KÖZÉPISKOLA
375 találat KÖZÉPISKOLA kulcsszóra
A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium a főváros nagy múltú, patinás intézményeinek egyike. A Himnusz költőjének nevét viselő iskolát 1898-ban alapították.
A Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola oktatással foglalkozik.
Néhány évvel a kiegyezés után, 1875-ben léptek be az elsô diákok iskolánk épületébe. Ekkor nyílt meg a mai Leövey Klára Gimnázium elôdje, a Ranolder Intézet. Alapítója - számos más leányiskoláéval egyetemben - Ranolder János veszprémi püspök volt.
Iskolánk első fontos dátuma 1968. augusztus 1. Ekkor vált ugyanis ki - a Munkaügyi Minisztérium rendeletére - a 607-es számú Szakmunkásképző Iskolából
- KOSSUTH LAJOS KÉTTANNYELVŰ FŐVÁROSI GYAKORLÓ MŰSZAKI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA
1211 BUDAPEST, KOSSUTH L. U. 12.Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Középiskola és Szakiskola
A Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola oktatással foglalkozik.
Iskolánk, a Kék Iskola a 2004-ben ünnepelte 25 éves fennállását. 23 tanteremmel, egy fizika - kémia előadóval, technika, számítástechnika, tánc - és nyelvi teremmel rendelkezünk.
- JÓZSEF ATTILA SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, KÓCSAG UTCA 36-38
1 csillag 1 vélemény alapjánIskola
Budán, a Szent Imre plébánia templom szomszédságában, a Feneketlen tó mögött áll egy neobarokk stílusú épület, amely egykor a Ciszterci rend budapesti Szent Imre Gimnáziuma volt. A második világháború után történt államosítások után lett József Attila Gimnázium. A későbbiekben csak az épület változott.
Szakközépiskola és szakiskola
Iskolánk pedagógusai névadójuk szellemiségében ahhoz a gondossághoz, a gyermekek szellemi, lelki és testi fejlesztését egyaránt szolgáló elvhez tartják magukat, amellyel negyvenegyedik éve bocsátják el tanítványaikat.
- KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA, KESZTHELY
ZALA, 8360 KESZTHELY, RÓZSA U.12.
3 csillag 1 vélemény alapjánKözgazdasági Szakközépiskola
- KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA, SÁTORALJAÚJHELY
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3980 SÁTORALJAÚJHELY, DEÁK U. 10.
5 csillag 1 vélemény alapjánGimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
- KARACS FERENC GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPSIKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
HAJDÚ-BIHAR, 4150 PÜSPÖKLADÁNY, GAGARIN U. 2.
5 csillag 1 vélemény alapjániskola, középiskola, oktatás
Általános és középiskola
A Makár-hegy oldalán lévő telken 1968 óta van oktatási intézmény, amely 1994-ig a környék lakótelepein élő gyermekeknek nyújtott nyolcosztályos általános iskolaként képzési lehetőséget.
- KUNSZENTMIKLÓSI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM BAKSAY SÁNDOR GIMNÁZIUMA
BÁCS-KISKUN, 6090 KUNSZENTMIKLÓS, KÁLVIN TÉR 17.Református Kollégium Baksay Sándor Gimnáziuma
Iskolánk, a Jurisich Miklós Gimnázium több mint 330 éves múlttal rendelkezik, Vas megye legrégebbi gimnáziuma.
1976-ban vehettük birtokba az akkor 4 tantermes iskolaépületet. Dinamikus, töretlen fejlődésünket mutatja, hogy mára már 12 tanteremmel, 15 tanműhellyel, számítástechnikai szaktantermekkel, kondícionáló teremmel, kollégiummal, könyvtárral és kiszolgáló helyiségekkel rendelkezünk.
- KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4320 NAGYKÁLLÓ, KORÁNYI FRIGYES ÚT 23-27
5 csillag 1 vélemény alapjánA Korányi Frigyes Gimnázium oktatással foglalkozik.
- LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY, SZENTHÁROMSÁG TÉR 1.
5 csillag 1 vélemény alapjánFeladatul tűztük ki, hogy szakmai, emberi felelősséggel biztosítsuk diákjaink műveltségét, felkészítsük őket a továbbtanulásra. Emellett lehetőséget biztosítunk tehetséggondozással a megmérettetésre, az önkifejezésre, a hatékony érdekképviseletre.
A Karrina Szakképző Iskola oktatással foglalkozik.
- KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA
HAJDÚ-BIHAR, 4027 DEBRECEN, VÉNKERT UTCA 2.A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola oktatással foglalkozik.
A hatvanadik évéhez közeledő iskola megújult falai közül jóleső érzés szólni múltunkról. Iskolánk jogelődjét, a Kertmunkásképzőt közakaratból, és jórészt közadakozásból hozta létre Szabolcs-vármegye és Nyíregyháza város képviselő testülete 1939-ben.
- JELKY ANDRÁS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, PETŐFI SÁNDOR UTCA 1.
4 csillag 1 vélemény alapjánA Jelky András ÁMK Szakképző Iskolája több, mint száz éves múltra tekint vissza. Kereskedő és iparos-tanonciskolaként indult és csak viszontagságos, hosszú út után vált önálló szakirányú iparos tanonciskolává, majd iparos-tanulóiskolává, ipari tanuló intézetté, szakmunkásképző intézetté és szakközépiskolává, végül szakképző iskolává.
Gimnázium
- KOSSUTH ZSUZSANNA HUMÁN ÉS KERESKEDELMI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA
BÁCS-KISKUN, 6300 KALOCSA, TOMORI P. U. 7. (HUM.)Iskolánk történetének kezdete a XIX. század közepére nyúlik vissza. 1856. október 4-én nyitotta meg kapuit az épületben működő Kalocsai Érseki Római Katolikus Tanítóképző Intézet, amely a megszüntetett érsekújvári tanítóképző utóda volt.
- IRINYI JÁNOS ÉLELMISZERIPARI KÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, IRINYI U. 1-3.
5 csillag 1 vélemény alapjánAz Irinyi János Élelmiszeripari Középiskola és Gimnázium oktatással foglalkozik.
Iskola Közgazdasági szakközépiskola és szakiskola
A Kun László Középiskola és Szakiskola oktatással foglalkozik.
- KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA HAJDÚNÁNÁS
HAJDÚ-BIHAR, 4080 HAJDÚNÁNÁS, BOCSKAI U.29.
4 csillag 1 vélemény alapjánA Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium és Szakközépiskola Hajdúnánás oktatásal foglalkozik.
- KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA
FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, KOSSUTH L. U. 10/A.
2 csillag 1 vélemény alapjánIskolánkban 4 éves szakközépiskolai oktatás, majd a 13-14. évfolyamon OKJ szerinti vendéglátó technikusképzés (a 2007/2008-as tanévben változás várható a képzés elnevezésében és tartalmában), és 2+2, illetve 2+3 éves szakképzés folyik. Szakközépiskolai oktatás: Tagozatkódok: 01 Kereskedelem - marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos szakközépiskolai osztály 02 Vendéglátás - idegenforgalom szakmacsoportos szakközépiskolai osztály A szakközépiskolai oktatás 4+2 évig tart.
- LIPPAI JÁNOS KÖZÉPISKOLA, KERTÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, BÁNFALVI ÚT 48-50.Tangazdaságunk kb. 26 ha földterülettel / 15ha szőlő + 11ha gyümölcsös / és tárgyi feltételekkel rendelkezik. Működtetése optimálisan 150-200 fő szakmai képzését tudja biztosítani.
Szakiskola
A Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskola oktatással foglalkozik.
- KOSSUTH LAJOS KÖZGAZDASÁGI ÉS HUMÁN KÖZÉPISKOLA
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, CSERI ÚT 35.
4 csillag 1 vélemény alapjánA Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Középiskola oktatással foglalkozik.
- KOSSUTH ZSUZSA GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, KASZAP U. 29.A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megszervezzük az aradi biciklitúrát. A túra kapcsolódik az aradi vértanúkra történő megemlékezéshez.
Ipari szakközépiskola, szakiskola és kollégium
Iskolánk, Újpest városiasodásának, fejlődéstörténetének fontos állomásaként 1919.szeptemberében nyitotta meg kapuit 201 környékbeli leánygyermek számára.
Oktatási típusaink: Gimnáziumi oktatás, Hatosztályos gimnáziumi oktatás, Szakközépiskolai oktatás, Szaktanfolyami oktatás, Esti és levelezA´ tagozatos oktatás.
A Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium oktatással foglalkozik.
A Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola oktatással foglalkozik.
- LISKA JÓZSEF ERŐSÁRAMÚ SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY, RÁKÓCZI U. 13-15.A Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium oktatásal foglalkozik.
A Hernád utca 52. (Peterdy utca 17/19) szám alatti iskola a millenniumi ünnepségek idején jött létre. Más források szerint Bárczy István polgármesternek köszönhetően 1904-re készült el. Eredetileg eleminek szánták, de a környék gyors benépesedése következtében Peterdy utcai Leánypolgári lett belőle. 1918-ban már több, mint 900 leány tanult a falai között. 1935 után iparostanonc iskolaként, 1943-tól népiskolaként, 1945/46-tól általános iskolaként működött.
- KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM ÉS SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA
BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, DÓZSA GYÖRGY ÚT 3.
5 csillag 1 vélemény alapjánKatona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskola
A Kodolányi János Középiskola Székesfehérvár egyik legfiatalabb középfokú oktatási intézménye 1997-ben kezdte el működését érettségi utáni közép- illetve felsőfokú szakmák oktatásával.
- KIMI - KELETI ISTVÁN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
1085 BUDAPEST, JÓZSEF KRT.63.Színjáték oktatás
1998. szeptember 1-től működik a Katedra Informatikai és Művészeti Szakközépiskola a Katedra Iskolai Alapítvány fenntartásával, a Költségvetési Törvény által meghatározott finanszírozással.
Műszaki Szakközépiskola
Lengyel József Gimnázium és Szakközépiskola
