KÖZALAPÍTVÁNY
69 találat KÖZALAPÍTVÁNY kulcsszóra
- HALASI CSIPKE KÖZALAPÍTVÁNY
BÁCS-KISKUN, 6400 KISKUNHALAS, KOSSUTH LAJOS UTCA 37/A.
5 csillag 2 vélemény alapján1902 decemberében a Magyar Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán mutatta be Dékáni Árpád, az azóta világhírűvé vált halasi csipkék első darabjait. "Halasi magyar csipkék, cérna és selyemből.
- SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL KÖZHASZNÚ KÖZALAPÍTVÁNY
VAS, 9700 SZOMBATHELY, ARÉNA U. 8.
5 csillag 2 vélemény alapjánSavaria-Szombathely közel kétezer éves históriája rendkívüli történet Magyarországon. Szombathely a Kárpát-medence egyetlen olyan települése, amely a római alapítástól a mai napig lakott város. A gazdag történelmi múlt adta az ötletet, hogy a város krónikájának kiemelkedő mozzanatait korhű jelmezekben és díszletek között mutassa be az immár hatodik éve megrendezésre kerülő rangos fesztivál. A belváros karneváli helyszínein a többnapos rendezvény során színes programok várják a városba látogatókat.
Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Telephelye: 1037 Budapest, Lajos u. 80 Tevékenységünk egyik vonulatát képezi a fenti célokat szolgáló innovatív pályázati programok kidolgozása, pályázati programrendszer működtetése. Az OFA a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű embercsoportok megsegítése érdekében olyan kísérleti programokat dolgoz ki, amelyek munkapiaci szolgáltatást nyújtanak, illetve tartós vagy átmeneti foglalkoztatást (képzést, foglalkoztatást, szociális támogatást) biztosítanak e csoportok tagjai számára. A programok sikeres megvalósítását a nonprofit szervezetek fejlesztését szolgáló programokkal támogatja. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a foglalkoztatáspolitika helyi szereplői közötti együttműködés megerősítése, ösztönzése. Új fejezetet nyit az OFA életében az alapítás óta összegyűlt szakmai tapasztalatok hasznosítása, a támogatott projektekben létrejött sikeres megoldási módokból álló minták elterjesztésének szakmai-módszertani előkészítése.
A Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány pályázatokal foglalkozik. A pályázat célja a tanulóifjúság szabadidősportjában résztvevők rendszeres, fizikai aktivitást igénylő, elsődlegesen életmód sportágakban folytatott szabadidős sporttevékenységének támogatása és a tevékenységi feltételek biztosítása az egészség megőrzéséért, valamint a testedzésben gazdagabb életmód kialakításáért és megtartásáért, valamint a tanulók fittségi felmérése.
A Terézvárosi Önkormányzat által alapított Terézvárosi Művelődési Közalapítvány 1996. január 11. óta működik.
pályázat, sport
A célkitűzések megvalósítását négy munkacsoport koordinálta: - életmód, - környezetvédelmi, - családvédelmi, - szociális munkacsoport.
Az Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány oktatással foglalkozik. Az Emberi Jogok Magyar Központja 1990-ben jött létre a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének keretében.
Puskás Tivadar Alapítvány Nemzetközi Technológiai Intézet
Az alapítvány - ma már közhasznú alapítvány - abból a célból jött létre tíz évvel ezelőtt, hogy figyelemmel kísérje és kutassa a társadalmi, gazdasági és környezeti folyamatokat.
A közalapítvány nyitott szervezet. Költségvetési pénzek elosztása mellett feladata az is, hogy gyűjtő- és elosztóhelye legyen olyan pénzforrásoknak, amelyek a magán, az üzleti, és a civil szférából érkeznek az oktatás támogatására. Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány
Fő tevékenysége a helyi vállalkozói inkubátorház működtetése, ezáltal a mikro- és kisvállalkozások támogatása.
A Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány már 1990 óta szolgálja a Tolna megyében élő gyermekek és fiatalok egyéni és közösségi aktivitásának támogatását, az érdekükben és értük cselekvők együttműködésének segítését.
Somogy Megyei Közoktatási Közalapítvány
Az MMK alapvető céljai között szerepel a magyar filmek elkészítésének támogatása a filmgyártás minden műfajában valamint a magyar és az egyetemes filmművészet magyarországi és külföldi terjesztésének elősegítése, a magyar mozgóképszakma hazai és külföldi képviselete.
- AZ 1956-OS MAGYAR FORRADALOM TÖRTÉNETÉNEK DOKUMENTÁCIÓS ÉS KUTATÓ INTÉZETE KÖZALAPÍTVÁNY
1074 BUDAPEST, DOHÁNY UTCA 74
5 csillag 1 vélemény alapjánAz 1956-os Magyar Forradalom történetének dokumentációs és Kutató Intézete (1956-os Intézet) ?hivatalosan? 1989. június 17-én, egy nappal Nagy Imre és mártírtársai temetése után alakult.
képkeretezés, képcsarnok, kiállításszervezés, rendezvényszervezés, magyar alkotóművészeti közalapítvány mak, magyar alkotóművészek országos egyesülete maoe, rendezvény, galéria, képzőművész, grafika,
FÜRDŐZÉSI LEHETŐSÉGEK BÚVÁRTANFOLYAM - PRÓBA MERÜLÉS - BÚVÁRTÚRA SÉTAHAJÓZÁS VÍZITÚRA SZERVEZÉS HORGÁSZAT, VADÁSZAT
A közalapítvány vagyonának kezelésérol és felhasználásáról az Alapító Okiratban és a Szervezeti és Muködési Szabályzatban meghatározott módon a kuratórium gondoskodik. A kuratóriumi tagok száma az alapításkor: 13 fo.
Zalai Gyermek és Ifjúsági Közalapítványt 1990-ben alapították. Az alapítvány feladata: hátrányos helyzetű és tehetséges gyermekek, fiatalok ? közösségek támogatását, a nyári táborozás feltételeinek megteremtését, lebonyolítását.
- KAROLAI KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDŐ ÉS ISMERETTERJESZTŐ KÖZALAPÍTVÁNY
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3800 SZIKSZÓ, KÁLVIN TÉR 1.Külső szervezetek (gazdálkodó szervek, intézmények, stb.) és magánszemélyek részére ellenszolgáltatás ellenében végzett környezet, és természetvédelmi továbbképzés, felnőtt és egyéb oktatás
Integrált Drogterápiás Intézetünk folyamatosan, magas színvonalú, modellértékű módon nyújt segítséget a szenvedélybetegségek következményeként kialakult problémák miatt segítséget kérőknek. Rendszerünk hatékonyan ötvözi a professzionális- és az önsegítő módszereket.
A Közalapítvány célja Szociális tevékenység, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.
A Fővárosi Szociális Alapítvány 1995. szeptember 1-jén kötött szerződést az Európai Közösség PHARE Programjával, Regionális Szellemi Forrás-központ létesítésére és működtetésére. A pályázatot támogatta a Szociális Szakmai Szövetség és a Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége.
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány
A vállalkozói központ stratégiai céljai és üzleti terve a foglalkoztatottsági gondok enyhítését szolgáló kezdeményezések támogatását, az idegenforgalom és agráripar kiemelt fejlesztését, az induló és a már működő kis- és közepes nagyságú vállalkozások növekedésének gyorsítását írják elő.
Az 1946-ban létesült Pikler Intézet 1998. júniusa óta integráns része a Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítványnak. A közalapítványi intézet megtartotta a Pikler Intézet több évtizedes hármas funkcióját: gyermekotthon kutató és továbbképző műhely
Az 1996-ban létrehozott Tempus Közalapítvány az Oktatási és Kulturális Minisztérium felügyelete alatt működő, kiemelten közhasznú szervezet, amely az általa kezelt programokon keresztül a legnagyobb mértékű mobilitást bonyolítja le Magyarországon.
Enying városban a betegség megelőző és gyógyító, az idegenforgalmi szerepkört erősítő, a kulturális oktatási ellátás, a sport támogatása.
A Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány szociális szolgáltatással foglalkozik.
A Magyar Televízió Közalapítvány egy szervezet.
- JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZOKTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, KOSSUTH LAJOS UTCA 2.Pályázati munkásságunk - a kiíráson és annak előkészítésén túl - természetesen magában foglalja a bírálat, a döntés előkészítés, a döntés, a szerződéskötés, az elemzés, értékelés, a beszámoltatás és az ellenőrzés valamint a tanulságok közreadásának tennivalóit egyaránt. A pályázatokat közoktatási szakértők, szaktanácsadók, jelentős számban a megyei pedagógiai intézet szakalkalmazottai bírálják. Ennek a szakértői csoportnak a vezetője is vagy a pedagógiai intézetből került ki, vagy az egyik szakmai ügyintéző maga látta ill. látja el ezt a feladatot (2005-ben és 2006-ban). A kuratórium minden esetben szakvéleményekre alapozva hozza meg döntését.
A közalapítványt a Magyar Köztársaság Kormánya a Párizsi Békeszerződésben vállalt nemzetközi jogi kötelezettség teljesítésére határozatlan időre hozta létre.
- NÓGRÁD MEGYEI KÖZOKTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY
NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, RÁKÓCZI ÚT 36. II. EMELET, 267. SZ. IRODAVajon azok a törvényalkotásban részt vevő emberek, akik 11 évvel ezelőtt - a közoktatási törvény módosításával - megteremtették a lehetőséget a megyei közoktatási közalapítványok születésére, sejtették-e miféle fogantatás részesei? Bizonyára kevesen gondoltak arra, hogy a magyar közoktatás - sokszor ellentmondásos változásoktól zaklatott - utóbbi évtizedének biztos pontjait, a helyi közoktatás időtálló támaszait hívják életre.
- HABSBURG-KORI KUTATÁSOK KÖZALAPÍTVÁNY ÉS HABSBURG TÖRTÉNETI INTÉZET.
1054 BUDAPEST, BÁTHORY UTCA 20. III/3.Közhasznú alapítvány
Célunk helyi közösségek bevonásával történő tanterv- és programfejlesztés.
Az alapítvány célja az átmenetileg krízishelyzetbe került családok gyermekeinek kiemelése, reszocializációja, ill. a család integritásának helyreállítása, ennek kapcsán a magatartási és képességzavarokkal küzdő gyermekek képességeinek fejlesztése, tanuláshoz, közösséghez szoktatása, valamint a nagykorúvá vált, magukra utalt fiatalok utógondozása.
Az alapítvány céljai: - az egészségi egyenlőtlenségek csökkentése a gyermek- és ifjúsági korosztályban - kiemelt figyelem a szociálisan vagy egészségileg hátrányt szenvedő csoportok egészségvédelmére - a családok segítése nevelő, védő funkciójuk eredményesebb betöltéséhez - a gyermek - és oktatási intézmények egészségmegőrzést szolgáló programjának támogatása
A Fogyatékos Gyermekekért Közalapítványt a közoktatási törvény 119. § (2) bekezdésében meghatározottak segítése céljából hozta létre 1997-ben a Magyar Köztársaság Kormánya. A Magyar Köztársaság Kormánya a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd- és más fogyatékos gyermekek és tanulók személyiségének kibontakoztatása, szellemi és fizikai tehetségének és képességeinek kifejlesztése, ezáltal esélyegyenlőségük növelése érdekében közalapítványt hoz létre.
Szervezetünk 1993 - től vállal szerepet a turisztika, a szabadidős és diáksport területén.
A közalapítványt az Önkormányzati Képviselő-testület határozatlan időre hozta létre. Célul a paksi Duna-part rehabilitációját határozta meg.
Az Őrváros Közalapítvány teljes neve: Őrváros - Debrecen Szerepe Magyarország XX. századi Történelmében Alapítója: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata. A Közalapítvány gondoskodik Debrecen politikai és társadalmi tényeinek kutatásáról és elemzéséről, különös tekintettel az 1917-től napjainkig terjedő időszakra, a diktatúrák történetére és a debreceni viszonyokra.
A megye szerteágazó intézményhálózatának mindennapos munkáját teszi még sokszínűbbé az intézményeknek és fenntartóiknak közzétett pályázataival.
- CARPE DIEM REKREÁCIÓS ÉS ÁLTALÁNOS KÉPZÉSI ALAPÍTVÁNY
FEJÉR, 2458 KULCS, DEÁK FERENC ÚT 56.
1 csillag 1 vélemény alapjánCarpe Diem Rekreációs és Általános Képzési Alapítvány Egészségmegőrző, egészségügyi rehabilitációs és kreatív szabadidős tevékenységeket támogatunk. Minden évben megrendezésre kerül a Nyári Dunai Vízitáborunk.
A Dorcas Segélyszervezet 1980-ban alakult meg Hollandiában. Egy világméretu keresztény szegényellátó és fejleszto szervezet, amely ma már a világ 24 országában muködik. A Dorcas három területen nyújt segítséget: - Sürgősségi segélyt nyújt háború és katasztrófasújtott vidékeken. (partnereink: Medical Teams International, Armenian Missionary Association of America, Medair, stb.) - A szociális segélyt nyújt nagycsaládok, öregek, fogyatékkal élők és olyan rászorulók számára, akik országuk szerkezeti változásainak áldozatai (főként Kelet-Európában és Afrikában) - Dorcas fejlesztési, szerkezeti segélyterveket is támogat, melyek a társadalom peremére szoruló egyének és családok életkörülményeinek és életszínvonalának javítását célozzák meg. (mikrohitelek vállalkozóknak, tanulmányi támogatás szakképesítésre, ivóvízhálózat kiépítése - "Water and sanitacion")
- MISKOLCI SPECIÁLIS FELDERÍTŐ ÉS MENTŐCSOPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3533 MISKOLC, LÓNYAY U. 2A Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport tagjai önkéntesek, mentési és felderítési tevékenységüket karitatív módon, saját kutyáikkal, felszereléseikkel végzik. Szakembereink kutyás, búvár, alpinista, barlangász egyesületekből, valamint mentőorvosokból és a B.-A.-Z. megyei Polgári Védelmi Parancsnokság állományából kerültek ki.
Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány 2007. januárjában 8 vidéki koraszülött és beteg újszülött mentéssel és szállítással foglalkozó alapítvány összefogásával alakult meg.
A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány vállalkozásfejlesztéssel foglalkozik.
- SZOLNOKI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI KÖZALAPÍTVÁNY TURISZTIKAI ÉS SZABADIDŐ KÖZPONT
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, TISZALIGETJellege: kiemelten közhasznú közalapítvány Célja: a volt KISZ és úttörő szövetség nagy értékű vagyonát tartsa egyben, kezelje, valamint munkaszervezetével tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a vagyon állaga ne romoljon, és annak hasznosításából segítse elő a Szolnok Városi gyermekek táboroztatását, üdültetését, és a kuratóriumon keresztül pályázati úton teremtsen alapot különböző ösztöndíjakra, illetve gyermek és ifjúsági rendezvények költségeire.
- KELETI ÉBREDÉS KÖZALAPÍTVÁNY, KÖZHASZNÚ SZERVEZET
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, RÁKÓCZI U. 102A Keleti Ébredés Közalapítvány Khsz. 1998-ban jött létre azzal a céllal, hogy a térségben élő hátrányos helyzetű munkanélküliek, ezen belül kiemelten a roma kisebbséghez tartozó egyének foglalkoztatását elősegítse, ezáltal csökkentse a munkanélküliségből adódó problémákat.
12
