KOMMERSZ SZESZESITALOK


265 találat KOMMERSZ SZESZESITALOK kulcsszóra

  • MISKOLCI LIKŐRGYÁR RT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3527 MISKOLC, VITÉZ U. 13.
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    A Miskolci Likőrgyár ősét 1916-ban alapították meg a borsodi megyeszékhelyen, s ettől az időponttól kezdve nem hiányozhatnak a cég által palackozott tüzes és zamatos italok, egyetlen ünnepre terített asztalról sem.


  • ZWACK UNICUM RT. - TELEPHELY
    1095 BUDAPEST, IPAR U. 15-21.
    Rating 55 csillag 35 vélemény alapján

    A Zwack-család már több mint kétszáz éve, 1790 óta elkötelezett továbbörökítője egy gyógynövényekből készült, sötétbarna színű, keserédes italnak, melyet Unicumnak neveznek. A család tagjai közül az első, II. József Habsburg császár udvari orvosa, dr. Zwack volt, aki feltalálta e bonyolult receptúrát. A több mint negyven gyógynövény összetevőből akár csak egyet is, ha elvennénk, a nedű rögtön elveszítené varázsát. Das ist ein Unikum! - kiáltott fel a császár, amikor először ízlelte meg, és ezzel egy csapásra az ország majdani legnépszerűbb italának névadója lett.


  • GYŐRI LIKŐRGYÁR RT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9027 GYŐR, BUDAI U. 7.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Cégünk jogelődjét 1884-ben a Lloyd Kereskedelmi Egylet alapította Győrben. Alapításától napjainkig szeszipari termékek előállításával, valamint kereskedelmével foglalkozott. Története során többször került állami és magántulajdonba. A második világháborút követően teljesen újjáépítették.


  • IMPERIAL TOKAJI PINCÉSZET
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3910 TOKAJ, HAJDU KÖZ 2.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    bodrog, tokajense, idegenforgalom, hu, szerémség, rakamaz, kőrév, avinálás, patay, torony, szín, sátorhegy, turizmus, tájvédelmi, kóstolás, fórum, bodrogzug, törköly, dőlő, tisza, illat, gohér, mustra


  • VARGA PINCÉSZET KFT.
    VESZPRÉM, 8257 BADACSONYÖRS, FÜREDI ÚT 49
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Évente, több mint 9 millió palack bort és pezsgőt értékesítünk, ebből közel 7 millió a belföldi palackos bor értékesítés, amivel 2005-ben piacvezetővé váltunk a magyar piacon. Autentikus, szakmailag hosszú távon elkötelezett borászatot építünk, amelyet a család három generációjának együttes munkája hitelesít.


  • BORSODI SÖRGYÁR ZRT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3574 BŐCS, Rákóczi út 81.
    Rating 33 csillag 9 vélemény alapján

    A Borsodi Sör kiváló minőségű, pils típusú világos sör, hazánk piacvezető sörmárkája. Aranysárga szín, visszahúzódó illat jellemzi.


  • SZAL-TÓ KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4700 MÁTÉSZALKA, JÁRMŰ ÚT 59.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Italok, dohányáruk, édességek sokasága kínálja magát a polcokon.


  • BENTONIT 94 IPARI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3712 SAJÓVÁMOS, MÓRICZ ZSIGMOND U. 15.
    Rating 55 csillag 4 vélemény alapján

    gyártás, forgalmazás, borászat, palackozás, kommersz szeszesitalok, szeszesitalok


  • KŐRÖS-ROYAL KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6238 KISKŐRÖS, SZARKÁS U. 58.

    Cégünk elsődleges profilja szeszesitalok gyártása és palackozása. A Kőrös-Royal Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 1994-ben alakult. Székhelyünk Kiskőrös, Rét u. 49 szám alatt található. Társaságunk egy családi vállalkozásként jött létre három alapító taggal.


  • J-MOBIL KFT.
    PEST, 2243 KÓKA, VÁRAK 15.

    kivitelezés, szeszesitalok, kommersz szeszesitalok, gyártás, palackozás, forgalmazás



  • MAG-SZI KFT.
    FEJÉR, 8041 CSÓR, RADNÓTI KÖZ 3-5.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk több mint egy évtizede gyárt szikvizet és az új csomagolási-, vízkezelési-, töltési technikáknak köszönhetően egyre sikeresebbek és keresettebbek a termékeink.


  • LIQUID GOLD KFT.
    1117 BUDAPEST, HUNYADI J. ÚT 1.

    Liquid Gold Kft. Tradicionális sörök importőre


  • SZENT GYÖRGY PINCE
    VESZPRÉM, 8265 HEGYMAGAS, SZENT GYÖRGY-HEGY 12.

    Borászat


  • LIVODA SZESZIPARI KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, HÁRSFA U. 23-25.

    Szeszfőzde


  • INTERCOOPERATION MARKETING ÉS DISZTRIBÚCIÓS RT.
    1158 BUDAPEST, KÉSMÁRK U. 11-13.

    Üzleti tevékenység: Kozmetika és Gyógytermék Kereskedelmi Igazgatóság népszerű, márkás import kozmetikumok és gyógytermékek hazai kizárólagos képviselete Belsőépítészeti Anyagok Kereskedelmi Igazgatóság szárazépítészeti termékek, szigetelőanyagok, beltéri, - és bejárati ajtók magyarországi forgalmazása Ital Divízió kedvelt, reprezentatív import italok országos disztribúciója, értékesítése Trading Divízió gyümölcs sűrítmény export, import


  • MÉSZI BT.
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, DAMJANICH U. 33-35.

    Bor termelés Borászat; borkészítés és palackozás Szekszárd központjában található vendéglátásra berendezett pincénkben csoportok számára kínálunk borkóstolást.


  • VINOTÉKA KÜLKERESKEDELMI KFT.
    1112 BUDAPEST, HEGYTETÖ U 5/B

    Cégünk Magyarország minden borvidékéről exportál palackos és hordós borokat.


  • HALASI BORÁSZATI KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6400 KISKUNHALAS, BATTHYÁNY ÚT 54.

    A halasi boraszati KFT. 1996-ban jott letre Szoke Sandor kozremukodesevel. A ceg telephelye Kiskunhalas szivebem , a votl Kecskemet-Vin boraszati uzeme, amely azota folyamatos fejlesztes alatt all.


  • CORVINUM RT.
    1223 BUDAPEST, DÉZSMAHÁZ U. 19/A

    bor, bor és pezsgő, palackozás, gyártás, pezsgő, bortermelés, borászat, kommersz szeszesitalok, forgalmazás, szeszesitalok, szőlőfeldolgozás


  • PILIS '91 KFT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2519 PILISCSÉV, KESZTÖLCI U. 2.

    Kommersz italok Likőrök TNT Energi Ital Minőségi italok


  • KISS ÉS TÁRSAI KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6224 TABDI, NAGY M. DŰLŐ 12.

    Kiss és Társai Kft. szőlőfeldolgozással, bortetrmeléssel és kereskedelemmel foglalkozik.


  • PÉCSI SÖRFŐZDE ZRT.
    BARANYA, 7624 PÉCS, ALKOTMÁNY U. 94.
    Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

    Mi, a Sörfőzde dolgozói szem előtt tartva a sörpiac, vagyis a fogyasztók igényeinek változásait, törekszünk azok maximális kielégítésére.


  • PATRICIUS BORHÁZ KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3910 TOKAJ, KOSSUTH LAJOS TÉR 1.

    On-line borrendelés, Patricius Borház, Internetes rendelés dijnyertes borainkbol


  • KECEL-BORKER KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6237 KECEL, I. KÖRZET 59.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    1991. január 31-én alakult, öt tulajdonos részvételével. Az alapító tulajdonosok és családtagjaik végzik a szakmai, vezetési feladatokat, a 40 fő szakmailag jól felkészült fizikai dolgozó irányítását. Tevékenységüket másfél évig bérelt borászati üzemben végeztük. 1992 nyarán vásároltuk meg a jelenlegi telephelyünket.


  • TREFFPUNKT GAR 2000 KFT.
    SOMOGY, 8621 ZAMÁRDI, VÉCSEY K. U. 72

    Már több éve foglalkozunk nyaralók és apartmanok kiadásával a Balaton mentén, Siófok közelében. Saját házainkon kívül más háztulajdonosok számára is közvetítünk. Ebből kifolyólag a legjobb árakat és legjobb szolgáltatást tudjuk garantálni belföldi nyaralásához. Teljesen mindegy, hogy ön egy házat, egy lakást vagy egy apartmant keres - mi minden esetben ingyenes tanácsokkal szolgálunk! A következő oldalakon megtalálnak minden szükséges információt, ahhoz hogy belföldi nyaralása a Balatonon kellemes legyen. Kerékpárral a természetben - ez is a kínálatunkba tartozik, amennyiben belföldi nyaralását a Balatonnál szeretné eltölteni.


  • LÁSZLÓ PINCÉSZET KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3907 TÁLLYA, DOBOGÓ U. 47.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk szőlőtermesztéssel foglalkozik. Internetes rendelés esetén postázzuk borainkat.


  • EUROBOR KFT.
    TOLNA, 7164 BÁTAAPÁTI, HŰVÖSVÖLGY U. 4.

    A Bátaapáti birtok a tolnai dombok között a Dunához közel, Budapesttől 150 km-re déli irányban terül el. Az itt található üzem hosszú borászati múltra tekint vissza, mely egykor a francia eredetü Apponyi grófi család tulajdonát képezte.Az első pince 1736-ból való, azóta Bátaapáti kíváló minőségi borai miatt megkülönböztetett figyelemnek örvend. A jelenlegi üzem pincéi a legmodernebb technológia szerint a társasági tagok Piero Antinori, Zwack Péter és Jacopo Mazzei előirásai szerint épültek. A nevezett tagok


  • NÉMETH BORHÁZ KFT.
    ZALA, 8360 KESZTHELY, TOMAJI SOR 40.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Németh Borház Kft., Borok. A Balaton környékének vulkáni eredetű, szőlővel beültetett hegyei a világ egyik legszebb panorámáját kínálják. Az örökösök célja a lehető legmagasabb minőség elérése.


  • EGERVIN BORGAZDASÁG RT.
    HEVES, 3300 EGER, VERŐSZALA U. 1-3.

    A Grőber Pincét sikerült úgy megújítani, hogy a pince hangulatát a hagyományos "pinceváros" jellegét még a lehetőségekhez képest színesítette is. A kóstoló helyiségekben a teljes elektromos rendszert kicseréltük, a bútorokat felújítottuk illetve szintén kicseréltük, az összekötő folyosókat új burkolattal láttuk el összességében egy megerősítést hajtottunk végre. A Grőber Pincét sikerült úgy megújítani, hogy a pince hangulatát a hagyományos "pinceváros" jellegét még a lehetőségekhez képest színesítette is. A kóstoló helyiségekben a teljes elektromos rendszert kicseréltük, a bútorokat felújítottuk illetve szintén kicseréltük, az összekötő folyosókat új burkolattal láttuk el összességében egy megerősítést hajtottunk végre.


  • TOKAJ-OREMUS KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3934 TOLCSVA, BAJCSY-ZSILINSZKY U. 45.

    Cégünk VÖRÖS CSÚCSBOROK forgalmazásával foglalkozik.


  • KENTAUR KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, BALLÓSZÖG TANYA 329.

    kommersz szeszesitalok, bambi, szeszesitalok forgalmazása, rostos üdítők, szénsavas üdítők, cola, palackozás, forgalmazás, munkaruházat, szeszesital, gyártás, szeszesitalok, hipokratesz bitter,


  • RIZMAJER ÉS TÁRSA KFT.
    1212 BUDAPEST, SZEBENI U. 16.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk sőrgyárat üzemeltet.


  • WALTON PEZSGŐPINCÉSZET KFT - BUDAPEST
    1222 BUDAPEST, HÁROS UTCA 2-6.

    bor, pezsgő, walton, hungasekt, pezsgo, koktél, koktel, magyar pezsgő, magyar pezsgo, habzóbor, pezsgő történet, pezsgő gyártás, pezsgo gyartas, voila, voilá, caludius, claudius caesar, pompadour,


  • PANNONFA KFT.
    1026 BUDAPEST, TROMBITÁS U.2.

    A PANNONFA Kft. több mint 10 éve kizárólagos joggal forgalmazza az ARTE BROTTO olasz cég tömör cseresznye- és dióbútorait és a PARALUME MARINA muránói lámpáit


  • HELIBOR SZÖVETKEZETI PINCÉSZET KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6070 IZSÁK, AGÁRDY TELEP
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    A Helibor Kft. hazánk legnagyobb magyar tulajdonban lévő szövetkezeti pincészeteként működik 2006 novembere óta. Három, államilag elismert termelői csoport alkotja: a helvéciai, az izsáki, és az orgoványi, amelyek összesen 800 szőlő- és bortermelőt fognak össze. A szövetkezet alapvető célja, hogy minőségi pezsgőivel és boraival a magyar piac meghatározó szereplőjévé váljon, a turisztikai célú beruházásoknak köszönhetően pedig minél több vendéget fogadhasson Izsákon, Magyarország egyik legnagyobb pezsgő- és borászati üzemében.


  • VELEZVIN BORÁSZATI KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6222 CSENGŐD, HORVÁTH KÁLMÁN ÚT 53.

    A cég igen sokrétű tevékenységet folytat a borászat terén.


  • OUTOX KFT.
    CSONGRÁD, 6722 SZEGED, MÉREY U. 6/B

    Alapítva: 1999-ben. Az első pár év építkezése után, 2003-ban sikerült az áttörés cégünknek a life-style termékek dinamikusan növekvő piacán egy vadonatúj belga funkcionális itallal: az Outox alkoholsemlegesítő itallal.


  • SZARVASI SERFŐZŐ KFT.
    BÉKÉS, 5540 SZARVAS, SZABADSÁG ÚT 48.

    Király, ír típusú vörös sör Jäger világos sör


  • HEINEMANN TESTVÉREK KFT.
    1194 BUDAPEST, MÉSZÁROS LŐRINC U. 130/B
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Heinemann Kft. ital nagykereskedéssel foglalkozik.


  • EURODRINKS KFT.
    1037 BUDAPEST, KUNIGUNDA ÚTJA 70/A

    A vállalat tevékenysége, a vevők körében közkedvelt saját fejlesztésű termékek előállítása, nagykereskedelmi és kiskereskedelmi forgalmazása, mint pl. a Golden Crown Vodka és Likőr Vodka család, Palace, Tropical, Gardens Likőr család, Miladys, Sharon's, Sally's Krémlikőr családok, valamint a King William, Lord Grenville Finest, John Reed Whisky típusú termékek.


  • AGRO-VITÁL BT. - KÖZPONT
    1146 BUDAPEST, THÖKÖLY ÚT 63

    Szőlő - Bor - Vendéglátás, Élelmiszer-kereskedelem Takarmány-alapanyag export - import Sajtótermékek terjesztése az egész világon


  • BIO VITIS BT.
    VESZPRÉM, 8300 TAPOLCA, BATSÁNYI J. U. 27.

    BioVitis Szőlőtermelő, Borászati és Kereskedelmi Betétitársaság


  • CARTEX 2000 BT.
    PEST, 2200 MONOR, POZSONYI LTP. I/3.

    kivitelezés, szeszesitalok, kommersz szeszesitalok, gyártás, palackozás, forgalmazás


  • KOSSUTH PINCESZÖVETKEZET
    BÁCS-KISKUN, 6200 KISKŐRÖS, DÓZSA GYÖRGY U. 80.

    Tagjaink egy része a megtermelt szőlőt saját pincészetébe dolgozza fel s a szövetkezet a kész bort vásárolja fel


  • HUNGAROVIN RT
    1222 BUDAPEST, HÁROS U 2-5

    A Hungarovin Rt. mindig feladatának tekintette a magyar történelmi borvidékek borainak méltó képviseletét. A kínálatban megtalálhatóak az Egri Bikavér mellett Szekszárd, Villány, Sopron és a Mátraalja leghíresebb borai.


  • TISZA-COOP ZRT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, TÉGLAGYÁRI ÚT 13.
    Rating 33 csillag 14 vélemény alapján

    Vállakozásunk az élelmiszer kereskedelem területén tevékenykedik.


  • FAMILY DRINK KFT.
    BARANYA, 7621 PÉCS, NAGYHIDI ÚT 42.

    Szörp-, üdítőital és italpor gyártás, forgalmazás


  • KAISER 2000 KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4245 ÉRPATAK, BÉKE TELEP 3.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Valódi pálinka a Kaiser 2000 Kft. hagyományőrző receptjei alapján. Valódi Kaiser pálinka.


  • VITAVIN KFT.
    HEVES, 3324 FELSŐTÁRKÁNY, MUNKÁS ÚT 13/6.

    szőlőtermesztés, szeszesitalok, borászat, kommersz szeszesitalok, nagykereskedelem, forgalmazás, palackozás, gyártás


  • BOLYHOS ÉS FIA BT.
    PEST, 2768 ÚJSZILVÁS, BICSKEI U. 34.

    pálinka főzde


123456