JÁTÉK
Több mint 500 találat JÁTÉK kulcsszóra
Ugrálóvár Csúszda
Pirotechnika Produkció Dekoráció Játszóház
Szövetségünk 1997-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja a hivatásos magyarországi szabadtéri színházakat, erősítse a szabadtéri színházi kultúrát, intézményeink társadalmi rangját emelje, kapcsolatot tartson a hazai szakmai szervezetekkel, intézményekkel, hatóságokkal.
- VILLKER BARKÁCSBOLT
VESZPRÉM, 8174 BALATONKENESE, SZILÁGYI ERZSÉBET U. 15
5 csillag 1 vélemény alapjánA Villker Barkácsbolt 1993 tavaszán kezdte tevékenységét. Először csak néhány akkor fontos árucikkel, ma már bőséges és széleskörű áruválasztékkal várja vásárlóit Balatonkenesén a Szilágyi Erzsébet utcában.
Utazási információszolgáltatási portál
Szívesen látunk kikapcsolódásra vágyó baráti társaságokat és munkahelyi kollektívákat, akik szeretnének felfrissülni egy hétvégén vagy akár hétköznap szervezett játék alkalmával
Alapelvünk és nevelésfilozófiánk kiegészül a következő pontokkal: - esélyegyenlőség biztosítása, - hátrányos megkülönböztetés tilalma, - a hátrányos helyzet kompenzálása, - a gyermek mindenek felett álló érdekeinek figyelembevétele döntésekben, intézkedésekben
- ZEMPLÉN NYELVOKTATÁSÁÉRT ALAPÍTVÁNY
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3950 SÁROSPATAK, EÖTVÖS U.18.
5 csillag 1 vélemény alapjánMókás angol nyelvtanulás gyerekeknek
A KonZonE számítástechnikával foglalkozik.
LASER FORCE ARENA Lézerháborús szimulációs játék.
haba játékok, játék, játékbolt, vörös sün játékbolt
bár, kávéház, eszpresszó, cappuccino, alkoholos koktél, kaszinó, koktélspecialitás, hidegkonyhai termék, dupla kávé, koktél, söröző, alkoholmentes ital, rendezvény, klub, kávé tejszínnel, kávézás,
Egyszerű, archaikus hangulatú eszközökkel a régiek után. Miért ne szaladhatnánk versenyt, ha csak két lépésnyire is egy fakupáért, ügyeskednénk egymást fellökni, húznánk-tolnánk kötelet-rudat, vagy vigyáznánk futtunkban a fakanálon egyensúlyozott tojást, ha ez örömet okozott a régi korok játékos kedvű emberének is!
Felfújható, szórakoztató játékainkkal és egyéb szolgáltatásainkkal vállaljuk, az ország bármely Önkormányzata, Művelődési Háza, cége vagy magánszemély áltat szervezett rendezvényen való közreműködést.
A VIKI JATEKBOLT 1987-ben koltozott Hatvan varos fo utjara, a Zagyva folyo es a Grassalkovich kastely altal hatarolt teruletre - helyi szohasznalattal a bazarsorra.
Cégünk konzolok (Psx, Ps2, X-Box, Gamecube, GameBoy Advance) forgalmazásával, szervizelésével foglalkozik. Boltunkban megtalálod konzolodhoz a legújabb játékokat és a kiegészítők széles palettáját. Viszonteledóknak kedvezmények. Csomagküldés.
biliárd szalon, biliárdszalon, biliárd, biliárd játék, szabadidő, szórakozás
biliard szalon, biliard club, szórakozás, játék, biliárd asztalok, biliárd játék, csapatjáték, biliárd, biliárd klub, klub
Intézményünk működése Jászberény város 10 óvodájában és Portelek egy óvodájában folyik. Nevelő-fejlesztő munkánk hagyományokra épülő, ugyanakkor fogékonyak vagyunk az új értékekre és megpróbálunk megfelelni a mindenkori társadalmi elvárásoknak. Munkánk során célunk, hogy a hozzánk járó gyermekek nyugodt, szeretetteljes, családias légkörben nevelkedjenek. Mindezt a családokkal közösen végezzük, a partnerközpontú működési szemléletet követve. Nevelési elképzelésünk lényege, hogy az óvodai nevelést egy egységes folyamat első intézményi szakaszaként értelmezzük, amelynek törés nélkül kell folytatódnia az iskolában, illetve azt követően az élet során.
Reméljük hamarosan játékostársakként üdvözölhetünk egri vagy Eger környéki pályáink valamelyikén. A paintball lehetőséget nyújt, hogy ismerkedj a fegyveres harc ízével, persze mindezt szabályozott, biztonságos formában.
Cégünk üvegszál erősítésű poliészterből került EUszabványos csúszdalapok gyártásával, valamint szaniter termékek forgalmazásával foglalkozik. Specialitásunk: egyedi mintázatú, színű csúszdalapok, színes szaniter termékek.
casino, kaszino, vendéglátás, nyeremény, játék, nyereményjáték,
Termünk 2004-ben elsőként nyitott a budapesti Electronoic Club-ok közül. A hozzánk betérő új és meglévő vendégeinket folyamatosan megújuló akciókkal várjuk. A játék nyújtotta izgalom, szórakozás élményéről 55 slot gép, és kettő 8 játékhelyes roulette gondoskodik. 14 fős személyzetünk készséges kiszolgálással és magas szintű figyelemmel teszi még emlékezetesebbé a nálunk eltöltött időt. A szomszédos parkolóházban díjmentesen biztosítunk parkolási lehetőséget vendégeink számára. A terem hangulatára jellemző, hogy a tágas térben jól megfér egymás mellett egy fiatalokból álló csapat és egy nyugodt, zavartalan játékot kedvelő vendég is. Vendégeink között sok a turista a terem központi fekvése végett. A mindennapokra a pörgős munka és a mosolygós személyzet a jellemző.
Rengeteg program és a sok játék 0-6 éves korig várja a gyerekeket és szüleiket, nyitva: minden nap: 9.00-19.00 óra között.
Új önálló, kényelmes apartmanokban kábel tv-vel, jól felszerelt konyhákkal (hűtő, mikró, kávé-teafőző), fürdőszobákkal várjuk vendégeinket. Mobil: +36/30/214-5761, +36/30/653-2967
Szolgáltatásaink: - Civil szervezetek kiszolgálása, központja - Ügyintézés, segítségnyújtás, közreműködés - Internet elérési lehetőség - Elektronikus levelezés a polgárok számára - Közhasznú tájékoztatás - Helyi hirdetés, hírközpont - Irodai szolgáltatás
Fesztiválok Falunapok gyermeknapok iskolai óvodai vállalati otthoni gyermekzsúrokra és egyéb rendezvényekre felajánlom szolgáltatásaimat 30-120 m2 területet igénylő óriás csúszdával, akadálypályával és légvárral.
Egyedi ajándéktárgyak Textil promóciós termékek Exkluzív ajándéktárgyak
Nyitvatartás : 15-24 Nyitva minden nap 16-01 óráig Több mint 30 féle eredeti magyar gyümölcspálinka, Kerthelyiség.
- MEMPHIS KÁVÉZÓ - SZEGED PLAZA
CSONGRÁD, 6724 SZEGED, KOSSUTH LAJOS SUGÁRÚT 119
5 csillag 1 vélemény alapjánClub és Casinó.
Az oldal, melyet épp szemléltek, a Trollbarlang boltról, és az általa árúsított Games Workshop játékokról szól. Ha még nem ismeritek ezeket, nézzetek körül, és gyorsan meg is ismerkedhettek egy nem mindennapi hobbival, mely olyan fantáziavilágokba visz el titeket, melyekről azelőtt még csak nem is álmodtatok.
Fő profilunk rendezvények generál kivitelezése, rendezvények feladatainak teljes körű ellátása. Célunk, hogy egy rendezvény kivitelezőjeként ügyfeleink elvárásait megismerve és saját elvárásainknak megfelelve a legmagasabb szolgáltatásminőséget nyújtva minden tekintetben korrekt, minőségi és hatékony lebonyolítója legyünk akár konferenciáknak vagy többnapos fesztiváloknak is.
Cégünk 2002 decemberében jött létre. Működését teljes körű SMS- és hangalapú szolgáltatások biztosításával kezdte, mellyel párhuzamosan megjelentek mobil tartalmaink és társkereső szolgáltatásaink is.
A Szerencsi Játék játékkokal foglalkozik.
Üdvözlöm a Vario Papír-Írószer-Játék-Ajándék-Bőrdíszmű bolt hivatalos honlapján! Kérem tekintse meg termékeinket és ha valami megtetszik, látogasson el boltunkba!
Cégünk számítástechnikai szolgáltatással áll ügyfelei rendelkezésére.
Óvodánkat 1989-ben alapította a Parents for Children Alapítvány abból a célból, hogy lehetőséget biztosítson a gyermekek számára már óvodás korban az angol nyelv megismerésére.
Óvodánk a XVII. kerület szélén, Rákoskerten, nyugodt, csendes, családi házas övezetben található. A szülői igények kielégítése céljából négy azonos és egy vegyes életkorú csoportot szervezünk. Arra törekszünk, hogy ezeket 3-4 évig ugyanazon felnőttek vezessék.
Paintball játékszervezés Békés megyében!
Cégünk játékgépek, nyerőautomaták bérbeadásával, kereskedelmével és alkatrészek értékesítésével, valamint biztonságtechnikával foglalkozik.
Online műszaki áruház - síkképcsöves, projektoros, plazma TV, projektor, házimozi, DVD, digitális kamera, fényképező, autó HiFi, játék, memóriakártya, TV-állvány, kerámia főzőlap, tűzhely, sütő, mosógép, mosogatógép, hűtő, fagyasztó, háztartási gép, gépek.
A Parádi Kisvendéglő és Vendégház vendélátással foglalkozik.
Tóth István egyéni vállalkozó vagyok, és Trambulinok, QUAD-ok, Légvárak üzemeltetésével, és bérbeadásával foglalkozom.
Újautókereső.hu Az autókereső portál. Keressen új autót velünk!
Vállalkozásom 1992 be alakult. Fajátékok és egyedi bútorok előállításával foglalkozunk.
Ajándéktárgy Nagykereskedés, valamint a Talizmán Általános Ajándéktárgy Nagykereskedés
A Megrendelo a jelen általános szerzodési feltételek mellett megrendeli a WEIDLER BUDAPEST Korlátolt Felelosségu Társaságtól - székhely: 1098 Budapest, Dési Hubert u. 14. - (továbbiakban: Szállító) az általa kiadott prospektusokban szereplo terméket ill. termékeket a megrendelés napján érvényes, a Szállító által kiadott árlista alapján. A Szállító köteles a szerzodésben meghatározott dolgot Megrendelonek átadni, a Megrendelo pedig köteles azt a Szállítótól átvenni, és annak árát megfizetni. A felek között a Megrendeloáltal eszközölt megrendelés alapján létrejövo szállítási szerzodésre a jelen általános szerzodési feltételek (továbbiakban: ÁSZF) rendelkezései az irányadók.
Tappancs Játszóház- a Vidám Kölykök Játszóháza
- SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4246 NYÍREGYHÁZA, MÁRTÍROK TERE 9.Megújult honlapunkon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Labdarúgó Szövetség nevében tisztelettel köszöntünk, valamennyi labdarúgást szerető sportbarátot.
