KERESZTÉNY
55 találat KERESZTÉNY kulcsszóra
vorbis, élő, keresztény, stúdió, digitális, média, országos, keresztyén, szolgáltató, adó, ige, püspök, ogg, egyház, mp3, zene, liturgikus, naptár, hang, audio, real, liturgia, rádió, online,
A Jobbik Magyarországért Mozgalom célja a rendszerváltozás befejezése, a jelenleginél igazságosabb társadalom megteremtése. A jelenlegi, magyar politikai élet és a társadalom egyaránt magán viseli a nyomasztóan hosszú negyven év, valamint az 1990 után ránk zúdult liberalizmus negatív hatásait. Míg a kommunista rezsim nyíltan rombolta, addig most - a média uralta többpártrendszer alatt - a hálózat burkoltan igyekszik szétzilálni a természetes emberi közösségeket, a nemzeti identitást, a történelmi egyházakat, a lokálpatriotizmust, a családokat. A jelenlegi politikai garnitúra behódolt a világot uralma alá hajtó globalizmusnak, amely óriási anyagi forrásokat biztosít tradicionális értékeink fellazításához, egy ultraliberális, ún. nyitott társadalom megvalósításához. A Jobbik Magyarországért Mozgalom értékelvű, konzervatív, módszereiben radikális, nemzeti-keresztény párt. A Jobbik Magyarországért Mozgalom programja a nemzet egészét kívánja képviselni.
Egyházunk alapítói kiemelkedően értékhordozó és közösségteremtő szerepet szántak az Egyháznak. A kulturális, nevelési, oktatási, szociális, egészségügyi és karitatív tevékenységet tartották alapvetően fontosnak. Nemzetünk magyarságtudatának ápolásában komoly, eredményes és egészséges, más nemzetek értékeit nem sértő nemzeti tudatot szeretnénk elérni. Ennek szellemében Oktatási és Művelődési Alapítványt hívtunk életre. Ezen alapítvány a nevében is belefoglalt két területen óhajt jelentős erőfeszítéseket kifejteni, olyan célból, hogy elősegítse a hátrányos helyzetekben élők emberi és társadalmi felemelkedését. Az Alapítvány Egyházunk hitelveihez igazodva vallja, hogy kellő tudással és akaraterővel elérhető az a társadalmi megbecsülés, amely nem adatott meg - talán éppen az egyénen kívülálló okok miatt- számára eddig
Óvoda és bölcsöde pótló szolgáltatás. 2-6 éves korig, kiscsoportos foglalkozás.
Golgota Keresztény Gyülekezet
A Szent Kereszt Ökumenikus Magazin 2003 júliusában jelent meg először, 20 ezer példányban, HIT - MAGYARSÁG - ÉRTÉK alcímmel. Azóta kéthavonta jelenik meg a lap 40 oldalon, képekkel gazdagon illusztrált, színes és minden számban található egy nagyon szép poszter is. A magazin nemcsak a jobbnál jobb vallásos tartalmú cikkeivel lepi meg az olvasókat, hanem amint az alcíme is elárulja, minden olyan esemény, történés, ami a hittel, magyarsággal és értékkel összefügg, annak a lapban helye van. Tervünk, hogy minden keresztény felekezethez eljusson a folyóirat! Az újság tartalmilag sokszín?, sorra veszi a magyar történelmi egyházmegyéket, bemutatja azok múltját, fejl?dését és a jelen törekvéseiket: Szó esik a rendszerváltás után feléled? szerzetesrendekr?l, felekezeti iskolákról. Célunk között szerepel az is, hogy minden történelmi keresztény felekezetr?l részletesebb, informáló és ismeretterjeszt? írásokat közöljünk. A magazinnak több állandó rovatai vannak.
A Keresztény Női Felnőttképzési Egyesület felnőttoktatással foglalkozik.
Tombolt a II. Világháború, amikor az erőszak és a gyűlölet közepette megszületett ez a mozgalom, mely az egység és az egyetemes testvériség megvalósítását tekinti legfőbb céljának.
gyülekezet, baptista, jézus, krisztus, isten, szentlélek, szent, szellem, lélek, egyház, felekezet, sopron, bárka, keresztény, közösség
Mindszenty bíboros, esztergomi érsek még életében létrehozott egy alapítványt, amelynek - az alapító szándéka szerint - az a célja, hogy írói hagyatékát őrizze, feltárja és rendszerezze, elveit, gondolatait terjessze.
könyvterjesztés, könyvkiadó, miklya, biblia, hitoktatás, online könyvesbolt, keresztény könyvkiadó
Teljes körű nyomdai szolgáltatás, vallásos témájú könyvek kiadása
- HUSZÁR GÁL GIMNÁZIUM ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA
HAJDÚ-BIHAR, 4030 DEBRECEN, DIÓSZEGI ÚT 15A debreceni Huszár Gál Gimnázium Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola honlapja
A Halacska keresztény gyermekfelügyelet szívesen segít, ha nincs kire hagyni a kicsit, kicsiket.
A magyar keresztény sajtó legnagyobb példányszámú és egyik legrégebbi orgánuma az Új Ember katolikus hetilap
A Keresztény Ökumenikus Diákegyesület (KÖD, 1904, 1995) az evangélikus, református és római katolikus egyetemi lelkészségek, keresztény ifjúsági és diákszervezetek mozgalma.
A Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete. Hírek, programok, információk, intézmények...
Legfontosabb feladatának a Magyarországon élő horvát nemzetiség politikai és kulturális érdekeinek képviseletét tekinti. Ennek érdekében a kulturális autonómia megteremtésén, az intézményi háttér kiépítésén dolgozik.
Könyvek.zenék, filmek, ajándéktárgyak, online rendelés
Téglási Baptista Gyülekezet célja az embereket Istenhez elvezetni, közelebb jutatni. A bajban mellettük állni, segíteni, felkarolni őket.
Intézményünket a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek rendje tartja fenn. A rend alapítójának, boldog Gerhardinger Mária Teréziának szándéka szerint az iskolanővérek az egész ember nevelésével foglalkoznak.
Mint egy felekezetek közötti keresztény közösség arra törekszünk, hogy olyan környezetet biztosítsunk, ahol a fejlődő keresztény ember lelkileg és szellemileg növekedhet anélkül, hogy aláaknázná a felekezeti hagyományokat.
A Biblia Centrum Alapítvány keresztyén értékrend terjesztés´t tüzte ki célul, amelyet szabadidős és tanulmányi programok, valamint konferenciák által igyekszik megvalósítani . Ugyanakkor 50 ágyas ingatlanját költségtérítés fejében olyan keresztyén csoportok rendelkezésére bocsátja, amelyek az adott programon az alapítvány célkituzésein alapuló tevékenységet folytatnak.
Kulturális tevékenység, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység
Az Üdvhadsereg egy nemzetközi egyház, melynek hitvallása a Bibliára épül. A világ több mint száz országában működő Üdvhadsereg mindenütt azonos irányelvek szerint munkálkodik, munkamódszereit azonban az adott ország körülményeihez igazítja. Magyarországon az Üdvhadsereg 1990-ben kezdte újra munkáját. Az Üdvhadsereg heti rendszerességgel Józsefvárosban összejöveteleket tart. A Üdvhadsereg istentiszteletei minden érdeklődő számára nyitottak. Istentisztelet és gyermekalkalom Vasárnap, 16.00 Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Egyházunk, a Boldog Teréz Anya Keresztény Egyház 2008-ban lett hivatalosan bejegyezve hazánkban, noha a Európai illetve Ázsiai területeken megléte és tevékenysége már 1960-tól ismert. Egyházunk hitelveihez igazodva és azzal összhangban kezdettől fogva az elesettek, az idősek, a betegek, a társadalom perifériájára szorultak, a hajléktalanok, a halmozottan sérült gyermekek gondozását és oktatásának szolgálatát tekinti fő célkitűzésének.
Levélcím: 1364 Budapest 4., Pf. 220 Mi, piarista szerzetesek Isten Anyjának szegényei vagyunk; közösségbe gyűltünk az Atya hívására, Krisztus nevében és a Szentlélek vezetésével; Kalazanciushoz híven megindulva halljuk a gyermekek és fiatalok sokaságának kiáltását. Megvalljuk Jézus Krisztusba vetett hitünket, aki befogadja és megáldja a gyermekeket. A gyermekeknek és a fiataloknak, különösen a szegényeknek, kiskoruktól fogva az evangéliumot hirdetjük a nevelés által, a hit és a műveltség - ?a vallásos élet és a tudomány" - közötti egység megteremtése révén. Így akarjuk az evangélium értékei szerint testvériességet teremtve megújítani az egyházat, és átalakítani a társadalmat. Küldetésünkhöz kaptuk Istentől származó karizmánkat, történelmünket, lelkiségünket és pedagógiánkat, közösségben élő társainkat, az iskolákat és más intézményeket.
Bibliai nyomdai termékek, ajándéktárgyak
A Krisztus Szeretete Egyház teljesevangéliumi-karizmatikus keresztény egyház.
A Keresztény Advent Közösség egy egyházi hivatal.
- KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZÖVETSÉGE GYŐRI SZERVEZETE
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, ARADI VÉRTANÚK ÚTJA 19.Keresztény Értelmiségiek Szövetsége 1989-ben azért jött létre, hogy részt vegyen a kereszténység és magyarság újjáalakításában, mert - mint néhai alapító elnökünk dr. Csanád Béla teológiai professzor mondotta: "Semmiféle politikai és gazdasági reform nem lehet igazán eredményes az ember benső, lelki - erkölcsi - átalakulása nélkül, még kevésbé hit nélkül".
Bárkit szeretettel látunk alkalmainkon, aki közösségre vágyik, szeretné megismerni Istent, vagy egyszerűen csak érdekli egy keresztyén közösség élete.
A keresztények képmutatók, unalmasak, régimódiak, agresszívek, nem gondolkodnak reálisan, szexuálisan frusztráltak, a spontaneitás hiányzik az életükből, pszichésen gyengék, kevésbé szabadok, kevésbé nyitottak, kevésbé boldogok.
Célunk Önökkel együtt, hogy gyermekük az óvodában boldog legyen, barátokra találjon, és újat tanuljon.Óvodánk osztrák program alapján keresztény szellemű nevelést folytat.
Semmi új nincs abban, amit teszünk. A történelmi kereszténységen belül az evangéliumi gyülekezetek színes családjához tartozunk. 2003. március 20-án a Miskolci Keresztyén Testvérgyülekezetből új munka indult el Miskolci Keresztény Gyülekezet néven. Újdonság viszont abban az értelemben igaz ránk, hogy a régi tartalomhoz új formát hoztunk létre. Valljuk, hogy megújulásra van szükségünk ahhoz, hogy a változhatatlan igazságokat változó világunkban hirdetni és képviselni tudjuk embertársaink előtt úgy, hogy az evangélium üzenete időszerű maradhasson.
ajándék, eladás, gyógytea, gyógytermék, kegyeleti tárgy, könyv, keresztény kiadók
internetes áruház, web shop, keresztény könyv, vallásos könyvek, televízió, televíziós műsorszolgáltatás, hangos könyv, társasjátékok
Ige tanitása
- KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT ( KDNP )
1078 BUDAPEST, ISTVÁN U. 44., 1. EMELET 14. (100-AS KAPUCSENGŐ)A Kereszténydemokrata Néppárt a magyarországi rendszerváltoztató pártok egyike, a keresztény értékek legfőbb képviselője a magyar politikai életben. Közéleti tevékenységét mindig a jobbközép tábor tagjaként folytatta. 2006-tól a Fidesszel frakciószövetségben politizálva szólítja meg a magyar társadalmat. A KDNP a keresztény értékeket magukénak valló emberek pártja, olyan gondolatoknak, véleményeknek ad hangot, amelyek talán a polgári oldal teljes táborán belül nem minden esetben élveznek többséget, de egy kereszténydemokrata számára fontosak. Példaként említhetjük, hogy a párt fellép az abortusz és az eutanázia propagálása, az egyneműek párkapcsolatának törvényesítése, a hagyományos családmodell tudatos rombolása ellen. A kereszténydemokrata képviselők az Európai Unió alkotmányára is nemmel szavaztak, jelezve, hogy a kereszténységre való hivatkozás nélkül az unió alapdokumentuma hiányos.
bérmálás, házasságkötés, temetkezés, közösségi vezető, vallás, katólikus pap, pap otthona, papi tanítás, püspöki hivatal, mise, egyház törvény, egyházközség, pap lakás, temetési szertartás, szertartás
AGAPÉ GYÜLEKEZET. Ha szeretné, hogy személyesen tegyük ezt, szeretettel várjuk minden csütörtökön 18:00 órától a pestlőrinci gyülekezeti házunkban. Ha személyesen nem szívesen jönne el, akkor írásban is közölheti problémáját, amelyet bizalmasan kezelünk.
Az a célunk, hogy oktatási szervezetként bibliai alapokon nyugvó és szakmailag magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk Önöknek is.
A Lectorium Rosicrucianum oktatással foglalkozik.
Az esztergomi Keresztény Múzeum Magyarország leggazdagabb egyházi gyűjteménye, mely több évszázad európai és magyarországi emlékeit őrzi.
Keresztény-Zsidó Társaság. A vallásközi kapcsolatok és dialóguskultúra fejlesztésének egyik világszerte ismert vezető személyisége, a Nemzetközi Keresztény Zsidó Tanács (ICCJ), a Magyar Keresztény Zsidó Tanács alapítója, és a Keresztény Zsidó Társaság patrónusa, a londoni székhelyű Három Hit Fórum (Three Faith Forum) társalapítója, és a Vallások Világkongresszus (World Congress of Faith) elnökhelyettese.
A Debreceni Baptista Gyülekezet több mint 100 éve munkálkodik, hirdetve Isten örömüzenetét. A világon több mint 100 millió baptista hittestvérünk van.
Keresztény CD, DVD, Bibliák, Ajándéktárgyak, Nyakláncok, Karkötők, Kulcstartók, Könyvjelzők, Bibliaregiszterek, Igéskártyák, Hűtőmágnesek, stb. forgalmazása. Állandó üzletem Lakhelyemen nincs. Az országot járom, különböző keresztyén rendezvényeken árusítok. Így vidéken is könnyebben vásárolnak, hisz bele tudnak hallgatni, tanácsot tudnak kérni, könnyebben tudnak választani az emberek, mint postai úton. Mivel nem tudok mindenhová eljutni, eddig postán küldtem katalógust, és abból is lehetett rendelni. Most már ezt a nemrég megújult honlapomról is megtehetik.
- BÖLCSESSÉG KEZDETE ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ZENEISKOLA
SOMOGY, 7439 BODROG, KOSSUTH L. UTCA 155-157baptista, nyári táborok, logopédia, istentisztelet, kis létszámú oktatás, baptista gyülekezet, étkeztetés, keresztény oktatás, családias, gyógypedagógia
Családszolgálatunk a családi kapcsolatok megújulásához nyújt segítséget hétvégi programok, előadások által.
A Kolping Család katolikus egyesület. Tevékenysége által a közjót szolgálni, a nevelés, ismeretterjesztésben. Tagok helyt tudjanak állni keresztényként az életben, a munkában, a hivatásban, a házasságban, a családban és a világban.
12
