Ehhez a vásárláskor kapott nyugtát is hozza magával. Nyitva tartás Hétfő-Péntek: 9-19 Szombat-Vasárnap: 9-18.
A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. Matrac termékcsaládunk neve DREAMZONE, és BASIC, PLUS vagy GOLD kivitelezésben vásárolhatóak meg. BASIC matracunk egy jó matrac jó áron. PLUS matracunk különleges kényelmet és minőséget kínál. GOLD matracunk pedig a létező legjobb minőséget képviseli. A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Törülközőinket rengeteg színben, anyagból és méretben kínáljuk a lehető legjobb áron, valamint számtalan divatos kelléket is vásárolhat nálunk. Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 9-19 Szombat: 9-18 Vasárnap: 10-18.
A JYSK-nél minden háztartási cikket és kelléket megtalál, melyek segítségével könnyedén újjávarázsolhatja otthonát és megteremtheti az Önnek legkellemesebb légkört. A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait. Ha el akarja készíteni a saját függönyét, mi mindenben a rendelkezésére állunk: az méteráruktól kezdve egészen a függönyrudakig. AJYSK-ben heverőket, emeletes ágyakat és számos tárolásra szolgáló bútort talál, amelyek segítségével rendben tarthat mindent - mindezt fantasztikus áron! A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Törülközőinket rengeteg színben, anyagból és méretben kínáljuk a lehető legjobb áron, valamint számtalan divatos kelléket is vásárolhat nálunk.
A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet otthonába. A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Íróasztalok, számítógépes asztalok, irodai székek és könyvespolcok széles választékát kínáljuk fából, acélból vagy üvegből, tökéletesen ésszerű árakon. A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait. A JYSK-nél megtalálja a képkereteket, kosarakat, asztalokat, csillárokat és falilámpákat, gyertyatartókat, szőnyegeket, díszpárnákat, ágytakarókat, tárolódobozokat és sok mást is, melyekkel elvégezheti az utolsó simításokat otthonán.
A JYSK-nél minden háztartási cikket és kelléket megtalál, melyek segítségével könnyedén újjávarázsolhatja otthonát és megteremtheti az Önnek legkellemesebb légkört. A JYSK-nél megtalálja a képkereteket, kosarakat, asztalokat, csillárokat és falilámpákat, gyertyatartókat, szőnyegeket, díszpárnákat, ágytakarókat, tárolódobozokat és sok mást is, melyekkel elvégezheti az utolsó simításokat otthonán. A JYSK-ben heverőket, emeletes ágyakat és számos tárolásra szolgáló bútort talál, amelyek segítségével rendben tarthat mindent - mindezt fantasztikus áron! A JYSK divatos, mégis ésszerű árú bútorainak széles választéka igazán megéri a pénzét! Nyugodtan nézze meg más cégek árait és termékeit is, mielőtt a JYSK-ben vásárola, szeretnénk ha tudná, hogy milyen jó üzletet ajánlunk Önnek! Étkezőasztalok, székek, karosszékek és TV, DVD és Hi-Fi-állványok széles választékát találja nálunk.
AJYSK-ben heverőket, emeletes ágyakat és számos tárolásra szolgáló bútort talál, amelyek segítségével rendben tarthat mindent - mindezt fantasztikus áron! A JYSK divatos, mégis ésszerű árú bútorainak széles választéka igazán megéri a pénzét! Nyugodtan nézze meg más cégek árait és termékeit is, mielőtt a JYSK-ben vásárola, szeretnénk ha tudná, hogy milyen jó üzletet ajánlunk Önnek! Étkezőasztalok, székek, karosszékek és TV, DVD és Hi-Fi-állványok széles választékát találja nálunk. Áruházainkban rengeteg különböző asztalt és széket talál, de néha csak pár új szék kell ahhoz, hogy feldobja régi asztalát! A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait. Ha el akarja készíteni a saját függönyét, mi mindenben a rendelkezésére állunk: az méteráruktól kezdve egészen a függönyrudakig.
- JYSK KFT. - SZÉKESFEHÉRVÁR
FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, GUGÁSVÖLGYI ÚT 4.
5 csillag 1 vélemény alapjánA JYSK-nél minden háztartási cikket és kelléket megtalál, melyek segítségével könnyedén újjávarázsolhatja otthonát és megteremtheti az Önnek legkellemesebb légkört. A JYSK-nél megtalálja a képkereteket, kosarakat, asztalokat, csillárokat és falilámpákat, gyertyatartókat, szőnyegeket, díszpárnákat, ágytakarókat, tárolódobozokat és sok mást is, melyekkel elvégezheti az utolsó simításokat otthonán. Az eredeti csomagolású, ép és sértetlen állapotú árut szívesen visszavesszük, és másik árura cseréljük. Ehhez a vásárláskor kapott nyugtát is hozza magával. Hívja az Önhöz legközelebbi áruházat és kérjen árajánlatot. Házhoz visszük Önnek a nálunk vásárolt árut. Nyitva tartás: Hétfő-szombat: 9-19 Vasárnap: 10-18.
A JYSK-öt az egész világon az alvás szakértőjeként ismerik. Kényeztesse önmagát és családját a kellemes alvás élményével, amely egy egész életre szóló befektetés! A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. Matrac termékcsaládunk neve DREAMZONE, és BASIC, PLUS vagy GOLD kivitelezésben vásárolhatóak meg. BASIC matracunk egy jó matrac jó áron. PLUS matracunk különleges kényelmet és minőséget kínál. GOLD matracunk pedig a létező legjobb minőséget képviseli. A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Törülközőinket rengeteg színben, anyagból és méretben kínáljuk a lehető legjobb áron, valamint számtalan divatos kelléket is vásárolhat nálunk. AJYSK-ben heverőket, emeletes ágyakat és számos tárolásra szolgáló bútort talál, amelyek segítségével rendben tarthat mindent - mindezt fantasztikus áron!
A JYSK-öt az egész világon az alvás szakértőjeként ismerik. Kényeztesse önmagát és családját a kellemes alvás élményével, amely egy egész életre szóló befektetés! A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. Matrac termékcsaládunk neve DREAMZONE, és BASIC, PLUS vagy GOLD kivitelezésben vásárolhatóak meg. BASIC matracunk egy jó matrac jó áron. PLUS matracunk különleges kényelmet és minőséget kínál. GOLD matracunk pedig a létező legjobb minőséget képviseli. A JYSK-ben heverőket, emeletes ágyakat és számos tárolásra szolgáló bútort talál, amelyek segítségével rendben tarthat mindent - mindezt fantasztikus áron! Nyitva tartás Hétfő - Vasárnap: 9-19 A törökbálinti CORA épületében.
A vásárlót a nálunk vásárolt összes termék tekintetében 2 éves szavatossági jog illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a termék a vásárlás időpontjában megfelel a jogszabályban vagy a szerződésben (termékleírásban) meghatározott tulajdonságoknak, vagyis használatra alkalmas. Ez alatt a 2 év alatt a termék meghibásodása esetén Ön élhet szavatossági jogával. A JYSK azonban néhány termékre pl.: paplan, matrac, ennél hosszabb szavatossági időt vállal. Ez önként vállalt szavatosság, de ugyanazok a kötelezettségek terhelnek minket, mint a kötelező törvényi szavatosság esetében. Nyitvatartás: Hétfő - Szombat: 9-19 Vasárnap: 10-18.
Hívja az Önhöz legközelebbi áruházat és kérjen árajánlatot. Házhoz visszük Önnek a nálunk vásárolt árut. A JYSK-öt az egész világon az alvás szakértőjeként ismerik. Kényeztesse önmagát és családját a kellemes alvás élményével, amely egy egész életre szóló befektetés! A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Törülközőinket rengeteg színben, anyagból és méretben kínáljuk a lehető legjobb áron, valamint számtalan divatos kelléket is vásárolhat nálunk.
A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet otthonába. A JYSK a matracok, paplanok, párnák és ágyneműhuzatok széles választékát kínálja, megfelelve bárki alvási szokásainak, s mindezt ésszerű árakon teszi. A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Íróasztalok, számítógépes asztalok, irodai székek és könyvespolcok széles választékát kínáljuk fából, acélból vagy üvegből, tökéletesen ésszerű árakon. A JYSK-nél készfüggönyöket, árnyékolókat, méterárukat és bármilyen kiegészítőt megvehet, amelyekkel felöltöztetheti ablakait. A JYSK-nél megtalálja a képkereteket, kosarakat, asztalokat, csillárokat és falilámpákat, gyertyatartókat, szőnyegeket, díszpárnákat, ágytakarókat, tárolódobozokat és sok mást is, melyekkel elvégezheti az utolsó simításokat otthonán.
Matrac termékcsaládunk neve DREAMZONE, és BASIC, PLUS vagy GOLD kivitelezésben vásárolhatóak meg. BASIC matracunk egy jó matrac jó áron. PLUS matracunk különleges kényelmet és minőséget kínál. GOLD matracunk pedig a létező legjobb minőséget képviseli. A JYSK-nél mindent megtalál, amire szüksége lehet a fürdőszobában. Törülközőinket rengeteg színben, anyagból és méretben kínáljuk a lehető legjobb áron, valamint számtalan divatos kelléket is vásárolhat nálunk. Hívja az Önhöz legközelebbi áruházat és kérjen árajánlatot. Házhoz visszük Önnek a nálunk vásárolt árut.
Hívja az Önhöz legközelebbi áruházat és kérjen árajánlatot. Házhoz visszük Önnek a nálunk vásárolt árut. A vásárlót a nálunk vásárolt összes termék tekintetében 2 éves szavatossági jog illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a termék a vásárlás időpontjában megfelel a jogszabályban vagy a szerződésben (termékleírásban) meghatározott tulajdonságoknak, vagyis használatra alkalmas. Ez alatt a 2 év alatt a termék meghibásodása esetén Ön élhet szavatossági jogával. A JYSK azonban néhány termékre pl.: paplan, matrac, ennél hosszabb szavatossági időt vállal. Ez önként vállalt szavatosság, de ugyanazok a kötelezettségek terhelnek minket, mint a kötelező törvényi szavatosság esetében. Az eredeti csomagolású, ép és sértetlen állapotú árut szívesen visszavesszük, és másik árura cseréljük. Ehhez a vásárláskor kapott nyugtát is hozza magával. Nyitva tartás Hétfő - Péntek: 9 - 20 Szombat - Vasárnap: 9 - 18.
A JYSK-nél minden háztartási cikket és kelléket megtalál, melyek segítségével könnyedén újjávarázsolhatja otthonát és megteremtheti az Önnek legkellemesebb légkört. Hívja az Önhöz legközelebbi áruházat és kérjen árajánlatot. Házhoz visszük Önnek a nálunk vásárolt árut. A vásárlót a nálunk vásárolt összes termék tekintetében 2 éves szavatossági jog illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a termék a vásárlás időpontjában megfelel a jogszabályban vagy a szerződésben (termékleírásban) meghatározott tulajdonságoknak, vagyis használatra alkalmas. Ez alatt a 2 év alatt a termék meghibásodása esetén Ön élhet szavatossági jogával. A JYSK azonban néhány termékre pl.: paplan, matrac, ennél hosszabb szavatossági időt vállal. Ez önként vállalt szavatosság, de ugyanazok a kötelezettségek terhelnek minket, mint a kötelező törvényi szavatosság esetében. Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 9 - 19 Szombat: 9 - 18 Vasárnap: 10 - 18.
paromat, mey, ipariszék, munkaszék, irodaiszék, ESD szék, üzemiszék, REPABAD, fürdőkád javítás, zuhanytálca javítás, ülőkád javítás, kád a kádban, ergonómiai szőnyegek, álláskönnyitő szőnyeg, fáradságcsökkentő szőnyeg, csúszásmentes szőnyeg, kád a kádban, fürdőkád javítás, fürdőszoba, akrilkád, ipari szék, forgószék, munkaszék, ergonómia, munkavédelem, irodai szék, ülőalkalmatosság, állás könnyítő, termék, rendelés, árajánlat, székek, kiváló, minoségi, tanúsítvány, német, ipar, egyedi, igények, modell, görgos, változat, szabály, eloírás, cég, tevékenység, épületgépészet, munkavégzés, légtechnika, kivitelezés, futés, korszerusítés, vízellátás, fürdokád, ülokád, zuhanytálca, javítás, egyedülálló, európai, megoldás, megrendelo, kereskedelmi, munkahely, irodai, üzemi, nagyipari, ergonómiai, követelmény, modern, esztétikus, álláskönnyíto, bárszék, puff, görgo, csúszótalp, anyag, mubor, poliuretánhab, rétegelt, falemez, szövet, tartozék, ACRYL, elony, szakipar, bontás, beépítés, automata, fe
A német MEY cég ergonómiailag tervezett munkaszékeinek hazai forgalmazása, (ipariszék, irodaiszék, ESD minősitett szék, üzemiszék) a legmagasabb ergonómiai követelményeknek megfelelő , modern és esztétikus ülő illetve álláskönnyitő alkalmatosságok.
1991-ben nyílt meg, a családi vállalkozásból kiteljesedett Komfort Centrum bútorszalon, mely napjainkra 1000 m2-es területen több mint 70 európai gyár kiemelkedő minőségű termékeit forgalmazza. Az alapítók kivételes igényességét, harmonikus ízlésvilágát és szakértelmét tükrözi a vásárlói elégedettség. Ez az igényesség mind ár-érték arányban, mind presztízsben megnyilvánul, a vevők választásától függően. Így minden érdeklődő megtalálhatja álmai bútorait. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a világ trendjeit, vizuális innovációit.
CÉGÜNK 1998 óta professzionális melegpadló burkolatok forgalmazásával és kivitelezésével foglalkozik. Termékpalettánk döntő részét felső kategóriás padlószőnyegek, (design) pvc-k, linóleumok, parketták, svédpadlók, gumiburkolatok és sportburkolatok alkotják. Bemutatótermünkben minden termékünk esetén több gyártó választékát tudjuk prezentálni az aktuális projekt esztétikai és műszaki igényeinek megfelelően. Gyorsan és pontosan teljesítjük a megrendelői igényeket - árubeszerzés - kivitelezés - műszaki szaktanácsadás. Piacvezető gyártók termékeit forgalmazzuk.Termékeink Európai Uniós és ÉMI minősítéssel, 5-10 év anyaggaranciával és 25-30 év élettartammal rendelkeznek. SZOLGÁLTATÁSAINK: Igény szerint teljeskörűen vállalkozunk anyagszállításra kivitelezéssel együtt. Saját kivitelezőink által végzett helyszíni felmérés alapján készítünk kivitelezési ajánlatot. Munkatársaink 12 éves szakmai tapasztalattal segítik ügyfeleink döntését az anyag-, illetve termékválasztásnál.
Szegés Méretre vágás Tanácsadás Burkolat Szállitás
Higiéniai termékek forgalmazása munka- és vendéglátó helyekre
A vállalat szőnyegek padlószőnyegek, beruházási szőnyegek, belga gépi szőnyegek nepáli és indiai kézi csomózású gyapjúszőnyegek importjával és nagykereskedelmével foglalkozik.
Seprűinket, fajátékainkat, szőnyegeinket, kerti bútorainkat elsősorban azoknak ajánljuk, akik szeretik a natúr, természetes anyagokat. A bizalmat természetbarát kezelési eljárásokkal is igyekszünk erősíteni. Termékeinkkel minden korosztályhoz szeretnénk eljutni, mely az otthonteremtésben segít. A kisgyermekes családok és az aktív pihenéssel élő időseken át mindenki érdeklődésére számítunk.
12
