KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG SZERVEZÉS


60 találat KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG SZERVEZÉS kulcsszóra

  • POLGÁRMESTERI HIVATAL-SOLTVADKERT
    BÁCS-KISKUN, 6230 SOLTVADKERT, KOSSUTH L. U. 6.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A település a Duna-Tisza közén, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában az 53-as és 54-es közutak kereszteződésében fekszik. Városunkat 1900-tól nevezik Soltvadkertnek, előtte Vadkert volt a neve, amely az itteni erdők-mezők egykori gazdag állatvilágára utal. Az alapításra emlékeztető 1376-os évszám a város címerében is látható. A török hódoltság idején ez a vidék elnéptelenedett, lakatlan pusztává vált. A gazdálkodás fellendítése érdekében az 1740-es évek elején a báró Orczy család először német és szlovák, majd magyar családokat telepített birtokára, akik kitartó munkával termékeny területté tették a napsütötte és szélhordta homokbuckákat. A szorgalom tehetséggel párosulva nemzedékről nemzedékre szállt, mely virágzó szőlő és gyümölcs kultúrát teremtett. Ma is ez biztosítja a lakosság nagy részének megélhetését.


  • TENK KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA
    HEVES, 3359 TENK, FŐ ÚT 58.

    Tenk első írásos említése 1310-ből származik Thenky névalakban, de valószínűleg a település már jóval korábban is lakott volt. A török megszállás alatt szinte folyamatosan élelem- és hadianyag- szállítási útvonal volt. A hódoltság megszűnése után a Szentmáriay család birtoka lett a kiváló adottságokkal rendelkező terület. A védtelen jobbágyfalu nem vonzotta a letelepedni vágyókat, így az 1600-as évek végén Buttler János tulajdonában lévő lakatlan puszta volt. Jelentős változás az újranépesítés terén csak a XVIII. század végén történt. Az 1780-as években már 369-en éltek a településen.


  • SOMOGYBABOD -POLGÁRMESTERI HIVATAL
    SOMOGY, 8684 SOMOGYBABOD, KOSSUTH U. 24.

    Ha a megyén belül Somogybabod nevét említjük, akkor szinte mindenkinek az a takaros észak-somogyi település jut eszébe, amely a megyeszékhelytől 40, Balatonlellétől 16 kilométerre található, a Kaposvárt a Balatonnal összekötő út mentén. Ha külföldön kérdezzük ugyanezt - akkor különösen a terepjárós berkekben élő emberek számára - szinte kivétel nélkül arra a falura gondolnak, ahová évente egész Európa Off-Road (terepautózás) rajongói felkerekednek. Ez a végcél, ahol napokon keresztül próbálgatják autóik képességeit a nyakig érő babodi sárban és kaptatókon, miközben önfeledten szórakoznak.


  • NYÍRPAZONY-POLGÁRMESTERI HIVATAL
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4531 NYÍRPAZONY, ARANY JÁNOS U. 14

    Nyírpazony polgármestere: Vas Miklós okleveles mezőgazdasági gépészmérnök, kiváló újító miniszteri kitüntetés ezüst fokozatával kitüntetett szakember. Három ciklus óta, nagy szakértelemmel, teljes elkötelezettséggel dolgozik, minden munkájával Nyírpazonyért és a nyírpazonyi pogárokért él. Polgármestersége alatt a község rengeteget fejlődött. Ötletei, keze munkája, odafigyelése az öregekre, a betegekre, a fiatalokra, az intézményekre mind példa lehet a hasonló beosztásban dolgozók számára. Polgármester: Ügyfélfogadás: Szerda: 8.00 - 16.00


  • PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATA
    1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZA U 7

    Pest megye az ország legnagyobb lélekszámú megyéje közel 1 100 000 lakosa van. Területe alapján a megyék között a második. Pest Megye Önkormányzatának igazgatási területén jelenleg 186 települési önkormányzat működik.


  • BOLGÁR ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZAT
    1093 BUDAPEST, LÓNYAY U. 41.

    A jelenleg hivatalban lévő Bolgár Országos Önkormányzat 2003. február 16-án alakult meg. Tevékenységi körébe a rendezvényszervezés, a bolgár kisebbség érdekképviselete, kulturális események, táborok szervezése, lapkiadás tartozik.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL-SZÉCSÉNY
    NÓGRÁD, 3170 SZÉCSÉNY, RÁKÓCZI ÚT 84.

    Szécsény, az a város, amely 1334-ben kapott először városi rangot, az a város, ahol 1705 szeptember 18-án II. Rákóczi Ferencet fejedelemmé választották. Polgármester:Fogadóóra: minden hónap első hetében hétfőn 800-1200 óráig


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9099 PÉR, SZENT IMRE U. 1.

    Településünk három közigazgatási egységből áll: Pér, Mindszentpuszta és Püspökalap alkotja. A község a világörökség részét képező Pannonhalma város lábánál, a Kisalföld északi részén, Győrtől 12 km-re helyezkedik el. Nemzetközi repülőterünk és földrajzi adottságaink páratlanul vonzóvá teszik településünket gazdasági és turisztikai szempontból egyaránt.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, BÁZAKERETTYE
    ZALA, 8887 LASZTONYA, FŐ U. 4.

    A göcseji dombok között egy völgyben, Nagykanizsától északnyugatra fekszik a magyar olajipar első jelentős települése, Bázakerettye. E néven csak 1937 óta ismerjük, mindaddig Báza és Kerettye külön létezett. A két kis község történetét a 14. századtól kísérhetjük nyomon. Bázát Baza 1352-ben, Kerettyét 1353-ban Kerethye néven említik az okiratok.


  • ROZSÁLY KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4971 ROZSÁLY, KOSSUTH UTCA 21/A

    Rozsály a rendszerváltás előtt helyzeténél fogva nagyközségi címet viselt. Infrastrukturális ellátottsága megfelel a kornak és az elvárásoknak: víz, szennyvíz, gáz, kábeltelevízió, internet, telefonhálózatok kiépítettek. Vasúti megállóhellyel rendelkezik, melyet az önkormányzat tart fenn. A Budapestről közvetlenül érkező vonatok is megállnak.



  • VÁRONG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    TOLNA, 7214 VÁRONG, MEZŐ U. 1.

    Várong Tolna és Somogy megye határán fekszik. Várong község Tolna megye harmadik legkisebb népességű települése. A község Szent István korában fordul elő először írott formában. Ebben az időben a falu a király testőrség lakhelye .A falu nevét említí az 1138-ban keletkezett dömösi adománylevél is, amelyben II Béla király Várongról harangozókat adományoz a dömösi apátságnak. Az írtásokat és a határ megtisztításának nehéz munkáját 1743 és 1767 között végezték el. Ekkor lett véglegessé a faluhely. 1802-ben a visszaköltöző piarista rend kapta meg az örkanonoki birtokegyüttest. A lakosság egy része ettől kezdve uradalmakban keresett megélhetést. Az utóbbi években az elnéptelenedéstől kellett megóvni a falut.


  • CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ
    1039 BUDAPEST, MÁTYÁS KIRÁLY ÚT 13-15.

    CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ épülete Csillaghegy központjában, a HÉV megállótól pár percre található. A ház immár 15. éve nemcsak a kerület, hanem Budapest kulturális életének is jól ismert helyszíne, egykor Banán Klub, 2004-től pedig már Csillaghegyi Közösségi Ház néven. 2008. szeptember 1-től Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (- Gt.), valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. CLVI. törvény (- Ksztv.) rendelkezései alapján - figyelemmel a Képviselő-testület 334/ÖK/2008. (V. 28.) számú Határozatában foglaltakra - egyszemélyes kiemelten közhasznú társaságot hozott létre. A társaság neve: Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság


  • OSZKÓ KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA
    VAS, 9825 OSZKÓ, RÁKÓCZI FERENC UTCA 79.

    Oszkó község Vas megye déli részén helyezkedik el Szombathegytől 35 km-re, Zalaegerszegtől 30 km-re. Megközelíthető: Közúton a Zalabért Vasvárral összekötő úton. Vonattal a Szombathely Nagykanizsa vonalon Vasvárig, majd onnan helyközi autóbuszjárattal. Lakosság száma jelenleg 690 fő. A község önálló polgármesteri hivatallal és Olaszfával közösen fenntartott körjegyzőséggel rendelkezik. Óvoda és művelődési ház működik a faluban.


  • PERENYE KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA
    VAS, 9722 PERENYE, BÉKE 34

    Nyugodt, csendes helyen fekvő település első okleveles említése 1333-ból származik. A feudális korban kismenesek lakták. Templomának titulusa Szent Ágota.


  • PUTNOK-POLGÁRMESTERI HIVATAL
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3630 PUTNOK, KOSSUTH L. ÚT 5.

    A rendezett, nyugalmat sugárzó települési arculat egy olyan jellegzetes gömöri kisváros képét vetíti elénk, amely az utóbbi évek átalakulásai nyomán egyre jobban tükrözi a régi polgári értékeket.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL -EPLÉNY
    VESZPRÉM, 8413 EPLÉNY, VESZPRÉMI UTCA 64.

    A zirci medence és a veszprémi fennsík vízválasztóján fekvő település. Az első oklevelek 1749-ben említik mint Olaszfaluhoz tartozó pusztát, határrészt. Földesura a zirci apát volt. Kápolnáját Szent Bernát tiszteletére szentelték fel, iskoláját Vajda Ödön zirci apát építtette. Neve bizonytalan eredetű, jelentése: szán talpait összekötő keresztgerenda. A község fejlődése az 1930-as évek elején gyorsult fel. Polgármester: Fogadóórája: minden csütörtökön 13-16 óráig


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL-BÁRÁND
    HAJDÚ-BIHAR, 4161 BÁRÁND, KOSSUTH TÉR.1

    Báránd Hajdú-Bihar Megye délnyugati részén, Debrecentől 50 kilométerre, a Nagysárrét északi szélén fekszik.ÜGYFÉLFOGADÁS Hétfő: 8 - 12 óráig 13 - 16 óráig Kedd: 8 - 12 óráig Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 8 - 12 óráig Péntek: 8 - 12 óráig Polgármester fogadónapja: CSÜTÖRTÖK délelőtt Jegyző fogadónapja: KEDDEN délelőtt /akadályoztatása esetén: CSÜTÖRTÖK délelőtt/


  • HÍRÖS DIÁK ALAPÍTVÁNY
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, DEREK U. 2-4.

    A Hírös Diák Alapítvány célja a gyermekek és fiatalok egyéni és közösségi szabadidő eltöltésének, iskolán kívüli nevelésének támogatása, kulturális és sportprogramok szervezése.


  • KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    VAS, 9517 KEMENESSÖMJÉN, BERZSENYI DÁNIEL U. 19.

    Kemenessömjén Vas megye keleti szegélyén, a Kisalföld déli részén fekszik, ott, ahol a Kemeneshát észak felé egyre alacsonyabbá váló lankás dombhullámai beleolvadnak a Marcal-medence síkjába.


  • KISKUNLACHÁZA NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA
    PEST, 2340 KISKUNLACHÁZA, KOSSUTH TÉR 1.

    Hajdan a falu nem a mostani helyén, hanem a Dunához közelebb állott. A régi községet 1741-ben seperte el a Duna árja, s akkor telepedett át a lakosság a helység jelenlegi helyére. Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadási rend: JEGYZŐ: Hétfő: 08.00-12.00; 13.00-16.00 óráig Szerda: 08.00-12.00; 13.00-16.00 óráig HIVATAL: Hétfő: 07.30-12.00; 13.00-16.00 óráig Szerda: 07.30-12.00; 13.00-16.00 óráig Péntek: 07.30 - 13.00 óráig Kedden és Csütörtökön nincs ügyfélfogadás.


  • 2001-ben alakult egyesület célja a kun és magyar hagyományok őrzése, továbbadása, az agráriumban dolgozók segítése. Kézművesek, falusi és agrárturizmussal foglalkozók tevékenységének segítése, informálása.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, LIPESZENTADORJÁN
    ZALA, 8888 LISPESZENTADORJÁN, JÓKAI MÓR UTCA 2.

    Lispe neve az oklevelekben először 1308-ban tűnt fel, mint a Lipcsei család birtoka. A Lipcseieknek nemesi kúriája állt a faluban, de rajtuk kívül voltak még itt földjeik a Bánffyaknak és a Tolmácsiaknak is


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL- RUM
    VAS, 9766 RUM, BÉKE UTCA 22.

    Terra Rum - ez áll abban az okiratban, amelyben először említik a község nevét. A terra szó földet jelent, ami arra utal, hogy ezen időpontban nagy valószínűséggel lakatlan volt a község mai területe.


  • POMÁZ-POLGÁRMESTERI HIVATAL
    PEST, 2013 POMÁZ, KOSSUTH LAJOS UTCA 23-25.

    Pomáz a Dunakanyar hegyei között, a hegyek és a síkság találkozásánál, egy hegyek közé benyúló völgyben települt meg. Ezen völgy egy nagyméretű ÉNY- DK-i irányú törésvonal, a Pomáz-Kétbükkfa-nyereg - Esztergom toporgráfiai pontokkal jellemezhető


  • TYUKOD-POLGÁRMESTERI HIVATAL
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4762 TYUKOD, ÁRPÁD U 33.

    Írásos emlékek 1181-ben említik először a község nevét. Több változatban is szerepel a későbbi években is: Tenykod, Tenykowd, Oechidkuttya, Egyedkuttya, Eketyukod, de pontos feljegyzés nem igazolta eddig, mióta ismert ezen a néven. A falu, mint település, valószínűleg már előtte is létezett, csak írásos feljegyzések nem készültek róla.


  • NYÍRSÉG TÁNCEGYÜTTES
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, HONVÉD U. 41.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Ha Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tánckultúrájáról esik szó, a legtöbb embernek a Nyírség Táncegyüttes jut először eszébe. Az együttes 1974. óta működik Nyíregyházán, legfőbb támogatója a városi önkormányzat. Az együttes repertoárja az egész Kárpát-medence tánchagyományát felölelve hiteles képet ad a magyarság népművészetéről, a magyarok és más népcsoportok táncos karakteréről.


  • PENTATON MŰVÉSZ- ÉS KONCERTÜGYNÖKSÉG KFT.
    1053 BUDAPEST, EGYETEM TÉR 5 1 1

    Cégünk rendezvényszervezéssel, művészközvetítéssel foglalkozik


  • HERENCSÉNY POLGÁRMESTERI HIVATAL
    NÓGRÁD, 2677 HERENCSÉNY, KOSSUTHÚT 74.

    Herencsény egy alig 700 lelkes kis falu a Palócföld szívében, a Belső-Cserhát szelíd lankái között. A gyönyörű természeti környezetben fekvő, hagyományait ápoló, vendégszerető község folyamatos küzdelmet folytat az elöregedési folyamat ellen, a népessége megmaradásáért. Ez meghatározza az Önkormányzat tevékenységét is. Komoly erőket mozgatunk meg a térség turisztikai vonzerejének növelése céljából a palóc kultúra ápolása, építészeti és tárgyi emlékeink megőrzése érdekében. Megmaradásunkat szolgálják a fiatalok helyben tartását szolgáló Európai Uniós jellegű kísérleti programokban való részvételünk, valamint az idegenforgalomban, a falusi turizmusban rejlő lehetőségek kihasználása érdekében tett erőfeszítéseink is. Ügyfélfogadás: Polgármester: péntek: 8:00 - 12:00 óráig, Körjegyző: péntek: 8:00 - 12:00 óráig.


  • KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
    SOMOGY, 7476 KAPOSSZERDAHELY, KOSSUTH LAJOS UTCA 65.

    Kaposvártól alig néhány kilométerre délnyugatra, a Zselic kapujaként párhuzamos szelíd dombvonulatok között meghúzódva fekszik Kaposszerdahely. A megyeszékhelyt elhagyva dombokon és lankákon át kanyarog az út, melyet kétoldalt fás-bokros sáv követ. Mielőtt beérnénk a faluba, egy jobbra elkanyarodó út bejáratánál büszkén hirdeti a vésett fatábla: Tókaji parkerdő. Az erdő sétányai között meghúzódó halastavak, a háborítatlan környezet vonzza a kirándulókat.


  • KENYÉRMÚZEUM ÉS A MAGYAR PÉKEK FEJEDELMI RENDJE
    1125 BUDAPEST, HADIK ANDRÁS U. 8.

    A kenyér alapélelmiszerünk. Azért harcolunk, hogy a minősége tükrözze az ember évezedes tudását. Becsüld a kenyeret! Örülj, hogy sokféle péksütemény létezik! Légy igényes, kesesd a jó minőséget!


  • KOMORÓ KÖZSÉG
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4622 KOMORÓ, UNGVÁRI UTCA 66

    Komoró község az Északkelet - Nyírségben, Nyíregyházától 58 km távolságra , s 4.-es főút, valamint a Budapest-Záhony vasútvonal mentén helyezkedik el. Szalagtelkes, kétutcás község a Tisza mellett. A tiszai töltés megépítése / 1857 / előtt határainak csak a keleti része volt száraz. A területet árvíz sújtotta évente több alkalommal is. A két régi utca alkotta részt Ófalunak nevezik. Az Újfalu a múlt század végén épült be. Szláv eredetű helynév, jelentése szúnyogi, szúnyogos.


  • DUNA PART GALÉRIA
    PEST, 2600 VÁC, LISZT FERENC SÉTÁNY 3.

    A Duna pArt Galéria kiállításszervezéssel foglalkozik.


  • ERDÉLYI MAGYAROK EGYESÜLETE
    1056 BUDAPEST, MOLNÁR U. 5.

    Az Erdélyi menekültek sajátos érdekei kifejezésének, érdekeik érvényesítésének elősegítése gazdasági, szociális és kulturális téren egyaránt.


  • GYŐR-MOSON-SOPORN MEGYE ÖNKORMÁNYZATI HIVATALA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9000 GYŐR, ÁRPÁD ÚT 32.

    Megyénk sokszínűsége egyedülálló hazánkban. Műemlékekben gazdag városainkkal, falvainkkal, történelmi és építészeti nevezetességeinkkel, vadregényes természeti és vízi világunkkal, fesztiváljainkkal, népi hagyományainkkal és vendégszeretetünkkel mindenütt találkozhat barangolásai során.


  • KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
    PEST, 2367 ÚJHARTYÁN, FŐ U. 21.

    Grassalkovich-uradalom egyetlen olyan községe régiónkban, ahol az 1600 körül elpusztult falu újratelepítése (1764) I. Antal gróf nevéhez fűződik. Újhartyán első, jelenleg még egyetlen helytörténeti monográfiája (Kökényesi Imre, 1980) szerint az első betelepülő sváb őslakosok Bajorországból érkeznek. Viszont újabb kutatások arra engednek következtetni (Scheiling Péter: Az újhartyáni német telepítés a belső migráció tükrében), hogy a községet benépesítő németek nem közvetlen Németországból érkeztek, hanem a környező falvakból (Dunaharaszti, Taksony, Soroksár, Sári stb.), tehát Újhartyán - szakirodalmi elnevezéssel élve - másodlagos település.


  • KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT VERSEG
    PEST, 2174 VERSEG, TEMPLOM TÉR 12.

    A község határa régészeti lelőhelyekben igen gazdag (több tízezer éves átmeneti vadásztanya, bronzkori földvár és temető, de újkori, rézkori és szarmata leletek is előkerültek). A középkori falu a mai helyén, a templom körül helyezkedett el.


  • PATALOM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    SOMOGY, 7463 PATALOM, KOSSUTH LAJOS U. 58.

    A faluba gyakran érkeznek látogatók, hisz a szociális otthon lakóit rendszeresen felkeresik a családtagok. A patalomiak vendégszeretők, barátsággal fogadják a község iránt érdeklődő turistákat is. E hangulatos köszöntőtáblát a millenniumi év tiszteletére készíttette 2000-ben az önkormányzat.


  • SÁRRÉTUDVARI POLGÁRMESTERI HIVATAL
    HAJDÚ-BIHAR, 4171 SÁRRÉTUDVARI, KOSSUTH ÚT 72.

    A három Körös és a Berettyó táplálta roppant kiterjedésű rétségek közül a legjelentősebb a Szerep, vagy Nagysár (ma Nagysárrét). A Körös főmedrét a múltban számos holtág és ér kísérte, ezek a rétségek s szigetek kisebb-nagyobb sorát hozták létre. E nádasok és zsombékok közt megbújó szigetvilágban vetette meg lábát a régi idők embere. A rétségek és a Körös ­ holtágak a halászatnak, a parti vidék, s a szigetvilág az állattenyésztésnek és a gabonatermelésnek vált otthonává. A honfoglaló magyarság e vidéken steppei hazájához hasonló tájat talált.


  • ÖNKORMÁNYZAT
    SOMOGY, 8840 CSURGÓ, SZÉCHENYI TÉR 2.

    A Drávához közel fekvő nagyközség. 1193-ból származó írások szerint Chergeon néven a Szent János lovagrend birtoka volt. Somogy e kisvárosa jelenleg közel 6000 lelket számlál, de iskolaidőben még 2000 diák is második otthonaként tekintheti Csurgót.


  • KAPOSÚJLAK POLGÁRMESTERI HIVATAL
    SOMOGY, 7522 KAPOSÚJLAK, KOSSUTH L. U. 10.

    . Somogy megyében, Kaposvártól mindössze néhány kilométerre nyugatra fekszik Kaposújlak. A falut kettészeli a 61-es főút és a Kaposvár-Gyékényes vasútvonal is. Ennek ellenére egyáltalán nincs nagy zaj a településen. A 61-es főút Kaposvárt elkerülő szakasza ugyanis a szomszédos Kaposmérő után tereli vissza a forgalmat erre az országútra, így csak az jön erre, akinek a falu vagy a város az úti célja.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL-ZOMBA KÖZSÉG
    TOLNA, 7173 ZOMBA, FŐ TÉR1.

    Zomba már az ókorban is lakott volt. A Római Birodalom idejéből maradt ránk az a bronzszobor, amely a zombai Szárnyas Géniusz néven ismert és a Néprajzi Múzeumban található. A római időben Zombának római kolóniának kellett lennie, a mellette fekvő Ódány helységgel együtt, saját szememmel láttam a mai temetőben előkerült hamvvedret írja Maronics Mihály plébános az 1770-es években.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL-PENC
    PEST, 2614 PENC, RÁKÓCZI U. 18

    Községünk igen régi, területe már az őskorban is ismert és lakott volt. Ezt bizonyítja az Alsópencen, 1921-ben talált kőbalta, a Penc-szügyi út építésénél 1933-ban talált csiszolt kőkorszakból való véső is.


  • KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
    VESZPRÉM, 8429 PORVA, KŐRISHEGY UTCA 10.

    A Hódos-ér patak kisebb forráságai között, északi tájolású völgyben fekszik. Az újabb házsorok a dombokra is felkúsztak. Nyugat-északnyugat felé a tájkép meghatározója a Kőris-hegy és Kék-hegy tömbje, amely a Bakony legmagasabb pontja (709 m). Éghajlata hűvös, a völgyzugokban akár nyáron is előfordul fagyos hajnal. A sokéves átlag szerint csapadékban gazdag, de az utóbbi néhány év aszályai az átlagosnál erősebben érintették. A megművelt területek többé-kevésbé lejtősek. A lösztakarón képződött erdőtalaj meglehetősen kifakult, a termények közül leginkább a burgonyának kedvez.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, NÓGRÁDSIPEK
    NÓGRÁD, 3179 NÓGRÁDSIPEK, JÓKAI U. 4.

    Nógrádsipek Szécsénytől dél irányban, attól 10 km-re fekvő, az Északi-középhegység részét képező, Cserhát dombjai között megbúvó kis község.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL-BÜKKSZENTKERESZT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3557 BÜKKSZENTKERESZT, KOSSUTH LAJOS U. 24.

    Bükkszentkereszt környezetének, kristálytiszta levegőjének, jó klímájának köszönheti hírnevét. Észak-Kelet-Magyarországon, a Bükk-hegységben, Miskolctól néhány kilométerre található. 600 m átlagmagasságban fekszik hegyek által körülzárt völgykatlanban. Ügyfélfogadás: Hétfő: 07:30-16:00, Kedd: 07:30-16:00, Szerda: 07:30-18:00, Csütörtök: 07:30-16:00, Péntek: 07:30-13:30


  • HARTA NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA
    BÁCS-KISKUN, 6326 HARTA, TEMPLOM UTCA 68.

    Harta Nagyközség Önkormányzata önállóan, szabadon, demokratikus módon, széleskörű nyilvánosságot teremtve intézi a település közügyeit, gondoskodik a közszolgáltatásokról, a helyi hatalom önkormányzati tipusú gyakorlásáról. A helyi közügyek a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához, valamint mindezek szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek helyi megteremtéséhez kapcsolódnak. A helyi Önkormányzat -törvény keretei között- önállóan szabályozhatja, illetőleg egyedi ügyekben szabadon igazgathatja a feladat és hatáskörébe tartozó helyi közügyeket. Döntését az Alkotmánybíróság, illetve bíróság és kizárólag jogszabálysértés esetén bírálhatja felül.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL-NYÍRTASS
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4522 NYÍRTASS, TASS VEZÉR ÚT. 1.SZ.

    Nyírtass község az Északkelet-Nyírségben, Nyíregyháza megyeszékhelytől északkeletre, mintegy 38 km távolságra található település (térkép megtekintése). Jól megközelíthető a 4-es főúton, a legközelebbi vasútállomás a Budapest-Záhony vonalon Pátrohán található. Éghajlata mérsékelten meleg, közel a mérsékelten hűvöshöz. Az évi napsütéses órák száma 1950, a középhőmérséklet 9, 5-9, 7 oC, a csapadék 610-630 mm. Az uralkodó szélirány az É-i, de jelentős a DNy-i és a DK-i aránya is. Erdőit akácosok és nemes nyárak jellemzik. Kis területeken találkozhatunk fenyőfélékkel, tölggyel és lágy lombúakkal, mint éger, fűz és a nyár. Tass neve a honfoglaló törzs vezérének, Tasnak nevét őrzi, s ez X-XI. századi alapításra vall; Anonymus is említi Tasvására néven. A Tas (Thosu) puszta személynévből alakult ki magyar névadással, benne feltehetően a török jóllakott, megtelt jelentésű melléknévi igenév rejlik. Más magyarázat szerint az ótörök "kő" jelentésű személynévből ered ..


  • MOGYORÓSKA POLGÁRMESTERI HIVATAL
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3893 REGÉC, FŐ ÚT 58.

    Mogyoróskát körbelengi a magyar történelem. Már az 1222-es Aranybulla ezt írja: Továbbá, sót az országnak közepette ne tartsanak, hanem csak Szabolcson és Regéczen és a végekben. A Mogyoróska fölött emelkedő Regéc várában II. RÁKÓCZI FERENC gyermekéveiben itt fejlesztette korának alapvető képességeit: a kis fejedelem latin leckéket kapott, vívni és lovagolni tanult. 1685. májusában írja CSATÓ ANDRÁS Regéczből: Kisurunk ő nagysága igen nagy s friss jóegészségben vagyon s jól is tanul. Mogyoróska természeti környezete is rendkívül értékgazdag. A település környéke bővelkedik tisztavizű forrásokban, mintegy 11 forrás létezése ismeretes. Ezek egyike a Bonyi-kút, amelyet a vadkörtékkel, vadalmákkal díszített Három-hegyi legelő fog körbe. A legelő övezte bükkösök szegélyében a tavaszi szél a farkasboroszlán rózsaszín szirmait lengeti, míg az októberi napsütés a somok és a galagonyák terméseit érleli.


  • KISKUNHALASI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KHT.
    BÁCS-KISKUN, 6400 KISKUNHALAS, BOKÁNYI D. U. 8.

    A Kiskunhalasi Művelődési Központ 1967. november 1-óta máig a volt Úri Kaszinó épületében működik. Az első otthona az a Közgyűlési-, vagy Anyakönyvi Terem volt, amit ugyanabban az évben, 1897-ben épült fel, amikor az Úri Kaszinó.


  • SZIGETÚJFALU POLGÁRMESTERI HIVATAL
    PEST, 2319 SZIGETÚJFALU, FŐ ÚT 45.

    Kis falunk - a Csepel-szigeten, Budapest szomszédságában -, mely nem is olyan kicsi, közel 2300 lakójával, több mint 700 éves múltra tekint vissza. Mária Terézia császári és királyi fenség telepítette ide a német nyelvű lakosságot és adományozta a községnek a templomot. Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadás: Hétfő: 8:00 - 18:00 Szerda: 7:30 - 16:00 Péntek: 7:30 - 12:00


12