ÉLELMISZER KAZINCBARCIKA


21 találat ÉLELMISZER kulcsszóra KAZINCBARCIKA településen

  • PROFI MAGYARORSZÁG ZRT. - KAZINCBARCIKA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, EGRESSY BÉNI ÚT 51.

    A Profi 1989-ben, Magyarországon elsőként, nagykereskedelmi raktárházakból hozott létre élelmiszerdiszkont-hálózatot. Üzleteinek egy részét zöldmezős beruházással létesítette, másik részét a közért-privatizáció során vásárolta, és az ország különböző megyéiben jelenleg több 10 boltot üzemeltet. Rövidtávon céljaink között szerepel a meglévő boltjaink felújítása mellett új területek meghódítása is, hogy minél magasabb színvonalú szolgáltatást nyújthassunk vásárlóinknak.


  • PENNY MARKET KFT. - KAZINCBARCIKA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, TÓTH ÁRPÁD ÚT 1.

    Sikerünk alapja a Penny-koncepció, azaz, hogy nagy hangsúlyt fektetünk mind az élelmiszer, mind a non-food termékeknél a frissességre, a kedvező árra és a jó minőségre.Első hazai élelmiszerdiszkont áruházunkat 1996. június 6-án nyitottuk meg Szentesen. Közel 200 áruházat létesítettünk, melynek révén piacvezető pozícióra tettünk szert. H-Sz 7.00-20.00 V 8.00-16.00.


  • COOP MINI - 554. SZ. ÉLELMISZERBOLT
    3700 KAZINCBARCIKA, EGRESSY U. 11.

    tisztítószerek, tejtermékek, kozmetikai termékek, konzervek, áruházlánc, coop üzletlánc, öblítő szerek, mosogatószerek, szájápolás, biotermék forgalmazás, mosogató szerek, coop bolthálózat, üdítők,


  • CÉL ÉLELMISZER ÜZLET
    2700 KAZINCBARCIKA, MIKSZÁTH U. 21.

    teaízesítők, pékáru, papíráru, italok, papírtörlő, non food termék, non food termékek, szénsavas üdítő, frissentartó fólia, háztartási törlőkendő, tejtermékek, élelmiszer, húsfélék, mirelit áru, tej,


  • COOP SZUPER - 808. SZ. ABC
    3700 KAZINCBARCIKA, EÖTVÖS TÉR 2.

    tejtermékek, mosogatószerek, vegyi áruk, coop boltok, coop élelmiszer üzlet, coop, légfrissítők, szeszesitalok, alapélelmiszer, öblítők, öblítő szerek, kozmetikai termékek, coop partner, coop


  • CÉL ÉLELMISZER 14.
    2700 KAZINCBARCIKA, TARDONAI ÚT 70.

    háztartási csomagoló, citrálok, teaízesítők, mirelit áruk, alkoholmentes italok, szemeteszsák, non food termékek, üzlethálózat, élelmiszer, szörpök, ásványvíz, kenyér, háztartási cikkek,


  • COOP - 810. SZ. ABC
    3700 KAZINCBARCIKA, DOBÓ TÉR 1.

    nagykereskedelmi áruforgalmazás, kozmetikai termékek, coop boltok, kávék, teák, coop termékek, élelmiszer kereskedelem, öblítő szerek, biotermék forgalmazás, öblítők, vegyi áruk, coop csomagolású


  • LE-SIKER KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. - KAZINCBARCIKA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, CSÓK I. U.10.

    Telephelyeinken kis-, és nagykereskedelmi tevékenység egyaránt folyik. Viszonteladó partnereinknek (kereskedő és vendéglátó vállalkozások) folyamatos és megbízható kiszolgálását biztosítja a 69 teherautóból álló gépparkunk, amely segítségével a megye legkisebb és legtávolabbi településén is biztosított forgalmazott termékeinek folyamatos eljuttatása.


  • ALDI MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER BT.-KAZINCBARCIKA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, HADAK ÚTJA 9.

    Feladatunknak tekintjük, hogy csak olyan termékeket kínáljunk, amelyek a lehető legnagyobb előnyt jelentik a fogyasztók számára. Ezért kötelességünknek érezzük, hogy kiváló minőségű termékeket értékesítsünk, folyamatosan alacsony áron. Ha lehetőségünk adódik az ár csökkentésére, akkor mi meg is tesszük ezt. Körülbelül 1000 féle, a mindennapokhoz szükséges terméket forgalmazunk állandó kínálatunk keretében és mindemellett heti 2 alkalommal mindig más akciós termékeket kínálunk kedvező áron, többnyire a nem élelmiszer területről. A gyors áruforgás folyamatosan megújuló ajánlatokat garantál.


  • SPAR SZUPERMARKET, KAZINCBARCIKA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, EGRESSY U. 1/A

    A cég legfontosabb vállalati szemlélete: A vásárló áll a középpontban! E filozófia része a különféle vásárlói igényekhez igazodó széles áruválaszték, és kedvező árszint biztosítása, a vásárlókat partnernek tekintő, őket minden tekintetben kiszolgáló vállalati irányelv. Mindezek mellett a SPAR tevékenysége minden területén a magas minőségi színvonalat tartja fontosnak. Ugyancsak a vásárlók, megbecsülését jelzi az a törekvés és felvilágosító munka, melyet a cég az élelmiszerbiztonság és az egészségtudatosság terén végez. Ezen túlmenően a SPAR a piaci versenyben mindig korrekt, a fair play szabályait betartó magatartást tanúsít. A SPAR Csoport piaci részesedése és piaci hatóköre ezzel a lépéssel jelentősen megnőtt, és továbbra is megtartotta vezető pozícióját a minőségi élelmiszer-kereskedelemben.



  • COOP MINI - 811. SZ. ABC
    3700 KAZINCBARCIKA, ISKOLA U. 39.

    szájápolás, coop bolthálózat, áruházlánc, mosószerek, alapvető élelmiszerek, coop boltok, kávék, szeszesitalok, öblítők, coop élelmiszer üzlet, öblítő szerek, alapélelmiszer, nagykereskedelmi hálózat,


  • RAFI ÉLELMISZER ÉS VEGYIÁRU BT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, MÁJUS 1. ÚT 60.

    Cégünk vegyes élelmiszer kiskereskedelemmel foglalkozik.


  • COOP MINI - 556. SZ. ÉLELMISZERBOLT
    3700 KAZINCBARCIKA, ÉPÍTŐK ÚT 22.

    kozmetikai termékek, édességek, szeszesitalok, konzervek, élelmiszer kereskedelem, coop termékek, coop üzletlánc, coop boltok, papíráruk forgalmazása, kávék, tejtermékek, teák, üdítők, alapélelmiszer,


  • VEKNI KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, CSÁKÁNY ÚT 1.

    élelmiszeripar, élelmiszer nagykereskedelem, élelmiszergyártás, gyártás, forgalmazás


  • COOP - 558. SZ. ÉLELMISZERBOLT
    3700 KAZINCBARCIKA, BÓLYAI TÉR 1.

    borotválkozó szerek, coop partner, coop élelmiszer üzlet, coop élelmiszer, konzervek, coop csomagolású termékek, élelmiszer kereskedelem, papíráruk forgalmazása, vegyi áruk, coop boltok, élelmiszer,


  • LIDL MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI BT. - KAZINCBARCIKA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, MÁTYÁS KIRÁLY ÚT 34/A

    Az áruházlánc hetente új téma köré csoportosítva kínálja minőségi termékeit: a görög, olasz vagy spanyol hetek alatt mindenki felfrissítheti a nyári emlékek ízvilágát. A rendszeresen megújuló, széles skálán mozgó termékválaszték segít abban, hogy mindenki hetente újra felfedezze a Lidl világát. Nyitvatartási idő: Hétfő - Vasárnap 7:00 - 20:00


  • P ÉS Á 93 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, RÁKÓCZI TÉR 6
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk vegyes élelmiszer kiskereskedelemel foglalkozik.


  • COOP ABC - 551. SZ. ABC
    3700 KAZINCBARCIKA, DERKOVITS TÉR 24.

    coop üzletlánc, tisztítószerek, alapvető élelmiszerek, hajápolás, édességek, mosogató szerek, élelmiszer, finomkozmetikai termékek, teák, higiéniai termékek, mosószerek, coop csomagolású termékek,


  • CÉL ÉLELMISZERÜZLET
    3700 KAZINCBARCIKA, JÓKAI TÉR 4.

    teaízesítők, előre csomagolt húskészítmény, húskészítmény, szilvabefőtt, szénsavas üdítő, tejtermékek, öngyújtó, papírtörlő, fültisztító, szemeteszsák, ásványvíz, gyufa, alkoholmentes italok,


  • COOP SZUPER - 809. SZ. ABC
    3700 KAZINCBARCIKA, EGRESSY U. 40.

    coop, nagykereskedelmi hálózat, mosogatószerek, coop boltok, papíráruk forgalmazása, coop termékek, tisztítószerek, szájápolás, borotválkozó szerek, mosogató szerek, coop termékcsalád, konzervek,


  • COOP MAXI - 502. SZ. ABC
    3700 KAZINCBARCIKA, EGRESSY U. 52.

    mosogató szerek, élelmiszer üzlet, szeszesitalok, papíráruk forgalmazása, rovarirtók szerek, vegyi áru, öblítők, borotválkozó szerek, élelmiszer kereskedelem, kávék, coop csomagolású termékek, üdítők,