JELZÁLOG
270 találat JELZÁLOG kulcsszóra
A pénzintézetek szolgáltatásait, és termékeit testreszabottan választjuk ki ügyfeleink igényeihez, valamint biztosítjuk számukra a megfelelő erőforrásokat és tudásunkat, hogy céljaik a lehető leggyorsabban elérésre kerüljenek. Magánszemélyek ingatlan és szabad felhasználású hiteleit kísérjük végig igényléstől folyósításig. Pénzforráshoz juttatjuk, azokat a Mikro, kis- és középvállalkozásokat, Civil szervezeteket, Mezőgazdasági vállalkozókat, akik fejlesztenének vagy beruházást indítanának. Megkeressük az elképzeléseikhez megfelelő igénybe vehető pályázatok, esetleges vissza nem térítendő támogatások körét, majd a pályázat megírása, valamint a tervdokumentáció összeállítása mellé, a megvalósításhoz szükséges banki forrás bevonásában is segítjük megbízóinkat. Megvizsgáljuk a tervek pénzügyi megvalósíthatóságát, költséghatékonyságát, valamint részt veszünk a megvalósítás menedzselésében is.
Az FHB fontos szereplője volt a kormány 1999-ben elindított lakásfinanszírozási koncepciójának a megvalósításának. A Bank 2001 végére a magyar lakásfinanszírozás jelentős szereplőjévé lépett elő egyrészt saját hitelügyeletei, másrészt a lakossági lakáshitel finanszírozásban résztvevő kereskedelmi bankokkal és takarékszövetkezetekkel kialakított együttműködése révén. A Jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló törvény 2001. évi módosítása lehetővé tette a kereskedelmi bankok jelzáloghiteleinek refinanszírozását önálló zálogjog megvásárlásán keresztül. Ennek eredményeként az FHB kereskedelmi bankokkal kötött refinanszírozási keretszerződéseket, s 2005 végére a refinanszírozási hitelek tették ki a jelzáloghitel-állomány 60%-át. Az FHB saját hiteleinek és a refinanszírozási hitelek forrását jelzáloglevelek kibocsátásával teremti elő. 2001 tavaszán a bank jelzálogleveleit bevezették a Budapesti Értéktőzsdére.
hitel, hitelügyintézés, jelzálogbejegyzés, jelzálog
Független tanácsadó vállalkozásként minden jelentős nemzeti és nemzetközi bankkal, lakástakarékpénztárral, vagyonkezelővel, biztosító- és ingatlanközvetítő társasággal együttműködésben állunk,
Szolgáltatásaim: mezőgazdasági biztosítás (jégkár, viharkár, állat, telephely, járműflotta, géptörés, tűz- és elemi kár), vagyonbiztosítás, lakásbiztosítás, kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, szakmai felelősségbiztosítás, baleset-, egészség-, és életbiztosítások, gabona ügynöki nagykereskedelme, raktári mintavétel a mezőgazdasági termékek, termények értékesítéséhez szükséges minőségi bizonyítvány független minőségvizsgáló szervezet általi kiadása érdekében, vasúti, közúti, folyami szállítás ellenőrzésével.
Bárkinek - bármire - BAR listásoknak is /bizonyos feltételekkel/ Minden ami hitel: vásárlás, építkezés, korszerűsítés, régi hitelének racionalizálása ! Kisvállalkozásoknak - nagyvállalkozásoknak egyaránt forrásteremtés, finanszírozási gondok megoldása.
Amit egy banki ügyintéző, és a legtöbb hitelközvetítő elhallgat Ön elől... Van valami a hitelek körül? ?amiről szinte egyetlen bank, vagy hiteltanácsadó sem beszél! Lehet, hogy Ön is most készül belelépni a -hitelcsapdába-? Még pár perc, és megtudja? ...ugyanis a Hitelcsapda e-book-ban lerántjuk a leplet egy olyan lényegbevágóan fontos kérdésről a hitelekkel kapcsolatban, amelyről szinte mindenki mélyen hallgat, és ami talán a legfontosabb kérdés, ha hitelre van szüksége. Ha Ön is szeretné megismerni mindazt, amit feltétlenül tudnia kell a hitelekről, akkor töltse ki weboldalunkon az igénylő lapot...
Szállodai ingatlanközvetítés, kereskedelmi ingatlanközvetítés és befektető keresés. Panziók adásvétele, szállodák adásvétele, szállodai projektekhez befektetőtárs keresése.Kereskedelmi ingatlan értékbecslés magyar, angol, japán nyelven.Panziók, hotelek, szállodák vendégforgalmának növelése, honlapjának többnyelvűvé fejlesztése.Email:hotels@akropolis.hu Tel: +36 70 515 4824
CÉGÜNK S&S GOLD KFT HITEL, INGATLAN ÉS BELSŐ ÉPÍTÉSZAETI KFT. Budapesten Ingatlan és Hitelközvetítéssel foglalkozunk. Cégünk kis és nagy értékű ingatlanok, forgalmazásával illetve kis és nagy vállalkozások, adásvételével hitelezésével foglalkozik. A következő lehetőséget nyújtjuk ügyfeleink számára (együttműködés esetén részben az önök segítségével is) - Személyi hitel - Szabadfelhasználású hitel - Jelzáloghitel (passzív bárlistásoknak is) - Hitelkiváltás (passzív bárlistásoknak is) - Vállalkozói hitel - Projectfinanszírozás - Vissza nem térítendő pályázatokat indítunk Megbízóink számára. - Adóság rendezés - APEH tartozás,
céges hitel, pályázatok, eu s pályázatok, uniós pénz, ingatlanközvetítés, vállalkozás, gyors hitel, kedvező hitel, jelzálog hitel, kamattámogatott hitel, új magyarország mikrohitel, autóhitel
kiadó, családi ház, jelzálog, albérlet, jelzáloghitel, hitel, lakásvásárlási hitel, kölcsön, eladó, lakásvásárlás, bérlemény, lakás, telek, ingatlanközvetítés
Ügyvédi iroda Budapest belvárosában, 5 percre a Nyugati pályaudvartól.
hiteliroda, hitelközvetítés, kölcsön, ingyenes ügyintézés, hitel, hitel ügyintézés, hitelkártya, személyi hitel, jelzálog hitel, hitelkiváltás, jelzálog
árajánlat, akció, nyílászárók, családi ház, műanyag, adósságrendezés, ablak, gyorskölcsön, személyi kölcsön, hitel, lakás, jelzálog, ajtó, felmérés
Allianz Hungária Biztosító Zrt. mohácsi irodája várja az ügyfeleit az alábbi szolgáltatásaival: - Gépjármű és motorbiztosítások - Otthon és lakásbiztosítások - Lakóközösség biztosítások - Utasbiztosítások - Klasszikus biztosítások - Vállalati vagyon és személybiztosítások - Megtakarítási programok - Nyugdíj-előtakarékossági programok. Forduljon hozzánk bizalommal. ALLIANZ EGYÜTT SZÖVETSÉGBEN.
1993 Óta foglalkozunk biztosításokkal. Eleinte a Generáli Biztosító alkalmazásában. Majd 2000-től független biztosítási alkuszként állunk az ügyfeleink rendelkezésére. Szinte az összes Magyarországon működő biztosítóval van együtt működési szerződésünk, a Ro-Ver 2000 Alkusz Kft.-n keresztül. Így a biztosítási piacon levő majdnem összes szolgáltatással általuk az ügyfelek rendelkezésére.
- AUTÓHITEL-GOLD-FIX KFT
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, SZÉCHENYI UT 46 2/12
5 csillag 1 vélemény alapjánA cég 16 éve foglakozik gépjárművek és egyéb eszközök finanszírozásával.Tapasztalatunkból adódóan gyors, korrekt költségektől mentes lebonyolítást vállalunk.Ügyfeleink lehetnek magánszemélyek és cégek egyaránt.Finanszírozást nyújtunk adás-vétel és saját autó visszahitelezésére egyaránt.Ismerje meg ajánlatainkat mielőtt döntene, ezzel garantáltan pénzt takaríthat meg.
Hitelre autót, Autóra hitelt! Gépjármű hitelek, pénzügyi lízing konstrukciók nagy választékával, tartós bérlet lehetőségével várjuk céges és magánszemély ügyfeleinket.Visszhitel, visszlízing segítségével gyorsan pénzhez juthat!Csak a törzskönyvet kell leadni! Teljeskörű ügyintézés, szakmai tanácsadás, személyre szabott konstrukciók!Kötelező biztosítás, casco biztosítás, az ügyfelek igénye szerint! Gyors szakszerű ügyintézés s csak 3 napba telik! Kérje ajánlatunkat a megadott email címen, vagy a megadott telefonszámon! Passzív BAR listások, s fiatal cégek részére is. Legalább 3 hónapja passzív BAR-osoknak, s legalább 4 hónapos cégre.
hitelközvetítés, hitel, kölcsön, hitelek, jelzálog hitel, ügyintézés, lakáshitel, közvetítés, lízing, gyors hitel, szabadfelhasználású hitel, jelzálog, autó hitel, hitel közvetítés, személyi kölcsön
céges hitel, hitelkiváltás, személyreszabott szolgáltatás, személyi hitel, szabadfelhasználású jelzálog, devizaalapú hitelek, ingatlan, lakáscélú hitelek, befektetés, biztosítás, adósságrendezés,
