ÉLELMISZER KAPOSVÁR
64 találat ÉLELMISZER kulcsszóra KAPOSVÁR településen
A Kométa Közép-Európa valamennyi vezető kereskedelmi láncának partnereként Magyarország harmadik legnagyobb sertésfeldolgozója. Több mint 20 000 tonna sertéshús feldolgozásával állítja elő főtt és érlelt húskészítményeinek széles választékát.
Az ország egész területén várjük a Coop üzletünkbe Élelmiszerkereskedelem
Cégünk a Toponári Pékség Kft. 1992-ben alakult a Sütév Rt.-vel karöltve, annak kihelyezett üzemeként.
Nemzetközi saját márkáink: Alldent, Almtaler, Artus száraz kutyaeledel, Auraté, Babytime, Campus, Cliro, Crip-Crop, Joy samponok, Le Chef gyorsfagyasztott hasábburgonya, Le Gourmet brie sajt, Libolo pezsgőtabletta, Lindenhof sajtok. A Penny Market Kft., a németországi Rewe-csoporthoz tartozik. Első hazai élelmiszerdiszkont áruházunkat 1996. június 6-án nyitottuk meg Szentesen. Közel 200 áruházat létesítettünk, melynek révén piacvezető pozícióra tettünk szert. H-Sz 7.00-20.00 V 8.00-20.00.
Idén 20 éves múltra visszatekintő vállalkozásunk Kaposváron alakult. Egy hazai kávépörkölő üzem, amit azért hoztunk létre, hogy Magyarországon is reprezentáljuk azt a kávészeretetet és kultúrát, amit talán egyszer majd a kávégurmanokon kívül széles néprétegek is magukénak éreznek. A kávépörkölésben arra specializálódtunk, hogy a legmagasabb minőségű kávészemeket dolgozzuk fel, saját lassú pörkölésű és kizárólag hideg levegős hűtési módú technológiánkkal. Technológiánk kizárja alacsony minőségű kávébab ( tört szemű, apró szemű, nem homogén eloszlású ) alapanyag felhasználását. Ma két saját márkatermékünk mellett további márkatermékek gyártását bonyolítjuk, felismerve azt a tényt, hogy az értékesítéshez elengedhetetlenül szükséges a helyi piacismeret és PR tevékenység.
Az 1. MCM Kft. hagyományos és különleges cukorfajták előállítására, csomagolására specializálódott üzem. Kézi és gépi erővel állítja elő és csomagolja termékeit, köztük olyan cukortermékeket, amelyek a magyar piacon korábban ugyan léteztek, de valamilyen oknál fogva megszűntek.
A méz a természet és a méhek csodálatos ajándéka, amely, ha ökológiai termékként kerül asztalunkra, fokozottan védelmezi egészségünket!
Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem
A termékek SPAR márkanév, prémium kategóriában REGNUM márkanév alatt kerülnek forgalomba. A cég rendkívül fontosnak tartja, hogy a legszigorúbb egészségbiztonsági szempontoknak megfelelő, ellenőrzött friss hús és feldolgozott húsáru kerüljön hálózatának polcaira. A SPAR Magyarország célja: magas színvonalú és megfizethető minőség a vásárló érdekében. Ennek alapja az élelmiszerbiztonság. A SPAR szupermarket a SPAR-csoport lakóhely közeli, döntően napi ellátásra szakosodott, minőségi kereskedelmi szolgáltatást nyújtó üzlettípusa. Ezek a SPAR szupermarketek nagyrészt 400-1.000 m2 közötti eladóterű kiskereskedelmi egységek.
Termékeink minőségével és használhatóságával szemben a legmagasabb követelményeket támasztjuk. Ezért teljes körű pénzvisszafizetési garanciát nyújtunk Önnek. A Lidl valamennyi üzletében kényelmesen, készpénz nélkül fizethet bankkártyájával. Boltjainkban az előállítástól az eladásig szigorúan ügyelünk arra, hogy Ön csakis kiváló minőségű, friss árukat találjon polcainkon. Nyitvatartási idő: Hétfő - Vasárnap 7:00 - 21:00.
non food termék, tej, húskészítmények, cba tej, húsfélék, kenyér, pékáru forgalmazás, háztartási cikkek, edénysúroló, mirelit áruk, fültisztító, szilvabefőtt, vatta, élelmiszer, gyümölcs, zsír,
táplálékkiegészítő, naturélelmiszer, berkemann, tacco, gyógytalpbetét, hajfesték, vércukorszintmérő, diétás élelmiszer, teák, batz, scholl, vitaminok, vérnyomásmérő, talpbetét
tejtermék, élelmiszerüzlet, öngyújtó, konzerv, pékáru forgalmazás, élelmiszerbolt, húskészítmények, papíráru, edénysúroló, margarin, háztartási törlőkendő, ásványvíz, élelmiszer kereskedelem, joghurt,
szörpök, pelenka, cba üzlethálózat, ásványvíz, szilvabefőtt, cba fém edénysúroló, üzlethálózat, non food termékek, háztartási kiegészítő, edénysúroló, fültisztító, cba szemeteszsák, élelmiszerbolt,
sajt, tejüzem, tejfeldolgozás, gasztronómia, tejtermék, élelmiszer, tej, élelmiszeripar, tejipar, tárház, gasztrotéka, rendezvényterem
élelmiszeripar, élelmiszer nagykereskedelem, élelmiszergyártás, gyártás, forgalmazás, kenyér
További telefonszámunk: +36 (82)427-766.
tejtermék, mirelit áruk, non food termék, élelmiszer kereskedelem, szénsavmentes üdítő, kenyér, cba mosogatószivacs, hús, cba tejtermékek, húskészítmény, citrálok, cba diszkont áruház, zöldségek,
élelmiszer, finomkozmetikai termékek, húsáruk, csemege bolt, real partner, konzervek, tisztítószerek, kávék, mosogató szerek, áruházlánc, vegyesbolt, real pont, reál csomagolású termékek, hajápolás,
mosogatószerek, vegyi áruk, rovarirtók, áruházlánc, áruszállítás, dohányáru, árukiszállítás, nagykereskedelmi áruforgalmazás, élelmiszer, raktáráruház, mosószerek, háztartási kiegészítők, italáru
Élelmiszeripari gyártó, feldolgozó, forgalmazó
Cégünk külkereskedelemmel foglalkozik, illetve export-import tevékenységet is folytat.
internet, mezőgazdasági termékek, szoftver készítés, számítástechnika, ásványi kiegészítők, informatika, vitamin, számítástechnikai kiskereskedelem, számítástechnikai hálózatépítés, szoftverfejlesztés
Áruforgalmi Iroda: +36-82-410-426 +36-82-512-454 +36-82-512-455 Vezetőség: +36-82-512-750 Cégünk Magyarország dél-dunántúli régiójának egyik jelentős, magyar tulajdonban lévő húsipari vállalkozása. Az európai normáknak magas szinten megfelelő üzemünk megannyi termékcsaládban több tucatnyi jó minőségű és kedvező árú, a honi ízvilágot megtestesítő finomsággal szolgálja ki vásárlóinkat. Mind nagy vevőinket, mind az egyes embert odaadóan igyekszünk szolgálni hosszú évek óta termékeinkkel, nagy- és kiskereskedelmi tevékenységünkkel, színvonalas áruszállító flottánkkal.
Aktív termékkategóriák: Bárány és kecske, Borjú, Egyéb feldolgozott hústermék, Egyéb friss hústermék, Egyéb tartósított húskészítmény, Füstölt kolbász, Sertés, Szalonna, bacon, Szarvasmarha, Vad
Ezeket a termékeket csak friss, héjas, BIO tanúsítvánnyal rendelkező, I. osztályú szelídgesztenye alapanyagból gyártjuk. Az alapanyag-beszerzés, -tárolás és gyártás során szigorú szabályokat követünk. A BIO termékcsalád tagjai a gesztenye gyümölcs eredeti ízét kell, hogy megőrizzék, ezért a kiváló minőségű gesztenyén kívül vagy semmit nem tartalmaznak (BIO natúr gesztenyemassza), vagy csak BIO nádcukrot segédanyagként (BIO gesztenyepüré, BIO gesztenyekrém).
gyümölcs, margarin, zsír, cba tej, cba kéztörlő, non food termék, hús, szénsavas üdítő, citrálok, húskészítmények, fogvájó, háztartási takarítóeszköz, zöldségek, joghurt, húskészítmény, frissentartó
háztartási takarítóeszközök, élelmiszerüzlet, kenyér, frissentartó fólia, fogvájó, cba élelmiszer üzlet, szemeteszsák, szénsavas üdítő, cba diszkont áruház, háztartási törlőkendő, zsír, cba
hidegkonyhai készítmény, pékáru forgalmazás, háztartási takarítóeszköz, tejtermék, zöldség, cba, cba alufólia, szénsavas üdítő, cba diszkont áruház, cba üzlethálózat, cba tejtermékek, húskészítmények,
alkoholmentes italok, tejtermék, háztartási cikkek, non food termékek, háztartási törlőkendő, kenyér, háztartási kiegészítő, tejföl, húskészítmények, fogvájó, tojás, szénsavmentes üdítő, szemeteszsák,
szárazáru, áruházlánc, papíráruk forgalmazása, alapvető élelmiszerek, reál élelmiszer, légfrissítők, teák, raktáráruház, rovarirtók, édességek, real pont, konzervek, kozmetikai termékek,
Az Update egy klinikailag tesztelt, élvezetes, hatásos testsúlycsökkentő program a karcsúság, fittség kedvelőinek, valamint cukorbetegeknek. Update 2 kód csak 30%-ban csökkentett szénhidrát tartalmúak. Kis mértékben tartalmazhatnak barna rizst, igazi burgonyát, esetleg teljes őrlésű gabonát, vagy fruktózt. Ebédidőben még beleférnek a kiegyensúlyozott fogyás étrendjébe, de kifejezetten jót tesznek sportolás előtt, vagy fizikai munkavégzés idejére. Teljes értékű, természetes, szénhidrát komponensek. Az Update csak rostokban, vitaminokban és fehérjékben gazdag, csak összetett, természetes szénhidrátokat tartalmazó étrendet preferálja.
Cégünk élelmiszerboltot üzemeltet.
A cég legfontosabb vállalati szemlélete: A vásárló áll a középpontban! E filozófia része a különféle vásárlói igényekhez igazodó széles áruválaszték, és kedvező árszint biztosítása, a vásárlókat partnernek tekintő, őket minden tekintetben kiszolgáló vállalati irányelv. Mindezek mellett a SPAR tevékenysége minden területén a magas minőségi színvonalat tartja fontosnak. Ugyancsak a vásárlók, megbecsülését jelzi az a törekvés és felvilágosító munka, melyet a cég az élelmiszerbiztonság és az egészségtudatosság terén végez. Ezen túlmenően a SPAR a piaci versenyben mindig korrekt, a fair play szabályait betartó magatartást tanúsít. A SPAR Csoport piaci részesedése és piaci hatóköre ezzel a lépéssel jelentősen megnőtt, és továbbra is megtartotta vezető pozícióját a minőségi élelmiszer-kereskedelemben.
cba üzlethálózat, pékáru forgalmazás, háztartási kiegészítő, tejtermék, húsfélék, háztartási törlőkendő, élelmiszer, szénsavas üdítő, cba mosogatószivacs, cba kéztörlő, élelmiszer üzlet, edénysúroló,
háztartási törlőkendő, szilvabefőtt, teaízesítők, cba alufólia, háztartási kiegészítő, non food termékek, élelmiszer kereskedelem, hidegkonyhai készítmények, üzlethálózat, alkoholmentes italok,
cba diszkont áruház, élelmiszerüzlet, élelmiszer, cba frissentartó fólia, mirelit áruk, hidegkonyhai készítmények, citrálok, non food termék, zöldség, cba, fültisztító, konzerv, húskészítmények,
A FINOMSÁGOK Kft. közel 15 éve gyárt kiváló minőségű jégkrémet. A mi kritikusaink elsősorban a gyerekek, akik azt mondják, termékeink lágyak, finomak, habosak.
vegyi áru, vegyi áru kaposvár, háztartási vegyi áru, vegyi áru kereskedelem, vegyi áru nagykereskedelem, élelmiszerek, élelmiszer, élelmiszer kiskereskedelem
Vállalati stratégiánk középpontjában a vevői elégedettség biztosítása áll. A lakóhelyközeli üzletekben a kényelmes vásárlási körülmények és a színvonalas kínálat napról napra növeli a visszatérő, lojális vevők számát. Cégünk fokozott figyelmet fordít a frissáru- a zödség és gyümölcs, valamint a pékáru - kifogástalan minőségének biztosítására, és a termékskála folyamatos bővítésére.
élelmiszerüzlet, teaízesítők, hidegkonyhai készítmény, vatta, szilvabefőtt, cba gyufa, háztartási törlőkendő, szénsavas üdítő, edénysúroló, húskészítmény, bolthálózat, húsfélék, háztartási kiegészítő,
élelmiszer kereskedelem, teaízesítők, élelmiszer üzlet, húsfélék, cba szemeteszsák, ásványvíz, zöldségek, tejtermék, mirelit áruk, non food termék, élelmiszerüzlet, szilvabefőtt, tojás, mirelit áru,
tejtermék, konzerv, élelmiszerbolt, cba mosogatószivacs, húskészítmény, kenyér, zöldség, háztartási kiegészítő, cba tejtermékek, teaízesítők, fültisztító, szörpök, cba kéztörlő, cba, szilvabefőtt, cba
felvágottak, ásványvizek, zöldség, papíráruk, sörök, cukrászsütemények, tejtermékek, borok, száraztészták, csirke, gyümölcs, pékáruk, édességek, üdítők
élelmiszer ellenőrzés, falugazdászok, vadászati hatóság, földművelésügyi hatóság, talajvédelmi hatóság, állategészségügy, növényvédelem, erdőfelügyelet, mezőgazdaság, erdőtervezés, erdészeti hatóság,
állategészségügy, halászati hatóság, erdészeti hatóság, mezőgazdaság, agrárközigazgatás, falugazdászok, földművelésügyi hatóság, élelmiszer ellenőrzés, növényvédelem, talajvédelmi hatóság, vadászati
háztartási takarítóeszközök, joghurt, öngyújtó, frissentartó fólia, szilvabefőtt, kenyér, zöldség, non food termékek, zöldségek, ásványvíz, pékáru forgalmazás, cba élelmiszer üzlet, élelmiszerbolt,
Sikeres élelmiszerkereskedelmi hálózatként működünk, erőteljes expanziónknak köszönhetően Európában és határain túl is eredményesen növekszünk. Alapelvünk és sikerünk záloga az egyszerűség. A kereskedelem minden területén erre összpontosítunk. Nyitvatartási idő: hétfőtől - vasárnapig 7:00 - 20:00.
kenyér, gyümölcs, öngyújtó, tejtermék, üzlethálózat, papíráru, szemeteszsák, szénsavas üdítő, mirelit áru, húskészítmény, fültisztító, tojás, cba, húskészítmények, pékáru forgalmazás, élelmiszer üzlet
Jól képzett munkatársaink és elegendő számú nyitva tartó pénztár segítségével szeretnénk lehetővé tenni Önnek, hogy gyorsan és kényelmesen tudjon nálunk bevásárolni. Boltjainkban az előállítástól az eladásig szigorúan ügyelünk arra, hogy Ön csakis kiváló minőségű, friss árukat találjon polcainkon. Legfontosabb célunk vevőink elégedettsége. Termékeink minőségével és használhatóságával szemben a legmagasabb követelményeket támasztjuk. Ezért teljes körű pénzvisszafizetési garanciát nyújtunk Önnek. Nyitvatartási idő: Hétfő-Vasárnap 07:00 - 20:00.
12
