JÉZUS


22 találat JÉZUS kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    KERT-LAKÁS GALÉRIA
    BÁCS-KISKUN, 6400 KISKUNHALAS, KŐRÖSI ÚT 10.

    Szobrok, köztük egyiptomi- és Buddha szobrok, asztali és állólámpák, üvegasztalok, virágtartó oszlopok, polcok, faliképek, csobogók és kisebb ajándéktárgyak valamint, kerti díszek: kerti törpék, állatfigurák kaphatók webáruházunkban, üzletünkben!


  • KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
    VAS, 9730 KŐSZEG, JURISITS TÉR 8.

    A város története: A kőszegiek (ezután már igy nevezték magukat Henrik és utódai) folytonosan gyarapították birtokaikat. Ezért személyes ellentétbe kerültek I. Albert osztrák és stájer herceggel is, aki 1289-ben elfoglalta váraikat, közöttük Kőszeget is. Ekkor pusztült el a város Ferences kolostora. A várakat 1291-ben III. András szerezte vissza korábbi tulajdonosaiknak. A család leszármozottai sem voltak különbek Iván nevű ősüknél (akit a korabeliek békétlen természete miatt "lupus repax" ragadozó farkas névvel illettek), így 1327-ben Károly Róbert elvette váraik többségét, és az ország belsejében adott birtokokkal, a nyugati határról eltávolította őket. 1328-ban Kőszegnek királyi városi címet adott, megerősítette a Kőszegiektől kapott kiváltságokat, és azokat önkormányzati, valamint vásártartási joggal egészítette ki. A későbbiekben még engedélyt kaptak az itt élők a helyi és a környékbeli borok külföldi eladására is...


  • BÁRKA BAPTISTA GYÜLEKEZET
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, II. RÁKÓCZI F. U. 41.

    gyülekezet, baptista, jézus, krisztus, isten, szentlélek, szent, szellem, lélek, egyház, felekezet, sopron, bárka, keresztény, közösség


  • ÉLET ÉS EGÉSZSÉG KÖNYVKIADÓ
    1171 BUDAPEST, BORSFA U. 55.

    2007 Falinaptár A működő hit Beteg táplálékaink Boldog otthon Felfedezések Jézus Krisztus az első és az utolsó.


  • ÉJFÉLI KIÁLTÁS MISSZIÓ
    1135 BUDAPEST, PALÓC ÚT 2

    Az Éjféli Kiáltás Misszió kész együttműködni minden, az Apostoli Hitvallás alapján álló felekezettel. Az Éjféli Kiáltás Misszió feladatának tekinti a Szentírás megismertetését, Jézus Krisztus üzenetének és visszajövetelének hirdetését és előkészítését a világban.


  • KAPOSVÁRI ROXINHÁZ EGYESÜLET
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, SOMSSICH P. UTCA 18

    jegyrendelés, istván a király, hair, dzsungel könyve, táncoktatás, rendezvény, gyermekszínház, színház, vuk, revü, musical, játék, műsor, zene, belépő, sztárcsonálók, színházi nevelés, rockopera,


  • AGAPÉ FERENCES NYOMDA ÉS KÖNYVKIADÓ KFT.
    CSONGRÁD, 6725 SZEGED, MÁTYÁS TÉR 26.

    Teljes körű nyomdai szolgáltatás, vallásos témájú könyvek kiadása


  • ADVENTISTA EGYHÁZ VASI MISSZIÓ
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZELESTEY LÁSZLÓ UTCA 15

    vallási intézmények, jézus, egyházi hivatalok, börtönmisszió, adventizmus, lelkész, advent, bázisközösségek, bibliai szabadegyetem, adventista egyház, szombat, máv oktatási központ, teológia, pécel,


  • JÉZUS TÁRSASÁGA ALAPÍTVÁNY
    1085 BUDAPEST, MÁRIA UTCA 25.

    Az éhezőknek enni adni, a fázót felruházni, szomorúakat megvígazstalni- Krisztustólkapott küldetésünk.


  • BAROSS GÁBOR TELEP JÉZUS SZÍVE TEMPLOM
    1224 BUDAPEST, DÓZSA GYÖRGY ÚT 80.

    Baross Gábor telepi Római Katolikus Templom



  • ÜDVHADSEREG JÓZSEFVÁROSI GYÜLEKEZET
    1086 BUDAPEST, DOBOZI U. 31.

    Az Üdvhadsereg egy nemzetközi egyház, melynek hitvallása a Bibliára épül. A világ több mint száz országában működő Üdvhadsereg mindenütt azonos irányelvek szerint munkálkodik, munkamódszereit azonban az adott ország körülményeihez igazítja. Magyarországon az Üdvhadsereg 1990-ben kezdte újra munkáját. Az Üdvhadsereg heti rendszerességgel Józsefvárosban összejöveteleket tart. A Üdvhadsereg istentiszteletei minden érdeklődő számára nyitottak. Istentisztelet és gyermekalkalom Vasárnap, 16.00 Szeretettel várunk minden érdeklődőt!


  • BIBLIA CENTRUM ALAPÍTVÁNY
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2027 DÖMÖS, KOSSUTH L. U. 173.

    A Biblia Centrum Alapítvány keresztyén értékrend terjesztés´t tüzte ki célul, amelyet szabadidős és tanulmányi programok, valamint konferenciák által igyekszik megvalósítani . Ugyanakkor 50 ágyas ingatlanját költségtérítés fejében olyan keresztyén csoportok rendelkezésére bocsátja, amelyek az adott programon az alapítvány célkituzésein alapuló tevékenységet folytatnak.


  • MANDALA-VÉDA KFT.
    PEST, 1134 BUDAKESZI, SZABOLCS UTCA 4.

    Ezoterikus könyvesbolt, filozófia, angyalok, India ősi bölcsességének tanításaival.


  • Téglási Baptista Gyülekezet célja az embereket Istenhez elvezetni, közelebb jutatni. A bajban mellettük állni, segíteni, felkarolni őket.


  • FÉNYKÜLDÖTTEK ALAPÍTVÁNY
    1112 BUDAPEST, KŐÉRBERKI DŰLŐ 143/3.

    Ez a szerveződés arra hivatott, hogy segítsen a spirituális fejlődésben a világ minden táján, egyénileg és globálisan is. Az egyéni fejlődés elősegítésében tanítóink teszik meg a tőlük telhető legtöbbet. Az ő munkájuk lényege az, hogy használható módszereket adjanak át életünk jobbá tételéhez. És ez alatt értem a fizikai egészséget éppúgy, mint a lelki és pszichés gyógyulási folyamatokat. Tehát útjainkon ők az igazi áldás, vagy ha úgy jobban tetszik, a hiteles csatorna, mely Isten, a Lélek, a Tiszta Én üzenetét közvetíti a számunkra. Tehát ha úgy érezzük, a világ összeesküdött ellenünk, a talaj valahogy kifogyott a lábunk alól, ő hozzájuk mindig mély bizalommal fordulhatunk.


  • DR. JÉZUS
    1103 BUDAPEST, GYÖMRŐI ÚT 63.

    Történelmi tény, hogy egy Jézus nevű férfit közel 2000 évvel ezelőtt keresztfára feszítve megöltek Jeruzsálemben, akit a tanítványai Isten fiának tartottak. Köztudott, hogy a tanítványok szemtanúi voltak Jézus feltámadásának is. Sokan hallottak már arról is, hogy mindez a világ bűneiért történt. Arról azonban már kevesebben tudnak, hogy Jézus a kereszthalála előtt megígérte tanítványainak, hogy hosszú idő után a mennyből a földre ismét visszatér.


  • Ige tanitása


  • PREMIER MÉDIA KFT.
    1119 BUDAPEST, Petzvál József u. 44

    Discovery DVD-k A-tól - Z-ig, Egyiptomi történelmi DVD-k, Történelmi DVD-k, Természetfilm DVD-k, Tudomány-Technika DVD-k, Sport DVD-k, Díszdobozos DVD-k, Discovery DVD sorozatok, Ezerarcú világ DVD sorozat, Természet csodái DVD sorozat, Világunk titkai DVD sorozat, Erich von Däniken DVD, Mesevilág DVD-k, Kvízjátékok


  • FÉNYKIADÓ KFT.
    PEST, 2022 TAHITÓTFALU, CSIPKE U. 9.

    Ez a hivatalos R.A.I. honlapja.A Reiki Association International-t 1990-ben Németországban alapították az alternatív gyógyászat jelentős személyiségei és ismerői, gyakorlott gyógyítók, F. E. Eckard Strohm vezetésével.


  • SZENT GELLÉRT KIADÓ ÉS NYOMDA
    1053 BUDAPEST, KOSSUTH L. U. 1.

    Kiadó és Nyomda


  • HIT GYÜLEKEZETE DUNAÚJVÁROS
    FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, Szilárd Leó utca 1.

    Hit Gyülekezete Dunaújváros - Pünkösdi karizmatikus egyház, a magyarországi Hit Gyülekezetének egyik helyi gyülekezete.


  • BÉKEVÁR BAPTISTA GYÜLEKEZET
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, BÉKE UTCA 30.

    Békevár Baptista Gyülekezet