KÖRNYEZETVÉDŐ


23 találat KÖRNYEZETVÉDŐ kulcsszóra

  • ÉLŐLÁNC MAGYARORSZÁGÉRT
    FEJÉR, 2422 MEZŐFALVA, PETŐFI SÁNDOR U. 4.

    Ezúttal nem egy facsoportot vagy egy folyót védelmezünk, hanem önmagunkat - az országot. Elhatároztuk, hogy pártot alakítunk, a védtelenek védelmében, a közöny és a beletörődés ellen. Célunk az életformák gazdag változatosságának fenntartása, a megsebzett bolygó sebeinek gyógyítása, az emberi együttélés mély válságából kivezető utak felkutatása. A jólét illúziójáért túlságos árat fizettünk. A globális társadalmi és környezeti válság katasztrofális következményei országunkat is egyre súlyosabban érintik. A természet kifosztására alapított -régi jó világnak- örökre vége. A politikai üzem működését azonban ez mintha nem érintené: a pártok vetélkedése más érdekek körül forog. Demokráciánk inkább képmutató, mint képviseleti, inkább részvétlen, mint részvételi. Közintézményeink tekintélye s a beléjük helyezett bizalom tizenöt évvel az első szabad választások után a mélypontra jutott.


  • DEPLA KERESKEDELMI KFT.
    PEST, 2040 BUDAÖRS, FODROS U.15/B
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Fő célkitűzésünk, hogy minden poliolefin alapanyagból dolgozó műanyaggyártó cégnek megadjuk a lehetőséget a biológiailag lebomló, és komposztálható műanyag termékek előállítására. Így csökkentse jelentős mértékben a műanyagokból keletkező óriási mennyiségű szemetet.


  • polgárőrség magyarország, település védelem, polgárőr képzés, opsz szövetsége, rendfentartás, szervezet, szövetség, értékvédelem, járőrözés, bűnüldözés, életvédelem, bűnmegelőzés, opsz,


  • BÜKKALJA KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET
    HEVES, 3399 ANDORNAKTÁLYA, DÓZSA GY. U. 43.

    Az andornaktályai Bükkalja Környezetvédő Egyesület 1996 nyarán alakult. Megalakulásának előzménye: 1989 óta működik az andornaktályai Búbos Banka Környezetvédő Kör, a helyi Művelődési Ház szakköreként. Fő profilja a gyerekek környezeti nevelése.


  • V. SYSTEM KFT AUTÓFESTÉKEK
    1171 BUDAPEST, ZRÍNYI UTCA 103.

    Cégünk arra törekszik, hogy a forgalmazott termékeink ár-érték aránya előnyös és vonzó legyen vásárlóink számára, szlogenünk minőséget elérhető áron. A piacon kialakult verseny helyzetben rendkívül fontos a termékkel eladott szolgáltatási háttér. A Kaméleon Mix Kft-ben megtaláltuk azt a partnert, aki biztosítja számunkra a folyamatos szakmai továbbképzéseket, jól felkészült munkatársaik rendszeres látogatásaik alkalmával nagyon segítőkészek.


  • Társaságunk 1983-ban történt megalakulása óta változatlan néven, folyamatosan végzi az alábbi tevékenységeket: kikötő üzemeltetése, túlsúlyos és túlméretes áruk közúti és vízi szállítása-szállítmányozása, autódaruk és egyéb emelőgépek üzemeltetése, kombinált (RO-RO) fuvarozás.


  • ECATALOG
    HAJDÚ-BIHAR, 4026 DEBRECEN,
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (1)

    Cégünk webfejlesztéssel, weboldal készítéssel, programozással, egyedi online és offline kiadványok készítésével, arculattervezéssel foglalkozik. Több mint 6 éve vagyunk a piacon hazai és nemzetközi cégekkel egyaránt kapcsolatban állunk. Legújabb egyedi fejlesztésű online kiadványunk az eCatalog, amely nyomtatott vagy PDF kiadványok online publikálására szolgál. Vállaljuk termékkatalógusok, nyomtatott kiadványok, újságok, magazinok, hírlevelek digitális megjelenítését. Az általunk biztosított egyedi online megjelenés rendkívül költséghatékony és környezetkímélő megoldás kiadványaik terjesztésére és publikálására. Újságok, lapkiadók számára online előfizetői rendszert biztosítunk kiadványaik online terjesztéséhez. Látogassanak el weboldaunkra, akol bővebb információt olvashatnak szolgáltatásainkról és belelapozhatnak kiemelt partnereink online kiadványaiba. Vegyék fel velünk a kapcsolatot, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésükre! http://www.ecatalog.hu tel:


  • KÖRNYEZETVÉDŐ KFT.
    BARANYA, 7624 PÉCS, BUDAI NAGY ANTAL U. 1.

    konyhák üzemeltetése, környezetvédelem és parkgondozás, közétkeztetés, vendéglátóipari szolgáltatás


  • GAJA KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, PETŐFI UTCA 5.,

    Az egyesületünk tíz évvel ezelőtt, 1989-ben alakult meg, 1991-ben került bírósági bejegyzésre. Mottónk: A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön!


  • REFLEX KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, BARTÓK BÉLA U. 7.

    A szakmai tevékenységünket az alábbi munkacsoportokban végezzük: Környezeti Tanácsadó Iroda, Energia Iroda, Hulladékos Munkacsoport, Természetvédelmi Munkacsoport, Jogi és Fogyasztóvédelmi Iroda, Területfejlesztési Munkacsoport, Zajvédelmi Munkacsoport, Bringa Brigád, Környezeti Nevelési Munkacsoport. A továbbiakat elolvasva az egyes munkacsoportok tevékenységéről szerezhet részletesebb információkat.



  • MOBILISER TEAM KFT.
    1137 BUDAPEST, BOJTÁR U. 78.

    Korrekt autó-motorszerelő műhelyt keres? Megtalálta! Pontos, műszeres diagnosztika alapján szakszerű, gyors, megfizethető javítás, az általunk beszerzett alkatrészekre is kiterjedő teljes körű garanciával. Autó- és motorjavítás, autó- és motor villamosság, alkatrészek beszerzése. Profi eszközökkel diagnosztikai szolgáltatás autószerelő és -kereskedő kollégáknak is. Folyamatosan bővülő tudástár: cikkek, leírások közérthető megfogalmazásban.


  • KÖRNYEZETVÉDŐ DIÁKOK BARÁTI KÖRE
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3534 MISKOLC, NAGY LAJOS KIRÁLY U. 46.

    Tevékenységünk a természetre való odafigyelés.


  • RIELLO HUNGARY KFT.
    1139 BUDAPEST, LOMB U. 37-39.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Kondenzációs kazánok Falikazánok Hőközpontok Vízmelegítők Szolár rendszerek Tartozékok


  • Tevékenységünk kiterjed a kommunális hulladékok begyűjtésére, szállítására és lerakására, előtérbe helyezve a hulladékok lehetőség szerinti szelektálását és hasznosítását. Magyarországon több mint 400.000 lakos hulladékát kezeljük, hulladéklerakókat és átrakóállomásokat üzemeltetünk egy megfelelő logisztikai rendszer támogatásával.


  • TOLDI MIKLÓS ÉLELMISZERIPARI SZAKÖZÉPISKOLA,SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
    PEST, 2750 NAGYKŐRÖS, CEGLÉDI ÚT 24.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Iskolánkat a következő alapítványon támogathatják: Toldis Ifjúságért Nagykőrös Alapítvány Számlaszám: 11742128-20910901 Adószám: 19180227-1-13


  • MUNKÁSPÁRT
    1082 BUDAPEST, BAROSS UTCA 61

    A Munkáspárt baloldali párt, kommunista párt. E tekintetben egyedülálló a magyar politikai színtéren. A kommunista jelleg elválaszt, hiszen csak mi akarjuk a kapitalizmus megszüntetését, mindenki más megelégszik a tőkés rend reformjával, javítgatásával. Ezen nem csodálkozunk, bár valószínűleg gyakran nem gondoljuk végig, mit is jelent kommunistának lenni. A baloldaliságot azonban olyan tényezőnek tekintjük, amely összeköthet bennünket más politikai erőkkel, netán pártokkal. Nehezen vesszük tudomásul, hogy ez a baloldaliság egyre rokonszenvesebb nagyon sok ember számára, de a választási szavazatokban nem köszön vissza. Sokan azt is nehezen értik, hogy a Munkáspárt miért van egyedül a baloldaliságával, amikor annyian-annyifelé baloldalinak hirdetik magukat.


  • SOMOGYÉRT EGYESÜLET
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, SZENT IMRE U. 14. II./1.

    Fontos, széles rétegeket érintő társadalmi gondok jelzése, állásfoglalás kialakítása, esetenként megoldási javaslatok kidolgozása.


  • FŐVÁROSI LAKATOSIPARI KFT.
    1211 BUDAPEST, SZABADKIKÖTŐ ÚT 2.

    Cégünk lakatosmunkákkal, illetve fémmmegmunkálással foglalkozik.


  • KÖRLÁNC ORSZÁGOS EGYESÜLET
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KASZAP U. 6-14.

    Célunk helyi közösségek bevonásával történő tanterv- és programfejlesztés.


  • SOLYMÁRI KÖRNYEZETVÉDŐK EGYESÜLETE
    PEST, 2083 SOLYMÁR, BÁNYA U. 13.

    Az egyesület célja, hogy önszerveződő társadalmi egyesületként részt vegyen Solymár község meglévő környezeti értékeinek megóvásában, és a lakosság -élő lelkiismeretenként- hozzájáruljon a környezetbarát településfejlesztés megvalósításához.


  • KEREKDOMB KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET
    PEST, 2045 TÖRÖKBÁLINT, FELSŐVÁR UTCA 68.

    A Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesület Törökbálinton működő helyi környezetvédelmi egyesület.


  • SZOLGÁLTATÁSOK: Akkumulátor Fémhulladék átvétele Elektronikai alkatrészek gyűjtése Ólom, ólomvegyület gyűjtése Akkumulátor Fémhulladék átvétele Papírhulladék átvétele Vas begyűjtése Olajjal szennyezett anyagok gyűjtése Akkumulátor


  • HATVANI KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET
    HEVES, 3000 HATVAN, HATVANY IRÉN U 2/A

    Környezetvédelem