KAPOSVÁR
Több mint 500 találat KAPOSVÁR településen
Cégünk, a VB KONT Kft. egy családi vállalkozás, amely 2011-ben alakult. Több éves szakmai gyakorlattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt saját könyvelőirodánk létrehozásához. Könyvelőirodánk azzal a céllal jött létre, hogy egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok (Bt., Kft.), ügyvédi irodák részére komplex számviteli szolgáltatást nyújtson.
Kaposvári Villamossági Gyár megalakulása, 1964 óta foglalkozik villamosipari berendezések tervezésével, gyártásával és értékesítésével. A gyár 1993-ban magyar magántulajdonba került, jelenleg Kft formában üzemel.
Az egyesület célja, a termékpálya részt-vevőinek képviselete, különösen az 1993. évi VI. törvény alapján a terméktanácsoknak biztosított feladatok ellátása, az erdészeti szaporítóanyag termékpályán résztvevők (termelők, kereskedők, fogyasztók) által a piac összehangolása, amely magában foglalja a termelés, a felvásárlás és a kereskedelem összhangjának megteremtését a piacgazdaság feltételei között.
A MixINFO Kft. 2002. március 1-én indította el tevékenységét azzal a céllal, hogy a számítástechnikát használók számára alternatív lehetőséget biztosítson a beszerzések területén.
Zenegepek, csocsok uzemeltetesevel, berbeadasaval es agyeb szolgaltatasokkal alunk mindenkori es leendo partnereink rendelkezesere.
A Mad-Day Kft. 1995-ben alakult. Működésünk eredményeképpen mára tíz különböző üzletágban vagyunk sikeresen jelen.
Magánklinika A betegek ellátása az alábbi szakterületeken történik: Orr-fül-gégészet és audiológia, nőgyógyászat, steril általános és endoszkópos sebészet, valamint plasztikai és helyreállító sebészet /és ezen belül kézsebészet/, érsebészet, belgyógyászat, obesitologia, anaesthesiologia, gastroenterológiai, bőrgyógyászat, fájdalom szakrendelés, lézer sebészet, cardiológia és ultrahang diagnosztika és pathológia.
nagykereskedő, kéziszerszám, vegyesiparcikk, kiskereskedő, csapágy, hajtástechnika, hidraulika, acélalkatrész, kötőelem, acéltermék, műszaki cikk, fémtömegcikk, görgő, csiszolóanyag, acéláru, szerszám
A Kapos Expo Kft. kiállítások, vásárok, partner- és üzletember-találkozók, kulturális programok, workshopok, konferenciák, fogadások szervezésével foglalkozik. Cégünk évente három állandó kiállítást szervez Kaposváron.
- ENVIROCHEM 2000 MÉRNÖKI, TANÁCSADÓ, OKTATÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG
SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, GÉM U. 16.Cégünk alapvetően ? figyelembe véve a folyamatban lévő jogi és műszaki szabályozást is ? a környezetvédelemhez kapcsolódó alapterületen és az ehhez kapcsolódó peremterületeken tevékenykedik.
SEAT gépjárművek márkakereskedelme és márkaszervizelése, VW, Škoda és VW haszonjárművek garanciális és garancián túli márkaszervizelése, Subaru gépjárművek márkakereskedelme és márkaszervizelése, 24 órás segélyszolgálat, teljeskörű márkafüggetlen szervizszolgáltatások nyújtása
A netwood.hu Szolgáltató és Kereskedelmi Kft-t három éve alapították azzal a céllal, hogy a Dél- Dunántúlon meghatározó partner és üzletfél legyen a különböző profilú vállalkozások internetes megjelenésének megvalósulásában, működtetésében.
A KOTO Autóház Kft 1992 decemberétől forgalmazza a TOYOTA személy és haszongépjárműveit Kaposváron és a dél-dunántúli régióban.
A CLASS ELEKTRONIK már 1991-óta jelen van a számítástechnikai piacon. Megalakulása óta olyan termékek forgalmazását és magas színvonalú műszaki kiszolgálását tekintette alapvető feladatának, melyek a vevők számára is teljes garanciát jelentenek. E törekvés hatékony megvalósításának egyik alapfeltételét a neves cégekkel tartott közvetlen partnerkapcsolat jelenti. Többéves tapasztalattal rendelkező szakembereink készséggel állnak megrendelőink rendelkezésére, számítástechnikával, informatikával valamint a klímatechnikával kapcsolatos kérdéseik megválaszolásában, hardware és software problémáik megoldásában, számítógépes rendszerek megtervezésében, üzembehelyezésében és folyamatos karbantartásában.
A katalógusunkban megtalálják a pontos leírásokat, a mellékelt árlistánkban pedig tájékoztatást kapnak arról, hogy az árak mit tartalmaznak, és mely költségek fizetendők a helyszínen. A részvételi díja mellett kötelezően fizetendő az 1, 3 % útlemondási biztosítás.
A Somogyi Erdészeti és Faipari Részvénytársaság dolgozói nevében tisztelettel köszöntöm azokat, akik megtisztelnek bennünket érdeklődésükkel, és ellátogatnak honlapunkra. Cégünk Somogy erdeinek felén, 80 ezer hektár állami tulajdonú erdőterületen gazdálkodik.
KOMPLEX MÉDIA Kft. -t 1998. 04. 15-én alakult meg. A vállalkozás folyamatosan fejlődik, a nyomdaipari és a csomagolástechnikai piacon kínálkozó új üzleti lehetőségek megvalósítás érdekében.
A cég mintatermeiben magasan kvalifikált szakemberek segítenek mind az újonnan épülő, mind a régi nyílászárók megtervezésében, kivitelezésében.
Cégünk válla gépszerszámkészítést CAD-CAM programokkal tervezett CNC szerszámgépeken.
Cégünk 2004 áprilisában alakult azzal a céllal, hogy az ország egész területén az elmaradott térségekben az Internet elérését kiépítse. A mikrohullám-nak köszönhetően, lehetőség nyílik olyan települések eléréséhez, ahol még vezetékes telefon sincs kiépítve.
- SOMOGY MEGYEI TEMETKEZÉSI KFT. - KAPOSVÁR 2.
SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, FŐ UTCA 57.
4 csillag 1 vélemény alapjánSomogy Temetkezési Kft. A kft tevékenységi köre a temetkezési, kegyeleti szolgaltatasok teljes köre, valamint a kellékértékesítés, hazai és külföldi halott szállítás.
autó , autóalkatrész , autóápolás , autófelszerelés , biztosítás , motoralkatrész
Computer-s Kft. Számítástechnikával foglalkozó vállalkozás.
Társaságunk 1997. július óta rendelkezik az ÉMI-TÜV BAYERN cég által kiadott minőségbiztosítási tanúsítvánnyal, mely bizonyítja, hogy a DÉLVIÉP Rt minőségügyi rendszere megfelel az ISO 9002 minőségbiztosítási szabvány előírásainak. 2002-ben került sor az ISO 9001-es és az ISO 14001-es integrált rendszer bevezetésére, melyet a Hannoveri székhelyű IFU-CERT által került tanúsításra.
Cégünk, az ARKER STÚDIÓ Építészeti és Kereskedelmi Kft. fő tevékenysége a Generál Építészeti tervezés. Az Építészeti tervezést és annak szakaszait minden esetben irodánkban végezzük munkatársainkkal, itt készülnek a feldolgozások és az építészeti látványtervek, reklámanyagok is. Készítünk kertészeti terveket, rendezési és beépítési terveket is. A szakági munkarészeket alvállalkozókkal készíttetjük, akikkel az eltelt évek alatt gördülékeny és jó munkakapcsolatot alakítottunk ki.
Magyarországon működő biztosító társaságok részére: vagyon-, élet-, mezőgazdasági-, gépjármű- és felelősségbiztosítások közvetítése
Cégünk gépek, berendezések kölcsönzése, lízingelésével foglalkozik.
kaposvári székhelyű Dialóg Nyelvstúdió 1983-ban alakult, s egyike a legrégebben működő nyelvoktató magánvállalkozásoknak.
Dévgép Kft. Kaposvár - mélyépítés, útépítés, csatornaépítés, gépi földmunka...
védelmi jelű tömszelencék, elektronikai, robbanásbiztos villamos készülékek, üvegszálas poliészter, villamos, szolgáltató, sorkapocs doboz, villamos berendezés
Cégünk a fuvarozás területén tevékenykedik.
hidraulikus rakodógépek és munkaeszkök gyártása
A vállalkozást azzal a céllal hoztuk létre, hogy Kaposváron és környékén nyomokban már fellelhető magas szintű, nagy szaktudást és gyakorlatot igénylő számítástechnikai szolgáltatásokat koncentráltan értékesítsük az ezt igénylő ügyfeleink számára.
MATÉRIA anyagkészlet- és költséggazdálkodói szoftvercsomag illetve HAPCI Illetmény, védőruha igénylési, kiosztási és nyilvántartási program frissítése
Cégünk nyílászárókkal foglalkozik. Az ajtó és az ablak a korszerű építkezésben olyan, mint egy szép bútor, gazdagítja a házat, s mutatja a tulajdonos ízlését.
Az ELASTIC Kft. fő profilja a korszerű műgyanta kötőanyagú padló-és falburkolatok kivitelezése, továbbá bármilyen beton-korrózióvédelem, és új , vagy régi szerkezetek, felületek helyreállítása.
AO Agrar-Office mezőgazdasági számítógépes programcsomag forgalmazása
A Talajerőgazdálkodás Kkt. 1992-ben alakult, s az óta is kizárólag agrokémiai, trágyázási szaktanácsadással foglalkozik. :: Tevékenységeink :. Talajmintavétel, talajvizsgálat Trágyázási szaktanácsadás - hagyományos vizsgálatok alapján - ásványi-N vizsgálatok alapján - növényanalízis alapján - precíziós tápanyaggazdálkodás Hiánybetegségek felderítése Kutatás, elemzés
Tevékenységek Építészeti tervezés Építőipari kivitelezés Építőanyag kereskedelem
párkány, télikert, gyártó, bejárati, ablakfólia, műanyag nyílászáró, feldolgozó, ívhajlítás, házépítés, árnyékolás, épületasztalosipar, gyártás, építése, nyílászárók, tervezése, ingatlan, gyártása,
Somogyautó 2000 Kft. autójavitással és az ezzel kapcsolatos tevékenységekkel foglalkozik.
Fő területünk: a megbízó cég speciális egyedi igényei szerinti számlázó programok készítése, ezen belül - általános számlázó és készletnyilvántartó, - valamint víz és csatornadíj számlázó rendszerek írása.
2003-ban állatmentő szolgálatot alakítottam ki, az állatmentőnk minden szükséges eszközzel ( ultrahang, EKG, lélegeztető, vákumágy, stb ) fel van szerelve ahhoz, hogy a sürgősségi és baleseti ellátást lehetővé tegye.
Gázvezeték hálózatok tervezése és kivitelezése. Acél-, réz- és KPE csöves hálózatok Fűtési rendszerek tervezése és kivitelezése. Épületen belüli és külső vízvezeték hálózatok tervezése és kiépítése
háziorvos, gyermekorvos, orvos
gyermekorvos, orvos
háziorvos, orvos
gyermekorvos, orvos
háziorvos, orvos
háziorvos, orvos
