KÖNYVELŐ PROGRAM


34 találat KÖNYVELŐ PROGRAM kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    ROBIT BT.
    1036 BUDAPEST, PACSIRTAMEZŐ U 61. I/4
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (4)

    A RoBIT BT PC/DOS/WINDOWS rendszerekben ügyviteli programok fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozik.


  • INVERT BT.
    1053 BUDAPEST, MAGYAR UTCA 52.

    Cégünk által fejlesztett Házikó és Net-H@z társasházi könyvelő programok már több mint 15 éve állnak megbízhatóan a társasházkezelők szolgálatában. Több mint 100 közös képviselő, ingatlankezelő cég, illetve önkormányzati vagyonkezelő használja jelenleg is. 2007. év során elkészítettük Net-h@z fantázianevű társasházi ügyviteli programunkat. Az új szoftver működése hasonló a Házikó programunkéhoz, annak előnyös tulajdonságait fejlesztettük windows alapú környezetbe. Az új program képességeiben már most meghaladja elődjét. A 2008. májusától elérhető, az egyes lakástulajdonosok általi internetes lekérdezést lehetővé tevő modul, szintén új fejlesztés. Mind a két programunk vonatkozásában lehetőség van karbantartási szerződés megkötésére, melynek keretében soron kívüli hibaelhárítást, illetve a program mindenkori legfrissebb változatának díjmentes átadását vállaljuk.


  • KONTAKT PLUS KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9022 GYŐR, DUNAKAPU TÉR 5/1.

    ügyviteli szoftverek fejlesztésével és azokhoz kapcsolódó szolgáltatások nyújtásával foglalkozunk


  • DÉLPRODUKT KFT.
    CSONGRÁD, 6721 SZEGED, ATTILA U. 11.

    Cégünk vállalja cégek fel- és végelszámolásét, könyvszakértést és -vizsgálatot.


  • CSENDES ÉS TÁRSAI KFT.
    1096 BUDAPEST, TELEPY UTCA 1.

    A Csendes és Társai Kft. könyveléssel foglalkozik.


  • HOTEL-CONTROLL KÖNYVVIZSGÁLÓ KFT.
    1029 BUDAPEST, DOMBOS U. 21.

    könyvvizsgálói és könyvviteli szolgáltatás


  • GUFI FUVAROZÓ KÖNYVELŐ BT.
    PEST, 2461 TÁRNOK, KÖVIRÓZSA U. 4.

    Cégünk konténeres sittszállítással foglalkozik.


  • M & L KFT.
    PEST, 2030 ÉRD, IPAROS U.89/B

    A tulajdonos 20 évre visszatekintő gazdasági /könyvelés, adózás, gazdasági megtérülés számítások: rentabilitási számítások beruházásokhoz, hitelfelvételekhez, gazdasági tervezés/ területen betöltött felsővezetői tapasztalattal és gyakorlattal, amely mellé kereskedelmi gyakorlat is társult, valamint főiskolai üzemgazdász és mérlegképes könyvelő végzettséggel alapította 8 évvel ezelőtt vállalkozását, amelyben két munkatársnővel látja el a feladatokat.


  • UNITSOFTWARE KFT.
    1034 BUDAPEST, KENYERES U. 28.

    A UNITsoftware Kft. szoftverfejlesztési és komplett megoldásaival, több mint 15 év alatt, sok ezer elégedett felhasználóval vívta ki szakmai elismertségét.Nyitvatartás: Hétfő-csütörtök: 8.30-17.00 Péntek: 8.30-16.00


  • PRIVÁT HASZON KÖNYVVIZSGÁLÓ KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, PETŐFI U. 14.

    Cégünk könyveléssel és könyvvizsgálattal foglalkozik.



  • HO-BA 2003 KFT
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, DÉRYNÉ U.5.

    Irodánk az élet számos területén tevékenykedő cégnek vállal teljes körű könyvelést. (Pl.: vendéglátás, kereskedelem, fuvarozás, autószervíz, disco, biztonságtechnika, őrzés-védelem stb.)


  • BENEDEK ÉS TÁRSAI KFT.
    1035 BUDAPEST, MIKLÓS TÉR 2.

    Több éve nálunk dolgozó, profi munkatársaink, korszerű számítástechnikai és szervezési megoldásaink egyaránt az Ön kényelmét szolgálják. Ügyfeleink egy-egy felelős könyvelővel tartják a kapcsolatot és nálunk hosszú évek óta minimális a fluktuáció. Ha ügyfelünk lesz, nálunk elég egyszer elmondania a szükséges dolgokat, nem kell hetente-havonta új könyvelővel megosztania bizalmas adatait és üzleti információit.


  • GLOBO KFT.
    8200 VESZPRÉM, SOROMPÓ U. 12.

    Könyvelő program, számlázó program, bérszámfejtő program egységes ügyviteli rendszerben: Globo Wind System, Globo Számítástechnikai Mérnöki Iroda Kft. elérhetősége


  • SZÁM-SZA-KI BT
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, ARADI VÉRTANÚK U. 61.

    Cégünk könyveléssel foglalkozik.


  • PROFITOUR ADÓSZAKÉRTŐ, KÖNYVELŐ
    1137 BUDAPEST, SZENT ISTVÁN KÖRÚT 18

    Tel:1-340-5036.


  • KRISI-KER KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, SZENT ISTVÁN ÚT 19-25.

    Cégünk számviteli szolgáltatásokat nyújt.


  • számítógépes könyvelés, analitikus könyvelés, mobil könyvelés, számlakönyvelés, könyvelési program, szolgáltatás, könyvvezetés, vállalkozáskönyvelés, visszamenőleges könyvelés, internetes könyvelés,


  • REVOLUTION SOFTWARE KFT.
    1133 BUDAPEST, VÁCI ÚT 76.

    Több mint 20 000 ügyfélnek nyújtunk szolgáltatásokat három kiemelt megoldásunkkal: REVOL Express számlázó program - betanítás nélkül, azonnal használható számlázó program és ügyviteli megoldás mikro- és kisvállalatok részére. Iroda ++ integrált ügyviteli rendszer - átlátható, naprakész információk kis- és középvállalatok számára, pénzügyi rendszer és könyvelő program. Microsoft Dynamics NAV (Navision) vállalatirányítási rendszer - hatékonyan fejleszthető, nyílt forráskódú nemzetközi ERP rendszer közép- és nagyvállalatok számára, projektkezelés, termelésirányítás, szerviz, CRM.


  • GERZSÓ KÖNYVELŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ BT
    1149 BUDAPEST, BÍBOR U. 9.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk, a Gerzsó Könyvelő és Szolgáltató Betéti Társaság 2002 januárban alakult meg. Tevékenységi körünkbe tartozik a gazdasági társaságok, nonprofit szervezetek teljes körű könyvelése, az ehhez kapcsolódó irodai szolgáltatások, valamint a bérszámfejtés.


  • LAFOX KFT.
    1034 BUDAPEST, BÉCSI UT 88

    ÜGYVITELI RENDSZEREK, WEBLAP, HONLAP TERVEZÉS, ORSZÁGOS ADATBANK, CÉGKERESÉS


  • TANÁCS-ADÓ RT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4030 DEBRECEN, FOKOS U. 14.

    Számviteli és adószakértői szolgáltatás.


  • EXPANDA KFT.
    1161 BUDAPEST, ÁRPÁD U. 7.

    Integrált ügyviteli rendszer termelés irányítás, gyártás, szerviz, könyvelés, számlázás, raktár, vezinfó és webáruház modulokkal.


  • KOLTA
    1081 BUDAPEST, RÁKÓCZI ÚT 63.

    bérkönyvelés, könyvelőiroda, főkönyvelés, könyvelő, készletkönyvelés, egyszeres főkönyvi könyvelés, szolgáltatás, export könyvelés, adótanácsadás, egyszeres könyvelés, számlakönyvelés, mobil könyvelés


  • MICROCOMP KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KLAPKA U. 21. I. 5.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk fő terméke a Luxor Komplett Ügyviteli Szoftvercsalád: Könyvelő program, Készlet-Számlázó és Számlázó program Jövedékes Cégeknek is, Tárgyieszköz, Útnyilvántartás modulok.


  • JERZSELE KÖNYVELÉSI TANÁCSADÓ BT
    1048 BUDAPEST, PÁCOLÓ U. 9.

    Célunk, hogy vállalkozása számára olyan teljes körű szolgáltatást nyújtsunk, amellyel évről évre magasabb profitot érhet el cége. És Magyarországon elsőként, erre garanciát is vállalunk. Mobil +36 30 474-9403.


  • EDEN-TT SZOLGÁLTATÓ ÉS ÜGYVITELI KFT
    1035 BUDAPEST, SZENTENDREI ÚT 19.

    Társaságunk, az EDEN-TT Szolgáltató és Ügyviteli Kft. 1997-ben alakult, alaptevékenysége számviteli szolgáltatás, amelyet óbudai könyvelőirodánkban végzünk. Tel: 06 1 453-3448. Mobil: 06 30/948-6249.


  • INDEX-1 KÖNYVELŐ KFT.
    ZALA, 8360 KESZTHELY, ADY ENDRE U. 49.

    Cégünk könyvviteli szolgáltatásokat nyújtunk.


  • RIELLA KÖNYVELŐ ÉS TANÁCSADÓ
    1054 BUDAPEST, ALKOTMÁNY UTCA 10

    vállalkozáskönyvelés, könyvelő, szolgáltatás, könyvelési tanácsadás, könyvelőiroda, számlakönyvelés, főkönyv, egyszeres könyvelés, export könyvelés, adótanácsadás, könyvelési program, egyszeres


  • BÉTA SOFTWARE INFORMATIKAI ÉS KERESKEDELMI BT.
    HEVES, 3300 EGER, KISASSZONY U. 34.

    Üzleti Tevékenységi kör Ügyviteli programok készítése Weblapkészítés.Webárúház készítés


  • ILLÉS ÉS TÁRSA KFT.
    BARANYA, 7632 PÉCS, ETELKA U. 2.

    Könyvvezetés, ügyvitel, teljeskörű adminisztráció Saját fejlesztésű könyvelő - pénzügyi és számlázó rendszerek Főkönyvi kettős könyvelő és pénzügyi program Általános számlázó és vevőanalitika programok


  • CAMSOFT KFT
    BARANYA, 7621 PÉCS, CITROM U. 2-6.

    Könyvelőirodánkban vállaljuk kft-k, bt-k könyvelését, bérszámfejtését. Kettős könyvelési program fejlesztése és értékesítése. További ügyviteli szoftverek (tárgyi eszköz nyilvántartó, számlázó, bérszámfejtő) forgalmazása.


  • EDIT-AUDIT
    HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, HUNYADI U.10 1/3

    Cégünk könyvizsgálatot végez. A KFT 1996-ban alakult Debrecenben, a következő években pedig telephelyeket hozott létre a fővárosban és Sopronban.


  • APROFIRMA INFORMATIKAI ÉS KERESKEDELMI BT.
    BARANYA, 7634 PÉCS, PÁZMÁNY P.U.45/1.

    Auto-service-Gépjármü kereskedelmmével és szervizzel foglalkozik Egyedi szoftverfejlesztés


  • BALOGHNÉ Z. HAJNALKA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3535 MISKOLC, ZOMBORI u. 3.

    Egyéni és társas vállalkozások könyvelését vállalom Miskolcon és vonzáskörzetében, Mezőcsáton és vonzáskörzetében, valamint Budapest összes kerületében. A könyvelési anyagért díjtalanul a cég székhelyére megyek. Ügyfeleimmel szerződést kötök, havonta számlázok, munkámért teljes körű felelősséget vállalok. Ügyfeleimnek igény szerinti kimutatásokat készítek, rendszeres tájékoztatást adok a vállalkozást érintő jogszabályokról, azok változásairól. Ha fontos Önnek, hogy könyvelője állandóan elérhető legyen, rugalmas, pozitív hozzáállást tanúsítson, segítőkész és ügyfélcentrikus legyen, akkor érdemes velem felvennie a kapcsolatot.