TURIZMUS KOMÁROM
8 találat TURIZMUS kulcsszóra KOMÁROM településen
- KOMÁROMI GYÓGYFÜRDŐ-KOMTHERMÁL KFT.
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2900 KOMÁROM, TÁNCSICS M.U. 34-36.
5 csillag 6 vélemény alapjánA Komáromi Gyógyfürdő egyidejűleg kínál kultúrált fürdőzési, szabadidő eltöltési, egészség megőrzési és gyógyulási lehetőséget nyugdíjasoknak, középkorúaknak, fiataloknak és gyermekeknek egyaránt.A fürdő mellett apartmanház, motel és kemping várja kedves vendégeinket. Rendezvényekhez 40 fős konferencia- termet tudunk biztosítani.
Komárom város Komárom Magyarország észak-nyugati részén, a Duna jobb partján elhelyezkedő, mintegy húszezer lakosú város. Távolsága az M1-es autópályán haladva Budapesttől 90 km, a nyugati határtól pedig 120 km. A szlovákiai Észak-Komárommal közúti és vasúti híd köti össze. A város múltja az ókorba tekint vissza, i.u. 1. századtól Brigetio néven a Római Birodalom védvonalának részét képező katonai tábor és település létesült itt. Később, a 19. században épült itt fel az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb erődrendszere, mely máig megmaradt, s amely az év folyamán kulturális, zenei programoknak, bemutatóknak ad otthont. A Komáromi Gyógyfürdő A gyógyfürdő az 1965 óta 1263 méter mélységből feltörő 58º C hőmérsékletű gyógyvízre épült, mely összetételének köszönhetően kiválóan alkalmas reumatológiai, nőgyógyászati és egyes bőrbetegségek gyógyítására, amelyhez a létesítmény gyógyászati részlege által nyújtott kezelések (szénsavas kádfürdő, súlyfürdő, elekroterápia?stb.) nagymér
szálloda, falusi turizmus, idegenforgalom, utazási iroda
utazó, nyaralás, utazási iroda, síelés ausztria, magyar turizmus, programszervezés, belföldi utazás, utaztatás, akciós utazás, turistairodák, utazás, szállás, akciós nyaralás, családi pihenés, utazási
A Dunántúl legkiemelkedőbben fejlődő városa Komárom, mely híres gyógyhatású Thermál-Gyógy Fürdőjéről és világörökségben jegyzett erődrendszeréről. Városunkból könnyen elérhető kirándulási lehetőségek - Tata, Esztergom, Bakony-hegység, Győr, Szlovákia. 1997 -ben épült panziónk Komárom belvárosában található kedvező fekvésének köszönhetően a Thermál Fürdő 5 perc alatt elérhető. Szobáink 2 ágyasak illetve pótágyazhatók), fürdőszobával, telefonnal, SAT-TV-vel, minibárral felszereltek. Szolgáltatásaink között szerepel - szolárium, kondícionáló terem, drinkbár, zárt parkolási lehetőség. BELFÖLDI ÁRAK: - 1 ágyas szoba: 8, 900 Ft - 2 ágyas szoba: 10, 900 Ft - pótágyár : 3, 500 Ft
- HOTEL KARÁT BT.
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2900 KOMÁROM, CZUCZOR GERGELY UTCA 54
4 csillag 1 vélemény alapjánHotel Bar, Hotel Room, Restaurant
A város könnyen megközelíthető, az M1-es autópálya csak 7 km.A térség természeti kincse a gyógyvíz és az erre települő fürdő és gyógykomplexum, mely egész évben várja az üdülni vágyókat. A város nevezetessége az Eurpában egyedülálló erődrendszer, mely idegenvezető kiséretében látogatható. A város központjában a termálfürdő területén található kényelmes, családias szállodánk a Hotel Forrás. A szállodából közvetlen átjárás biztosított a fürdőbe, ahol a vendégeknek lehetősége nyílik gyógyászati kezelések (gyógymasszázs, vizitorna, súlyfürdő stb.)valamint fitness, szauna és szolárium igénybevételére is. A vendégek részére belépőt biztosítunk a gyógyfürdőbe. Az ízlésesen berendezett szobákban zuhanyzó/WC, SAT TV, telefon, ADSL Internet kapcsolat, minibár található. A teljeskörű pihenést a gyógyhatású ágybetétek garantálják, melyek speciálisan gerinckímélők. A mozgást kedvelőket a közelben számtalan sportlehetőség várja: tennis, minigolf, lovaglás.
Panziónk a fürdőtől 2 percnyi járásra egy park szélén épült 1991-ben. 70 fős éttermünk nyáron kerthelységgel bővül. Panziónkban 4 db parkra néző, csendes, fürdőszobás, tévével felszerelt szoba található, melyben 10 fő kényelmes pihenése biztosított
