KÖZIGAZGATÁS


Több mint 500 találat KÖZIGAZGATÁS kulcsszóra

  • SOMOGYBABOD -POLGÁRMESTERI HIVATAL
    SOMOGY, 8684 SOMOGYBABOD, KOSSUTH U. 24.

    Ha a megyén belül Somogybabod nevét említjük, akkor szinte mindenkinek az a takaros észak-somogyi település jut eszébe, amely a megyeszékhelytől 40, Balatonlellétől 16 kilométerre található, a Kaposvárt a Balatonnal összekötő út mentén. Ha külföldön kérdezzük ugyanezt - akkor különösen a terepjárós berkekben élő emberek számára - szinte kivétel nélkül arra a falura gondolnak, ahová évente egész Európa Off-Road (terepautózás) rajongói felkerekednek. Ez a végcél, ahol napokon keresztül próbálgatják autóik képességeit a nyakig érő babodi sárban és kaptatókon, miközben önfeledten szórakoznak.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, MESZLEN
    VAS, 9745 MESZLEN, BÉKE U. 41

    ÖNKORMÁNYZATI SZERV.


  • TELKIBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3896 TELKIBÁNYA, NAGY U. 2.

    A kis hegyi település méltán rászolgált az előnévre, hiszen bányáiban évszázadokon át aranyat és ezüstöt bányásztak. Károly Róbert királyunk, mint királyi bányatelepet felméretteti, határait pontosan kijelölteti.


  • RUDOLFTELEP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3742 RUDOLFTELEP, JÓZSEF ATTILA ÚT 43.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, JÁSZTELEK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5141 JÁSZTELEK, SZABADSÁG ÚT 84

    Jászteleki Polgármesteri Hivatal hivatlos honlapja.


  • RÁBAGYARMAT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    VAS, 9961 RÁBAGYARMAT, ÚJ U. 1.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés Horváth József vagyok, Rábagyarmat polgármestere. Megtisztelő számomra, hogy szeretett lakóhelyemet, Rábagyarmat községet bemutathatom Önöknek. A falu története megismerhető az Ács László nyugdíjas pedagógus által szerkesztett


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, ÁSVÁNYRÁRÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9177 ÁSVÁNYRÁRÓ,

    Polgármesteri Hivatal, Ásványráró


  • TARCAL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3915 TARCAL, FŐ ÚT 61.

    A Polgármesteri Hivatal, Tarcal közigazgatással foglalkozik.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, RÉTSÁG
    NÓGRÁD, 2651 RÉTSÁG, RÁKÓCZI ÚT 20

    Önkormányzat


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, BALOTASZÁLLÁS
    BÁCS-KISKUN, 6412 BALOTASZÁLLÁS, ADY E. U. 26.

    ÖNKORMÁNYZAT



  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, FELSŐRAJK
    ZALA, 8767 FELSŐRAJK,

    Felsőrajk község lakossága 804 fő, a településen 300 lakott ház található.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, MEZŐCSÁT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3450 MEZŐCSÁT, HŐSÖK TERE 1

    Önkormányzat


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, EPERJES
    CSONGRÁD, 6624 EPERJES, PETŐFI U. 1

    ÖNKORMÁNYZAT


  • SOMOGYSÁMSON POLGÁRMESTERI HIVATAL
    SOMOGY, 8733 SOMOGYSÁMSON, FŐ U. 98.

    Településfejlesztéssel foglalkozunk


  • PUSZTASZABOLCS POLGÁMESTERI HIVATAL
    FEJÉR, 2490 PUSZTASZABOLCS, VELENCEI U 2.

    Pusztaszabolcs Nagyközség Önkormányzatának Hivatalos Honlapja


  • SZIGETMONOSTOR ÖNKORMÁNYZAT
    PEST, 2015 SZIGETMONOSTOR, FŐ U.26.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, FELSŐCSATÁR
    VAS, 9794 FELSŐCSATÁR, PETŐFI SÁNDOR UTCA 74

    Felsőcsatár, amelyet Nagycsatárnak is neveztek, jobbágyfalu maradt a feudális időszakban. A Batthyányak idején a szalónaki, majd a rohonci uradalomhoz tartozott, azok történetét követte, de tulajdonosai többször is zálogba adták. A 20. század első felében a Sághy-családé volt a határ nagy része. A falut többször érte jelentős pusztítás. 1471-ben a Baumkirchnerek ellenfelei égették fel és rabolták el a jobbágyok javait. Az 1532-es török támadás mellett, 1553-ban pestis miaat tíz épület maradt üresen. 1574-ben a teljes település leégett az átvonuló zsoldos katonaság dúlása miatt. A Bocskai felkelés után 22 házat kellett újjáépíteni......


  • RÁBAPATY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT
    VAS, 9641 RÁBAPATY, ALSÓPATYI U. 82.

    Rábapaty Község Önkormányzat- közigazgatás, önkormányzat. A monda szerint községeink négy helyre települtek. A tetődombon Káró- vagy Dákópaty, a templom mellett Felsőpaty, az urasági majorság mellett Alsópaty és tőle délre, a vizenyős helyre Rábabogyoszló települt. Paty neve 1293-tól fordul elő először a megyei levéltár adatai alapján. Írják Paach-nak, Pogh-nak is. Rábabogyoszlóról 1274-ről találunk írásos adatokat, amely szerint a település Sárvár mellett északra fekszik. (A település fás, bokros területen helyezkedik el. Lakói már a régi időktől a kaskötést űzik.) Említik: Bogyiszló, Bodiszló, Villa Bogozlav néven, majd a Múzeumi Okmánytár 1447-ben Bogyoszló néven


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL -EPLÉNY
    VESZPRÉM, 8413 EPLÉNY, VESZPRÉMI UTCA 64.

    A zirci medence és a veszprémi fennsík vízválasztóján fekvő település. Az első oklevelek 1749-ben említik mint Olaszfaluhoz tartozó pusztát, határrészt. Földesura a zirci apát volt. Kápolnáját Szent Bernát tiszteletére szentelték fel, iskoláját Vajda Ödön zirci apát építtette. Neve bizonytalan eredetű, jelentése: szán talpait összekötő keresztgerenda. A község fejlődése az 1930-as évek elején gyorsult fel. Polgármester: Fogadóórája: minden csütörtökön 13-16 óráig


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, ÉRSEKCSANÁD
    BÁCS-KISKUN, 6347 ÉRSEKCSANÁD, DÓZSA GYÖRGY U. 77

    Önkormányzat


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, FEHÉRGYARMAT
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4900 FEHÉRGYARMAT, KISS ERNŐ U.2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Fehérgyarmat - Életmentő emlékérmet vett át a fehérgyarmati Kerekes Gyula a napokban dr. Kerekes Edittől, az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal hivatalvezetőjétől.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, BALASSAGYARMAT
    NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, RÁKÓCZI FEJEDELEM ÚTJA 12.

    A települési önkormányzatok létrehozásáról, a polgármester és a képviselők választásáról, az önkormányzat feladatairól és döntési jogköréről az Alkotmány, illetve a vonatkozó jogszabályok rendelkeznek. Erről részletes tájékoztatás olvasható a Kormányzati Portálon.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, TAMÁSI
    TOLNA, 7090 TAMÁSI, SZABADSÁG UTCA 46-48.

    A TAMÁSI POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZIGAZGATÁSSAL FOGLALKOZIK.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, IPOLYTÖLGYES
    PEST, 2633 IPOLYTÖLGYES, KOSSUTH UTCA 45.

    A Polgármesteri Hivatal, Ipolytölgyes közigazgatással foglalkozik.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, REZI
    ZALA, 8373 REZI, KOSSUTH LAJOS U. 35.

    Településfejlesztéssel foglalkozunk A Rezi nevű kisközségnek 1085 lakója van. Keszthelytől és Hévíztől egyaránt 8 km távolságra fekszik. A település az erdővel borított Keszthelyi-hegység, valamint a szőlővel telepített dombok völgyében a Meleg-hegy, Púpos-hegy, Kümell és Almástető által körülölelt völgyben terül el.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL-RÖSZKE
    CSONGRÁD, 6758 RÖSZKE, FELSZABADULÁS U. 84.

    Kis falu a határszélen... Röszke község Szegedtől délnyugatra a Tisza gyálai holtága, valamint a Szerb Közrársasággal közös országhatár között helyezkedik el. A község 3600 ha-on terül el, lakóinak száma 3402 fő. Területén található az ország egyik igen fontos és nagy forgalmú határátkelőhelye. Az ország déli kapujának nevezett röszkei határátkelő meghatározza a település fejlődését, így az átlagosnál lényegesen nagyobb a szolgáltatást, ellátást nyújtó vállalkozások száma. Már 1432-ből okleveleken fellelhető a település létezése, akkor még Recke néven. A XVIII. században dohánykertészek lakták, valódi településsé akkor fejlődhetett, amikor 1950-ben önállósult az addig Szeged város kapitányságaként működő falu. Területéhez csatolták a szomszédos feketeszéli és nagyszéksósi tanyák egy részét is. Ma is jellemző a kiterjedt tanyavilága, ahol négyszáz tanyás ingatlan található.


  • SÁTA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3659 SÁTA, SZÉCHENYI ÚT 19.

    Településfejlesztéssel foglalkozunk


  • SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
    PEST, 2310 SZIGETSZENTMIKLÓS, KOSSUTH U. 2.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • A társult településekkel magába foglaló térség komplex fejlesztése, ennek érdekében az emberi, gazdasági és természeti erőforrások összefogása, hatékony és összehangolt felhasználása.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, ERDŐTELEK
    HEVES, 3358 ERDŐTELEK, FŐ U. 105

    Az intézményben működő Községi Könyvtárba az első könyvet 1960-ban vásárolták.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, LŐKÖSHÁZA
    BÉKÉS, 5743 LÖKÖSHÁZA, ELEKI ÚT 28.

    A Polgármesteri Hivatal, Lőkösháza közigazgatással foglalkozik.


  • SÁLY POLGÁRMESTERI HIVATAL
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3425 SÁLY, KOSSUTH ÚT 63

    A SÁLY POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZIGAZGATÁSSAL FOGLALKOZIK.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, BALATONKENESE
    VESZPRÉM, 8172 BALATONKENESE, TÁNCSICS U. 24.

    ÖNKORMÁNYZAT


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, MESZES
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3754 MESZES, FŐ U. 39.

    Önkormányzat


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, ERDŐBÉNYE
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3963 ERDŐBÉNYE, KOSSUTH U. 31.

    Önkormányzat


  • PÁND POLGÁRMESTERI HIVATAL
    PEST, 2214 PÁND, FŐ ÚT 84.

    A Pánd Polgármesteri Hivatal közigazgatással foglalkozik.


  • SÁRRÉTUDVARI POLGÁRMESTERI HIVATAL
    HAJDÚ-BIHAR, 4171 SÁRRÉTUDVARI, KOSSUTH ÚT 72.

    A három Körös és a Berettyó táplálta roppant kiterjedésű rétségek közül a legjelentősebb a Szerep, vagy Nagysár (ma Nagysárrét). A Körös főmedrét a múltban számos holtág és ér kísérte, ezek a rétségek s szigetek kisebb-nagyobb sorát hozták létre. E nádasok és zsombékok közt megbújó szigetvilágban vetette meg lábát a régi idők embere. A rétségek és a Körös ­ holtágak a halászatnak, a parti vidék, s a szigetvilág az állattenyésztésnek és a gabonatermelésnek vált otthonává. A honfoglaló magyarság e vidéken steppei hazájához hasonló tájat talált.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, TÁT
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2534 TÁT, KOSSUTH LAJOS U. 15.

    A Polgármesteri Hivatal, Tát közigazgatással foglalkozik.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, BALATONVILÁGOS
    VESZPRÉM, 8171 BALATONVILÁGOS, CSÓK ISTVÁN SÉTÁNY 38.

    ÖNKORMÁNYZAT Balatonvilágos a Balaton déli partjának első települése. Három megye találkozásánál, Siófok várossal (Somogy megye), Enying várossal (Fejér megye) és Balatonfőkajár községgel (Veszprém megye) határos. A település neve hivatalosan Balatonvilágos, mely magában foglalja Balatonaligát is. Balatonvilágos 1961. március. 1.-én lett önálló település, addig Balatonfőkajárhoz tartozott. Balatonaliga, Balatonvilágos, Petőfi major, Mathiász telep településrészekből alakult ki az új község. Elnevezése is jellegzetes: Aliga egy - valószínűleg - létező csárdáról kapta a nevét, Világos pedig az itteni föld világos színéről. Balatonvilágos - Világos major néven - először az 1857. évi kataszteri felmérésben szerepelt. Balatonvilágost az 1927 évi Cholnoky - atlasz önálló településként tünteti fel.


  • ÖNKORMÁNYZAT
    SOMOGY, 8840 CSURGÓ, SZÉCHENYI TÉR 2.

    A Drávához közel fekvő nagyközség. 1193-ból származó írások szerint Chergeon néven a Szent János lovagrend birtoka volt. Somogy e kisvárosa jelenleg közel 6000 lelket számlál, de iskolaidőben még 2000 diák is második otthonaként tekintheti Csurgót.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, BÁCSBOKOD
    BÁCS-KISKUN, 6453 BÁCSBOKOD, GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN UTCA 80

    Önkormányzat


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, FADD
    TOLNA, 7133 FADD, DÓZSA GY. U. 12.

    Önkormányzat


  • SIÓFOK POLGÁRMESTERI HIVATAL
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK,

    1990. október óta Magyarországon a települések és szabadon választott vezetőik teljesen új gazdasági és társadalmi környezetbe kerültek. A korábbi, felülről vezérelt tanácsi rendszer helyett önkormányzatok alakultak.


  • RÁCALMÁS ÖNKORMÁNYZAT
    FEJÉR, 2459 RÁCALMÁS, SZÉCHENYI TÉR 19.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Rácalmás Önkormányzat- közigazgatás, önkormányzat.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, ÉRSEKVADKERT
    NÓGRÁD, 2659 ÉRSEKVADKERT, RÁKÓCZI ÚT 120.

    A község Nyugat-Nógrád térségében, Balassagyarmattól délnyugatra, a Börzsöny hegység lábánál, Rétság és Balassagyamat között, a 22. sz. főközlekedési út mentén helyezkedik el.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL BOGÁCS
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3412 BOGÁCS, ALKOTMÁNY ÚT 9

    A Bükkaljai Borvidék tradícióját, jó hírét szolgálják a borospincék. A riolittufába vájt kiváló mikroklímájú pincékben érlelik a bogácsi szőlőhegyen termelt tüzes borokat, amelyeket a vendégek végigkóstolhatnak.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, TÁPLÁNSZENTKERESZT
    VAS, 9761 TÁPLÁNSZENTKERESZT, RÁKÓCZI FERENC UTCA 1.

    A Polgármesteri Hivatal, Táplánszentkereszt közigazgatással foglalkozik.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, ABA
    FEJÉR, 8127 ABA, RÁKÓCZI U. 12.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A Polgármesteri Hivatal, Aba közigazgatással foglalkozik.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, JÉKE
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4611 JÉKE, DÓZSA GYÖRGY ÚT 15.

    Jékei Polgármesteri Hivatal hivatalos honlapja


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, RUDABÁNYA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3733 RUDABÁNYA, GVADÁNYI J. U. 47.

    Településfejlesztéssel foglalkozunk


12345678910