KÁVÉ KAPOSVÁR


16 találat KÁVÉ kulcsszóra KAPOSVÁR településen

  • CAFFE BRANDO KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, CSERI ÚT 2.

    Idén 20 éves múltra visszatekintő vállalkozásunk Kaposváron alakult. Egy hazai kávépörkölő üzem, amit azért hoztunk létre, hogy Magyarországon is reprezentáljuk azt a kávészeretetet és kultúrát, amit talán egyszer majd a kávégurmanokon kívül széles néprétegek is magukénak éreznek. A kávépörkölésben arra specializálódtunk, hogy a legmagasabb minőségű kávészemeket dolgozzuk fel, saját lassú pörkölésű és kizárólag hideg levegős hűtési módú technológiánkkal. Technológiánk kizárja alacsony minőségű kávébab ( tört szemű, apró szemű, nem homogén eloszlású ) alapanyag felhasználását. Ma két saját márkatermékünk mellett további márkatermékek gyártását bonyolítjuk, felismerve azt a tényt, hogy az értékesítéshez elengedhetetlenül szükséges a helyi piacismeret és PR tevékenység.


  • IBOLYA CUKRÁSZDA
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, HONVÉD UTCA 6
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    főzött fagyi, fagylaltozó, fagyizó, parfé, cukrász sütemény, kávé, házi rétes, sütemény, marcipán, főzött fagylalt, fagyi torta, cukrászda, olasz kávékülönlegesség, helyben sütött rétes, kaposvári


  • HIDEG GYULÁNÉ
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, TELEKI UTCA 7

    gyógyfürdők, teaboltok, teaházak, lóbalzsam, gyógynövény nagykereskedelem, kávé, méregtelenítés, gyógynövények, gyógyfürdő, gyógynövényboltok, tea, gyógynövény szaküzlet, gyógyteák, termálfürdők,


  • LIDL MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI BT. - KAPOSVÁR
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, FÜREDI ÚT

    Sikeres élelmiszerkereskedelmi hálózatként működünk, erőteljes expanziónknak köszönhetően Európában és határain túl is eredményesen növekszünk. Alapelvünk és sikerünk záloga az egyszerűség. A kereskedelem minden területén erre összpontosítunk. Nyitvatartási idő: hétfőtől - vasárnapig 7:00 - 20:00.


  • PIZZA MAMMA ROSA -KAPOSVÁR PLAZA
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, BERZSENYI UTCA 1-3.

    gyros, üdítő, pizzázó, ital, mártás, étel, margarita pizza, pizzaszósz, pikáns mártás, paradicsomszósz, házhoz szállítás, tortilla, vendéglátóhely, pizza, pizzeria, pizza kiszállítás, gyros tál, cézár


  • GRAND CAFE HOUSE - KAPOSVÁR PLÁZA
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, BERZSENYI UTCA 1-3

    Mediterrán hangulatú festett falak a tengerpartott idézik.Finom kávék, különleges koktélok varázsolják a vizpartra az ide látogatót.


  • MCDONALD'S - KAPOSVÁR - BERZSENYI D. U
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, BERZSENYI D. U 11
    Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

    A mai tudatos fogyasztó számára az étel minősége elsődleges szempont. Természetes igényünk, hogy ismerjük az ételek alapanyagainak származási helyét és elkészítésének módját.


  • NAGYHEGYESI CUKRÁSZATI KFT.
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, Nyár u. 23.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk cukrászat működtetésével foglalkozik.


  • GRAN CAFFE KERESKEDELMI KFT. - CAFFE BRANDO KFT.
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, CSERI U. 2.

    Kávé és tea kereskedelem Mobil: 00 36 30 670 0732, 00 36 30 9414 493, 00 36 30 433 2747 Idén 20 éves múltra visszatekintő vállalkozásunk Kaposváron alakult. Egy hazai kávépörkölő üzem, amit azért hoztunk létre, hogy Magyarországon is reprezentáljuk azt a kávészeretetet és kultúrát, amit talán egyszer majd a kávégurmanokon kívül széles néprétegek is magukénak éreznek. A kávépörkölésben arra specializálódtunk, hogy a legmagasabb minőségű kávészemeket dolgozzuk fel, saját lassú pörkölésű és kizárólag hideg levegős hűtési módú technológiánkkal. Technológiánk kizárja alacsony minőségű kávébab ( tört szemű, apró szemű, nem homogén eloszlású ) alapanyag felhasználását.


  • MEMPHIS CLUB KÁVÉZÓ - KAPOSVÁR - PLÁZA
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, BERZSENYI DÁNIEL 1-3

    játékterem, flipper, presszó, koktél alapanyag, amerikai rulett, szivarka, pipadohány, casino, minőségi sör, habos kávé, forró csoki, vodka, rulett terem, rulettasztal, vendéglátó hely, vendéglátás,



  • TESCO KAPOSVÁR
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, BERZSENYI ÚT 13.

    Nyitva: 0-24 A Tesco Színes termékek garantáltan jó minőségűek. Folyamatos minőségi ellenőrzés mellett, kifejezetten a Tesco számára kifejlesztett termékek. Ráadásul mindez nem csak az élelmiszerekre érvényes! Több, mint 4600 ilyen termék érhető el hazánkban, de a választék folyamatosan bővül. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy Vásárlóink elégedettek legyenek saját márkás termékeinkkel.


  • NATURICUM TRADE KFT
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, ROBOZ I. U 21

    Naturicum Trade Kft munkatársai 12 éves tapasztalattal rendelkeznek a táplálékkiegészítők forgalmazása terén. Ez idő közben képezték magukat, hogy a betegek igényeit ki tudják elégíteni tanácsadásaikkal. Több 10.000 megelégedett ügyfelünk közül sokan döntöttek úgy, hogy forgalmazzák termékeinket és velünk dolgoznak. Nálunk mindenki értékes, aki szeret dolgozni. Nálunk nemcsak dolgozni lehet, hanem pénzt is kereshet. Teljesítményrendszerű a marketing tervünk. Mindenki szeret velünk dolgozni, aki megtapasztalta termékeink jótékony hatását. Telefonszámunk 06306874347. Ezen várjuk a rendeléseket, és ezen adunk termékinformációkat is vásárlóink részére.


  • LL&KG BT
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, ARANY J.TÉR 7

    Üzemanyag töltőállomás üzemeltetés


  • LIDL MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI BT. - KAPOSVÁR
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, ELŐD VEZÉR UTCA 3.

    Jól képzett munkatársaink és elegendő számú nyitva tartó pénztár segítségével szeretnénk lehetővé tenni Önnek, hogy gyorsan és kényelmesen tudjon nálunk bevásárolni. Boltjainkban az előállítástól az eladásig szigorúan ügyelünk arra, hogy Ön csakis kiváló minőségű, friss árukat találjon polcainkon. Legfontosabb célunk vevőink elégedettsége. Termékeink minőségével és használhatóságával szemben a legmagasabb követelményeket támasztjuk. Ezért teljes körű pénzvisszafizetési garanciát nyújtunk Önnek. Nyitvatartási idő: Hétfő-Vasárnap 07:00 - 20:00.


  • NEU OLASZ FAGYIZÓ
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, RIPPL-RÓNAI TÉR 2

    kávé, édesség, sütemény, torta, szaloncukor, üdítők, fagylalt, marcipán


  • GRAND CAFFÉ - KAPOSVÁR PLÁZA
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, BERZSENYI UTCA 1-3.

    Kávékülönlegességekkel, koktélok széles választékával magas színvonalú kiszolgálással kellemes környezetben várjuk vendégeinket.