LÉGIKÖZLEKEDÉS


65 találat LÉGIKÖZLEKEDÉS kulcsszóra

  • A Nemzeti Közlekedési Hatóság a közlekedési ágazat meghatározó, országos hatáskörrel és kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező központi államigazgatási szerve. Magyarországon egyedüliként ellátjuk valamennyi, a közlekedéshez kapcsolódó hatósági, felügyeleti tevékenységet legyen szó földön, vízen vagy levegőben közlekedő járműről vagy közlekedési infrastruktúráról. Küldetésünk, hogy a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként a piaci szereplők működését szabályozzuk, felügyeljük és ellenőrizzük, valamint a keretrendszerek definiálásával iránymutatást biztosítsunk ügyfeleinknek a közlekedésbiztonság fejlesztése, magas szinten tartása érdekében.


  • Az NKH küldetése, hogy a közlekedésben résztvevő eszközök és a közlekedési infrastruktúra műszaki színvonalát a jogszabályi kötelezettségeknek és a közlekedésbiztonsági előírásoknak megfelelő szinten tartsa. Küldetése, hogy a közlekedési eszközöket működtetők és használók műszaki, technikai és közlekedési ismereteit, valamint közlekedéssel kapcsolatos attitűdjeit a jogszabályokban előírt módon, formában, rendszerességgel képezze; továbbá hatósági jogkörének alkalmazásával biztosítania szükséges, hogy e csoport tagjai műszaki, technikai és közlekedési ismereteiket a jogszabályokban meghatározott módon használják, hasznosítsák. Feladatai ellátása során a Hatóság az ügyfélbarát közigazgatás megteremtésére törekszik. Tevékenysége során a Hatóság a közlekedésbiztonság illetve a közlekedők biztonságának szem előtt tartásával, valamint ennek érdekében hozza meg döntéseit.


  • NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG TOLNA MEGYE
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, KISKORZÓ TÉR 3.

    Az NKH jövőképe egy olyan integrált közlekedési hatóság, amely mentes a bürokrácia minden káros tulajdonságától, gyors, hatékony és ügyfélbarát. A hatósági munkát szabályozó jogszabályok világosak, átláthatóak, összhangban vannak egymással és a nemzetközi szabályozókkal is, különös tekintettel az Európai Unió előírásaira (átlátható hatóság). Az NKH jövőképe egy olyan hatóság, amelynél az ügyfél ügyeit akár az interneten is elintézheti, de minimálisan elindíthatja, legyen szó akár járművezető vizsgára jelentkezésről, akár egy magáncélú légi jármű engedélyeztetéséről (egyablakos és elektronikus ügyintézés). A Hatóság Magyarországon egyedüliként latja el a közlekedéshez kapcsolódó valamennyi hatósági, felügyeleti tevékenységet. Az NKH a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként szabályozza, felügyeli és ellenőrzi a piaci szereplők tevékenységét és működését.


  • SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL - ÚTÜGYI OSZTÁLY
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, HATZEL TÉR 10.

    Postacím 4401 Nyíregyháza, Pf.: 77. Az NKH jövőképe egy olyan hatóság, amelynél az ügyfél ügyeit akár az interneten is elintézheti, de minimálisan elindíthatja, legyen szó akár járművezető vizsgára jelentkezésről, akár egy magáncélú légi jármű engedélyeztetéséről (egyablakos és elektronikus ügyintézés). Az NKH jövőképe egy olyan hatóság, amely rálátással és befolyással bír minden fajta jármű vezetéséhez szükséges képzésre, a képzés milyenségére, az oktatók képzettségére és továbbképzésére, a képzési anyagok tematikájára, a teljes vizsgarendszerre. A jövőbeni hatóságnak eszközökkel kell rendelkeznie ahhoz, hogy képes legyen a közlekedésben résztvevők attitűdjeinek befolyásolására, a közlekedési morál javítására, a közlekedésre nevelésre egészen fiatal gyermekkortól addig, míg valaki a közlekedésben részt vesz (élethosszig tartó tanulási modell meghonosítása a közlekedésben is).


  • NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9028 GYŐR, TATAI ÚT 3.

    Postafiók 9002 Győr, Pf.: 23. Magyarországon egyedüliként ellátjuk valamennyi, a közlekedéshez kapcsolódó hatósági, felügyeleti tevékenységet legyen szó földön, vízen vagy levegőben közlekedő járműről vagy közlekedési infrastruktúráról. Küldetésünk, hogy a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként a piaci szereplők működését szabályozzuk, felügyeljük és ellenőrizzük, valamint a keretrendszerek definiálásával iránymutatást biztosítsunk ügyfeleinknek a közlekedésbiztonság fejlesztése, magas szinten tartása érdekében. A Nemzeti Közlekedési Hatóság folyamatosan keresi új munkatársait a legkülönbözőbb területekre. A Karrier rovat oldalain tájékozódhat az aktuális álláspályázatokról, a kiválasztási eljárásunkról. Amennyiben nincs érvényes pályázat, amelyre jelentkezhet, felvételét kérheti toborzási adatbázisunkba, így nagyobb eséllyel indulhat a jövőbeli pályázatainkon. A pályakezdő diplomások figyelmébe ajánljuk ösztöndíjas programjainkat.


  • SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL - KÖZÚTI JÁRMŰ FŐOSZTÁLY
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, LUJZA UTCA 7.

    Telefon 06-42-501-621, 06-42-501-622; Árufuvarozó, autóbusz, taxi engedélyezés: 06-42-501-624 Átalakítás, összeépítés engedélyezés: 06-42-501-625 Műszaki vizsga: 06-42-501-625. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 77. A Hatóság Magyarországon egyedüliként latja el a közlekedéshez kapcsolódó valamennyi hatósági, felügyeleti tevékenységet. Az NKH a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként szabályozza, felügyeli és ellenőrzi a piaci szereplők tevékenységét és működését.


  • A Nemzeti Közlekedési Hatóságot 2007-ben hívta életre a közlekedésért felelős miniszter a Közlekedési Főfelügyelet, a Központi Közlekedési Felügyelet, a megyei (fővárosi) közlekedési felügyeletek és a Polgári Légiközlekedési Hatóság jogutódjaként. Később a Hatóságba integrálták a Katonai Légügyi Hivatalt majd a Magyar Vasúti Hivatalt is. A Hatóság a közlekedésért felelős miniszter irányítása alatt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.


  • NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG VAS MEGYE
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, WESSELÉNYI UTCA 7.

    Postafiók 9701 Szombathely, Pf.: 160 Telefon 94/518-201 Az NKH küldetése, hogy a közlekedésben résztvevő eszközök és a közlekedési infrastruktúra műszaki színvonalát a jogszabályi kötelezettségeknek és a közlekedésbiztonsági előírásoknak megfelelő szinten tartsa. Küldetése, hogy a közlekedési eszközöket működtetők és használók műszaki, technikai és közlekedési ismereteit, valamint közlekedéssel kapcsolatos attitűdjeit a jogszabályokban előírt módon, formában, rendszerességgel képezze; továbbá hatósági jogkörének alkalmazásával biztosítania szükséges, hogy e csoport tagjai műszaki, technikai és közlekedési ismereteiket a jogszabályokban meghatározott módon használják, hasznosítsák. Feladatai ellátása során a Hatóság az ügyfélbarát közigazgatás megteremtésére törekszik. Tevékenysége során a Hatóság a közlekedésbiztonság illetve a közlekedők biztonságának szem előtt tartásával, valamint ennek érdekében hozza meg döntéseit.


  • A Nemzeti Közlekedési Hatóságot 2007-ben hívta életre a közlekedésért felelős miniszter a Közlekedési Főfelügyelet, a Központi Közlekedési Felügyelet, a megyei (fővárosi) közlekedési felügyeletek és a Polgári Légiközlekedési Hatóság jogutódjaként. Később a Hatóságba integrálták a Katonai Légügyi Hivatalt majd a Magyar Vasúti Hivatalt is. A Hatóság a közlekedésért felelős miniszter irányítása alatt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Az NKH jövőképe egy olyan hatóság, amelynél az ügyfél ügyeit akár az interneten is elintézheti, de minimálisan elindíthatja, legyen szó akár járművezető vizsgára jelentkezésről, akár egy magáncélú légi jármű engedélyeztetéséről (egyablakos és elektronikus ügyintézés).


  • Ügyfélfogadási idő: Személyes ügyintézés csak előzetesen egyeztetett időpontokban lehetséges. Hétfő-Csütörtök: 08.00-16.30 Péntek: 08.00-12.00 A Nemzeti Közlekedési Hatóságot 2007-ben hívta életre a közlekedésért felelős miniszter a Közlekedési Főfelügyelet, a Központi Közlekedési Felügyelet, a megyei (fővárosi) közlekedési felügyeletek és a Polgári Légiközlekedési Hatóság jogutódjaként. Később a Hatóságba integrálták a Katonai Légügyi Hivatalt majd a Magyar Vasúti Hivatalt is. A Hatóság a közlekedésért felelős miniszter irányítása alatt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. A Hatóság Magyarországon egyedüliként latja el a közlekedéshez kapcsolódó valamennyi hatósági, felügyeleti tevékenységet. Az NKH a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként szabályozza, felügyeli és ellenőrzi a piaci szereplők tevékenységét és működését.



  • NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG ZALA MEGYE
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, PINTÉR M. U. 22.

    Postafiók 8901 Zalaegerszeg, Pf.: 203. A Nemzeti Közlekedési Hatóságot 2007-ben hívta életre a közlekedésért felelős miniszter a Közlekedési Főfelügyelet, a Központi Közlekedési Felügyelet, a megyei (fővárosi) közlekedési felügyeletek és a Polgári Légiközlekedési Hatóság jogutódjaként. Később a Hatóságba integrálták a Katonai Légügyi Hivatalt majd a Magyar Vasúti Hivatalt is. A Hatóság a közlekedésért felelős miniszter irányítása alatt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. A Hatóság Magyarországon egyedüliként latja el a közlekedéshez kapcsolódó valamennyi hatósági, felügyeleti tevékenységet. Az NKH a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként szabályozza, felügyeli és ellenőrzi a piaci szereplők tevékenységét és működését.


  • A Nemzeti Közlekedési Hatóság folyamatosan keresi új munkatársait a legkülönbözőbb területekre. A Karrier rovat oldalain tájékozódhat az aktuális álláspályázatokról, a kiválasztási eljárásunkról. Amennyiben nincs érvényes pályázat, amelyre jelentkezhet, felvételét kérheti toborzási adatbázisunkba, így nagyobb eséllyel indulhat a jövőbeli pályázatainkon. A pályakezdő diplomások figyelmébe ajánljuk ösztöndíjas programjainkat. A végzős hallgatókat szakdolgozati témajavaslatokkal és szakmai gyakorlati helyekkel várjuk.


  • BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL - KÖZÚTI JÁRMŰ FŐOSZTÁLY
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3508 MISKOLC, MISKOLC, FUTÓ U. 1.

    A Hatóság Magyarországon egyedüliként latja el a közlekedéshez kapcsolódó valamennyi hatósági, felügyeleti tevékenységet. Az NKH a közlekedés A Hatóság legfontosabb célkitűzése a közlekedésbiztonság fokozása és magas szinten tartása, összhangban az ilyen irányú Európai Uniós célkitűzésekkel. A közlekedésbiztonság a Hatóság számára olyan stratégiai terület, melyet a közlekedésigazgatás és az ellenőrzés eszközein keresztül napi szinten befolyásol, növeli hatékonyságát. Az NKH ügyfelei számára az a mindenkor legitim Hatóság, mely a biztonságot is szem előtt tartó, következetes döntéseivel, valamint az ellenőrzések rendszerével együtt a közlekedésbiztonság javulásának garanciája is.


  • NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG BUDAPEST LÉGÜGYI HIVATAL
    BUDAPEST, FERIHEGY I. 13-AS ÉPÜLET
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Postacím 1675 Budapest, Pf. 41. Ügyfélfogadási idő: Hétfő-Csütörtök: 9:00-12:00, 12:30-15:30 Péntek: 9:00-11:00 Pénztári nyitva tartás: Hétfő-Csütörtök: 9:00-12:00, 13:00-14:30 Péntek 9:00-11:00 A Nemzeti Közlekedési Hatóság a közlekedési ágazat meghatározó, országos hatáskörrel és kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező központi államigazgatási szerve. Magyarországon egyedüliként ellátjuk valamennyi, a közlekedéshez kapcsolódó hatósági, felügyeleti tevékenységet legyen szó földön, vízen vagy levegőben közlekedő járműről vagy közlekedési infrastruktúráról. Küldetésünk, hogy a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként a piaci szereplők működését szabályozzuk, felügyeljük és ellenőrizzük, valamint a keretrendszerek definiálásával iránymutatást biztosítsunk ügyfeleinknek a közlekedésbiztonság fejlesztése, magas szinten tartása érdekében.


  • NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG KÖZÚTI JÁRMŰ HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY FORGALMI ENGEDÉLYEZÉSI OSZTÁLY
    1066 BUDAPEST, TERÉZ KRT. 62., FÖLDSZINTI ÜGYFÉLFOGADÓ
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Ügyfélfogadási idő: Hétfő-Csütörtök: 9:00-12:00, 12:30-14:00 Péntek 9:00-11:00 A Nemzeti Közlekedési Hatóság a közlekedési ágazat meghatározó, országos hatáskörrel és kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező központi államigazgatási szerve. Magyarországon egyedüliként ellátjuk valamennyi, a közlekedéshez kapcsolódó hatósági, felügyeleti tevékenységet legyen szó földön, vízen vagy levegőben közlekedő járműről vagy közlekedési infrastruktúráról. Küldetésünk, hogy a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként a piaci szereplők működését szabályozzuk, felügyeljük és ellenőrizzük, valamint a keretrendszerek definiálásával iránymutatást biztosítsunk ügyfeleinknek a közlekedésbiztonság fejlesztése, magas szinten tartása érdekében.


12