KERÁMIÁK


120 találat KERÁMIÁK kulcsszóra

  • IDEGENFORGALMI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT
    SOMOGY, 8230 SZÁNTÓDPUSZTA, -

    A települést először 1055-ben kelt Tihanyi Alapítólevél említi. Ebben az áll, hogy I. András király a tihanyi apátság alapításakor adományozta ezt a birtokot - többek között - a Benedek rendi szerzeteseknek. A településen már az avarkorban is éltek A kastély a puszta egyik legrégibb épülete. A szántódpusztán működő IDEGENFORGALMI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT feladata, hogy közreadja hazánk múltjának egy töredékét, bemutatva Szántódpuszta történetének egyes fejezeteit, egy-egy igényesen megírt füzet segítségével. Az apátsági szőlőterület művelésileg Szántódpusztához tartozott. A kőhegyi L alakú présházban nyert borokat a pusztai hatalmas, kettős T alakú pincékben érlelték Már 1716- ban áll. Az 1880- as években, amikor Szántódpuszta újkori történetének második "virágkorát " éli, a kastélyt klasszicizáló stílusban átépítik. Ekkor kapja oszloptornácos, a vidéki nemesi kúriákra emlékeztető homlokzatát. Az épület többi termében különböző időszaki és állandó kiállítások tekinthetők meg.


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT- WESTEND
    1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    CSERÉPVÁROS a WestEnd City Centerben az aluljárószint, Jókai sétány 1.


  • GARAI KERÁMIA KFT.
    CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, KÖNYÖK U. 30.

    A Garai Kerámia kerámiákal foglalkozik.


  • NATURA BIOBOLT
    PEST, 2330 DUNAHARASZTI, FŐ ÚT 21

    Biotermékek forgalmazása


  • ÁCS ZOLTÁN - KERAMIA ÉS KÉZMŰVES TERMÉKEK
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, BATTHYÁNY U. 8/B
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Ács Zoltánnak hívnak. Szülővárosomban Dombóváron ismerkedtem meg a kerámiával 1988-ban, a Művelődési Ház szakkörében. A folytatásban a fazekas segédmunka létrafokait végigjárva és az értékesítésben való aktív közreműködéssel -mostanság is ez a fő munkám- egyre szorosabbá vált a cserepekhez való kötödésem. Fazekas végzettségemet 2002-ben szereztem meg a dr.Kresz Mária Alapítványnál, ahol Mesterem Hadikfalvi Andrea (Handi) volt. Kezdetektől fogva az általam árult kerámiáknál használhatóságára helyeztem a hangsúlyt, a minőség és szépségük mellett, de törekedve arra is hogy egy két különlegesség (mosolyt és vidámságot adó alkotás) is megtalálható legyen a termékpalettán. Készséggel és szívesen állok a hozzám fordulók segítségére, akár kérdéseikről akár vásárlásról, vagy egyedi kívánságaikról is legyen szó, a kerámiákkal és cserepekkel kapcsolatban. Köszönöm érdeklődését! Tisztelettel; Ács Zoltán


  • LÉGLI KERÁMIA MANUFAKTÚRA
    SOMOGY, 8691 BALATONBOGLÁR, EPRES U 7

    Az 1983 óta működő magán kézműipari műhelyünkben megismerkedhet a Magyar népi és Polgári hagyományokra épülő kerámiáinkkal, kályhacserepeinkkel, amiket manufakturális módon készítünk.


  • NAPRAFORGÓ VIRÁG AJÁNDÉK
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, GÁZ U. 7.

    ajándéktárgyak, kaspók, vázák, gyertyatartók, kerámiák, koszorúk kiszállítással, asztaldíszek, teremdíszítés, esküvői csokrok, kegyeleti csokrok, alkalmi csokrok


  • KOMÁR ELLA FAZEKAS
    BÉKÉS, 5540 SZARVAS, V.K.K. 280.

    Különféle egyedi alkotások rendelhetők: - Egyedi, kézzel díszített dísz és használati kerámiák - Vázák, dísztálak, bögrék, köcsögök, szilkék, vizeskorsók, kaspók - Cserepek, étkészletek, teás/boros készletek, társasjátékok - Egyedi házszám táblák - Személyre szóló feliratozással - Egyéb, bármilyen cserépből kivitelezhető ötlet


  • LÓTUSZ VIRÁG-AJÁNDÉK
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 56.

    virág, ajándék, vágott virágok, cserepes dísznövények, kerámiák, kaspók, vázák, plüssök, bortartók, dobozok, fonott kosarak, ajándéktárgyak széles választéka, virágcsokrok, kosarak, tálak,


  • MESEORSZÁG JÁTÉK - AJÁNDÉK - PAPÍR
    PEST, 2220 VECSÉS, DÓZSA GY. U. 61.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    játék, ajándék, papír, írószer, ajándéktárgyak, kerámiák, kerékpárok, játékok, márkás, hazai, nagy választékban, plüssök, csomagolóanyagok, képeslapok, társasjátékok



  • KRISHAN BT.
    1084 BUDAPEST, VÍG UTCA 4
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Indonéz ajándékbolt. Afriaki figurák, maszkok, füstőlők, mécsestartók, dobozok, bútorok, rattan ajándéktárgyak széles választékban.


  • LEVENDULA LAKÁSFELSZERELÉS
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, KOSSUTH L. U. 14.

    lakásfelszerelés, dísztárgyak, kerámiák, lámpák, faliszőnyegek, gyertyák, díszpárnák, kisbútorok, kovácsoltvas termékek, órák, képek, fonott áruk


  • GYÖNYGYI-KER
    PEST, 2200 MONOR, PIACTÉR 7-ES ÜZLET

    játék, ajándék, játékok óriási választékban, kerámiák, ajándéktárgyak, álló szolárium, gyors, higiénikus szolárium, műköröm építés, manikűr, pedikűr, infraszauna, kozmetika


  • LÉNÁRT KERÁMIAGYÁRTÓ ÉS VILLAMOSSÁGI CIKKEKET FORGALMAZÓ BT.
    1106 BUDAPEST, GRÁNÁTOS U. 4.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    A Lénárt és Társa Kft. különféle műszaki kerámiákat készít és villamossági cikkeket forgalmaz.


  • SEFCSIK JÓZSEF
    1181 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 13.

    Manufaktúránk 1989 óta készít fagyálló kerámiát. Az alapanyagot a feladatnak megfelelően magunk állítjuk össze. A megformálás, mintázás, díszítés után 1200°C-on égetjük ki, így nyeri el az anyag a jellegzetes rusztikusságát és ellenállóságát. Az évek során bővítettük szolgáltatási körünket, a klasszikus kerti kerámiákon túl, a legszélesebb igények kielégítése mellett beltéri, dísz-, épület-, illetve funkcionális termékeket is gyártunk.


  • VIRÁGKÜLDÉS VILÁGSZERTE VIRÁGÜZLET
    1146 BUDAPEST, THÖKÖLY U. 149/B

    virág, ajándék, vágott virágok, cserepes virágok, alkalmi csokrok, kerámiák, kaspók, kiegészítők, kellékek, virágküldő szolgálat, nemzetközi, teremdíszítés, esküvők, rendezvények virágdíszítésének


  • DUO GALÉRIA
    BÁCS-KISKUN, 6100 KISKUNFÉLEGYHÁZA, KAZINCZY U. 1.

    képző ipar és népművészeti alkotások, képek, festmények, kisplasztikák, szobrok, fafaragások, rézkarcok, grafikák, tűzzománcok, antik réz, ezüst, és bronztárgyak, antik bútorok, régiségek,


  • MESEORSZÁG JÁTÉK - PAPÍR - AJÁNDÉK
    PEST, 2220 VECSÉS, KÁROLY U. 2.

    játék, ajándék, papír, írószer, ajándéktárgyak, kerámiák, kerékpárok, játékok, márkás, hazai, nagy választékban, plüssök, csomagolóanyagok, képeslapok, társasjátékok


  • VERONIKA VIRÁGBOLT
    PEST, 2220 VECSÉS, FŐ ÚT 93.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    virágüzlet, vágott és cserepes virágok, koszorúk, sírcsokrok, kaspók, ajándéktárgyak, vázák, kerámiák, kellékek, kiegészítők, csomagoló anyagok, alkalmi, esküvői csokrok készítése, kiszállítás helyben


  • STELLA CERAMIA KFT
    1065 BUDAPEST, LÁZÁR UTCA 1

    Stella Ceramia: A Stella Ceramia kizárólag első osztályú és a piacon legmagasabb minőségi színvonalat és presztízst képviselő termékekkel vonzza vevőit és a belsőépítészeket, építészeket. Termékkínálatával folyamatosan követi a burkolat-design és a belsőépítészet legfrissebb és legjobb trendjeit.


  • PERLA NERA BT.
    HEVES, 3300 EGER, PAPHEGYDŰLŐ O 0852/31.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk Marokkói kézzel készített egyedi, különleges alapanyagú ajándék és dísztárgyak importálásával foglalkozik.


  • VIRÁGSZTÁR
    1071 BUDAPEST, DAMJANICH U. 30.

    virág, ajándék, vágott virágok, cserepes virágok, ajándéktárgyak, kerámiák, kaspók, asztaldíszek, alkalmi csokrok, esküvői csokrok készítése, virág dekorációk készítése, élő koszorúk készítése,


  • ERIKA VIRÁG AJÁNDÉK
    1161 BUDAPEST, RÁKOSI ÚT 116.

    virág, ajándék, vágott és cserepes virágok, alkalmi csokrok, esküvői készítmények, virágkompozíciók, virágdekorációk, koszorúk, sírcsokrok, ajándéktárgyak, kerámiák, kaspók, vázák, egyéb kiegészítők,


  • dohány, papírírószer, játék, ajándék, dohányáruk, hagyományos trafik választék, cigaretták, pipa, cigaretta, dohányok, dohányzási kellékek, papír, írószer, teljes körű iskolaszer választék,


  • MARKER KERÁMIA KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3527 MISKOLC, József A.u.55.

    Cégünk a Marker Kerámia Kft. 1997-ben alakult, családi vállalkozásként. Fő profiljaink közé tartozik füdőszoba felszerelések kis- és nagykereskedése és fal- illetve padlóburkoló kerámiák forgalmazása, melyet negyedszázados tapasztalattal, komoly alkalmazotti felkészültséggel látunk el.


  • WELTRA KFT.
    PEST, 2049 DIÓSD, DIÓFASOR UTCA 19/21

    Szeretjük a zöldet. Szeretjük, mert élő környezetünkre, az ezerarcú, színes növényekre emlékeztet. Tavasszal kizöldül a határ, életre kel. Ahogyan megszépül a virágoktól és növényektől egy otthon, ahogy életre kel és otthonossá válik egy tegnap még sivár építési telek.


  • BUTYKA ANDREA EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, ERZSÉBET KRT. 21

    Butyka Andrea kerámikus vagyok. 25 éve dolgozom, készítem a népi és modernnek nevezett kerámiákat. Kézzel korongozom és díszítem, festem őket


  • M-FLO VIRÁG ÉS AJÁNDÉK ÜZLET
    1185 BUDAPEST, KIRÁLYHÁGÓ U. 66.
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    virág, ajándék, vágott virágok, cserepes virágok, modern menyasszonyi csokrok, alkalmi csokrok, exkluzív virágkosarak, autó dekoráció, különleges asztali díszek, ajándéktárgyak, kaspók, vázák,


  • VIRÁGÜZLET
    1188 BUDAPEST, NAGYKŐRÖSI ÚT 4.

    Cégünk virágüzletet üzemeltet


  • KINCS-TÁR AJÁNDÉKBOLT
    PEST, 2370 DABAS, PASSAGE ÜZLETSOR, BARTÓK B. ÚT 46

    ajándék, angol ajándéktárgyak, magyar kézműves termékek, kerámiák, zsűrizett gyertyák, táskák, magyar készítők fából készült tárgyai, képkeretek, szekrénykék, fakopács, diótörő, enféle alap, illatos


  • VIRÁG AJÁNDÉK ÜZLET
    PEST, 2360 GYÁL, SZÉCHENYI U. 1.

    virág, ajándék, vágott virágok, cserepes virágok, koszorúk, sírcsokrok, ajándéktárgyak, esküvői csokrok, alkalmi csokrok, kerámiák, kaspók, vázák, autódíszítés, templomdíszítés, asztaldíszek készítése


  • GYÖNGYVIRÁG ÉS AJÁNDÉK BOLT
    PEST, 2760 NAGYKÁTA, DÓZSA GY. ÚT 19.

    virág, ajándék, koszorúk, teremdíszítések, alkalmi, esküvői és fantáziacsokrok, vágott virágok, cserepes virágok, ajándéktárgyak, kaspók, kerámiák, kiegészítők


  • GABRIELE PIZZÉRIA FAGYIZÓ ÉS ÉTTEREM
    PEST, 2072 ZSÁMBÉK, PETŐFI SÁNDOR UTCA 30/12
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    Tegyen egy kellemes kirándulást Budapestről, vagy környékéről a közeli Zsámbékra, ahol egy hangulatos, Romtemplom környéki barangolás után kellemesen megpihenhet és hódolhat a gasztronómiai élvezeteknek a Gabriele Étteremben. A GA-BRI-ELE Asztala Kft éttermében rendkívül széles választék várja, nem csupán a mediterrán ételkülönlegességek kedvelőit, de a hazai ízeket szerető vendégeket is


  • ÉPITÉSZETI KERÁMIÁK
    1136 BUDAPEST, BALZAC U. 17-19.

    A Keramikum Kft. megalakulása óta nagy igényességgel célozza meg az építészeti díszítőkerámiák gyártását, a múlt századi épületelemek restaurálását és rekonstrukcióját.


  • AMBRÓZIA VIRÁGÜZLET
    1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 92.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    virág, ajándék, cserepes és vágott virágok, ajándéktárgyak, kerámiák, száraz asztali és fali díszek, asztaldíszek, alkalmi csokrok, esküvői csokrok, koszorúk, sírcsokrok, kellékek, kiegészítők,


  • CSILLA VIRÁG
    1144 BUDAPEST, RÁKOSFALVA PARK 3.

    virág, ajándék, cserepes és vágott virágok, ajándéktárgyak, kerámiák, asztaldíszek, kellékek, kiegészítők, alkalmi csokrok, esküvői csokrok, koszorúk, sírcsokrok, kegyeleti csokrok budapesten


  • A VIRÁG-AJÁNDÉK
    1162 BUDAPEST, CSÖMÖRI U. 205.

    virág, ajándék, ágott és cserepes virágok, esküvői csokrok, alkalmi csokrok, koszorúk, sírcsokrok, futárszolgálat, minőségi borok, ajándéktárgyak, kerámiák, kaspók, vázák


  • PARTI ZÓNA
    1171 BUDAPEST, XVII. KERÜLET, CSÁSZÁRFA U 1.

    papírdekoráció, focis párnák, rakéták, rendezvény kellékek, hal ízű cukorka, egyéb válogatott gusztustalanságok, parti, recsegők, római gyertyák, ajándék ötletek különleges desszertek, tűzijátékok


  • VIRÁGÜZLET ÉS AJÁNDÉK KERESKEDÉS
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, SZABADSÁG U. 29/A

    virág, ajándék, vágott virágok, cserepes virág , esküvői csokor, alkalmi csokr, ajándéktárgyak, kaspók, kerámiák, kiegészítők, kegyeleti csokrok, koszorúk, trópusi növények, egzotikus növények,


  • KERTBARÁT MEZŐGAZDASÁGI SZAKBOLT
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY, KOSSUTH L. U. 60.

    kertbarátok boltja, vetőmagok, profi magok, gazdasági magok, növényvédőszerek, műtrágyák, virágföldek, rotációs kapák, kerti szerszámok, kerti kiegészítők, műanyagáruk, virághagymák, rózsatövek,


  • ORCHIDEA VIRÁG ÉS AJÁNDÉK
    PEST, 2760 NAGYKÁTA, PETŐFI S. U. 2.

    Cégünk virágüzletet üzemeltet.


  • AJÁNDÉK-FOTÓ-ZENEÜZLET
    PEST, 2119 PÉCEL, PIACTÉR
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján·Képek (1)

    AJÁNDÉK, FOTÓ, ZENE, NAPTÁRAKAT, PÓLÓT, PÁRNÁT, SZG, EGÉRPADOT, FALIÓRÁT, BÖGRÉT, PARTI KÖTÉNYT, FEHÉRNEMŰT, PARTEDLIT, ÜVEGPÓLÓT, DÍSZBORCÍMKÉT, GRAFIKÁVAL, SZÖVEGGEL HÍMZETT TÖRÖLKÖZŐT, KÜLÖNLEGES DÍSZBOROSÜVEGET, KÉSZÍTÜNK ÖNNEK, JÁTÉKOK SZÉLES VÁLASZTÉKA, TV BEN REKLÁMOZOTT TERMÉKEK IS, KERÁMIÁK, DÍSZÜVEGÁRUK, MURANOI, PLÜSSÖK, FALIKÉPEK, CSOBOGÓK, PARFÜMÖK, ÓRÁK, MÁRKÁS ITALOK, ÉDESSÉG, BŐRDÍSZMŰ ÁRUK, MŰSOROS, FOTÓKIDOLGOZÁS, DIGITÁLIS ÉS HAGYOMÁNYOS, GRAVÍROZÁS


  • BOLHAPIAC
    1134 BUDAPEST, CSÁNGÓ U. 28.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Ingyenes apróhirdetési portál - Bolhapiac.com


  • MAZOTTI BT.
    1145 BUDAPEST, THÖKÖLY ÚT 114

    A MAZOTTI BT. HÁZTARTÁSI, FESTÉK, ILLATSZER ÜZLET régi típusú háztartási üzlet, ahol a régen használatos termékeket is megtalálja.


  • DUO GALÉRIA
    PEST, 2700 CEGLÉD, RÁKÓCZI ÚT 4.

    művészeti kiállítások, képző ipar és népművészeti alkotások, képek, festmények, kisplasztikák, szobrok, fafaragások, rézkarcok, grafikák, tűzzománcok, antik réz, ezüst, és bronztárgyak, antik bútorok,


  • ILDIKÓ VIRÁGÜZLET
    PEST, 2200 MONOR, KISTÓI U. 25.

    virág, ajándék, vágott virágok, cserepes virágok, alkalmi csokrok, kerámiák, kaspók, kiegészítők, kellékek, kiszállítás, teremdíszítés, esküvők, rendezvények virágdíszítésének elkészítése, esküvői


  • NOSZTALGIA AJÁNDÉKBOLT
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, JÁSZKÜRT UTCA 1.

    A vállalat ajándéktárgyak forgalmazásával foglalkozik.


  • AJÁNDÉKTÁRGY KERESKEDÉS
    PEST, 2600 VÁC, SZÉCHENYI U. 17.

    játék, ajándék, játékok, legók, babák, barbiek, babaházak, autók, építő játékok, logikai játékok, ügyességi játékok, fa játékok, plüss figurák, puzzle, társasjátékok, modellek, kártyák, biciklik,


  • MIKERON KFT.
    1191 BUDAPEST, TÖRÖK U.8.

    Aluminiumoxid Al2O3, steatit, porcelán termékek golyó, dugattyú, fúvóka, tégely, csapágy, kopólap, szigetelo Vegyszerálló, kopásálló és hoálló kerámiák gyártása Vegyipari adagolószivattyúk és centrifugálszivattyuk Korrozióálló Pt100 homérsékletérzékelo elem


  • HIPSKERÁMIA
    SOMOGY, 8625 SZÓLÁD, KOSSUTH LAJOS U. 62.

    Hipskerámia kézműves műhely Műhelyünkben épületkerámiák, lakberendezési és ajándéktárgyak készülnek. Minden darab hagyományos módon, kézi formázással vagy kézi korongolással születik.


123