KIVITELI TERVEK


34 találat KIVITELI TERVEK kulcsszóra

  • KIS JUDIT LAKBERENDEZŐ
    1042 BUDAPEST, IV. KERÜLET, ÁRPÁD ÚT
    Képek (14)

    1997-ben szereztem okleveles lakberendezői végzettséget, akkoriban még meglepő dolog volt lakberendező segítségét igénybe venni, ma már egyre többen jutnak erre az elhatározásra. Több mint 13 éves szakmai tapasztalattal lakások, családi házak, üzletek, irodák, vendéglátóhelyek lakberendezési terveinek elkészítésével foglalkozom, valamint jól dolgozó szakembereim segítségével annak kivitelezésének felügyeletével, akár a kulcsrakész átadásig. Munkáim során ügyfeleimmel szoros együttműködés keretében tervezzük meg a berendezésre szánt teret úgy, hogy a megrendelő ízlését-egyéniségét fő szempontként figyelembe véve, azt szakmai tudomásommal vegyítve mindenki számára megfelelő eredményt hozzon. Munkám és feladatom egy megbízás során ügyfeleim segítése ebben a hatalmas nagy áruválaszték rengetegben, úgy hogy közben ne vesszen el szem elől az sem, hogy a lakás van értük és nem fordítva.

    grátisz terv


  • Díjazott Cég
    BAKOS ÉPÍTÉSZIRODA BT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2510 DOROG, -

    Bakos Építésziroda, Bakos Géza építész, vezető tervező. Építészeti tervezés, engedélyezési és kiviteli tervek. 36 év tervezői tapasztalat, kipróbált szaktervezői háttér. Tervezés az ország egész területére. Kapcsolattartás és ONLINE egyeztetés interneten IS a Megbízó személyes eseti weboldalán . Családi házak, társasházak, lakóparkok. Kozépületek tervezése. Ipari épületek, kereskedelmi és vállalkozói beruházások. Nincs kicsi vagy nagy feladat, csak FELADAT van. Szubjektív oldal: - impresssziók filcrajzokban - humor - Dorog városi kötődések - GELLER: építészek más pályán - home video


  • Díjazott Cég
    STÍLUS KFT.
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, KOSSUTH TÉR 2.

    lakóépületek, közösségi épületek, műemlék épületek, mezőgazdasági, ipari épületek, ipari létesítmények, fürdők, termálfürdők, élményfürdők, élményparkok, családi házak, üdülők, társasházak, egészségügyi, kultúrális épületek, kereskedelmi épületek, oktatási intézmények, szociális létesítmények tervezése, műszaki ellenőrzése, Épületkárok, szerkezeti elváltozások szakértése közösségi és lakóépületeknél


  • Díjazott Cég
    ÉPÍTÉSZ INGATLAN ÉRTÉKBECSLŐ
    1082 BUDAPEST, FUTÓ UTCA 8.SZ.

    tervellenőrzés, komplex tervellenőrzés, építész tervellenőrzés, tervezés, műszaki tervezés, építészeti tervezés, építési engedélyezési tervek, kiviteli tervek, építész szakértői munka, műszaki szakértés, műszaki tanácsadás, műszaki ellenőrzés, épületek energia tanúsítása, felelős műszaki vezetői munka, építészeti tanácsadás, ingatlan értékelés, ingatlan forgalmazás, tűz-, munkavédelemmel és vállalatirányítási rendszerekkel kapcsolatos tanácsadás


  • R-PLAN-BAU KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4431 NYÍREGYHÁZA, SIKLÓ KÖZ 21.

    Építőipari engedélyes, kiviteli, szakági, látvány tervek készítése, műszaki vezetés, költségvetés, árajánlat, pályázat készítés. Magasépítési munkák, Lakóház építés, felújítás, térburkolatok, homlokzatszigetelések, nyílászáró cserék, gipszkartonozás, tetőszerkezet építés, bádogosszerkezetek, mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, oktatási épületek építése.


  • MÓDOS ÉS TÁRSA 98 KFT.
    1171 BUDAPEST, DALNOK U. 1/B

    Generál vállalkozásunk tervezői-szakértői-igazságügyi szakértői kivitelezői tevékenységet folytat az építőipari terület minden szakágát illetően.


  • CORVINUS STÚDIÓ ÉPÍTÉSZIRODA
    1125 BUDAPEST, ADONIS U. 4.

    A Corvinus Stúdió Építésziroda - Az építész stúdiónál az építész tervező a következő szolgáltatásokat vállalja: építészeti tervezés, statikai tervezés, statika, statikus szakvélemény elkészítése, statikai számítások elvégzése, műszaki leírások elkészítése, építészeti tervezés végzése, kiviteli tervek létrehozása, hatósági engedélyek beszerzése, művezetés lebonyolítása, tervdokumentáció elkészítése.


  • INFRAPLAN VASÚT ÉS ÚTTERVEZŐ ZRT.
    1149 BUDAPEST, BOSNYÁK TÉR 5.

    úttervezés, vasúttervezés, útépítés, vasútépítés, útépítési, tervezés, autópálya, és, kiviteli, tervdokumentációk, tervek


  • HUSZTI - KARÁCSONY ÉPÍTÉSZ IRODA
    1141 BUDAPEST, BUDAPEST, ZUGLÓ

    Az építészeti tervezés területén 25 éves gyakorlattal rendelkezünk. Eddigi feladataink kiterjedtek lakó, köz, ipari, műemléki épületekre ezek teljeskörű építészeti és belsőépítészeti tervezésére. A tervezést teljes vertikumában vállaljuk, ami azt jelenti, hogy már a tervezési program elkészítésébe is bekapcsolódunk és a feladatot végigvisszük az épület elkészültéig.


  • COMPASS - TERV MÉRNÖKI IRODA BT.
    FEJÉR, 8053 BODAJK, HUNYADI U. 4.

    A 2005. márciusában alapított Irodánk alapos szakmai tapasztalatokkal felvértezett vállalkozás, amely jellemzően tervezői és mérnöki szolgáltatásokkal áll megrendelői szíves rendelkezésére, közlekedési, elsősorban nyomvonalas létesítmények tervezési feladatának elvégzésére. Az alapítást megelőző mintegy 5 éves időszakban végzett hasonló jellegű tevékenység és az azóta eltelt mintegy 4 év során szerzett ismeretek birtokában partnereink megelégedésére végezzük munkánkat. Kérjük szánjon néhány percet munkaidejéből vállalkozásunk megismerésére, melyet követően az információk alapján remélhetőleg hamarosan Önöket is ügyfeleink között köszönthetjük.



  • PÁRTÉNYI ÉPÍTÉSZ BT.
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, BAJCSY ZS. U. 9

    Teljes körű építészeti tervezés, ügyntézés.


  • NPB STUDIO
    1035 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 63.

    NPB STUDIO Építésziroda, Nádudvari Péter Benedek okl. építész. Építészeti tervezés, engedélyezési és kiviteli tervek. 15 év tervezői tapasztalat, kipróbált szaktervezői háttérrel valósul meg. Tervezés az ország egész területére. Kapcsolattartás és egyeztetés interneten is. Családi házak, társasházak, lakóparkok, középületek, ipari épületek, kereskedelmi, mezőgazdasági és vállalkozói beruházások tervezése, projektirányítása, akár komplett generál megvalósítása.


  • VÁROSMAJOR STÚDIÓ
    1122 BUDAPEST, VÁROSMAJOR U. 72.

    Irodánk 2004-ben alakult Nyitray Pál vezetésével. Az épület tervezés teljes spektrumában tevékenykedünk, a családi ház tervezéstől műemléki rekonstrukciós feladatokig. Kollégáink és társtervezőink biztos szakmai és technikai háttérrel állnak megbízóink rendelkezésére. Ügyfeleink számára segítséget nyújtunk az építkezésben telek kiválasztástól a kulcsátadásig. Székhely: 2310 Szigetszentmiklós, Szent Miklós útja 8/F/4/13. Fióktelep: 1122 Városmajor utca 72. 3. em. 4. Tel: 06 20 956 43 25 Email: varosmajorstudio@gmail.com Web: www.varosmajorstudio.hu


  • JANKUS BALÁZS
    FEJÉR, 8083 CSÁKVÁR, HARASZT U. 902/10

    Tevékenységi körök: építészeti tervezés, energetikai szakértés, szakvélemények készítése, műszaki szaktanácsadás, műszaki ellenőrzés, generáltervezés, engedélyezési tervek, kiviteli tervek készítése, látványterv készítés, energetikai tanúsítás.


  • STUDIO KREART KFT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, FELSŐSZÉKTÓ 45/5

    Irodánk 20éve foglalkozik belsőépítészeti, lakberendezési és egyedi tárgytervezéssel. Terveket, ötleteket, egyedi megjelenést és kialakítást kínálunk.


  • KAPCSOLAT-E+SZ KFT.
    1107 BUDAPEST, FERTŐ UTCA 1/D

    Cégünk vállalja ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi és egyéb építmények komplett tervezését és kiviteli, valamint műhely tervek elkészítését és egyéb mérnöki szolgáltatásokat is. Szükség estén a legmodernebb elvárásoknak is megfelelő más területen dolgozó kollegáinkkal közösen állunk rendelkezésre. Fő tevékenységünknek a szerkezettervezést és kiviteli tervektől a műhelytervekig terjedő tervkészítést tartjuk.


  • ENERGIAMESTER KFT
    BARANYA, 7633 PÉCS, KERÉNYI K. UTCA 2/A

    kiviteli tervek készítése, napkollektorok, led világítástechnika, alternatív fűtés, alternatív építés, búvárszivattyúk, ajtó, nyílászárók, nyílászárók beépítése, épületgépészet, ablak, energia


  • MENHIR BT.
    ZALA, 8315 GYENESDIÁS, DOMBOLDAL UTCA 14/A

    Menhir Bt.: családi házak tervezése, középületek, gyermek intézmények, bölcsőde, óvoda, iskola, gimnázium, középületek tervezése a Balaton északi partján Keszthely közelében, településrendezés, településszerkezeti tervek, szabályozási tervek, beépítési tervek, telekkialakítási tervek készítése.


  • ŐSZ JÓZSEF EV
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4622 KOMORÓ, UNGVÁRI ÚT 40

    Cégek, és termékek területi képviselete teljes irodai háttérrel. Kapcsolattartás, közvetítés, megbízás teljesítése. ... Nem mérnöki műszaki tanácsadás Műszaki feladatok megoldásai, tanácsadás, kivitelezések optimalizálása, műszaki megoldások megkeresése és ismertetése. Projektkoordinálás Műszaki programok koordinálása vezetése, művezetés, építésvezetés, geodéziai kitűzés. Téma menedzselés, program koordinálás Nem bolti ügynöki kiskereskedelem, Közvetitési ügynöki szolgáltatás. Műszaki kereskedelem ellátása. Teljes irodai háttérrel, cég képviselet, termék képviselet, ügyintézés, irodai tevékenység ellátása, megbizások teljesítése. Távmunka végzése Műszaki tevékenységek végzése távmunkában, internetes adatfeldolgozás. Tekintse meg weboldalamat részletes információért. wwww.feladatmenedzser.5mp.eu


  • PRO FA ST KFT - IRODA
    HAJDÚ-BIHAR, 4029 DEBRECEN, CSONKA UTCA 3

    Ügyvezető 06 30/9039257 Telefon/Fax: 52/410493 Telephelyek: 4060 Balmazújváros, Nap u. 2/c. 4060 Balmazújváros, Kiskút u. 50. 4029 Debrecen, Csonka u. 3. 4900 Fehérgyarmat, Kossuth u. 34


  • GX DESIGN STÚDIÓ, ÉPÍTÉSZ-MÉRNÖK-TERVEZŐ-IRODA-KFT
    1027 BUDAPEST, MARGIT KÖRÚT. 34., BALÁZS BÉLA U. 34/B
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Építészmérnök stúdióként fő profilunk az építésügyi tervezés, szakértés és műszaki ellenőrzés. Számunkra fontos, hogy megrendelőink elégedettek legyenek munkánkkal, ezért a határidők betartását mindig szem előtt tartjuk. Jelentős tapasztalattal rendelkezünk mind a tervezés, mind az épület kivitelezése során felmerülő problémákkal kapcsolatban. A megrendelői igények teljes kiszolgálása érdekében ismeretünket folyamatosan bővítjük. Szoros kapcsolatokat ápolunk építőipari szövetségekkel, szervezetekkel, a Zöldtetőépítők Országos Szövetségének munkáját elnökségi tagként is támogatjuk.


  • ÉPÍTÉSZ MÉRNÖK
    1082 BUDAPEST, FUTÓ UTCA 8-10.

    tervellenőrzés, komplex tervellenőrzés, építész tervellenőrzés, tervezés, műszaki tervezés, építészeti tervezés, építési engedélyezési tervek, kiviteli tervek, építész szakértői munka, műszaki szakértés, műszaki tanácsadás, műszaki ellenőrzés, épületek energia tanúsítása, felelős műszaki vezetői munka, építészeti tanácsadás, ingatlan értékelés, ingatlan forgalmazás, tűz-, munkavédelemmel és vállalatirányítási rendszerekkel kapcsolatos tanácsadás


  • PLANZ KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4029 DEBRECEN, CSAPÓ U. 92.

    Vállalkozásunkat magánszemélyek alapították 2006 év elején. Célunk egy olyan átfogó gyengeáram tervezői tevékenységet ellátó vállalkozás megteremtése a Hajdú-Bihar megyei régióban, amely szakmai felkészültségével, precizitásával és referenciáival egyedülálló szolgáltatást nyújt ügyfeleinek. Az elmúlt évek távlatából büszkén vállaljuk, hogy több mint 34 milliárd forint értékű gyengeáramú beruházás terv alapjait adtuk megrendelőink megelégedésére. Legyen szó akár intelligens épületről, szállodáról, parkolóházról, bevásárlóközpontról, gyárépületről, közterületekről, egyértelmű, skálázható és időtálló rendszerek alapjait nyújtjuk megbízóinknak. Időközben portfóliónk része lett a magas rendelkezésre állású Internetes szolgáltatások biztosítása is, amely teljes rugalmasságot biztosít a webes megjelenést kereső ügyfeleink számára.


  • BELSŐÉPÍTÉSZETI ÉS KIÁLLÍTÁS KIVITELEZŐ KFT.
    1149 BUDAPEST, KÖVÉR LAJOS U. 21.

    Cégünk a múlt tapasztalatain új lendülettel, a korrekt kapcsolatok talaján építkezik és próbál a nálunk dolgozók számára biztos megélhetést biztosítani.


  • Több mint 10 éves lakberendezői tapasztalattal vállaljuk lakások, irodák, vendéglátóhelyek berendezési terveinek elkészítését, és tapasztalt kivitelezők segítségével annak kivitelezését. 2009-ben alapított cégünk ingatlanközvetítéssel is foglalkozik.


  • PRO FA ST KFT - SZÉKHELY
    HAJDÚ-BIHAR, 4030 DEBRECEN, LAHNER U. 24/A

    Telefon/Fax: 52/501687 Ügyvezető: 06 30/9039257 Telephelyek: 4060 Balmazújváros, Nap u. 2/c. 4060 Balmazújváros, Kiskút u. 50. 4029 Debrecen, Csonka u. 3. 4900 Fehérgyarmat, Kossuth u. 34 1999 után nyitottunk a Debrecen és Debrecenen kívül végezhető egyéb munkák felé, például családi házak, orvosi rendelők, ipari, közintézmények és kereskedelmi intézmények. Fő tevékenységünk az építőipari generál-kivitelezés, beruházások bonyolítása, de alvállalkozóként építőmesteri, szakipari és épületgépészeti munkákat is vállalunk, illetve karbantartási, üzemeltetési feladatokat látunk el az M3 autópálya, MOL kút vízművénél ahol magas követelményű SGS ISO minőségirányítási rendszert alkalmazzuk. 2003-ban cégünk a gépészeti munkákon belül nyitott kettős falú hőszigetelt költségtakarékos légtechnikai csővezeték rendszerek felé mely új piaci lehetőségek nyitott meg.


  • FERROÉP FŐVÁLLALKOZÓ ÉS SZERELŐIPARI ZRT.
    CSONGRÁD, 6724 SZEGED, KÁLVÁRIA SGT 87 B

    Építőipari fővállalkozás (Építési-szerelési engedélyes- és kiviteli tervdokumentáció készítése; Technológiai tervek készítése; Építési-szerelési munkák kivitelezése, lebonyolítása). Tervezés (Tendertervek, engedélyes- és kiviteli tervek készítése; Építész-, statikus-, épületgépész-, elektromos-, belsőépítész-, technológiai- és közmű tervek készítése). Generál kivitelezés, építés-szerelés (Építési-szerelési munkák kivitelezése; Épületgépész és elektromos munkák kivitelezése; Technológiák telepítése, beüzemelése, személyzet betanítása; Klíma- valamint légtechnika szerelés). Gyártás (Elektromos elosztószekrény-gyártás; Épületgépészeti szerkezetek gyártása).


  • SZABÓ GYÖNGYI
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, IPARI U. 11.

    építészet, engedélyezési- és kiviteli tervek, látványtervezés


  • VIZITERV ALBA KFT VÍZGAZDÁLKODÁS
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, TOLNAI UTCA 1

    tanulmány, vízépítés, tanulmányok, víziközmű tervezés, csapadékvíz elvezetés, vízrendezés, tószabályozás, kiviteli tervek, megvalósíthatósági, vízellátás, szennyvízelvezetés, vízfolyás rendezés,


  • EXPOWER KFT.
    1149 BUDAPEST, KÖVÉR LAJOS U. 21.

    Üzletek, bemutatótermek, kiállítások, rendezvények tervezése és építése. Egyedi belsőépítészeti és dekorációs megoldások - egy kicsit másképpen. Az Expower név egyet jelent a kreatív, mindig megújuló egyedi alkotásokkal. Nálunk nem léteznek sablonok, se kész megoldások. Számunkra minden feladat egy új kihívás. Telefon/Fax: +36 1 363 2160, +36 1 470 0530


  • CSALÁDIHÁZTERV ÉPÍTÉSZ IRODA
    1192 BUDAPEST, CUKRÁSZ U. 16.

    Teljes körű épülettervezési szolgáltatások. Ön kitalálja, mi megtervezzük. Nyitvatartás hétfő - péntek: 9.00 - 17.00


  • ARCON MAGASÉPÍTÉSI TERVEZŐ KFT. - BUDAPEST
    1113 BUDAPEST, XI.KER., DINNYE U. 6.

    8 fős komplex magasépítési tervezőcsoport, mely az építészeti tervezést komplexen vállalja - statikával, gépészettel, esetenként belsőépítészettel - az ipari és középületektől a családi ház méretű feladatokig. Elismert tervezővállalati gyakorlat tapasztalatainak felhasználásával, összeszokott szaktervezői gárda. A hazai megbízások körét németországi és ausztriai tervezési feladatok egészítették ki. Munkavállalásunkat a gyors ügyintézés, rugalmas tervezői magatartás jellemzi. A naprakész műszaki információt széles körű gyártói szakmai kapcsolat biztosítja. A feldolgozás számítógépes rendszerrel történik. Törekvésünk a minőségi munka pontos teljesítéssel, kedvező, de nem megalázó árakkal.


  • GYŐRFFY DÓRA
    PEST, 2094 NAGYKOVÁCSI, GERECSE U. 16.

    Családi házak tervezése a budai agglomeráció területén. Engedélyezési tervek, kiviteli tervek, látványtervek, statikai számítások készítése, tervezői művezetés. Alacsony energiájú épületek, passzívházak tervezése, tanácsadás.


  • GEOTERV KKT
    PEST, 2014 CSOBÁNKA, ADY E.U.69.

    Cégünk nagy figyelmet fordít a költséghatékony (takarékos) kiviteli tervek elkészítésére, amelyek révén az építtető a tervezési költségek többszörösét is megtakaríthatja a kivitelezés során. A mi érdekünk nem a méregdrága anyagok és megoldások ráerőltetésre a nem hozzáértő építtetőre, hanem a jól átgondolt szerkezetek megfizethető áron való megépítése, hiszen így mi is elégedett megrendelőhöz és esetleg további munkák elnyeréséhez jutunk. A tevékenységünkről a honlapunkon további információkat találhat a kedves érdeklődő.