PANZIÓ KOMÁROM
23 találat PANZIÓ kulcsszóra KOMÁROM településen
- KOCSIS VENDÉGLŐ-PANZIÓ
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2900 KOMÁROM, TÁNCSICS UTCA 79.
5 csillag 2 vélemény alapjánKomárom, Hegyeshalom és Budapest között félúton helyezkedik el a Duna partján, kikötővel, határátkelővel a szlovák oldalra. Kerékpárosok közkedvelt pihenőhelye Esztergom előtt. Híres a város Thermal Fürdője és Erődrendszere. Panziónk a fürdőtől 2 percnyi járásra egy park szélén épült 1991-ben. 70 fős éttermünk nyáron kerthelyiséggel bővül 150 főre. Jóhírű konyhánk miatt vendégeink szívesen térnek hozzánk vissza. Étlapunk magyar, német és olasz nyelven olvasható. Hétvégén tánczene szól. Szobáink 2 és 4 ágyasak, fürdőszobával, színes Tv-vel, satelittel vannak ellátva, ablakaik parkra néznek. Parkolási lehetőség zárt udvarban van. Egyéb szolgáltatások: terasz, zuhanyzó, WC a szobában, erőd látogatás (pl. Monostori erőd), túrák, rendezvények és fogadások szervezése.
Komárom történelmi város - az erődök városa - a Duna két partján fekszik. Megközelíthető a Bécset és Budapestet összekötő M1-es autópálya felől - 4 km. Illetve az E60-as főúton. Budapesttől 85 km a távolság. A város nevezetessége a gyógyvíz, amely elsősorban mozgásszervi panaszok enyhítésére ajánlott. A gyógyfürdő rendelkezik fedett uszodával és a gyógyászati kezelések egész sorát kínálja. A JUNO HOTEL és CAMPING a gyógyfürdő mellett - 400 m - található. Szállodánkban 29 zuhanyozós szobával és 2 fürdőszobás lakosztállyal várjuk vendégeinket. Szolgáltatásaink: étterem, drinkbár, szauna, szolárium, gyógymasszázs, orvosi szolgáltatások (fogászat, úszómedence). A szállodában gazdag választékot k1náló étterem üzemel. A campingben 90 lakókocsi fér el, zuhanyozók, főzőkonyha várja az idelátogatókat. A városban sportolási - tenisz, lovaglás -, a környéken kirándulási lehetőségek.
camping, campings, kemping, kempingek, magyarország, hungary, lakókocsi, szállás, szálláshely, lakóautó, campings hu, gyógykemping, panzió, sátor, sátorhely, nyaralás, motel, turista
Épülete 1920-ban épült Komárom város legrégibb szállodája a múltban is mindig vendéglátó ipari egységként üzemelt. A szálloda a város szívében helyezkedik el a Duna, a thermál gyógyvíz, a vasútállomás és a határátkelőhely szomszédságában. 16 szobás szállodánk I. emeletén egy apartmann és 4 db 2 ágyas szoba zuhanyozóval, TV-vel és minibárral várja kedves vendégeinket. Telefon: 06-34/340-333 Fax: 06-34/540-008 E-mail: hotel-beke@vivamail.hu Áraink: apartmann: 6.900 Ft/éj +Áfa (2 fő esetén) 2 ágyas: 5.900 Ft/éj + Áfa pótágy: 1.700 Ft/fő/éj + Áfa turista osztály: 1.900 Ft/fő/éj + Áfa idegenforgalmi adó: 300 Ft/nap/fő külföldi vendég esetén 200 Ft/nap/fő belföldi vendég esetén reggeli egységese
- AQUA HOTEL ÉS ÉTTEREM
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2900 KOMÁROM, TÁNCSICS MIHÁLY ÚT 34.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Hotel Aqua a Komáromi Thermálfürdő parkosított területén fekszik. Bejárata a Táncsics Mihály útról a gépkocsi parkolón keresztül közelíthető meg. A Hotel Aqua a pihenni, gyógyulni és nem utolsó sorban sportolni vágyó vendégek részére épült. A szállodában egy egyágyas, tizenegy kettőágyas szoba 1db 1/3és 2 apartman található, 4 szoba pótágyazható. Minden szobához zuhanyzós, WC-vel ellátott fürdőszoba tartozik. A szobák minibárral, színes televízióval vannak felszerelve. Az épületben étterem, fagylaltozó található és fogorvosi ellátás is igénybe vehető. A szállóba érkező vendégeknek a városban teniszezési, minigolfozási, horgászási és lovaglási lehetőségeket biztosítunk. A Thermálfürdő bemutatása: A thermálvíz 1268 m-es mélységből, 62°C fokosan tör fel, amelyet 1967-ben gyógyvízzé, 2001-ben gyógyfürdővé nyilvánították. A fürdő szolgáltatásai a felüdülést, megújulást szolgálják. Szabadtéri fürdő medencék: 28°C, 22°C, és pancsoló medence 28°C. Fedett fürdő medence 26°C, úszó 3
- VASMACSKA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2900 KOMÁROM, ERZSÉBET TÉR 1.
4 csillag 1 vélemény alapjánA Vasmacska Étterem és Panzió Komáromban, a Magyar-Szlovák határátkelő-híd lábánál található, a Monostori Erődhöz legközelebbi étterem. Az M1-es autópályától könnyen megközelíthető, a komáromi kijárattól 13 km-re fekszik. Az idelátogatók sokszínű kulturális, turisztikai és sportolási lehetőség közül válogathatnak.
- THERMÁL HOTEL ÉS CAMPING
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2900 KOMÁROM, TÁNCSICS M. U. 38.
1 csillag 1 vélemény alapjánA Komáromi Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában található két csillagos Thermál hotel szobái zuhanyzó/WC-s fürdőszobával, televízióval, telefonnal, hűtőszekrénnnyel rendelkeznek. A hotelhez jól felszerelt, három csillagos kemping tartozik, közvetlen átjárással a szomszédos thermál fürdőbe. Üdülési csekket elfogadunk.
Panziónk a fürdőtől 2 percnyi járásra egy park szélén épült 1991-ben. 70 fős éttermünk nyáron kerthelységgel bővül. Panziónkban 4 db parkra néző, csendes, fürdőszobás, tévével felszerelt szoba található, melyben 10 fő kényelmes pihenése biztosított
Komárom város Komárom Magyarország észak-nyugati részén, a Duna jobb partján elhelyezkedő, mintegy húszezer lakosú város. Távolsága az M1-es autópályán haladva Budapesttől 90 km, a nyugati határtól pedig 120 km. A szlovákiai Észak-Komárommal közúti és vasúti híd köti össze. A város múltja az ókorba tekint vissza, i.u. 1. századtól Brigetio néven a Római Birodalom védvonalának részét képező katonai tábor és település létesült itt. Később, a 19. században épült itt fel az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb erődrendszere, mely máig megmaradt, s amely az év folyamán kulturális, zenei programoknak, bemutatóknak ad otthont. A Komáromi Gyógyfürdő A gyógyfürdő az 1965 óta 1263 méter mélységből feltörő 58º C hőmérsékletű gyógyvízre épült, mely összetételének köszönhetően kiválóan alkalmas reumatológiai, nőgyógyászati és egyes bőrbetegségek gyógyítására, amelyhez a létesítmény gyógyászati részlege által nyújtott kezelések (szénsavas kádfürdő, súlyfürdő, elekroterápia?stb.) nagymér
panzió, üdülés, szállás, magánszállás, apartman, hotel, pihenés, ház udvarral, kiadó ház
- KOCSIS ÉTTEREM PANZIÓ
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2900 KOMÁROM, TÁNCSICS UTCA 79.
5 csillag 1 vélemény alapjánKomárom, Hegyeshalom és Budapest között félúton helyezkedik el a Duna partján, kikötővel, határátkelővel a szlovák oldalra. Kerékpárosok közkedvelt pihenőhelye Esztergom előtt. Híres a város Thermal Fürdője és Erődrendszere. Panziónk a fürdőtől 2 percnyi járásra egy park szélén épült 1991-ben. 70 fős éttermünk nyáron kerthelységgel bővül. Jóhírű konyhánk miatt vendégeink szívesen térnek hozzánk vissza. Étlapunk magyar, német és angol nyelven olvasható.
Bemutatkozunk: Szállodánk Komárom köz- pontjában az 1-es főút mentén fekszik, Győr irányába haladva, 5 perces autóútra a helyi Ipari Parktól! Business szállodaként elsősorban a külföldi és belföldi üzletembereket várja, de természetesen a pihenni vágyók is kellemes napokat tölthetnek el itt. Az ízlésesen berendezett szobákban zuhanyzó/WC, SAT TV, telefon és ADSL internet kapcsolat, minibár, klíma található. Vendégeink teljes körű pihenését gyógyhatású ágybetétek garantálják, melyek speciálisan gerinckímélők. A hotelben 25 fő részére kialakított konferenciaterem, szauna, három vendégkonyha, internet helyiség található. A gépkocsival érkezőket zárt, kamerával őrzött parkolási lehetőség fogadja. Városunk számos nevezetessége várja az ide látogatókat, köztük az Európában egyedülálló erődrendszer, amely idegenvezetéssel is látogatható, valamint a Gyógyfürdő, amelynek termálvize számos betegség gyógyítására alkalmas. Mindkett
KOMÁROM VÁROS Komárom az ország észak-nyugati részén, a Duna jobb partján fekszik, lakosainak száma kb. 20 ezer fő. A város nyugati része az egykori Koppánymonostor, nevét a XII. századi bencés monostorról kapta. A keleti városrész a római kori leleteiről ismert Szőny (Brigetio). 1992. óta folynak itt ásatások. A Római Birodalom részét képező katonai tábort és települést kutatják a régészek minden év júniusában. Komárom közép-Európa legnagyobb erődrendszeréről ismert (Csillag Erőd, Monostori Erőd, Igmándi Erőd). Komárom természeti kincse a gyógyvíz, az erre települő fürdő- és gyógykomplexum a felüdülést, megújulást szolgálja egész évben. A Duna bal partján a szlovákiai Komárom fekszik, látványosságait kár lenne kihagyni. Komárom fővárosunktól Budapesttől 100 km-re fekszik nyugati irányban. Az M-1-es autópályáról jól megközelíthető, 7 km-t megtéve juthat el a város szívébe. A 10-es főútvonal keresztül halad a városon. Vasúti és buszpályaudvar segíti a közlekedést. Komárom 50 km
edzőtábor, vendéglátás, panzió, munkás szállás, programszervezés, szállás, munkaerő kölcsönzés
camping, campings, kemping, kempingek, magyarország, hungary, lakókocsi, szállás, szálláshely, lakóautó, campings hu, gyógykemping, panzió, sátor, sátorhely, nyaralás, motel, turista
szálloda, hotel, apartman, bár, szauna, szállás
A Dunántúl legkiemelkedőbben fejlődő városa Komárom, mely híres gyógyhatású Thermál-Gyógy Fürdőjéről és világörökségben jegyzett erődrendszeréről. Városunkból könnyen elérhető kirándulási lehetőségek - Tata, Esztergom, Bakony-hegység, Győr, Szlovákia. 1997 -ben épült panziónk Komárom belvárosában található kedvező fekvésének köszönhetően a Thermál Fürdő 5 perc alatt elérhető. Szobáink 2 ágyasak illetve pótágyazhatók), fürdőszobával, telefonnal, SAT-TV-vel, minibárral felszereltek. Szolgáltatásaink között szerepel - szolárium, kondícionáló terem, drinkbár, zárt parkolási lehetőség. BELFÖLDI ÁRAK: - 1 ágyas szoba: 8, 900 Ft - 2 ágyas szoba: 10, 900 Ft - pótágyár : 3, 500 Ft
camping, campings, kemping, kempingek, magyarország, hungary, lakókocsi, szállás, szálláshely, lakóautó, campings hu, gyógykemping, panzió, sátor, sátorhely, nyaralás, motel, turista
Kedves Népek! Kiknek ha azt mondják hordó, grillcsülök jut az eszükbe! Mint láthatjátok kis átalakításon mentünk keresztül, az italos és a grilles hordót egybeépítettük!
A Vasmacska Panzió és Étterem Komáromban a Magyar-Szlovák határátkelő híd lábánál található.
camping, campings, kemping, kempingek, magyarország, hungary, lakókocsi, szállás, szálláshely, lakóautó, campings hu, gyógykemping, panzió, sátor, sátorhely, nyaralás, motel, turista
23x2 ágyas szoba, 3-4 fős 3 appartman
A város könnyen megközelíthető, az M1-es autópálya csak 7 km.A térség természeti kincse a gyógyvíz és az erre települő fürdő és gyógykomplexum, mely egész évben várja az üdülni vágyókat. A város nevezetessége az Eurpában egyedülálló erődrendszer, mely idegenvezető kiséretében látogatható. A város központjában a termálfürdő területén található kényelmes, családias szállodánk a Hotel Forrás. A szállodából közvetlen átjárás biztosított a fürdőbe, ahol a vendégeknek lehetősége nyílik gyógyászati kezelések (gyógymasszázs, vizitorna, súlyfürdő stb.)valamint fitness, szauna és szolárium igénybevételére is. A vendégek részére belépőt biztosítunk a gyógyfürdőbe. Az ízlésesen berendezett szobákban zuhanyzó/WC, SAT TV, telefon, ADSL Internet kapcsolat, minibár található. A teljeskörű pihenést a gyógyhatású ágybetétek garantálják, melyek speciálisan gerinckímélők. A mozgást kedvelőket a közelben számtalan sportlehetőség várja: tennis, minigolf, lovaglás.
