KÖNYVEK
Több mint 500 találat KÖNYVEK kulcsszóra
2007 novemberében újabb üzletet nyitottunk az Aréna Pláza földszintjén, ahol teljes termékpalettánk mindenki számára elérhető. A budai vásárlóközönség számára is könnyen megközelíthető harmadik üzletünk 2009 végén nyílt meg az Allee bevásárlóközpontban.
A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban. 2006 őszén az Alexandra Könyvesházat a Kultúraközvetítők Társasága Fehér Rózsa Díjjal tüntette ki "a kultúra egészének képviseletét vállaló tevékenységéért, kezdeményező szerepéért és teljes kulturális palettát bemutató programjaiért", 2008-ban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló könyvesboltnak járó Hermész díját nyerte el az áruház. Az Alexandra 2007-ben és 2008-ban a Superbrands-díjat is magáénak tudhatta. A raktáron lévő könyvek szállítási határideje 1 munkanap. A munkanapokon 17 óráig leadott rendeléseket a következő munkanapon, a pénteken 17 óráig leadottakat hétfőn, a hétvégi rendeléseket pedig a következő hét keddjén szállítjuk ki. A kiszállítás előtti napon e-mailben értesítjük Önt a csomag feladásáról.
gyerek napszemüveg, glan collection, női kiegészítők, escada, avanglion, hello kitty, ajándék, jean paul gaultier, westend city center, playboy, férfi ékszer, ékszer, bizsu, bizsu ékszerek, óra
A raktáron lévő könyvek szállítási határideje 1 munkanap. A munkanapokon 17 óráig leadott rendeléseket a következő munkanapon, a pénteken 17 óráig leadottakat hétfőn, a hétvégi rendeléseket pedig a következő hét keddjén szállítjuk ki. A kiszállítás előtti napon e-mailben értesítjük Önt a csomag feladásáról. Az előrendelt termékek kiszállításának idejét a megrendelés folyamán határozza meg: azonnali, vagy a következő megrendelésével együtt történő szállítás. Természetesen minden szállításnak külön költsége van. A termék beérkezéséről rendszerünk automatikusan e-mailben értesíti Önt. Könyveit a GLS Hungary csomagszállító szolgáltatásával juttatjuk el otthonába, vagy akár munkahelyére.
Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban. 2006 őszén az Alexandra Könyvesházat a Kultúraközvetítők Társasága Fehér Rózsa Díjjal tüntette ki "a kultúra egészének képviseletét vállaló tevékenységéért, kezdeményező szerepéért és teljes kulturális palettát bemutató programjaiért", 2008-ban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló könyvesboltnak járó Hermész díját nyerte el az áruház. Az Alexandra 2007-ben és 2008-ban a Superbrands-díjat is magáénak tudhatta.
Dinamikusan fejlődő könyváruház-láncunk ma már az ország valamennyi megyeszékhelyén és a nagyobb városokban is megtalálható. Jelenleg 50 településen, 88 üzletben várjuk a vásárlókat. A jellemzően nagy alapterületű, egyedi kialakítású üzletekben az átfogó könyvkínálat mellett CD-k, CD-ROM-ok és DVD-k, valamint térképek, földgömbök, naptárak, játékok, képeslapok, ajándékcsomagolók széles választékát találják. Nemcsak üzleteink kialakítása vásárlóbarát, áraink is azok. A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron. Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk.
A termék beérkezéséről rendszerünk automatikusan e-mailben értesíti Önt. Könyveit a GLS Hungary csomagszállító szolgáltatásával juttatjuk el otthonába, vagy akár munkahelyére. Országszerte több mint 20 Alexandra Könyváruházban is átveheti az Alexandra Online-on leadott megrendeléseit, így szállítási költség nélkül használhatja ki a webáruházunk nyújtotta kedvezményeket. Az Alexandra Online-on a megszokott módon rendelheti meg a könyvújdonságokat - melyek előrendelés esetén, a megjelenéskor és a megjelenést követő egy hónapban 20% kedvezménnyel kaphatóak -, illetve a CD, DVD és egyéb termékeket - 5% kedvezménnyel.
- LÍRA KÖNYVESBOLT - SZINVAPARK MISKOLC
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3527 MISKOLC, BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE UTCA 2-4akciós könyvek, tankönyv, könyváruház, lexikon, idegen nyelvű könyvek, kotta, fotókönyv készítés, fotókönyv, ajándékkártya, német-magyar szótanuló kártya, hangoskönyv, könyvkereskedelem, folyóíratok,
A megrendelt termékek házhoz szállítását futárral kérheti. Ebben az esetben a megrendelt termékek árát és az esetleges szállítási költséget utólag, a csomag átvételekor készpénzben a futárnak, vagy internetes bankkártyás fizetés esetén a rendelés leadásakor előre kell kifizetnie. Bolti átvétel esetén rendelésének összegét az Alexandra Könyváruházakban használt fizetési eszközök bármelyikével - készpénzzel, bankkártyával, utalvánnyal - kiegyenlítheti, kivételt képez az Alexandra könyvutalvány, mely online rendelés esetén nem váltható be. Internetes bankkártyás fizetés esetén - a házhoz szállításhoz hasonlóan - a rendelés leadásakor, előre kell fizetnie.
Tel: 54/500-256. Az előrendelt termékek kiszállításának idejét a megrendelés folyamán határozza meg: azonnali, vagy a következő megrendelésével együtt történő szállítás. Természetesen minden szállításnak külön költsége van. A termék beérkezéséről rendszerünk automatikusan e-mailben értesíti Önt. Könyveit a GLS Hungary csomagszállító szolgáltatásával juttatjuk el otthonába, vagy akár munkahelyére. Országszerte több mint 20 Alexandra Könyváruházban is átveheti az Alexandra Online-on leadott megrendeléseit, így szállítási költség nélkül használhatja ki a webáruházunk nyújtotta kedvezményeket. Az Alexandra Online-on a megszokott módon rendelheti meg a könyvújdonságokat - melyek előrendelés esetén, a megjelenéskor és a megjelenést követő egy hónapban 20% kedvezménnyel kaphatóak -, illetve a CD, DVD és egyéb termékeket - 5% kedvezménnyel.
Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban. 2006 őszén az Alexandra Könyvesházat a Kultúraközvetítők Társasága Fehér Rózsa Díjjal tüntette ki "a kultúra egészének képviseletét vállaló tevékenységéért, kezdeményező szerepéért és teljes kulturális palettát bemutató programjaiért", 2008-ban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló könyvesboltnak járó Hermész díját nyerte el az áruház. Az Alexandra 2007-ben és 2008-ban a Superbrands-díjat is magáénak tudhatta.
A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron. Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk. Fontos számunkra, hogy vásárlóinknak kényelmes, nyugalmas környezetet teremtsünk. Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak
Az előrendelt termékek kiszállításának idejét a megrendelés folyamán határozza meg: azonnali, vagy a következő megrendelésével együtt történő szállítás. Természetesen minden szállításnak külön költsége van. A termék beérkezéséről rendszerünk automatikusan e-mailben értesíti Önt. Könyveit a GLS Hungary csomagszállító szolgáltatásával juttatjuk el otthonába, vagy akár munkahelyére. Országszerte több mint 20 Alexandra Könyváruházban is átveheti az Alexandra Online-on leadott megrendeléseit, így szállítási költség nélkül használhatja ki a webáruházunk nyújtotta kedvezményeket. Az Alexandra Online-on a megszokott módon rendelheti meg a könyvújdonságokat - melyek előrendelés esetén, a megjelenéskor és a megjelenést követő egy hónapban 20% kedvezménnyel kaphatóak -, illetve a CD, DVD és egyéb termékeket - 5% kedvezménnyel.
Könyváruházainkban a könyvek kategorizálása, a kategóriákon belül pedig szerzők szerinti osztályozása segíti vásárlóink tájékozódását. Ha valaki ennek ellenére sem találja meg a keresett terméket, eladóink készséggel állnak rendelkezésére, a pénztáraknál elhelyezett számítógépes nyilvántartó program segítségével. Amennyiben egy termék éppen elfogyott, és nincs raktáron, kérésre néhány napon belül beszerezzük. Nemcsak üzleteink kialakítása vásárlóbarát, áraink is azok. A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron. Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani.
gyerek sapka, gyerek zokni, kozmetikumok gyerekeknek, gyerekülés, bébiáru, bébiruházat, bébi ruházat, ajándék, kismama, játékok, etetőszék, bébi holmi, gyermekáru, kenguru babaruházat, kangaboo
A Libri legfőbb törekvése, hogy egy korszerű, napjaink fejlődésével lépést tartó, intellektuális élményszállítóvá váljon vásárlói számára.
- ALEXANDRA KÖNYVESBOLT, HAJDÚSZOBOSZLÓ TESCO
HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, KABAI ÚTFÉL 0228/2. HRSZFontos számunkra, hogy vásárlóinknak kényelmes, nyugalmas környezetet teremtsünk. Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban.
A jellemzően nagy alapterületű, egyedi kialakítású üzletekben az átfogó könyvkínálat mellett CD-k, CD-ROM-ok és DVD-k, valamint térképek, földgömbök, naptárak, játékok, képeslapok, ajándékcsomagolók széles választékát találják. Fontos számunkra, hogy vásárlóinknak kényelmes, nyugalmas környezetet teremtsünk. Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban.
A raktáron lévő könyvek szállítási határideje 1 munkanap. A munkanapokon 17 óráig leadott rendeléseket a következő munkanapon, a pénteken 17 óráig leadottakat hétfőn, a hétvégi rendeléseket pedig a következő hét keddjén szállítjuk ki. A kiszállítás előtti napon e-mailben értesítjük Önt a csomag feladásáról. Országszerte több mint 20 Alexandra Könyváruházban is átveheti az Alexandra Online-on leadott megrendeléseit, így szállítási költség nélkül használhatja ki a webáruházunk nyújtotta kedvezményeket. Az Alexandra Online-on a megszokott módon rendelheti meg a könyvújdonságokat - melyek előrendelés esetén, a megjelenéskor és a megjelenést követő egy hónapban 20% kedvezménnyel kaphatóak -, illetve a CD, DVD és egyéb termékeket - 5% kedvezménnyel.
A Líra Könyv Zrt. 1993-ban alakult meg az állami könyvterjesztés romjain létrejött állami vállalatból.
könyváruház, orvosi szakkönyvek, tanári kézikönyv, könyvgyűjtemények, térképkönyv, kifestőkönyv, képregények, könyvritkaságok, zsebkönyvek, ajándékkártyák, könyvkereskedés, orvosi könyv, verseskötet,
Nemcsak üzleteink kialakítása vásárlóbarát, áraink is azok. A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron. Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk.
A raktáron lévő könyvek szállítási határideje 1 munkanap. A munkanapokon 17 óráig leadott rendeléseket a következő munkanapon, a pénteken 17 óráig leadottakat hétfőn, a hétvégi rendeléseket pedig a következő hét keddjén szállítjuk ki. A kiszállítás előtti napon e-mailben értesítjük Önt a csomag feladásáról. Az előrendelt termékek kiszállításának idejét a megrendelés folyamán határozza meg: azonnali, vagy a következő megrendelésével együtt történő szállítás. Természetesen minden szállításnak külön költsége van. A termék beérkezéséről rendszerünk automatikusan e-mailben értesíti Önt. Könyveit a GLS Hungary csomagszállító szolgáltatásával juttatjuk el otthonába, vagy akár munkahelyére.
A jellemzően nagy alapterületű, egyedi kialakítású üzletekben az átfogó könyvkínálat mellett CD-k, CD-ROM-ok és DVD-k, valamint térképek, földgömbök, naptárak, játékok, képeslapok, ajándékcsomagolók széles választékát találják. Külön felhívjuk vásárlóink figyelmét újdonságaink sikerlistája alapján kiemelt ajánlatunkra. Könyváruházainkban a könyvek kategorizálása, a kategóriákon belül pedig szerzők szerinti osztályozása segíti vásárlóink tájékozódását. Ha valaki ennek ellenére sem találja meg a keresett terméket, eladóink készséggel állnak rendelkezésére, a pénztáraknál elhelyezett számítógépes nyilvántartó program segítségével. Amennyiben egy termék éppen elfogyott, és nincs raktáron, kérésre néhány napon belül beszerezzük.
Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk. Fontos számunkra, hogy vásárlóinknak kényelmes, nyugalmas környezetet teremtsünk. Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban.
1991-ben létrehozott Libri Könyvkereskedelmi Kft. az Állami Könyvterjesztő Vállalat jogutódjaként alakult meg.
Országszerte több mint 20 Alexandra Könyváruházban is átveheti az Alexandra Online-on leadott megrendeléseit, így szállítási költség nélkül használhatja ki a webáruházunk nyújtotta kedvezményeket. Az Alexandra Online-on a megszokott módon rendelheti meg a könyvújdonságokat - melyek előrendelés esetén, a megjelenéskor és a megjelenést követő egy hónapban 20% kedvezménnyel kaphatóak -, illetve a CD, DVD és egyéb termékeket - 5% kedvezménnyel.
A raktáron lévő könyvek szállítási határideje 1 munkanap. A munkanapokon 17 óráig leadott rendeléseket a következő munkanapon, a pénteken 17 óráig leadottakat hétfőn, a hétvégi rendeléseket pedig a következő hét keddjén szállítjuk ki. A kiszállítás előtti napon e-mailben értesítjük Önt a csomag feladásáról. Az előrendelt termékek kiszállításának idejét a megrendelés folyamán határozza meg: azonnali, vagy a következő megrendelésével együtt történő szállítás. Természetesen minden szállításnak külön költsége van. A termék beérkezéséről rendszerünk automatikusan e-mailben értesíti Önt. Könyveit a GLS Hungary csomagszállító szolgáltatásával juttatjuk el otthonába, vagy akár munkahelyére.
A változtatások, valamint a piaci kihívások magukkal hozták szervezetünk struktúrájának átalakulását is. Jelenleg négy üzletággal és öt támogató területtel látjuk el a kereskedelmi és terjesztési feladatokat a hírlapra, és az egyre bővülő palettávál rendelkező kiegészítő termékeinkre vonatkozóan egyaránt.
Az elmúlt évek számos elismerése igazolta a Libri piaci lépéseit: többször sikerült elnyerni a kiadók és a könyvszakma képviselőinek szavazatai alapján az "Év Könyvkereskedője" címet, úgy mint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Hermész-díját, vagy a független marketing- és reklámszakemberekből álló zsűri "Superbrand" címét, amivel a Libri máig a könyvkereskedelem egyedüli szupermárkája.
Meglévő könyváruházi szolgáltatások sorát és színvonalát is folyamatosan bővítjük vezeték nélküli internet (WIFI) bevezetésével, a Concert&Média által színház- és koncertjegyek értékesítésével, egyedi könyvrendelési- és pénztárcakímélő könyvátvételi lehetőséggel, olvasószigetek kiépítésével és a Cafe Frei közreműködésével újszerű kávéházi élményekkel. Vállalatunk legfőbb értékének azt a humán tőkét - azaz a Libri alkalmazottainak sorát - tekinti, amely az elmúlt évtizedek alatt a Librit naggyá tették. Munkatársaink szaktudása, elhivatottsága és a szakmához fűződő viszonya az, ami brandünket megkülönbözteti a többi versenytárstól.
Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban. Országszerte több mint 20 Alexandra Könyváruházban is átveheti az Alexandra Online-on leadott megrendeléseit, így szállítási költség nélkül használhatja ki a webáruházunk nyújtotta kedvezményeket. Az Alexandra Online-on a megszokott módon rendelheti meg a könyvújdonságokat - melyek előrendelés esetén, a megjelenéskor és a megjelenést követő egy hónapban 20% kedvezménnyel kaphatóak -, illetve a CD, DVD és egyéb termékeket - 5% kedvezménnyel.
Meglévő könyváruházi szolgáltatások sorát és színvonalát is folyamatosan bővítjük vezeték nélküli internet (WIFI) bevezetésével, a Concert&Média által színház- és koncertjegyek értékesítésével, egyedi könyvrendelési- és pénztárcakímélő könyvátvételi lehetőséggel, olvasószigetek kiépítésével és a Cafe Frei közreműködésével újszerű kávéházi élményekkel.
Meglévő könyváruházi szolgáltatások sorát és színvonalát is folyamatosan bővítjük vezeték nélküli internet (WIFI) bevezetésével, a Concert&Média által színház- és koncertjegyek értékesítésével, egyedi könyvrendelési- és pénztárcakímélő könyvátvételi lehetőséggel, olvasószigetek kiépítésével és a Cafe Frei közreműködésével újszerű kávéházi élményekkel.
- LIBRI NYÍREGYHÁZA KORZÓ KÖNYVESBOLT - NYÍREGYHÁZA KORZÓ BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, JÓKAI MÓR TÉR 7.Vállalatunk legfőbb értékének azt a humán tőkét - azaz a Libri alkalmazottainak sorát - tekinti, amely az elmúlt évtizedek alatt a Librit naggyá tették. Munkatársaink szaktudása, elhivatottsága és a szakmához fűződő viszonya az, ami brandünket megkülönbözteti a többi versenytárstól.
Az Okaidi a nemzetközi gyermekruházat egyik meghatározó képviselője, több mint 60 országban van jelen a világ öt kontinensén. A francia tervezésű ruhák kizárólag gyermekek részére készülnek, ez a magyarázat arra, hogy a ruhák nem csak mínőségiek, de praktikusak és maximálisan a gyerekek igényeire szabottak.
Lapker csoportként 1998 novemberében a Magyar Posta hálózatával és terjesztési rendszeré- vel kezdtük meg működésünket. Azóta számos átalakítást hajtottunk végre a terjesztés és logisztika területén, és ezzel egy időben fejlesztettük informatikai rendszerünket is.
Dinamikusan fejlődő könyváruház-láncunk ma már az ország valamennyi megyeszékhelyén és a nagyobb városokban is megtalálható. Jelenleg 50 településen, 88 üzletben várjuk a vásárlókat. A jellemzően nagy alapterületű, egyedi kialakítású üzletekben az átfogó könyvkínálat mellett CD-k, CD-ROM-ok és DVD-k, valamint térképek, földgömbök, naptárak, játékok, képeslapok, ajándékcsomagolók széles választékát találják.
Külön felhívjuk vásárlóink figyelmét újdonságaink sikerlistája alapján kiemelt ajánlatunkra. Könyváruházainkban a könyvek kategorizálása, a kategóriákon belül pedig szerzők szerinti osztályozása segíti vásárlóink tájékozódását. Ha valaki ennek ellenére sem találja meg a keresett terméket, eladóink készséggel állnak rendelkezésére, a pénztáraknál elhelyezett számítógépes nyilvántartó program segítségével. Amennyiben egy termék éppen elfogyott, és nincs raktáron, kérésre néhány napon belül beszerezzük.
Dinamikusan fejlődő könyváruház-láncunk ma már az ország valamennyi megyeszékhelyén és a nagyobb városokban is megtalálható. Jelenleg 50 településen, 88 üzletben várjuk a vásárlókat. A jellemzően nagy alapterületű, egyedi kialakítású üzletekben az átfogó könyvkínálat mellett CD-k, CD-ROM-ok és DVD-k, valamint térképek, földgömbök, naptárak, játékok, képeslapok, ajándékcsomagolók széles választékát találják.
Dinamikusan fejlődő könyváruház-láncunk ma már az ország valamennyi megyeszékhelyén és a nagyobb városokban is megtalálható. Jelenleg 50 településen, 88 üzletben várjuk a vásárlókat. Könyváruházainkban a könyvek kategorizálása, a kategóriákon belül pedig szerzők szerinti osztályozása segíti vásárlóink tájékozódását. Ha valaki ennek ellenére sem találja meg a keresett terméket, eladóink készséggel állnak rendelkezésére, a pénztáraknál elhelyezett számítógépes nyilvántartó program segítségével. Amennyiben egy termék éppen elfogyott, és nincs raktáron, kérésre néhány napon belül beszerezzük.
Nemcsak üzleteink kialakítása vásárlóbarát, áraink is azok. A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron. Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk. Fontos számunkra, hogy vásárlóinknak kényelmes, nyugalmas környezetet teremtsünk. Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak.
kenguru babaruha, kiságy, cipő, bébi hordozók, könyvek, etetőszék, bébi cipő, gyermek ruha, kangaboo, bébi holmi, gyerek zokni, bébiáru, játék, mama, ruházat, játékok, gyerek sapka, baba felszerelés,
Könyváruházainkban a könyvek kategorizálása, a kategóriákon belül pedig szerzők szerinti osztályozása segíti vásárlóink tájékozódását. Ha valaki ennek ellenére sem találja meg a keresett terméket, eladóink készséggel állnak rendelkezésére, a pénztáraknál elhelyezett számítógépes nyilvántartó program segítségével. Amennyiben egy termék éppen elfogyott, és nincs raktáron, kérésre néhány napon belül beszerezzük. Nemcsak üzleteink kialakítása vásárlóbarát, áraink is azok. A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron.
Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban. 2006 őszén az Alexandra Könyvesházat a Kultúraközvetítők Társasága Fehér Rózsa Díjjal tüntette ki "a kultúra egészének képviseletét vállaló tevékenységéért, kezdeményező szerepéért és teljes kulturális palettát bemutató programjaiért", 2008-ban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló könyvesboltnak járó Hermész díját nyerte el az áruház. Az Alexandra 2007-ben és 2008-ban a Superbrands-díjat is magáénak tudhatta.
Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk. Fontos számunkra, hogy vásárlóinknak kényelmes, nyugalmas környezetet teremtsünk. Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban.
Külön felhívjuk vásárlóink figyelmét újdonságaink sikerlistája alapján kiemelt ajánlatunkra. Könyváruházainkban a könyvek kategorizálása, a kategóriákon belül pedig szerzők szerinti osztályozása segíti vásárlóink tájékozódását. Ha valaki ennek ellenére sem találja meg a keresett terméket, eladóink készséggel állnak rendelkezésére, a pénztáraknál elhelyezett számítógépes nyilvántartó program segítségével. Amennyiben egy termék éppen elfogyott, és nincs raktáron, kérésre néhány napon belül beszerezzük. Nemcsak üzleteink kialakítása vásárlóbarát, áraink is azok. A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron.
Tel: 23/524-158. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban. 2006 őszén az Alexandra Könyvesházat a Kultúraközvetítők Társasága Fehér Rózsa Díjjal tüntette ki "a kultúra egészének képviseletét vállaló tevékenységéért, kezdeményező szerepéért és teljes kulturális palettát bemutató programjaiért", 2008-ban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló könyvesboltnak járó Hermész díját nyerte el az áruház. Az Alexandra 2007-ben és 2008-ban a Superbrands-díjat is magáénak tudhatta.
Külön felhívjuk vásárlóink figyelmét újdonságaink sikerlistája alapján kiemelt ajánlatunkra. Könyváruházainkban a könyvek kategorizálása, a kategóriákon belül pedig szerzők szerinti osztályozása segíti vásárlóink tájékozódását. Ha valaki ennek ellenére sem találja meg a keresett terméket, eladóink készséggel állnak rendelkezésére, a pénztáraknál elhelyezett számítógépes nyilvántartó program segítségével. Amennyiben egy termék éppen elfogyott, és nincs raktáron, kérésre néhány napon belül beszerezzük. Dinamikusan fejlődő könyváruház-láncunk ma már az ország valamennyi megyeszékhelyén és a nagyobb városokban is megtalálható. Jelenleg 50 településen, 88 üzletben várjuk a vásárlókat. A jellemzően nagy alapterületű, egyedi kialakítású üzletekben az átfogó könyvkínálat mellett CD-k, CD-ROM-ok és DVD-k, valamint térképek, földgömbök, naptárak, játékok, képeslapok, ajándékcsomagolók széles választékát találják.
Kiadványaink a világra nyitott, érdeklődő emberekhez szólnak. Gyakorló és tanuló értelmiségiekhez, akik kedvelik a tudomány- és a művészetközi gondolkodást, ezért szívesen forgatnak olyan köteteket, amelyek a szakírás és az ismeretterjesztés határán mozognak, mindkét megközelítés módszerét alkalmazzák. Ilyen értelemben, ha úgy tetszik, a Spektrum tévé Gutenberg-galaxisbeli rokonai szeretnénk lenni. Tényeket közlünk, amelyek az olvasót új meg új kérdésekre sarkallják. A kiadó szerteágazó tevékenységet folytat: könyvkiadással, -terjesztéssel, importtal és exporttal foglalkozik, nyolc könyvesboltot működtetünk. Kizárólagos forgalmazói vagyunk a Taschen, a h.f. ullmann an imprint of Tandem Verlag GmbH és a Könemann kiadóknak. Az idegen nyelvű könyvek forgalmazásában további partnereink: Pepin Press, Atrium Group, TeNeues Verlag, Daab GmbH.
