SOMOGY KAPOSVÁR
89 találat SOMOGY kulcsszóra KAPOSVÁR településen
Vattacukor és pop-corn árusítását vállalok rendezvényeken, falunapokon, ünnepeken, partikon stb. Somogy megye területén. Telefon: 0670/5043635
Szoftver-hardver eszközök forgalmazása, hálózatépítés, telekommunikációs eszközök értékesítése, szoftverfejlesztés, szerviz, Internet szolgáltatás, rendszerintegráció, irodatechnikai megoldások értékesítése.
A magyar Országgyűlés 1999 nyarán törvényt alkotott a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérőúl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetekről. Ezzel a hazai jogtörténelemben először született egységes, önálló jogszabály a civilizációs, illetve a természeti katasztrófák megelőzéséhez, továbbá az ilyen események bekövetkezésekor indokolt állami, kormányzati, önkormányzati tevékenységek szabályozására és összehangolására, a helyreállítás során az egyes szervezetek felelősségének és teendőinek meghatározására. A katasztrófavédelmi törvény -- az 1999. évi LXXIV. törvény -- a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló (1996. évi XXXI.), valamint a polgári védelemről szóló (1996. évi XXXVII.) törvények mellett, azok összefogása céljából jelent meg. A törvény (a IV. fejezet kivételével), valamint a végrehajtásáról rendelkező 179/1999. (XII.10.) ....
A magyar Országgyűlés 1999 nyarán törvényt alkotott a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérőúl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetekről. Ezzel a hazai jogtörténelemben először született egységes, önálló jogszabály a civilizációs, illetve a természeti katasztrófák megelőzéséhez, továbbá az ilyen események bekövetkezésekor indokolt állami, kormányzati, önkormányzati tevékenységek szabályozására és összehangolására, a helyreállítás során az egyes szervezetek felelősségének és teendőinek meghatározására. A katasztrófavédelmi törvény -- az 1999. évi LXXIV. törvény -- a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló (1996. évi XXXI.), valamint a polgári védelemről szóló (1996. évi XXXVII.) törvények mellett, azok összefogása céljából jelent meg. A törvény (a IV. fejezet kivételével), valamint a végrehajtásáról rendelkező 179/1999. (XII.10.) ....
A Somogy TV a megye legnagyobb, legtöbb helyen látható televíziója. S ma már az egyik legdinamikusabban fejlődő televízió is, hiszen átlépett a megyehatáron is. Műsoraink ma már az egész régióban, Baranyában és Tolna megyében is láthatók. S nemcsak egy-egy rövid tudósítás erejéig, hanem komplett műsoraink is rendszeresen a tolnai és a baranyai nézők elé is kerülnek. Természetesen mi is tudósítunk országos televízióknak, de minőségi ugrást jelent, hogy a szekszárdi Tolnatáj Televízióval és a pécsi Pannon TV-vel szorosan együttműködve önálló műsoraink kerülnek a régió valamennyi nézője elé. A Somogy TV 2006-ban nyújtotta be az ORTT-hez vezetékes műsorszolgáltatói bejegyzési kérelmét. Jelentős állomás volt televíziónk életében, amikor 2008-ban Somogy Megye Közgyűlése úgy döntött, hogy kibővíti a televíziót. Kimondták, hogy az addig heti kétszer kétórányi műsort gyártó tévét igazi megyei televízióvá kell alakítani, amely napi műsorokkal tájékoztatja a megye lakóit.
szolgáltató, nagykereskedő, kiskereskedő, biztosítás, nyugdíjbiztosítás, nyugdíjpénztár
építőipari kivitelezés, lakatosipari munkák végzése
Teljes körű temetkezési szolgáltatás
kimmel, ajándék, ajándéktárgy, dísztárgy, lámpa, tiffany, ólomüveg, ólomüvegezés, szabó károly, díszműüvegező, díszműüvegezés, díszdoboz, kimmel1941, kimmel 1941, füstölőtartó, gyertyatartó,
Klímaberendezések forgalmazása, szerelése, üzemeltetés, szervíz, javítás.LG, Daikin, Mitsubishi, Midea...klímák garanciális szervíze.
Fuvarvállalás Kamaz billencs tehergépkocsikkal és zárt, dobozos kistehergépjárművel. 20/9425-960 70/451-2668 70/944-9000
Kaposvár, Flamingó Panzió, Szálláshelyek Kaposvár és környékén, hotelek, konferencia termek, wellness és fürdo, szálloda, szálló, panzió, apartman Szálláshely, szálloda Somogy megye megyében , Flamingó Panzió Kaposvár, szállásfoglalás Somogy megye megyében , panziók, nászút, apartmanok, esküvoi rendezvény szervezés, szállodai esküvo, wellness szálló
Aero Császár Károly Sportrepülő Egyesület.
- SOMOGY MEGYEI KOSÁRLABDA SZÖVETSÉG
SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, FŐ U. 101. I. EMELET
1 csillag 1 vélemény alapjánRendkívüli küldöttgyűlést tartott ma a megyei szövetség, mert az öttagú Intéző Bizottság létszáma lemondások miatt két főre csökkent.
Somogy Megyei Közoktatási Közalapítvány
Az Euro-Lingua Magyarország Kft. kiváló minőségű nyelvi szolgáltatásokkal áll ügyfelei rendelkezésére. általános és szakmai fordítás rövid határidővel, országosan, záradékkal, hitelesíttetéssel, szoftverhonosítás, hardverlokalizáció, honlapok teljeskörű honosítása, nyelvi és szakmai lektorálás, tolmácsolás.
Tradicionális magyar ételektől, a modern konyháig ételeink széles minőségi választékával várjuk kedves vendégeinket! Fregatt ahol a jó íz kincset ér!
Földmérést vállalok Kaposváron és Somogy megyében.
Több mint 25 évvel ezelőtt a hetvenes évek végén kezdődött a mozgássérült emberek mozgalmainak szervezése Magyarországon. Somogy megyébe a mozgalom híre Hegedüs Lajosné - Marika közreműködésével jutott el 1979-ban, aki ebben az évben az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben volt kezelésen.
generálkivitelezés
A vállalat üzletviteli tanácsadással, felnőtt oktatással és máshová nem sorolt egyéb közösségi szolgáltaással foglalkozik.
Referenciákkal rendelkezem.
párkány, télikert, gyártó, bejárati, ablakfólia, műanyag nyílászáró, feldolgozó, ívhajlítás, házépítés, árnyékolás, épületasztalosipar, gyártás, építése, nyílászárók, tervezése, ingatlan, gyártása,
A közigazgatás kihívása/feladata, hogy minél teljesebben szolgálja az állampolgárokat ügyeik megoldásában. Az újonnan megalakult Dél-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal legfőbb küldetése, hogy Önökhöz még közelebb, jobban és hatékonyabban tehessen e cél megvalósítása érdekében. Munkatársaimmal ezért dolgozunk, honlapunk ennek szellemében készült.
A Levéltár, Somogy Megyei
vasáru, acéláru, betonacél, zártszelvény, vasáru kereskedelem
Irodánk teljes szolgáltató körrel vállalja esküvők, rendezvények magas szintű szervezését, lebonyolítását. Saját csokiszökőkutakkal rendelkezünk, melyek bérbe is vehetők. Egész Dél-Dunántúlon foglalkozunk műsorok szervezésével, reális áron kínálunk nagyszerű gyerek és felnőtt műsorokat, előadókat.
- KAPOSVÁR KAPOSÚJLAKI REPÜLŐTÉR - CSÁSZÁR KÁROLY SPORTREPÜLŐ EGYESÜLET
SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR,
4 csillag 1 vélemény alapjánA Kaposvár Kaposújlaki Repülőtér - Császár Károly Sportrepülő Egyesület légiközlekedéssel foglalkozik.
épületek, cégek, lakóépületek tűzvédelme, tűzvédelmi cégek adatbázisa, hazai és külföldi tűzoltóságok, jogszabályok, szakszótár, hírek, tűzesetek, publikációk, állás, fotók, fórum, tuz, tűz, tűzo,
víz, gáz, fűtésszerelés
Az állam gazdasági szerepvállalásának csökkentése érdekében a magyar országgyűlés az 1994. évi XVI. törvénnyel létrehozta a gazdasági kamarákat. E törvény értelmében alakult meg a Magyar Agrárkamara 1994. december 20-án közfeladatokat ellátó, jogi személyiséggel rendelkező, országos hatáskörű köztestületként. Az Országgyűlés a gazdasági kamarákról 1999. december 21-én CXXI sz. alatt új törvényt alkotott. Ennek megfelelően az agrárkamarák újjáalakultak 2000-ben.
kéményseprési szolgáltatások, környezetvédelmi szakértés, szakvéleményezés, tüzeléstechnikai tanácsadás
Az a gondolat, hogy egy repülővel történő utazás alkalmával hogyan lehetne pontosan, kényelmesen és kedvező áron utazni a repülőtérre és vissza, véleményem szerint már mindenkiben felmerült. Ugyanakkor az esetek többségében a legkézenfekvőbb megoldás az, hogy megkérjük rokonunkat, ismerősünket a reptéri személyszállításra vagy arra szánjuk el magunkat, hogy saját autóval indulunk el és a pénztárcánkat nem kímélve fizetjük az autópálya-matricát, az autónk repülőtéri parkolási díját és természetesen az üzemanyag árát. Amennyiben minket választ, önnek nem kell szívességet kérni senkitől, az autója saját garázsában fog pihenni, nem fizet utána parkolási díjat és üzemanyagot, mindemellett a fárasztó repülés előtt és után nem kell autót vezetnie. Repülőtéri transzferszolgáltatásunkon kívül vállalunk más célfuvarokat is az ön egyedi megrendelése alapján. A kor igényeinek megfelelő, kitűnő technikai állapotú, különböző biztonsági elemekkel felszerelt járműparkkal rendelkezünk,
Az üzletben natura termékek és egyedi, kézműves ajándék és lakásdekorációs, használati tárgyak kaphatók. A TERMÉKEK 90%-a MAGYAR.A kínálat folyamatosan bővül mind az illatszer, mind a kézműves területen. Megrendelést felveszünk, saját elképzeléseit is megvalósítjuk! Csomagküldést vállalunk! Előny kártya elfogadó - és kiadó hely. Ökomosáshoz, tisztításhoz szívesen nyújtok segítséget, saját tapasztalataim alapján. 2008 óta vegyszerek nélkül tisztítok, így a forgalmazott termékekről pontos, megbízható felhasználási útmutatót kap, hiszen magam is lelkes felhasználójuk vagyok!
lakberendezés, belsőépítészet, bútor
Somogy megye önkormányzata vagyunk.
TAXI & SOFŐRSZOLGÁLAT & KARAOKE-TAXI
A nő számára a fodrász egyszerre több dolgot jelent. Lehet hosszú vagy rövid, egyenes vagy göndör, szőke vagy barna- a nő egyik legfontosabb csábereje a frizurája. Nem véletlenül hívják hajkoronának, hiszen megkoronázza, igazi egésszé teszi viselőjét. Így az sem véletlen, hogy életünk egy-egy jelentős fordulópontjánál először a hajunkhoz nyúlunk.
Tevékenységek Építészeti tervezés Építőipari kivitelezés Építőanyag kereskedelem
Lada Tata márkakareskedés, Park Autójavító BT , Kaposvár, Szent Imre u 14 , tel 82 312 419 Új és használt gépkocsik értékesítése, javítása
Minden, ami biztosítás. Biztosításkötés, hitelügyintézés, kötelező gépjármű - felelősség biztosítás. Az ország minden biztosító társaságával kapcsolatban vagyunk. Somogy Bróker Kft - Egy biztos társ a mindennapokban.
Földhivatal
Egyaránt foglalkozunk a névjegykártya készítéstől a logotervezésig, a poloszitázástól a több 10 négyzetméteres köztéri reklámokig, kis példányszámtól a nagy mennyiségig, az egyeditől a sorozat gyártásig. Reklám grafika elkészítésétől kezdve a reklámajándék tárgyak emblémázásán keresztül a színes prospektusok készítéséig teljeskörű marketing tevékenységet is vállalunk.
Nézzen szét oldalunkon, ismerje meg szolgáltatásainkat, eddigi munkáinkat. Amit Önnek nyújtani tudunk, az profi eszközökkel, profi módon megörökített események, profi vágó programmal elkészített multimédiás CD/DVD, ami lehet esküvői videó, keresztelő vagy bármi más esemény. Önnek csak hátra kell dőlnie, és élvezni az emlékek közti utazást. Profiljaink közé tartozik még weblap programozás, egyedi szoftverfejlesztés, számítógép állapot felmérés, karbantartás, szoftverek telepítése és beállítása is.
Az ÁNTSZ Somogy Megyei Intézetének illetékességi területe Somogy megye egész közigazgatási területére terjed ki.
- CIVIL HÁZ KAPOSVÁR REGIONÁLIS NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, SZENT I. U. 14. I.EM.13.Civil hírek a dél-dunántúli régióban és szerte az országban
- SOMOGY MEGYEI TEMETKEZÉSI KFT. - KAPOSVÁR 2.
SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, FŐ UTCA 57.
4 csillag 1 vélemény alapjánSomogy Temetkezési Kft. A kft tevékenységi köre a temetkezési, kegyeleti szolgaltatasok teljes köre, valamint a kellékértékesítés, hazai és külföldi halott szállítás.
A B&K Épülettervező és Kivitelező Mérnök Iroda Kft-t 1991-ben alakították meg építészek építészeti, épülettervezési, épületkivitelezési és egyéb mérnök szolgáltatási ( műszaki ellenőrzés, szaktanácsadás, beruházások teljes körű lebonyolítása) feladatok ellátására. Tervezői tevékenységünk főbb területei: családi ház tervezése, építése, társasház tervezése, építése, kivitelezése energiatakarékos építési technológiával, passzívház tervezése, építése, középületek, vendéglátó-, kereskedelmi-, ipari-, mezőgazdasági, valamint egyéb épületek tervezése, építése, kivitelezése, Új Széchenyi Terv pályázati műszaki tervek, Új Széchenyi Terv pályázati tervdokumentáció, pályázatírás, Kaposvár, Somogy megye, Somogy, kőműves munka, falazási munka, festés, homlokzat festés, meleg burkolás, hideg burkolás, építőmesteri munka, épület felújítás, épület átalakítás, épület korszerűsítés
Cégünk autókölcsönzéssel és autómentéssel foglalkozik!
Bírósági vezetők ügyfélfogadási rendje: előzetes bejelentkezés alapján Kezelőirodák ügyfélfogadási rendje: Hétfő 9:00-16:00, K-Sz-Cs-P 9:00-11:00 Panasznapi ügyintézés: minden hétfőn 8:00-16:00 óráig, a Kaposvár, Szent Imre u. 14/a szám alatt.
12

