KÉPZŐMŰVÉSZET
418 találat KÉPZŐMŰVÉSZET kulcsszóra
A Paint & Design festészettel foglalkozik.
A Művészetek Háza az Ifjúsági Ház, a Vitkovics-ház és a Templom Galéria összevonásával 2001-ben létrejött, kiemelten közhasznú társaságként működő kulturális és szórakoztató központ. Fenntartója Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata.
A Családunk 4 tagú, Feleségem Tünde, Lányaim Beáta és Viktória, illetve jómagam. A családalapítás 1988-ra nyúlik vissza, amikor elvettem feleségül Tündét. Később bővült a családunk két gyermekkel. 1989-ben Beáta, 1993-ban Viktória is megszületett. Bea tudatosan készül a zenei pályára, jelenleg a szegedi Konzervatóriumban harmadéves oboa szakos növendék, Viki pedig 7. osztályos tanuló a szentesi Petőfi S. Ált. Isk.-ban.
MÉSZÁROS DEZSŐ szobrászművész
1958-tól 63-ig folytatta tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Hincz Gyula volt a mestere. 1964-ben a Károlyi Alapítvány meghívására európai tanulmányutat tett, 1966-ban Párizsba ment. 1970-ben a Károlyi Alapítvány (Vence) művésztelepén dolgozott. 1972-ben az esseni Folkwang M. ösztöndíját nyerte el. 1975-79 között a Budapesti Műhely tagja volt. 1995-ben Rómában és Firenzében, 1996-ban Lisszabonban járt. Budapesten és Feketebácson él. 1986-ban Munkácsy-díjat kapott, 1997-ben érdemes művész kitüntetésben, 2001-ben Kossuth-díjban részesült.
Festőművész
Az 1899-ben alakult Múzeumi Egyesület megkezdte a műtárgyak és ereklyék gyűjtését, már 1901-ben beleltározták Bartóky Lajosné ajándékaként Munkácsy ceruzarajzát. A gyűjtemény alapjainak megvetése érdekében megkereste az egyesület a lehetséges támogatókat, adományozókat, így az özvegyet, Cecile Papier-t. Munkácsyné sajnálattal írta, bogy nehéz anyagi helyzetében csak négy művet tudott megtartani, de azok egyikét "az Ecce homo fejet, férjem utolsó alkotásainak egyikét fogom a Békéscsabai Múzeum-Egyesület részére végrendeletileg hagyományozni".
Nemes Galéria műtárgyak, bútorok, képkereskedés
1997 óta főhivatású festőként alkotok.
Az SCH-Galéria tevékenységei Képkeretezés, Restaurálás, Értékbecslés, Kortárs festmények értékesítése, Kerámiák és porcelánok értékesítése, Bőrszobrok értékesítése, Tűzzománcok értékesítése...
Képzőművész
Vegyésztechnikusi oklevél, gépész műszaki tanári diploma után, pedagógus munka mellett magánúton tanultam rajzolni, mintázni, faragni. 1985-ben lettem a Művészeti Alap (ma a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) Képzőművészeti Szakosztályának tagja mint szobrász. Külföldön is tanultam Svéd Intézet ösztöndíjával Göteborgban 1992-ben. Ugyancsak1992-ben Londonban, a KINGSTON University Művészeti fakultásán pedig tanítottam, természet utáni, szabadkézi rajzot.
1975: MIF-diploma, alkalmazott grafika szak. Arculatterveket, kiállítási grafikákat, emblémákat, filmplakátokat, katalógusokat, információs rendszereket készít. A Graphis évkönyv folyamatosan közölte plakátjait. Meghívásra szerepelt a Toyamai Expón. 1986 óta tanít a MIF-en. 1987 óta fest. Tagja a Régi Szentendrei Művésztelepnek.
1991-ben, 34 évesen találtam rá az igazi énemre, mikor elkezdtem tanulni a kosárfonást egy munkanélkülieknek szóló tanfolyamon.
1987-ben érettségizett a szentendrei Ferences Gimnáziumban. 1996-tól a FISE tagja. Gyermekrajzokat és őskori maradványokat egyaránt felidéző, játékos kompozícióit a hagyományos anyaghasználatra épülő, ugyanakkor a hímzést, applikációt, textilfestést asszociatív szabadsággal ötvöző, míves kidolgozás jellemzi. (Verba Andrea)
A ház, amely 2001-ben nyitotta meg kapuit, magánkezdeményezésre jött létre. Szellemiségében a keresztény és a nemzeti értékeket kívánja képviselni.
Festőművész
A Pannonicon Kft. fő profilja a képzőművészeti - festészeti, kő- és faszobrászati - alkotások, elsősorban a műemlékvédelem körébe tartozó műtárgyak kutatása és restaurálása.
A Pesti Műsor Kft lap- és könyvkiadással foglalkozik.
Festő. Tanulmányait az Egri Tanárképző Főiskolán végezte Blaskó János és Seres János festőművészek irányításával. 1980-ban vették fel a Magyar Köztársasági Művészeti Alapjába.
Pika NAGY Árpád festőművész, díszlettervező (Erdőszengyel (S(ngeru de P(dure, Románia), 1950. júl. 19.) életrajza a Virtuális szentendrei tárlatban
Ólmozott katedrálisüveg-festési technikával készülnek munkái, akárcsak az Izrael tizennégy zsinagógájában látható üvegablakok.
SELÉNYI KÁROLY ISTVÁN festő-, grafikusművész
Főként tűzzománccal és festészettel foglalkozom.
1950-től 54-ig a Juhász Gyula Pedagógiai Főiskolán folytatott tanulmányokat. Mesterének a Rudnay-tanítvány Nádasdy Jánost tartja. Nyugdíjazásáig gyakorló pedagógusként dolgozott, amatőr képzőművészköröket vezetett. Huszönöt évig tagja volt a Nagy István Képzőművészeti Csoportnak. A Pest megyei AKT-ban és a Pest Megyei Képzőművészeti Szakbizottságban elnökként tevékenykedett.
Kiállításszervezés, mükereskedés
A mai értelmében, a monokróm kifejezést először Yves Klein használta az 1950-es években és az 1960-as évek elején kibontakozó életművében. Egyik első megnyilvánulásaként publikálta Yves Peintures (Yves, Festmények. Jaén, 1953) című albumát, tíz egyszínű táblával, amelyeket tíz, feltehetően fiktív művének színes reprodukcióiként tett közzé, s hogy hitelességét növelje, a reprodukciók mellett közölte az állítólagos eredeti festmények pontos adatait is, tíz különböző készülési hely megjelölésével, ahol valóban járt a művész. Klein ún. anthropometriai festményeit akciói során hozta létre, amikor a kékkel lefestett testű meztelen modelljét hengergette a vászonba. Klein kékre festett tárgyainak, Spongyáinak, a Milói Vénusz szobrának színét Nemzetközi Klein Monokróm néven szabadalmaztatta (amelyet sosem állítottak elő iparilag).
TELEKI-WATTAY MŰVÉSZETI ISKOLA POMÁZ - Alapfokú művészetoktatási intézmény
Főként tűzzománccal és festészettel foglalkozom.
A Napsziget a Művészetekért Alapítvány
MARGIT Szabolcs festőművész (Szentendre, 1975. aug. 16.) életrajza a Virtuális szentendrei tárlatban
Főleg öblösüveget, használati dísztárgyakat festek ún "hideg" technikával, de száradás után ráégetem a festéket, így tartósabb és mosogatható.
Szekszárdi képzőművész.Szobrok, festmény, grafika.
A kiállítás megtekinthető az év minden napján 09.00-től 17.00 óráig.
Szendrei Judit képzőművészettel foglalkozik.
MAGYAR GÁBOR festőművész festészettel foglalkozik.
Festőművész
Fő tevékenységi köre kortárs magyar alkotók (főként realista) festményeinek értékesítése. Magyarország teljes területén évente több alkalommal kínáljuk alkotásainkat alkalmi rendezvényeken.
Festőművész, grafikus
Laza, lelkemből jövő stílus a selyemifestés és a tűzzománc. Könnyed, nőies, játszik és játszat, felforral és lehűt, erőt ad és boldoggá tesz! Próbálja ki Ön is otthonában ezt az érzést!
- PUHA FERENC FESTŐMŰVÉSZ
PEST, 2310 SZIGETSZENTMIKLÓS, BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 39/C TELEFON: 24/441-178Festőművész
REGŐS ISTVÁN Festőművész
Festménysorozatain az atmoszférikus hatásokat sem nélkülöző, érzéki megfogalmazás, a szimbolikus geometriai eszköztár segítségével az idő és a tér rétegezettségét sejtető, különös képi világot teremt. Meditatív, olykor mandala formát idéző kompozíciói a labirintus vagy a spirál motívuma mentén építik fel jellegzetes színdinamikát adó struktúrájukat
A Magyarországi Roma Parlamentet 1990-ben alapították civil cigány szervezetek a cigányság első, nem állami szervezésű csúcsszervezeteként.
Montázs Rajziskola - Mi megtanítunk rajzolni, Tanulj meg rajzolni nálunk. Rajz, festés, grafika, textil, belsőépítészet, csomagolástervezés, számítógépes grafika, művészettörténet.
Egyedi faragásokat is készítek, akár hozott anyagból is díszítek.
Ha egy különleges ajándékkal szeretné meglepni az Önhöz közel állókat, vagy lakóhelyén, településén még hiányzik valami igazán eredeti dísztárgy, akkor legyen az egy napóra.
MAGYARI MÁRTON festőművész
1989 óta foglalkozik tűzzománccal.
Festőművész
