KÉZMŰVES MUNKA
12 találat KÉZMŰVES MUNKA kulcsszóra
1992 októberében nyitotta meg Gyulán a Kis Kézműves cukrászdát. Balogh László cukrászmester, a több évszázados gyulai cukrászhagyományok továbbéltetője és fejlesztője, a Keszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskolában végzett 1978-ban.
Az elkészítés során arra törekszem, hogy az Isten által megadott készség segítsen ahhoz, hogy mikor kész vagyok a munkámmal, az minél nagyobb örömet tudjon szerezni azon embereknek, akik értékelni tudják késeimet.
Számunkra az animáció több mint programszervezés! Felkészült csapatunk igazi élményt ad a szálláshelyeken pihenők, illetve a rendezvényeken szórakozni vágyó vendégek számára egyaránt. Gondoskodik a gondtalan nyaralás feltételeiről, segít a vendégeknek az eligazodásban, beilleszkedésben, barátkozásban, segíti a ragaszkodás kialakulását, ösztönzi az újabb foglalást, illetve a munkahelyi hatékonyságot és a jó hangulatot!
A kézművesség egyedisége, aprólékossága miatt mindig érték, s megjeleníti mind az alkotó, mind a körülötte lévők hangulatát, érzelemvilágát. Ettől lesz igazán egyedi, kézműves csoda.
Méretek utáni férfi és női esküvői és alkalmi ruha tervezés és készítés. Egyedi kézműves kivitelezés.
A Köfaszol Kft egy faipari kereskedelmi és szolgáltató cég, mely egy szerelvényboltból és egy bútor/épület asztalos műhelyből áll.
Tucatnyi zsűrizett szobor mellett, az úgynevezett görbefa bútorok gyártásával is foglalkozom, melyeket tisztán fa alapanyagokból, csapolásos technikával készítek.
A Szederinda Műhely Kft. fő profilját a kézzel festett házszámtábla, házszám, falióra és névtábla készítése jelenti, de ezek mellett cégtábla, cégér, díszkép, ajtódísz és egyéb kiegészítő lakberendezési tárgy is szerepel a palettánkon. Valamennyi kézműves termék a bútorfestés technikáit felhasználva, egyedi igények szerint, kézzel festett módon készül műhelyünkben.
Kézi kovácsoltvas, kovácsoltvas jellegű, fa borításos szegecselt kapuk, kerítések, korlátok, biztonsági rácsok, kovácsoltvas bútorok, egyéb fémszerkezeti és lakatos munkák stb. készítése, restaurálás, EGYSZERŰTŐL A LUXUSIG, MINDEN ÁRKATEGÓRIÁBAN GARANCIÁVAL!!! Ingyenes felmérés! Érdeklődni:06/70 341 3190, 06/70-341-31-91
Hadd legyen a mi sikerünk az Ön eredménye is !Tervezéstől a teljes kivitelezésig.
Hét év folyamatos kísérletezésének eredményét láthatja eme katalógusban a szemlélo. Mindig is arra törekedtem, hogy valami olyat alkothassak, ami meghökkenti az embereket, ami egyedi, ami maradandó. Kívánom, hogy Ön is legalább annyi örömet leljen alkotásaimban, mint amennyi türelemre, kitartásra volt szükségem megalkotásukhoz. Minden alkotás egyetlen szál hosszú vörösréz drótból készült.
A Budapest Főváros Önkormányzata Ifjúsági Otthonát 1981-ben hozta létre a Budapest Fővárosi Tanács a deviáns magatartású, speciális nevelést igénylő 14-18 éves korú állami gondoskodásban élő fiúgyerekek részére, illetve az 1992-ben történt alapító okirat módosítás szerint az otthonban nagykorúvá vált, családi háttér nélküli, dolgozó fiatalok elhelyezése és utógondozása céljából 60 férőhellyel. A totális intézményi struktúra képtelen volt megfelelni azoknak a szakmai elvárásoknak, ezért szükségessé vált átalakítása. Ez a folyamat 1995 szeptemberétől indult. 1997. március 31-vel a fent nevezett intézményi struktúrát lebontottuk.
