KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK


19 találat KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK kulcsszóra

  • JÁTÉKSZIGET - ALPHAPARK SOPRON
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, HATÁRDOMB U. 1-2.

    2011. május 06-án új szórakozási lehetőség nyílt meg a gyermekek és szüleik számára Sopronban az Alpha Parkban. A létesítmény neve: Játéksziget. Elképzelésünk egy olyan színvonalas beltéri játszóház kialakítása volt Sopronban, ahol a gyermekeknek biztonságos játszóeszközökkel tarkított létesítményt hozzunk létre. Fontos szempont volt számunkra, hogy a fogyatékkal élő gyermekek számára is lehetőséget biztosítson az önfeledt időtöltésre. A játszóházi labirintus rendszer földszinti szakaszai is úgy lettek kialakítva, hogy az - akár kerekes székkel is - könnyedén elérhető legyen. Szeretnénk erősíteni gyermek- és családbarát szemléletet, ezért fontos szempont volt a játék kiválasztásánál az is, hogy az eszközt ne csak a gyermekek, hanem velük együtt a szüleik is igénybe tudják venni, így részesei lehetnek a gyermekük fejlődésének, sikerélményeinek.


  • Tengerkincs Játszóház és Dél-Pesti Fejlesztő és Szabadidő Központ Bp., XVIII. kerület legszebb kertvárosi részén a Hargita tér 14. alatt található. Gyermekeknek foglalkozások: logopédia, korrepetálás, nyelvoktatás, tánc, torna, idegrendszert fejlesztő torna, baba masszázs, babaringató, fejlesztő pedagógus, kognitív fejlesztés, mozgásterápia, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia szűrés. 900 m2-es játszóházunk minden igényt kielégít, külön van Baba Világ. A nagyobbaknak ugrálóvár, csocsó, ping-pong, légvár csúszdával, trambulin, óriási labirintus, motorok és még sok-sok élmény. 45 m2-es sószobánkban só homokozó is található játékokkal illetve csúszdával. Vállaljuk szülinapi partik, karaoke partik, családi rendezvények lebonyolítását. Felnőtteknek programok: masszázs, Zumba, Calanetics, jóslás, gerinctorna. Játszóházunkban BÜFÉ és kávézó is működik, helyben sütjük a pizzát, melyhez dukál egy finom cappucino is. Sok móka, játék és kacagás vár minden kedves vengédünkre. Tel: 06-1-631-1919


  • CEGLÉDI DIÁKTÁBOR
    1074 BUDAPEST, FÜRDŐ UT

    2004. tavaszán átadott diákszállónk összesen 110 fő elhelyezésére alkalmas. A szálló egyszintes kőépületében 7 db 8 ágyas és 2 db 10 és 2 db 12 ágyas szoba a diákoknak, és 3 db 2-4 ágyas szoba tanároknak, kísérőknek lett kialakítva.


  • KALÓRIA TÁBOR (GÖDÖLLŐ VÁROS GYERMEK ÜDÜLŐJE)
    SOMOGY, 8638 BALATONLELLE, ÚSZÓ U. 05
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Gyermeküdülő Mozgássérültek fogadására is alkalmas hely!


  • NYÍRFA TURISTAHÁZ
    ZALA, 8998 VASPÖR, VELENCE-DÓZSA GY. ÚT 7.

    A Zalai-dombság területén, az Őrség keleti szélén, Velence faluban fekvő turistaházunk egész évben fogad vendégeket. Éppúgy alkalmas erdei iskolák, táborok (nyári, nyelvi), osztálykirándulások, baráti összejövetelek, csapatépítő tréningek lebonyolítására, mint családi pihenésre. 1 hektáros kertje sokféle szabadidős tevékenységre nyújt lehetőséget. Étkezés rendelhető. A környék látnivalói, kirándulási és egyéb lehetőségek a honlapon megtalálhatók.


  • FLORNATURA HOBBI ÉS KREATÍV ÜZLET
    CSONGRÁD, 6722 SZEGED, Attila u. 17-19.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (1) ·Képek (2)

    Üzletünkben minden alkotni vágyó megtalálhatja a hobbi, a kézműves és a kreatív alkotó technikákhoz szükséges alapanyagokat, kellékeket, eszközöket. Termékeink: saját tervezésű és gyártású dekorációs formák polisztirol habból, vízbázisú festékkel festhető dekorformák. Szolgáltatásunk: 3D betű és formavágás egyedi igények szerint számítógép vezérlésű habvágó géppel. Kirakati, irodai, üzlet és lakás dekorációk tervezése, készítése.


  • DADASZOLGÁLAT
    1183 BUDAPEST, KÉZMŰVES U.1/C

    Dadaszolgálat a nap 24 órájában foglalkozunk gyermekekkel 0-4 korig!


  • ARCFESTÉS & TESTFESTÉS
    1126 BUDAPEST, HOLLÓSY SIMON U.16 FSZ. 1.

    Arcfestés és kézműves foglalkozások elsősorban több száz fős rendezvényekre. Promóciós testfestés partykhoz, reklámokhoz.


  • PREFERÁL KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    1136 BUDAPEST, HEGEDŰS GYULA UTCA 45-47

    preferal, preferal bt, hosstessközvetítés, hosstess, rendezvényszervezés, rendezvényügynökség, Születésnapi, névnapi bulik, Házibulik, Lakásavatók, Legénybúcsúk, leánybúcsúk, Esküvők Lakodalmak, keresztelők, Gyermekzsúrok, Ifjúsági rendezvények, Villásreggelik, Téma partyk, Munkaebédek, munkavacsorák, csapatépítő rendezvények, csapatépítő tréningek, Áru, termékbemutatók, Fogadások, Kerti és Koktél partik, borrkóstolók, Ökörsütések, Hajós programok, Műsorok, programok, román konyha, erdélyi konyha, egészségturizmus, kárpátok, prahova, erdély, bánát, drakula gróf, duna delta, bukovina, moldva, fekete tenger, székelyföldi rockmaraton, félsziget fesztivál, bálványosi szabadegyetem, motorostúrák, máramaros, bukarest, putna, humor, tulcea, herkulesfürdő, szováta,


  • BANDI CICA GYERMEKHÁZ
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, KOSZTOLÁNYI D. ÚT 41.

    A Bandi cica Gyermekház Zalaegerszeg belvárosában, 3 családi napközis csoporttal, tanulószobával, játszóházi programokkal, pedagógiai foglalkozásokkal és szabadidős rendezvényekkel, nyári táborokkal, gyermekzsúrokkal várja Vendégeit. Kitelepített játszóházi szolgáltatásokat biztosítunk céges rendezvényekre, családi napokra, esküvőkre, gyermekzsúrokra az ország egész területén.



  • KATI KREATÍV KUCKO BT
    PEST, 2335 TAKSONY, BOTOND U 4/ FŐ U 64

    Cégünk kézműves techikák elkészítéséhez kínál alapanyagokat és ötleteket, kívánság szerint -az alapanyag kiválasztása után- egyedi ajándékok elkészítését is vállaljuk.Üzletünkben kézműves (egyéni és csoportos ) foglalkozásokra is van lehetőség.


  • FUSS EL VÉLE JÁTÉK-ÉS MESEBOLT
    2040 BUDAÖRS, KÁROLY KIRÁLY U. 4.

    Igényes társasjátékok, logikai-, készségfejlesztő-, kreatív játékok, mesekönyvek árusításával foglalkozunk. Budaörs belvárosi üzletünkben a játékok kipróbálhatóak és ki is kölcsönözhetőek! Játéktanácsadás: legjobb tudásunk szerint segítünk a választásban, minden darabról személyes tapasztalattal rendelkezünk.


  • DÍSZLET ÉS JELMEZTERVEZÉS
    1083 BUDAPEST, PRÁTER U. 50.

    Díszlet- és jelmeztervezés, készítés, arcfestés. Megrendelőink többnyire utazótársulatok.. A vándortársulatoknak általában nincs könnyű feladatuk, hiszen minden helyen más körülmények fogadják őket: van, ahol hagyományos, jól felszerelt színpad, felkészült technikusgárda, van ahol pedig egy tornaterem, vagy szabadtéri, betonból öntött dobogó várja a színészeket. A művészeknek azonban mindenhol helyt kell állni, és ugyanolyan színvonalú produkciót kell nyújtani, hiszen a közönség kíméletlen.


  • KÖLYÖK FÉSZEK ERDEI ISKOLA
    BARANYA, 7345 ALSÓMOCSOLÁD, RÁKÓCZI ÚT 12.

    Évről-évre jelentősen növekszik azon ifjúsággal foglalkozó szervezetek, alap- és középfokú tanintézetek és egyéb szervezetek száma, amelyek - talán Önökhöz hasonlóan - a szokásosnál is nagyobb gondot fordítanak gyermekeik, fiataljaik kultúrált, egészséges, ugyanakkor hasznos szabadidős elfoglaltságának megszervezésére.


  • EVENTDAY.HU
    BUDAPEST, DOLMÁNY U. 37.

    Rendezvény programjainkkal olyan közösségi élményeket, élményközpontú eseményeket biztosítunk, ahol a résztvevők egyedi élményekkel gazdagodhatnak. Rendezvényszervezői több éves tapasztalatunkat és szakmai hátterünket tudjuk biztosítani ahhoz, hogy Ön is sikeres, élményekkel teli rendezvények házigazdája legyen. A megbízóink által megfogalmazott cél eléréséhez mindig megtaláljuk a legideálisabb rendezvény programot a közösségek összehangolására egy jól felépített, átgondolt és szakszerűen lebonyolított rendezvénnyel.


  • KIRÁLY KORNÉLIA ÉS RÉVÉSZ ZITA
    PEST, 2030 ÉRD, MÁZOLÓ UTCA 56.

    Szakkörök és nyári táborok szervezése és lebonyolítása, művészeti foglalkozások, felvételi előkészítés és késségfejlesztés.


  • ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA
    CSONGRÁD, 6724 SZEGED, KUKOVECZ NANA U. 4-6.

    1990. szeptember 1-jén már mesebeli kastélyként várta az új iskola a környék kisdiákjait. Egész Szeged csodájára járt a panel-korszak egyhangúságát megtörő épületnek.


  • ÖTLET REKLÁM
    1173 BUDAPEST, BUDAPEST XVII.513.U.9

    Hadd legyen a mi sikerünk az Ön eredménye is !Tervezéstől a teljes kivitelezésig.


  • BÁBIKA BT
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, Kinizsi u. 20.

    Társaságunk legjellemzőbb tevékenysége a kézműves, játszóházi foglalkozások tartása mellett a rendezvényszervezés: Legismertebb munkák a Csabai Kolbászfesztivál kulturális programjának összeállítása, lebonyolítása. Számos hazai és külföldi előadónak szervezünk Békéscsabára és környékére koncerteket fesztiválokra, falunapokra, egyéb eseményekre. Rendszeresen tartunk pedagógus tovább képzéseket Magyarországon, és a környező országokban. Vállaljunk céges rendezvények lebonyolítását programok biztosításával. Kézműves foglalkozásainkon természetes anyagokkal dolgozunk, a saját tervezésű játékaink mellett megtalálhatók programjainkon a hagyományos kézművességre jellemző tevékenységek is. Jelentős játékkészlettel rendelkezünk, így a babaház a legkisebbeknek nyújt játékot, de a hinta, az építők, logikai játékok a felnőtt korosztályt is lefoglalja. A rendezvényekre biztosítjuk a létszámnak megfelelő eszköz- és anyagszükségletet. Részletek a www.babika.hu oldalon olvashatók.