KIADÓ
Több mint 500 találat KIADÓ kulcsszóra
Magyar Közlekedés, Vakvágányon a vasútreform, A minisztérium nem hatóság, minisztérium stratégiai központ, Siemens-mozdonyokat vásárolt az RTC, Dubaiban épül a világ legnagyobb repülőtere, A Masped-csoport a piacvezető, Vámbotrány Debrecenben?
Ügyfélkörünket elsősorban reklámügynökségek, grafikai stúdiók alkotják, akik révén komoly cégek legkülönbözőbb ügyviteli- és reklámanyagait állítjuk elő, így könnyen előfordulhat, hogy Ön is találkozott már munkánkkal valahol. Az elmúlt években sorra találtak meg minket a hazai multinacionális vállalatok is, akik nagy megelégedéssel ajánlanak minket tovább.
Sok betegséget lehet megelőzni, sőt gyógyítani - ha a betegség sajnálatos módon már kialakult - életmódváltással, egészséges táplálkozással. Ehhez is szeretnénk tanácsot adni. Dietetikus szakemberek diéta ajánlatait és konkrét recepteket olvashatnak majd oldalunkon.
Azzal a céllal jöttünk létre, hogy a magyar humán tudományok publikálási igényeit kielégítse. Elsődlegesen hungarika jellegű forrásokat és kritikai kiadásokat teszünk közzé, tanulmányköteteket, monográfiákat és egyetemi tankönyveket jelentet meg, mind magyar, mind külföldi szerzőktől, magyar és idegen (latin, görög, olasz, francia, angol, német, szerb, kínai) nyelven egyaránt.
Budapest és Pest megye ingatlankínálata, kereshető adatokkal Jogi tanácsadás, teljeskörű lebonyolítás Ingatlan értékbecslés, hasznosítás, fejlesztés
A Műszaki Kiadó hazánk egyik legnagyobb kiadóvállalata. Profilunk mára jelentősen bővült: megtartva a nagy múltú, széles körben ismert és elismert tankönyv- és szakkönyvkiadást, a közismereti tankönyvek piacának is egyik legfontosabb szereplőjévé váltunk.
Mobil: 06 30 944-4818.
A Credit Office 2003 Kft új építésű ingatlanok kivitelezésével, új és használt ingatlanok közvetítésével, finanszírozásával és biztosításával foglalkozik
Cégünk lapkiadással és könyvkiadással foglalkozik. A Kassák Könyvkiadó 15 éves fennállása alatt sok kitűnő könyv látott napvilágot.
SZOLGÁLTATÁSOK: Pályázatkészítés Környezet és Fejlődés c. folyóirat Jogszabálygyűjtemény Konferencia, szakmai nap szervezése
ARANYSAS - Katonai repülés, gépek és emberek, hadi hist
2007 Falinaptár A működő hit Beteg táplálékaink Boldog otthon Felfedezések Jézus Krisztus az első és az utolsó.
A Jonathan Miller Könyvkiadót 1999-ben alapította Müller Péter Sziámi. Az első kiadvány, Müller Péter Jóskönyve tizenkilenc kiadást ért meg, több, mit 180.000 példányban fogyott el eddig a könyvesboltokból.
A vállalat fő profilja szakmai újságok, ismeretterjesztő kiadványok, szakkönyvek szerkesztése, illusztrálása, összeállítása, nyomdai kivitelezése.
Könyvkiadó, informatikai szolgáltató és szervező Bt.
- újságok (14 féle, többségben színes kivitelben) - könyvek (több kiadóval állunk folyamtos kapcsolatban) - katalógusok és színes kiadványok - értékpapírok, utalványok (ezek több védett elemmel vannak ellátva) - egyéb ügyviteli nyomtatványok
Minden sakkozó régi vágya, hogy megfelelő segítséget kapjon mind a konkrét lépések, mind azokhoz tartozó elveket és törvényszerűségeket bemutató magyarázatok formájában a játszma egyik legbonyolultabb szakaszában, a megnyitásban. Olyan segítséget, amely soha nem hagyja cserben. Támogatást nyújt a megnyitási repertoár kiépítésében.
Eladó ingatlanok, lakások házak, telkek, újépítésű lakások csepelen
L'Harmattan Könyvkiadó
tartalmas és szép kivitelű ismeretterjesztő könyvekkel gazdagítsuk az Önök könyvtárát. Idén új lendületet vettünk, és komoly tartalmi megfontolásból kiadványainkat két különböző szegmensbe soroljuk: tanulás és tudás
Képeslap, címer, cégembléma, oklevél tervezés, kivitelezés NYOMTATVÁNYOK szerkesztése, készítése különleges grafikai hatásokkal, trükkökkel TELJESKÖRŰ NYOMDAI KIVITELEZÉS
Magazin-, napilap- és könyvkiadás Terjesztés Nyomda Europress Fotóügynökség Grand Fotóügynökség
B.S.R Center A GVA Hungary a GVA Worldwide nemzetközi ingatlantanácsadó hálózat magyarországi tagja. Hálózatunk öt kontinensen több mint 100 irodával képviselteti magát, melyek a hálózat tagjai közötti együttműködésre és az egyes irodák által megszerzett helyi tapasztalatokra támaszkodva magas színvonalú ingatlanpiaci szolgáltatásokat nyújtanak.
A műszaki információ és propaganda Magyarországon még rövid múltú, de nemzetközileg már régen bevált formájával foglalkozik: az egyes műszaki területekről információkat ad közre az érdekelt cégek reklámjainak kíséretében, az adott területek ismert szakembereinek közreműködésével.
könyv, zeneműkiadó, könyvkiadó, kiadó, könyvkiadás, kiadói tevékenység, dvd kiadás, magazin kiadás
Sony BMG Music hivatalos weboldal
Ingatlanforgalmazás, Adás-Vétel, Víz, Gáz , Központi Fűtés Szerelés, Lakossági Csatornabekötés ,
Budapesti Irodaházak Információs Portál
A krokodilusmadár latin nevének (Pluvianus aegyptus Linn.) egy része, mivel a cégnév választást ez a parányi kis madár ihlette. Brehm szerint a krokodilusmadár ?Mint a homokzátonyok lakója, ahol a krokodilus is aludni és sütkérezni szokott, ifjú korától fogva összeszokott ezzel a szörnyeteggel és megtanulta, hogyan kell vele szemben viselkedni.
országos nyitott ingatlan adatbázis, minden ami ingatlannal kapcsolatos
Mit szólnál ahhoz, hogy akár 1-2 hónappal a nyelvvizsga előtt, otthon kényelmes körülmények között pontosan az adott nyelvvizsga anyagából tudnál készülni. Ráadásul ehhez tippeket és tanári segítséget kapnál, és mindezt úgy, hogy szüleidnek több pénze marad a Te zsebpénzed kiegészítésére.
Tevékenységeink ingatlan adásvétel, ingatlanközvetítés
CIKKPORTÁLOK ÚJSÁGOK HÍRPORTÁLOK ÁLCIKKEK
A Nap Kiadó 16 esztendős múltra tekinthet vissza; 1993 óta tevékenykedik a szakmában. Nem tartozik az évente nagy műszámot forgalmazó kiadók közé, és lektűrök, ponyvák s egyéb haszonelvű kiadványok megjelentetésével sem foglalkozik.
Irodalmi portál
Cégünk napilap kiadással foglalkozik.
Könyvkiadó
Cégünk, a Student Szakkönyvüzlet Kft. tíz évvel ezelőtt alakult, alapítói (Szíj László, Kalmár Rafael, Student Diákszövetkezet) mindannyian a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemhez kötődő szervezetek illetve hallgatók voltak. Itt nyitottuk első boltunkat és saját tapasztalatainkból is okulva elsőrendű célunk a szegényes jegyzetellátás kiegészítése és a lehető legszélesebb szakirodalmi kínálat bemutatása volt.
Regiszter nyomda 1991-ben alakult 10 fővel az akkori igényeket - egyszerű fekete nyomtatványok, színes prospektusok gyártásával - kielégíteni. Azóta igyekszik megfelelni az élet diktálta változó piaci követelményeknek. Nagy hangsúlyt fektetünk megrendelőink minőségi elvárásainak kielégítésére, a munkák határidőre történő elkészítésére.
Fixpont Ingatlan Iroda ingatlanok széles skáláját kínálja elsősorban a Dunakanyar térségében - Göd, Dunakeszi, Sződliget és Vác - valamint az ország egész területén
könyvkiadás Attraktor kiadó
Az Enciklopédia Kiadó tudományos és művészeti könyvek kiadója, a www.artportal.hu művészeti hírportál működtetője.
A vállalat lapkiadással foglalkozik
Budapesti Irodaházak Információs Portál
Vilagjaro magazin
grafika, grafikai stúdió, kiadó, könyvkiadás, nyomdai előkészítés
A Cheiron Studio Kiadó 2003 óta adja ki magyarul Szabó Mária szerző német nyelvű munkáit, legújabb könyveit, és forgalmazza régebben megjelent alkotásait is.
Ez a hivatalos R.A.I. honlapja.A Reiki Association International-t 1990-ben Németországban alapították az alternatív gyógyászat jelentős személyiségei és ismerői, gyakorlott gyógyítók, F. E. Eckard Strohm vezetésével.
Lakó és ipari célú ingatlanfejlesztés, mezőgazdasági, energetikai beruházások, banki és egyéb ügyletek
LIDAR Kft = Kiadó lakás + Eladó lakás.
