KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG
186 találat KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG kulcsszóra
Pest megye az ország legnagyobb lélekszámú megyéje közel 1 100 000 lakosa van. Területe alapján a megyék között a második. Pest Megye Önkormányzatának igazgatási területén jelenleg 186 települési önkormányzat működik.
A Bhim Rao Egyesület kiemeltenközhasznú társadalmi szervezet, amely 2002-ben jött létre. Az Egyesület alapvető célja a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány fiatalok általános iskolából középiskolába, illetve középiskolából a felsőoktatás intézményeibe való bejutásának, valamint ezen intézményekben való sikeres helytállásának elősegítése és támogatása. A fentiekhez kapcsolódó műveltségfejlesztő és szociális munka - valamint egyéb olyan tevékenységek szervezése és végzése, melyek szintén elősegítik az Egyesület fő céljának megvalósítását. A Bhim Rao Egyesület a célcsoport hatékony oktatási és képzési tájékoztatását, intézményi kapcsolatfelvételét, felzárkóztatását segíti, illetve kulturális és szabadidős programok szervezését vállalta fel Küzd a diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés és a szegregáció ellen.
Az Alapítvány nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, és kulturális tevékenység közhasznú tevékenységek folytatására jött létre.
kulturális, tevékenység, rendezvényszervezés, kiadói, vendéglátás
Magyarország történelmi ( hadtörténeti ) turizmusának és fejleszésének érdekében alapitottuk meg társaságunkat. Történelmi bemutatóinkkal, élménypedagógiai turáinkkal és dokumentációs tevékenységünkel a települések múltjának felderitését is szorgalmazzuk.
helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés
A Bőszénfa Polgármesteri Hivatal közigazgatással foglalkozik.
terembérlés, tanfolyamok, felnőttképzés, közösségfejlesztés, kultúra, rendezvényszervezés, színház, ifjúság, gyerekműsor, klub, zene, művészeti tevékenység, kiállítás, fesztiválok, oktatás
közlekedés zavartalan biztosítása, bűn megelőzés, opsz szövetsége, település védelem, rendvédelem, polgárőr képzés, érték védelem, értékvédelem, környezetvédelemi tevékenység, bűnüldözés,
filmgyártó, hangfelvétel, készítő, produceri, iroda, kulturális, vegyes, szolgáltatás, ügynöki, tevékenység
állítható, szolgálatába, véleményt, egyéni, modern, civil szervezet, tréningek, érdekképviselet, elő, úgy, várjuk, jövő, áll, emberek, motiváció, szociális tevékenység, értékválsággal, saját, aktív,
Az alapítvány eddigi tevékenységével nagymértékben segítette és segiti az egyetemet és annak hallgatóit. Több milliót költött számítógépek, másológépek, bútorok és egyéb berendezési tárgyak beszerzésére
Abaújalpár község Borsod-Abaúj-Zemplén megye első települése és a legrégibb magyarországi települések egyike. Első írásos említése Alpár néven 1330-ból való. Kezdetben a község az Aba nemzetségé, majd az Alpáry család birtoka volt. Földes- ura Alpáry Sámuel, aki az 1551-1565-ős nemesi felkelés vezéreként lett ismert.
Bercel Nógrád megye déli felén, a Cserhát középső részén hegyes-dombos környezetben fekszik a 476 m magas Berceli-hegy lábánál. A településhez legközelebb lévő város Balassagyarmat 28 km, Pest megyei Vác 32 km-re, Budapest és Salgótarján egyaránt 80 km-re húzódik. A környező városokba és Budapestre rendszeres autóbuszjáratok biztosítják a közlekedést.
Balatonendréd legnagyobb munkáltatója az önkormányzat, ezenkívül van egy babaüzem is a faluban, amit a belga tulajdonosa üzemeltet. A lakók többsége a Balaton partra, főleg Siófokra jár dolgozni.
A Társaság 1904-ben alakult. A Társaság célja Berzsenyi Dániel és Somogyvármegye más jelesei emlékének ápolása: a magyar szépirodalom, szépműtan szónoklat és tudomány művelése és terjesztése: a somogyvármegyei népköltés gyöngyeinek gyűjtése és a népélet összes megnyilvánulásainak megőrzése az utókor számára.
Börzsöny Múzeum
Alsószölnök Vas megyében, Szentgotthárdtól hét kilométerre, az osztrák határ mentén fekszik. Szlovének, németek, magyarok és cigányok lakják.
A Bodrogköz és környéke gazdasági, természeti és szellemi értékeinek feltárása, feldolgozása, közreadása, gazdagítása. Egyúttal szolgálni kívánja az etnikai, nemzetiségi, vallási csoportok tartalmas, békés és hasznos együttélésének ügyét.
Bábolna és környéke az ősidőktől fogva fontos terület lehetett az itt élő emberek számára. Természeti adottságai nagymértékben kedveztek az ember megtelepedéséhez. A közelben több ezer éves zsugorított férfisír és a mellette talált nagyobb méretű, félkész kőeszköz Magyarországon ritkaság számba megy.
Szolgáltatások Művészeti csoportjaink kiközvetítése Programok kiközvetítése Termek bérbeadása Műsoron kívüli filmvetítések óvodás, iskolás és más csoportok részére Internethasználat.
Vas megye keleti szélén, a Kisalföld legdélibb csücskében, Kemenesalja szelíd, lankás vidékének két jelentős dombja- a Sághegy és a Somló- között terül el Boba község. A szomszédos Nemeskocs, mellyel Boba közigazgatási egységet alkot, szintén kisközség, Bobától északra.
szervezet, kultúra, előadások, kulturális szolgáltatás, kultúrális szolgáltatás, kultúrális tevékenység, kiállítások, maszk, fesztiválok, színház, kiállítás szervezés, művészet, egyesület, koncertek,
Az Alapítvány célja, hogy a magyar nyelv ápolása érdekében igényes, kulturált és kifejező magyar beszédre ösztönözze a színművészeket, a média szereplőit és a magyar ifjúságot. Az Alapítvány céljainak megvalósítása során az Oktatási Minisztérium (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.) erkölcsi támogatását élvezi.
helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés
Alattyán település a Zagyva folyó bal partján Szolnoktól északra, Jászberénytől délre fekszik, a folyó egy gyenge ívű kanyarulata mentén.
A Bartók 32 Galéria a Karinthy Szalon részeként döntően kortárs képzőművészeti kiállítások szervezésével foglalkozik.
A település kiépített vezetékes ivóvízhálózattal, távhívó állomással, úthálózattal rendelkezik. PB gázpalack cseretelep üzemel.
Nyitvatartási idő: hétfő, kedd, szerda: 15 -19 óráig csütörtök, péntek: 9-12-óráig Pénztári órák: szerdán 16-19 óráig csütörtökön 9-12 óráig Az Egyesület célja a Főváros XIX. Kerület wekerlei városrész helytörténeti, településszerkezeti és építészeti, továbbá természeti értékei megóvásának és gyarapításának elősegítése; lakói jobb helyi közérzetének, a közügyek iránti nagyobb érdeklődésének, helyi lokálpatriotizmusának erősítése; közreműködés a városrész rendjének, tisztaságának javításában, a Wekerletelep szépítésében, építésében, környezetrendezési és közlekedési rehabilitációjában; a lakosság bevonása fejlesztési elképzelések és tervek megvitatásába és megvalósításába; ennek érdekében egyéni és társadalmi erők összefogásával közösségi létesítmények létrehozása és működtetése; továbbá társadalmi akciók kezdeményezése, szervezése a baráti, jószomszédi kapcsolatok és a társasági élet erősítése; a hagyományok irodalmi, művészeti, sport emlékek felkutatása, gondozása.
polgármesteri hivatal, közigazgatás, településfejlesztés, kultúra, szociális ellátás, pályázat, oktatás, közművelődés, közművesítés, városvezetés, kulturális tevékenység, önkormányzat, közszolgáltatás
Az Alapítvány célja a társadalmi igények kielégítése részben azáltal, hogy az oktatás széles alapokra helyezésével különös tekintettel a művészetekre, a felszínre nem került, "szunnyadó" tehetségek számára teret, lehetőséget, sikerélményt biztosítson, az oktatás - nevelés kapcsán szolgálja a magyar kultúra folyamatosságát, gazdagítását.
A Hivatal ügyfélfogadási rendje: hétfon: 8.00-12.00 óra szerdán: 8.00-15.00 óra pénteken: 8.00-12.00 óra A polgármester és a körjegyzo ügyfélfogadási rendje: polgármester: hétfo 16.00-17.00 óra körjegyzo: a hivatali ügyfélfogadási rend szerint A Völgység települése, dombos, erdős területű, a település és környéke alatt elhelyezkedő gránit tömb a Mórágyi rög néven ismert.
Az Önkormányzat egyik legfontosabb feladataként említi az intézmények biztonságos működtetését. Mátraballa tekintetében lényeges, hogy az iskolának és az óvodának meg kell találni azt a leggazdaságosabb formát, amit a többcélú kistérségi társulás is támogat és hogy az alsós gyermekek oktatása továbbra is helyben történjen. Ez a forma valószínű, hogy a tagiskolai forma lesz, de szó lehet Mátraballa - Mátraderecske - Recsk községekre kiterjedő intézmény-összevonásról is kibővítve 9 -10 osztállyal az oktatást.
Intézményünk története és gyűjteményének kialakulása két szálon vezethető le, hiszen 2005. március 1-jén egyesült két gyűjtemény, a telkibányai Ipartörténeti Gyűjtemény és az addig forrói székhelyű Abaúji Múzeum. Úgy is fogalmazhatunk, a fenti dátumtól a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság szervezetébe tartozó Abaúji Múzeum székhelye Forróról Telkibányára került, de nemcsak ez történt, mert a múzeum módosított működési engedélye -Telkibánya tradícióinak megfelelően - már kibővül az intézmény ipartörténeti gyűjtőkörével is.
A Abaliget Községi Önkormányzat közigazgatással foglalkozik.
A település a Mátrától észak-keletre fekvő Heves-Borsodi-dombság keleti részén, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi határán helyezkedik el. Az ÉK-DNY-i irányú Darnó-vonal törésrendszere miatt Arló környéke tagolt földtani, mélyszerkezeti képet mutat. Jellemző alapkőzete az oligocén korú pannon glaukonitos homokkő, de előfordul fiatalabb, miocén korabeli sekélytengeri üledék és a meredek lefutású völgyekben helyenként pleisztocén és holocén homok és agyag is. Az alacsony hegyvidéki kistáj tengerszint feletti magassága 200-530 méterig terjed. Az észak-dél irányú völgyfenékből kelet-nyugati irányú eróziós völgyek nyílnak, így a meredek lefutású domboldalak nagy reliefet kölcsönöznek a tájnak. Két állandó vízfolyás gyűjti össze a terület felszíni vizeit (Hódos és Szentgyörgy patak) és mellette több időszakos is működik (Csahó, Szuhony patak).
