KATONAI


127 találat KATONAI kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    SIMON M. VERONIKA
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, BERCSÉNYI M. U. 7.

    Munkácsy érmes, Aranyecset díjas, KUNST MEISTER festőművész ismertetője: - Témaválasztása széleskörű: portrék, életképek, csendéletek, meditatív gondolatok - Közel 150 kötetet illusztrált. - Hagyományos és 21. századi anyagokkal dolgozik. - A jobbagyféltekés módszert tanító SMV 2000 Festőtanoda több mint 10 éve eredményesen működik, irányítása alatt. - Több, mint 500 egyéni kiállítása volt már 17 ország városaiban, (pl. Budapest, Bécs, Pozsony, Kolozsvár, Párizs, London, New York, Köln, Bázel, Kairó, Szimferopol), - Mintegy 500 híres emberekről készült portréit helyezték el 17 ország közel 230 közintézményében. (pl. Vatikán, Budapesten a Parlament, Nemzeti Galéria, New Yorkban a Kormányzói Hivatal, de jelentős a több mint 10 főoltár képe is) - Festőművész társainak 4 galériába szervezi a tárlataikat (Bp., Szfvár) -Több lexikonban szerepel: Pl. a Székesfehérvári-, a Veszprém megyei-, az Európai Művészeti-, Who is who?-, a Pedagógus Lexikon. SAUR világlexikonban is szerepel.


  • Díjazott Cég
    TESCH MUNKAVÉDELEM
    PEST, 2730 ALBERTIRSA, PESTI U 54

    Albertirsa munkavédelem, Tűzoltó berendezések, Kisgépszervíz Tűzoltó berndezések, hitelesítése, forgalmazása,


  • ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLAI KAR
    1090 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 133-135.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében a szervezett és tudományos alapokon nyugvó tisztképzés a bécsi mérnök iskolában folyt, melyet később katonai intézménynek nyilvánítottak. ez 1788-ban HADMÉRNÖK AKADÉMIÁ-vá alakult át.


  • KÉK KOBRA KFT.
    1097 BUDAPEST, GYÁLI ÚT 31/B
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    Puzzle Társasjáték Modell és Makett Játék Medence Csúszda Plüss


  • CIÁNKÁLI - MAJOMKETREC KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9025 GYŐR, LÉPCSŐ KÖZ
    Rating 55 csillag 4 vélemény alapján

    A Majomketrec Kft. a Dohány utcai Ciánkáli üzemeltetője. Használt és új, bőr, old school, és extrém ruhák eladásával és kölcsönzésével foglalkozunk. Továbbá kaphatóak nálunk Shellys, Gripfast, Ciánkáli, Martens és HD bakancsok, kézzel készült cipők. Magyarországon forgalmazzuk a Big Blue farmermárkát. Kiegészítők, kalapok sapkák sálak kesztyűk és ezüst ékszerek


  • VETERÁN AUTÓ- ÉS MOTORBARÁTOK EGYESÜLETE
    BARANYA, 7761 KOZÁRMISLENY, JÓZSEF A. U. 21

    Egyesületünk 1998 évben Baráti Körként alakult a régi járművek szerelmeseinek összefogásával. Tagjaink a dél-dunántúli régiót képviselik, Kaposvártól, Mohácson át Bátáig, de van Sellyei illetoségú tagunk, többségében köztünk azonban Pécsi veteránosok vannak. 2000 évben kettévált az Egyesület és kiválással jött létre a Pécsi Veteránjármű Egyesület. Mindkét egyesület közel azonos taglétszámmal rendelkezik, azonban mi rendelkezünk katonai hagyományörző és hadijármű szakosztállyal is, amely szakosztály igen látványos módon zömmel II. Világháborús korabeli technikával felszereléssel és járművekkel évek óta jelen van Pécs Város és az ország számos rendezvényén mint ahogy a civil veterános járműveink is.


  • KRATOS KFT. - SZÉKHELY
    1151 BUDAPEST, MOGYORÓD ÚTJA 42.

    Csak kiváló minőségű termékeket forgalmazunk. Ha a partner egyedi igényeit beszállítóink szériagyártású termékeivel nem lehet, vagy gazdaságosan nem lehet kielégíteni, a cég saját gyártmányú eszközökkel, részegységekkel (pl. növelt kapacitású üzemanyagtartályok, speciális vezérlések, megszakítós hálózat-dízel átkapcsolók, az átkapcsolót is tartalmazó főelosztó berendezések). Piaci részesedésünk, ezzel éves forgalmunk folyamatos, rendszeres növelése. Áramfejlesztő flottánk jelentős fejlesztése, piacvezető pozíció elérése áram-fejlesztő, fényforrás, kábel és elosztó kölcsönzés területén.


  • G.G.ARCHE KERESKEDELMI KFT.
    1157 BUDAPEST, ERDŐKERÜLŐ U. 28.

    Bérelhető rendezvénysátrak mindazoknak, akik biztonságos tetőt szeretnének Vendégeik feje fölé, amely szükség esetén megvédi őket az időjárás viszontagságaitól, de nem akarnak vagyonokat költeni erre.


  • KATONADOLOG ONLINE MILITARY ÁRUHÁZ
    NÓGRÁD, 3136 ETES, ARANY J. ÚT 16.

    katonai ruházat, Vadászati felszerelések, Vadászruházat. A katonai ruházaton kívül, melyet a kedvező ár és a tartósság jellemez, megvásárolható szinte minden, ami a kempingezéshez, túrázáshoz, vadászathoz szükséges lehet. Minden termékre 8 napos pénz-visszafizetési garanciát vállalunk.


  • MILITARY SHOP OBSIT
    1073 BUDAPEST, ERZSÉBET KRT. 21

    Obsit Millitary Shop, Kések, katonai felszerelések, zászlók, pólók, és még sok más... Nézz be hozzánk!



  • Acélbetétes bakancsok, katonai ruházat, horgász, vadász, paintball, airsoft, military ruházat, terepszínű pólók, nadrágok, kabátok, dzsekik, bermudák, önvédelmi gázspray, zászlók és egyéb felszerelések találhatók üzletünkben.Az üzletben személyesen, a webshopban az interneten is vásárolhat. Rendelését leadhatja a webshopban, e-mailben, nyitvatartási időben a 06 1 410 4074-es telefonon.


  • ABAHÁZI GABRIELLA
    1136 BUDAPEST, HOLLÁN E. U. 4.

    kártérítési jog, katonai jog, mediáció, nemzetközi közjog, polgári jog, vámjog


  • FODOR ANDRÁS
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, GÖRGEY A. U. 12.

    Ügyvédi Irodánk 2002.évben alakult egyszemélyes irodaként főleg gazdasági és az ehhez kapcsolódó büntetőjogi szakterülettel. Az eltelt időszakban bekövetkezett fejlődés következtében az alapszolgáltatásból kifolyólag a gazdasági jog szinte minden területét átöleli az iroda működési területe. Az ügyfelek számára több ügyvéd; illetőleg önállóan dolgozó ügyvédjelölt áll a rendelkezésre. A jogterülethez kapcsolódóan állandó szakértőink vannak; pl. munkajog; adójog stb;. Irodánk jelenleg az informatika területén végez jelentős tevékenységet; továbbá foglakozunk még szellemi alkotások; szerzői jog; védjegy stb; és versenyjogi ügyekkel. Képviselünk nyugat-europai és kelet-europai gazdasági társaságokat magyarországi működésük során. Az iroda vezetője és egyszemélyi tulajdonosa Dr. Fodor András ügyvéd.


  • DR. GYARMATI PÁL
    1055 BUDAPEST, BIHARI J. U.22.

    1986-ban diplomáztam a Miskolci Jogi Karon; Legfőbb Ügyészi ösztödíjaskéánt. ennek megfelelően a Szolnoki Ügyészségen álltam munkába; ahol 9 hónap büntetős gyakorlat az Ált. Törv. és Polgári jogi szakterületre kerültem.


  • NÁDAS FERENC
    1134 BUDAPEST, GIDÓFALVY LAJOS U. 21.

    adójog, büntetőjog, ingatlanjog, ingatlanközvetítés, katonai jog, polgári jog, szabálysértési jog, társasági jog


  • REINTEX KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, THÖKÖLY ÚT 85.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Tevékenységünk : textiláruk, katonai ruházati termékek és kiegészítők exportja, importja, nagy- és kiskereskedelme. A cég által forgalmazott termékek nagy keresletnek örvendenek. Mint köztudott, a katonai ruházati termékek erős igénybevételre tervezettek és komoly minőségvizsgálati ellenőrzések mellett gyártottak.


  • ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM
    1101 BUDAPEST, HUNGÁRIA KRT. 9-11.

    akkreditált iskolairendszerű felsőfokú szakképzés, valamint tanfolyamrendszerű képzés és egyéb költségtérítéses szolgáltatás


  • A magyar katonai hagyományőrzés, különös tekintettel a magyar végvári harcmodor felelevenítésére és a nagyközönség előtti bemutatására.


  • MATLAG FERENC
    1034 BUDAPEST, PACSIRTAMEZŐ ÚT 40.

    büntetőjog, családjog, emberi jogok, európai unió joga, katonai jog, kisebbségi jog, környezetvédelem, közlekedési jog, munkajog, nemzetközi közjog, nemzetközi magánjog, polgári jog, szabálysértési


  • BLT PRODUKT KFT.
    PEST, 2045 TÖRÖKBÁLINT, NYÍRFA U. 11.

    BRUNOX? cég által előállított korrózióvédő termékek importálásával és magyarországi forgalmazásával foglalkozunk.


  • HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR
    1143 BUDAPEST, STEFÁNIA U. 34.

    A Honvédség és Társadalom Baráti Kör - elnöke: Keleti György - 1994 óta működő társadalmi szervezet, célja a civil-katonai kapcsolatok fönntartása, nemzeti, katonai hagyományőrzés; széles körű társadalmi párbeszédnek adott fórumot az euroatlanti kommunikáció folyamatában.


  • DEZSŐ LÁSZLÓ
    FEJÉR, 2462 MARTONVÁSÁR, FEHÉRVÁRI ÚT 16.

    büntetőjog, csődjog, felszámolás, gazdasági jog, ingatlanjog, ingatlanközvetítés, katonai jog, kisebbségi jog, közigazgatási jog, polgári jog, szabálysértési jog, szellemi alkotások joga, szerzői jog,


  • ERDŐS TAMÁS
    1093 BUDAPEST, KÖZRAKTÁR U. 12/B.

    1954-ben születtem; Budapesten élek. Ügyvédként; adószakértőként és mediátorként dolgozom. Lobbista bejegyzésem folyamatban van.


  • A Magyar Honvédség Veszprém Megyei Hadkiegészitő Parancsnokság polgári védelemmel foglalkozik.


  • DÓRA MINI KERESKEDÉS
    8200 VESZPRÉM, MADÁCH U. 12.

    Katonai és munkaruhák, bakancsok nagy választékban. Horgász- és vadászruházat, hátizsákok, hálózsákok valamint túrafelszerelések. Tartós és megbízható ruhák. Biztonsági szolgálatok teljes ruházati felszerelését kedvezményesen vállaljuk. Nagyobb mennyiségű megrendelés esetén, cégek részére KEDVEZMÉNYT biztosítunk!


  • Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatal


  • BARTHMŰVEK
    VESZPRÉM, 8572 NAGYGYIMÓT, PUSZTAGYIMÓT MAJOR

    Barth nyerges és szijgyártó


  • BAKONDI GYÖRGY
    1146 BUDAPEST, AJTÓSI DÜRER SOR 31

    Több mint 20 éve dolgozom jogászként; hosszú évekig az államigazgatásban. Kezdetben egyéni ügyvédként; végül napjainkban a fenti ügyvédi iroda alapító partnereként. Rendszeresen oktatok és vizsgáztatok a felsőoktatás több területén; nagy számban jelentek meg publikációim. Számos társadalmi szervezet tagja vagyok.Pl: MJE; Magyar Atlanti Tanács; Stratosz; Magyosz; Mavesz. Évekig működtem a jogi szakvizsga bizottság tagjaként; közigazgatási jogi területen.


  • ATLASZ-METAL BT
    PEST, 2340 KISKUNLACHÁZA, DÖMSÖDI ÚT 54.

    számítástechnikai, katonai, híradástechnikai csatlakozok, elektronikai hulladék felvásárlása az ország bármely területéről. Azonali készpénzes fízetséssel magas áron. +36 70-935-3616 Szabó Alex.


  • BALÁZS GYÖRGY
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, DÓZSA GYÖRGY ÚT 69/A.

    Huzamosabb ideig dolgoztam a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban; így nagy gyakorlatot szereztem a munkajog; a büntetőjog területén; valamint a különböző közigazgatási problémák megoldásában. Jelenleg többségében munkajoggal; ingatlanjoggal; a különböző peres és peren kívüli ügyekkel; valamint büntetőjoggal foglalkozom. Alapfokon beszélek és írok angolul.


  • DR. KOMJÁTI SÁNDOR
    VESZPRÉM, 8300 TAPOLCA, ADY U. 18

    DR. KOMJÁTI SÁNDOR ügyvéd


  • KUTAS GÁBOR
    1051 BUDAPEST, JÓZSEF A. U. 1.

    bankjog, biztosítási jog, büntetőjog, családjog, építési jog, gazdasági jog, ingatlanjog, ingatlanközvetítés, kártérítési jog, katonai jog, közigazgatási jog, közlekedési jog, mediáció, pénzügyi jog,


  • LÓRODI LÁSZLÓ
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, Várkörút 4.

    A Dr. Lórodi László Ügyvédi Iroda (a továbbiakban: Ügyvédi Iroda) 2005 októberében alakult, azzal a céllal, hogy a közép-magyarországi régióban, illetve Dunántúlon megtelepedett nemzetközi és multinacionális cégek, valamint magyar vállalkozások részére olyan jogi szolgáltatást nyújtson, amit eddig csak a budapesti nemzetközi ügyvédi irodáktól kaphattak meg. Az Ügyvédi Iroda alapítója és vezető partnere dr. Lórodi László, aki a Videoton Holding Rt, jogtanácsosaként a cégcsoportba tartozó vállalkozások teljes jogi felügyeletét ellátta, képviselte a társaságot hitelügyletek, kereskedelmi szerződések, ingatlanügyletek megkötésénél az elektronikai üzletágban, különös tekintettel autóipari kooperációkra. Az Ügyvédi Iroda fő profilja ingatlanjogi, kisajátítási, gazdasági, követeléskezelési, kereskedelmi, társasági jogi, vállalatfelvásárlásokkal kapcsolatos, bank-és hitelügyletekkel kapcsolatos, és munkajogi tanácsadásra illetve képviseletre terjed ki. Irodánk tevékenységében kiemel


  • NÁDASDY JÓZSEF
    PEST, 2000 SZENTENDRE, DÓZSA GY. U. 8.

    katonai jog, munkajog, társasági jog


  • DR. HEGEDŰS D.ANDREA ÜGYVÉD
    1136 BUDAPEST, HEGEDŰS GY.U.33

    DR. HEGEDŰS D.ANDREA ÜGYVÉDNŐ Jogászati tevékenységekkel foglalkozik.


  • Az Intézet repülő, légvédelmi és radartechnikai szakember képzést és továbbképzést folytató oktatási-kutatási egység.


  • VETERÁN KATONAI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET
    1068 BUDAPEST, BENCZÚR U.1. FSZ. 9.

    1994-ben alakult egyesületünk az 1960 és 1984 közötti Magyar Néphadseregben rendszeresített haditechnikát és egyenruhákat gyűjti.


  • KATONAI ÉS MUNKARUHÁZATI ÜZLET
    SOMOGY, 7400 ZSELICKISLAK, PETŐFI UTCA 13.

    Cegunk munka es vedoruhazattal es munkaruhazatal foglakozik.


  • A Magyar Honvédség Budapesti Helyőrségparancsnokság polgári védelemmel foglalkozik.


  • BOLHAPIAC
    1134 BUDAPEST, CSÁNGÓ U. 28.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Ingyenes apróhirdetési portál - Bolhapiac.com


  • BAKA MILITARY
    NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, RÁKÓCZI ÚT 10.

    Kihasználva az Internet adta lehetőséget és élve ezzel a lehetősséggel megnyítottuk Webárúházunkat melynek fő profilja a Military ruházat, felszerelések és kiegészítők.


  • REBEL'S MILITARY & ROCK
    PEST, 2600 VÁC, SZÉCHENYI U. 42.

    Cégünket 1995-ben - a múlt évezredben - alapítottuk. A kezdeti időben könnyűzenei (pop, rock, heavy metal, stb.) hanghordozókkal és a hozzájuk tartozó járulékos termékekkel - mintás pólók, kapucnis pulóverek, rockzenei relikviák - forgalmazásával foglalkoztunk.


  • SIMONNÉ DR. LAKATOS MÁRIA ÜGYVÉDI IRODA
    1114 BUDAPEST, BARTÓK B. ÚT 51.

    szellemi alkotások joga, felszámolás, oktatási jog, csődjog, vámjog, biztosítási jog, szerzői jog, energiajog, közlekedési jog, informatika, nemzetközi magánjog, orvosi műhibák, választott bíráskodás,


  • GAMMA MŰSZAKI ZRT.
    1119 BUDAPEST, PETZVÁL JÓZSEF U. 56.

    Az általunk gyártott modern műszerek közös jellemzője, hogy mikroszámítógépeikbe új mérési eljárásokat megvalósító algoritmusok kerülnek.


  • SALCO KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1138 BUDAPEST, VÁCI ÚT 51/A. I. EM. 10.

    Az ALIG-ATOR Fordítóiroda célja A Fordítóiroda elsőrendű célja az, hogy a szakmai anyagoknak a legkülönfélébb idegen, valamint magyar nyelvre - és viszont - történő színvonalas és megbízható fordításával hozzájáruljon a külföldi kapcsolatokkal rendelkező cégek hatékony működéséhez. Jóllehet a nemzetközi együttműködésben résztvevő cégek többsége tud építeni az idegen nyelvi ismerettel rendelkező saját munkatársainak a szakértelmére, de a nagyobb terjedelmű és főleg szaknyelvi felkészültséget követelő fordítások, illetve tolmácsolások esetén igénylik a professzionális szolgáltatást.


  • DR. GYARMATI PÁL
    1033 BUDAPEST, FOLYAMŐR U. 2.

    1986-ban diplomáztam a Miskolci Jogi Karon; Legfőbb Ügyészi ösztödíjaskéánt. ennek megfelelően a Szolnoki Ügyészségen álltam munkába; ahol 9 hónap büntetős gyakorlat az Ált. Törv. és Polgári jogi szakterületre kerültem.


  • DR. BERNWALLNER KÁROLY ÜGYVÉD
    1015 BUDAPEST, HUNFALVY U. 9.

    Dr. Bernwallner Károly ügyvédi irodája


  • BACSKÓ JÁNOS
    1107 BUDAPEST, KÉKVIRÁG U. 4.

    adójog, alkotmányjog, bevándorlási jog, biztosítási jog, büntetőjog, családjog, csődjog, felszámolás, egészségügyi jog, emberi jogok, energiajog, építési jog, európai unió joga, fogyasztóvédelem,


  • ROTHBART KERESKEDELMI KFT.
    1032 BUDAPEST, FÖLD UTCA 53

    Jó minőségű használt vagy új katonai felszereléseket, késeket, military és outdoor kiegészítőket biztosítunk szabadidejük teljesebb eltöltéséhez, outdoor és túlélő túratervek teljesitéséhez, önkormányzatok polgárőrségeinek olcsóbb felszereléséhez, security biztonsági cégek felszerelési költségeinek csökkentéséhez, rendvédelmi szervek modernebb felszereléséhez


  • RÁBA FUTÓMŰ GYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9027 GYŐR, MARTIN ÚT 1.

    Cégünk RÁBA tehergépkocsikhoz gyárt futóművet.


123