NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁS KECSKEMÉT


45 találat NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁS kulcsszóra KECSKEMÉT településen

  • MAGYAR KÖZÚTI FUVAROZÓK EGYESÜLETE-MKFE
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZENT ISTVÁN KIRÁLY KRT. 24.

    Az Egyesület célja a magyarországi személyszállítási és árutovábbítási vállalkozások egyesületbe tömörítése, szakmai érdekeik hatékony képviselete. Az Egyesület képviseli tagjai érdekeit a hazai és nemzetközi közélet fórumain, demokratikusan összehangolja a tagok különböző csoportjainak eltérő érdekeit, őrködik az etikus piaci magatartás normáinak betartásán. Segíti a közúti árutovábbítás és személyszállítás folyamatos fejlodését, a korszerű tevékenységi formák megismerését és elterjesztését, a közúti közlekedés biztonságának növelését, ellátja az állami, társadalmi, vagy gazdálkodó szervezetek által rábízott feladatokat. Minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel segíti a tagok működési feltételeinek javítását, piaci helyzetük védelmét, nemzetközi versenyképességük megőrzését, a versenyfeltételek harmonizálását, a közúti fuvarozás társadalmi megbecsülésének növelését, a szakmai pozíciók védelmét. Információkkal és szolgáltatásokkal támogatja tagjait.


  • GLS HUNGARY KFT-GERE HANGSZER ÜZLET-CSOMAGFELADÁS
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, IZSÁKI U. 2.

    GLS Hungary A minőség garanciája Magyarországon ez a GLS Hungary cégfilozófiája. Mindez megbízható csomagszállítást kevesebb, mint 24 órán belül egész Magyarországon és Szlovákiában, 24-96 óra alatt Európa szerte, valamint átfogó csomagkövetést, kivételesen alacsony káresetet, kiváló ár/érték arányt, továbbá erősen ügyfélorientált szolgáltatást jelent. Túlnyomórészt különböző ágazatok üzleti ügyfelei használják a GLS Hungary ezen szolgáltatásait. Annak érdekében, hogy márkázott szolgáltatásainkat magánszemélyek és kisebb forgalmú cégek számára is elérhetővé tegyük, 2005-ben kiépítettük a GLS-CsomagPont hálózatot. A koncepció a Shop-in-Shop-rendszer szerint működik, és éppen a szolgáltatás-orientált vállalkozásoknak nyújt lehetőséget, hogy vevőinek további szolgáltatást kínáljon: Bevásárlás és csomagküldés egy helyen!


  • WOLF DISTRIBUTION KFT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, TAVASZMEZŐ UTCA 58

    gyorsszállítás, fuvar, futárszolgálat, szállítás, teheráru fuvarozás, gyorsposta, kiscsomag szállítás, szállítmányozás, szállítmányozók, belföldi fuvar, nemzetközi szállítmányozás, fuvarozás,


  • JUNIOR SPECIAL TRANSPORT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KLAPKA U. 9-11.

    Vállalkozásunk 1990-ben alakult, magánszemélyek és egy osztrák fuvarozó vállalkozás közreműködésével.


  • DIÓSZEGI TRANS KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, BOROSTYÁN U. 5/A.

    Kecskeméti székhelyű vállalkozásunk közúti fuvarozási és szállítmányozási tevékenységének keretében komplett és részrakományok továbbításával foglalkozik az Európai Unió területén.


  • GUMI-SPED BT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, MINDSZENTI KRT. 6.

    Személy és teherabroncs valamint új és használt felnik (alumínium, acél) értékesítése kedvező áron


  • CREDINVEST KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, RÁKÓCZI ÚT 9. I/3.

    Cégünk munkaközvetítéssel, munkaerő kölcsönzésével, valamint távmunka és bedolgozás közvetítéssel foglalkozik.


  • VIRÁG JÁNOSNÉ
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, CSÓKA U. 65.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás


  • KOMÁROMI -TRANSZ KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, TELEKI LÁSZLÓ U. 4.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás


  • PINTÉR-FRIGÓ KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, PARASZTFŐISKOLA 2.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás



  • FARAGÓ BT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, GALAGONYA U. 21.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás


  • RAHNER TRANSPORT GMBH MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, IZSÁKI ÚT 66.

    Szárazföldi szállítást segítő szolgáltatás.


  • DÉL-MARKETING KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, NEMESSZEGHY U. 9.

    élőállat nagykereskedelem és szállítás


  • EXIM-TRANS ALFA KFT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, BOJTORJÁN U. 1.

    Cégünk nemzetközi és belföldi áruszállítással foglalkozik 0-3, 5 t-ig. Mobil: +36-(30) 9433877


  • GLS HUNGARY KFT-GLS CSOMAGPONT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KLEBERSBERG K. U. 21.

    A GLS General Logistics Systems európai cég, amely megbízható, magas minőségű, rugalmas csomagszállítási szolgáltatásokat nyújt. A GLS 36 európai országra kiterjedő csomagdisztribúciós rendszert működtet, részben saját tulajdonú, részben partner cégek útján. A GLS General Logistics Systems európai cég, amely megbízható, magas minőségű, rugalmas csomagszállítási szolgáltatásokat nyújt. A GLS 36 európai országra kiterjedő csomagdisztribúciós rendszert működtet, részben saját tulajdonú, részben partner cégek útján. A GLS Hungary az időgarantált 24 órás (következő munkanapi kézbesítés) csomagszállításra koncentrál, belföldi termékei tág súlyhatárokon belül, a csomagszállítással kapcsolatosan felvetődő igényekre, az érték növelő szolgáltatások széles skálájával, rugalmas megoldásokat kínálnak.


  • GLS HUNGARY KFT-SZÁZ-HÁZ-CSOMAGFELADÁS
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KOSSUTH TÉR 6-7.

    Milyen előnyökhöz jut, ha GLS CsomagPont Partner lesz? -Bővül a szolgáltatásainak köre, -üzlete frekventáltabbá válik, megnő a potenciális vevők száma, -Új vevőkkel bővül a vevőköre, -Üzletének forgalma megnő a Shop-in-Shop-rendszer bevezetésével. Ilyen egyszerű a csomagküldés a GLS CsomagPonttal: A feladó feladja a csomagot a GLS CsomagPontban és 24 órán belül egész Magyarország és Szlovákia területén (illetve: 24-96 óra alatt EU-n belül) eljut a címzetthez. A szolgáltatáshoz hozzátartozik az átfogó csomagkövetés, valamint egy megfelelő biztosítás is. Öt méret - Öt árkategória! A GLS CsomagPontban nem a súly után, hanem a méret után számoljuk a csomagárakat. Így csak öt különböző árkategória létezik XS-tol az XL-ig súlytól függetlenül (max. 40 kg-ig). A csomagméret egy speciális mérőszalaggal gyorsan, könnyedén meghatározható.


  • GLS HUNGARY KFT-TÁRSASHÁZKEZELŐ IRODA-CSOMAGFELADÁS
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, FRANGEPÁN SÉTÁNY 2.

    Csomagfeladási pontunkat a Rákóczi utcai DM mögött találja.További Mobil elérhetőségünk: (06) 70/772-1380


  • VILI SPED KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KISFALUDY U. 6-8.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás, nemzetközi fuvarozás


  • INTER-ALBATROS KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KERKÁPOLY U. 31.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás


  • PROFI TRANS HUNGARY KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KISKŐRÖSI ÚT 18-20.

    Nemzetközi árufuvarozás és szállítmányozás


  • DESIGN KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZÉLMALOM U. 40.

    egyedi ajtók és ablakok készítése, Méteráruk kis- és nagykereskedelme, szállítása és kezelése hatósági engedéllyel


  • SZABÓ ÉS TÁRSA FUVAROZÁSI KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, BELSŐNYÍR 124.

    A cég nemzetközi árufuvarozással (hűtős teherautóval) és fuvarszervezéssel foglalkozik.


  • PESTI TRANS FUVAROZÓ KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, TALFÁJA KÖZ 24.

    Cégünk közúti teherszállítással foglalkozik.


  • DHL EXPRESS MAGYARORSZÁG KFT KECSKEMÉT KORONA UTCAI IRODA
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KORONA UTCA 2.

    A DHL Express Magyarország Kft. jól ismert szolgáltatásai mellett egy új, rendkívül kényelmes csomagküldő- és fogadó megoldást vezetett be Magyarországon. A jól megközelíthető, nagy forgalmú helyekre telepített DHL SERVICE POINT-okban ügyfeleink egyaránt igénybe vehetik belföldi és nemzetközi légi expressz szolgáltatásainkat. SERVICE POINT jainkban az Önnek leginkább megfelelő időpontban, rugalmasan adhatja fel vagy veheti át küldeményeit, így időt és pénzt takarít meg. Küldeményfelvétel 16:00-ig


  • TRUCK FORCE SPEDITION KFT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, ISTVÁN KIRÁLY KÖRÚT 24

    belföldi, fuvarozás, gyűjtőfuvarozás, logisztika, nemzetközi, szállítmányozás, raktározás, fuvarszervezés


  • TARIFA BT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI HEGY 201.

    A Tarifa Bt fő profilja az autóbuszos személyszállítás belföldön és külföldön egyaránt Gyors Biztonságos Kényelmes


  • BERTRANS LOGISZTIKAI ZRT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, FUVAR U. 1.

    Nemzetközi és belföldi fuvarozás és szállítmányozás


  • MINFUT KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KISKŐRÖSI ÚT 18-20.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás


  • OLYMPIC TRANS KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT 35.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás


  • SZLANKA-TRANS BT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, HEGY U. 12.

    áruszállítás, élelmiszeripari szállítás, fuvarozás, logisztika, szállítmányozás, költöztetés, nemzetközi áruszállítás, élelmiszer, szállítás, veszélyes, áruk, fuvarozása


  • A.Z. GO-SPED KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, NYÍRI ÚT 55.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás, nemzetközi szállítmányozás, spedíció


  • KOVÁCS IMRE
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, MÁRIA KRT. 18.

    KOVÁCS IMRE fuvarozással foglalkozik.


  • ITALSPED BT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, DEÁK F. TÉR 5.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás


  • MALIPALI KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, BUDAIHEGY TANYA 162.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás


  • FRIKUS-KECSKEMÉT SZÁLLÍTÁSI KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, BAJNOK U. 3.

    Cégünk nemzetközi fuvarozást, szállítmányozást, járműjavítást vállal.


  • SZLANKA-TRANS NEMZETKÖZI FUVAROZÁSI BT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, HEGY U. 12.

    A vállalat belföldi és nemzetközi szállítmányozással foglalkozik.


  • NATA TRANS FUVARSZERVEZŐ ÉS KERESKEDELMI BT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, REILE GÉZA U. 4.

    Cégünk közúti teherszállítással és fuvarozásal foglalkozik.


  • CSERTŐ TRANSPORT TEHERFUVAROZÓ KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, TÜCSÖK U. 40.

    Nemzetközi közúti áruszállítással foglalkozunk.


  • ZEBRA TAXI KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, DEÁK F. TÉR 5.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Zebra Taxi saját URH, és számítógépes hálózattal támogatott diszpécserszolgálata 0-24 óráig folyamatosan fogadja a megrendeléseket,


  • CSERTŐ TRANSPORT KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KISKŐRÖS U. 18-20.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás


  • KECSKEMÉT ÉPFU KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KISKŐRÖSI ÚT 10.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás


  • PROM-X KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KISFALUDY U. 6-8.

    költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás


  • DHL EXPRESS MAGYARORSZÁG KFT KECSKEMÉT ARANY J. UTCAI IRODA
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, ARANY J. U. 4.

    Kis súlyú küldemények expressz szállításával és nyomon követésével, illetve magánszemélyek feladásaival kapcsolatban kollégáink készséggel állnak rendelkezésére a +36 40 45 45 45-ös telefonszámon, vagy a DHL Expressz további elérhetőségein.Közepes és nagy súlyú küldemények nemzetközi légi és tengeri (LCL, FCL) szállítmányozásával kapcsolatban kollégáink készséggel állnak rendelkezésére a +36 29 55 60 00-os telefonszámon, vagy a DHL Global Forwarding további elérhetőségein.Iparág-specifikus raktározási, disztribúciós és komplex ellátási lánc menedzsment megoldásokkal kapcsolatban kollégáink készséggel állnak rendelkezésére a +36 29 52 31 00-as telefonszámon, vagy a DHL Supply Chain további elérhetőségein.Hagyományos gyűjtő és részrakomány (LTL), illetve komplett rakományos (FTL) közúti szállítmányozással kapcsolatban kollégáink készséggel állnak rendelkezésére a +36 14 14 25 00-as telefonszámon, vagy a DHL Freight további elérhetőségein.


  • HILD-FA BT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, CSÁNYI J. KRT. 12.

    fuvarozás, költöztetés, fatömegcikk gyártása, szállítmányozás, nemzetközi áruszállítás


  • OLYMPIC TRANS NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS KERESKEDELMI KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT 35.

    Cégünk a fuvarozás területén tevékenykedik.